When Your Life Changes-30.fejezet

Itt van az új fejezet. Hát, három nap híján két hónapja, de itt van :P Jó olvasást és kérlek dobjatok meg néhány komival.
Pussz: Netty ^^

When your life changes – 30.fejezet

( Zack szemszöge )

A menza… Hm… - gondolkoztam el – Mikor legutoljára itt jártam… volt egy… hát úgymond kisebb veszekedésünk, drága… szeretett húgommal: Amanda – val. Na persze akkor sem én voltam a hibás – nem mondom, hogy nem ejtettem az életben hibákat… - nem direkt borítottam ki azt az üdítõt. Sõt! Eldõlt és hát… ráömlött Amanda nadrágjára õ ,, kiborult ’’ kaptunk figyelmeztetõt, hazamentünk és megtámadott a medve. Hát igen, körülbelül ez történt röviden összefoglalva.

- Na, mit mondott a diri, még nem dicsekedtél el vele – vigyorgott Emmet mikor leültem hozzájuk.
- Teljesen együtt érzett velem és örült, hogy újra itt vagyok – vigyorogtam én i. Jó… nem igazán ez történt… De… valami ilyesmi történt… ja… - Tökre bevágódtam már nála – ráztam a fejemet – Ez így nem lesz jó, ám!
- Ellened kell uszítanunk – értett velem egyet Emmet.
- Szerintem meg nem – fordult felém Rebeca.
Emmet küldött felém ,, látod – így – jár akinek – csaja van ’’ nézést. Aztán elkezdett vigyorogni és nézte a történteket.
- Mióta csinálsz ilyeneket? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Mióta megszületett! – mondta Emmet.
- Körülbelül… - gondolkoztam el.
- Ja… ha jártál volna óvodába akkor már ott könyörögtek volna, hogy vigyenek téged haza… - szólalt meg Amanda – De mivel nem jártál, ezért jót tettél az emberekkel – küldött felém egy gúnyos mosolyt.
Megkell tennünk az intézkedéseket, Emmet felé néztem aki bólintott egyet, hogy tudja mire gondolok. Igen… tutira tenni kell valamit mert ez így nagyon nem jó nekem. Meg az egész családnak sem! Hát tönkre teszi mindenkinek az életét ezzel a taplóságával… hát ez lefáraszt mindenkit!
Annyira jó lelkû vagyok… Az egész családra tekintettel vagyok, ki nem örülne annak, hogy meg szabadulunk egy idegesítõ kis lénytõl – ez alatt a húgomat értem, természetesen. Emmet ma úgy is megemlítette, hogy nem férünk el a kocsiba így legalább majd elfogunk!

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Rebeca és rám nézett azzal a gyönyörû kék szemeivel.
- Lényegtelen – öleltem magamhoz.
- Még ma odaköltözik hozzánk a vámpírsrác – vigyorgott Alice, de utána kicsit homályos a jövõ.
Igen drága nénikém mert aztán én is belépek a térbe, milyen jó, hogy nem látja a gondolataimat. Kész szerencse, de komolyan mondom. Még hasznát is veszem neki.
- Ne haragudj Zack, de te egyre furább vagy… - szólalt meg most elõször Jasper.
- Nem te vagy az egyetlen aki így gondolja – lõtt felém egy csúnya nézést Amanda.
Ha azt a pasit megtudom fûzni, hogy nyomuljon rá Amanda – ra, akkor szeretett húgom meg fog változni? Nagyon remélem, mert ha nem komolyan vissza kérem, majd attól a vámpír sráctól a pénzemet.
- Szerintem egyetek – adott egy ötletet Alice – Ma még nem igen ettetek semmit – anyáskodott nagynéném.
A villámat beleszúrtam a ,, spagettibe ’’.
- Hát komolyan, ha nem írták volna ki én azt hinném giliszta… - emeltem fel a villámmal néhány tészta csíkot – Már innen látom, hogy nem is finom.
- Neked semmi se jó… - morogta Amanda és megkóstolta azt a vackot és egybõl vissza is köpte a tányérba.
Emmet hangosan nevetni kezdett és én se tudtam megállni, hogy ne tegyem.
- Utálom magamat… De igazad volt, ez egyszerûen borzasztó! – ezt szerintem kicsit hangosabban mondta, mint kellett volna és utána még el is tolta maga elõl.
- Drága húgom… - kezdtem – Én ezt egy percig se firtattam, hogy nincs igazam.
- Ne játszd a fejedet… - mondta.

- Valami baj van, fiatalok? – egy kicsit már idõsebb hangot hallottam meg mögülünk. Hátra néztem és komolyan megijedtem! Egy hajhálós néni állt ott és még szemüvege is volt aztán az a szemölcs az orra mellett…
Gyorsan elfordultam onnan és mereven a tányéromat kezdtem el fixírózni. Emmet is köhögött, hogy elfojtsa nevetését… Hát… hiába vámpír szerintem tízbõl kilenc ember rájött, hogy ez csak álca.
- Elnézést húgom viselkedése miatt, egyszerûen kimondta a véleményért és ezért nem ítélhetjük õt el. Mindenkinek megvannak a maga gondolataik és nem tehetünk ez ellen semmit. Sajnálom – azzal küldtem a nõ felé egy mosolyt.
- Milyenek a ami fiatalok… - morogta az orra alatt, gondolom úgy akarta, hogy ne halljuk meg – ezt egy ember nem hallotta volna meg - de azzal nem számolt, hogy egy vámpírokkal teli asztalhoz jött ide úgymond… társalogni.

- Óhajtotok még enni, vagy mehetünk? – kérdeztem.
- Viccelsz? Ez tényleg borzasztó, pedig én mindig próbálom az emberek munkáját jó szemmel nézni – fordult felém Rebeca.
- Én a mai napig nem értem, hogy a mai napig, hogy szedhettél össze egy ilyen rendes lányt – mondta Amanda azzal felállt és visszavitte a tálcáját.
- Egyszerûen szerencsém volt – átöleltem Rebeca – t a vállánál fogva és egy puszit nyomtam az arcára, mire õ lesütötte a szemét és elpirult.
- Na jó gyerekek, inkább menjünk és vigyük vissza a tálcákat – vigyorgott Emmet és õ el is viharzott.
Mi is így tettünk.
- Majd én elviszem – vettem el a tálcát Rebeca – tól, amit õ egy mosollyal jutalmazott én ezt viszonoztam és hallottam, hogy szíve egyre hevesebben kezdett el verni.
- Oh, hát Rebeca el ne olvadj – vigyorgott Emmet és mellettünk termett – Mi ez a elpirulás és heves szív verés? – bökte meg – Komolyan jövõbeli anyósodra emlékeztetsz – ez alatt anyut értette.
- Tudod Emmet, ezt nevezik szerelemnek – világosítottam fel – Ami a te nyelveden azt jelenti ,, esti program ’’. De Ugye tudjuk mindannyian, hogy nálatok Rosalie – val ez mi is valójában… - néztem rá sejtelmesen.
- Oh, hát szóval hallottad! – vigyorgott.
- Ha egy panelban laknánk akkor… - nevettem és inkább nem fejeztem be a mondatot.

- Oké, fiúk – kuncogott Rebeca is – Menjünk – mondta és azzal engem húzni kezdett a parkoló felé. Úgy gondoltam, hogy nála jobb lányt, nem is tudnék elképzelni. Nem gondoltam volna soha sem, hogy megtalálom majd azt a személyt akit én szeretek. A kocsi felé mentünk miközben – szokás szerint – mindenki minket nézett és irigykedve figyeltek bennünket.
Az emberek milyen… furák. Egyszerûen nem tudják felfogni, hogy ha valaki együtt van valakivel akkor nem nézzük úgy az egyik személyt, hogy majd kiesik a szemünk és folyik a nyálunk.
Jó… vagyok én is olyan amilyen, de mégse venném el valakinek a barátnõjét, odáig nem akarok és nem fogok lesüllyedni. Miért? Nekem itt van Rebeca és nekem õ felér a világgal is.
De viszont Amanda… - gondolkoztam el – Õ már más tészta, persze õ se nyúlná le más pasiját, nem is errõl van szó. Hanem a fiú ügyeivel, Emmet – el még este át kellene majd mennünk egy kis csevegésre, hogy megbeszéljük a dolgokat. Aztán valamennyi pénzt is össze kéne dobnunk.
Akkora egy hülye Emmet… Miért kellet megvennünk azt az idióta videó játékot? És akkor még pluszba kellet fizetnünk, azért mert még a megjelenése elõtt vettük meg. Hát gratulálok neki. Miért kell mindenre rávenni. Rossz hatással van rám… Erre rájöttem, Alice – nek csak igaza volt – megint – persze ezt nem vallom be neki.

- A srác ma este át fog jönni hozzánk, bemutatkozni – szólalt meg a kis manó elölrõl.
- Legalább valami jó pasi vagy egy kretén? – kérdezte Rosalie, nem úgy hangzott, mintha érdekelné õt ez az egész.
- Igen – fordult hátra Alice az elsõ ülésrõl.
- De Rose baby! – nézett feleségére Emmet és egyben én is.
- Mi az? – kérdezte, mintha mi sem történt volna és közben olyan csúnyán nézett, szeretett barátom és én is hátráltam. Bekellett vallani… Rosalie így nagyon ijesztõ volt. Pedig én nem ijedek meg ennyitõl…
- Ez a nõ téged kordában tart… - suttogtam olyan halkan, hogy reményeim szerint, Rose nem hallotta meg.
Ezt ellenõriztem és megkönnyebbülve dõltem hátra, hogy tényleg nem hallott meg semmit. Emmet az elõzõ kijelentésemre elmosolyodott.
- Azért szeretem – mondta ugyanolyan halkan, mint én az elõbb és közben vigyorgott.
Hát oké… Biztosan mindenki máshogy fejezi ki, a szerelmét. Hát Emmet – éknek is megvan a saját kifejezésük… Na igen… Ezt most nem akarom részletezni.

Mikor megérkeztünk a házunk elé, rögtön ki is szálltam, persze utána még bevártam Rebeca – t. Anyu és apu kint vártak minket az ajtóban és ránk mosolyogtak.
- Milyen volt Rebeca a mai nap? – kérdezte kedvesen anya.
- Azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz – mosolygott.
- Ennek örülök – ölelte magához – És neked, Zack? – kérdezte.
- Az elsõ óra után már kaptam egy figyelmeztetõt. És minden tanár szeretettel fogadott engem, leginkább az igazgató – vigyorogtam.
- Fiam… - kezdte apám – Nem gondolod, hogy ezen a stíluson… Változtatnod kellene?
- De… nem te vagy az elsõ aki ezt mondja… - gondolkoztam el – De megfogom fontolni! – azzal bementem a házba – Ellenõrzõ a nappaliban! – kiáltottam oda nekik, de tudtam, hogy úgy is meghallják. Hé, emberek, vámpír hallás!
- Mikorra várhatók a vendégeink? – kérdeztem Alice – t.
- Körülbelül… - beleszagolt a levegõbe – Már érzek idegen vámpír illatot! – vigyorgott.
- Csak nehogy nomád legyen – mondta aggódva anyu.
- Dehogy is! Alice mondta, hogy vega a pasas! – mondtam.
- Miért érdekel mellesleg ez téged ennyire? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Alice.
- Hát… Most nézz Emmet – re! – mutattam a foci meccs elõtt ülõ barátomra – Annyira unalmas! Mindig csak TV, TV, esti program és vámpíros könyvek és filmek. Szinte nincs is más témája! – ráztam a fejemet.
Hála az égnek Emmet nem figyelt ide, annyira belemerült a tévézésbe. Ha belegondolok akkor tényleg egy idióta – ezen elvigyorodtam – Pont ezért bírom õt. Szinte össze illünk. Persze nem úgy, hanem, mint barát.

- Ezt úgy gondolom, hogy meglehet érteni… - gondolkozott el Alice és Jasper is elismerõen bólogatni kezdtek. Oké, átvertem õket ez nem volt szép dolog, sajnálom, de muszáj, hogy Amanda boldog legyen! Igen! Vagyis hát… az lesz majd ha sikerül rávennem a pasit… És nem kell beszámolnom, hogy milyen is õ valójában. Vagyis kihagyom a fél életét, de majd lefizetem! Szuper ötleteim vannak és akkor még csak most kezdõdött el.