(Alice szemszöge)
-Szobájában van...?-kérdezte Esme.
-Igen... most jött haza a vadászatból... de egyből ment is fel a szobájába...-sóhajtottam. Az egész családot megviselte a tragikus hír... Még elmentünk a helyszínre... De semmit se találtunk,mint nyom... Ha viszont... életbe maradt volna... azt láttam volna. Most jelenleg New York egyik esős részén élünk a családdal.
Edward szobájából valami csörömpölés hallottam felálltam.
-Felmegyek hozzá!-mondtam és felálltam. Vámpír gyorsasággal felmentem az emeletre és bekopogtam Edward szobájába.
-Edward nyisd ki az ajtót!-szóltam. Így tette majd bementem.
-Mit csinálsz?-kérdeztem és szétnéztem. Mindenhol törött CD-k voltak.
-CD-ket lomtalanítok!-vetette oda semmi udvariassággal.
-Ez nem lomtalanítás! Te az összes CD-det összetöröd!-erre nem válaszolt.
-Én dolgom nem?
-Edward kérlek...-kezdtem nyugodtabb hangon.
-Menj ki Alice...-suttogta.
-Edward...
-Menj ki!-kiabálta én kimentem nem akartam,hogy tovább kiabáljon.
Lementem a nappaliba ahol négy szempárral találtam szembe magamat.
-CD-ket tör össze...-mondtam majd leültem az egyik fotelba.
-Nem fog soha túl lépni Bella-n...-mondtam. Egy látomás:
A Volturi...
-Mit látsz?
-A Voltori embereket küld ide... Kettőt... nem látom pontosan õket,csak azt,hogy idejönnek...
-De miért?-kérdezte Esme.
-Fogalmam sincs...
-Mikor jönnek?
-Két napon belül...
-Akkor készülnünk kell a fogadásukra...
-Akkor harc lesz?-kérdezte lelkesen Emmet.
-Nem. Mi békésen fogadjuk õket. Majd meglátjuk, hogy milyen szándékkal jönnek.
-Kár... Na mindegy...-mondta csalódottan Emmet.
És így telt a napunk... Én figyeltem a látogatóink jövõjét... A többiek meg feszülten nézték az eseményeket.
(Edward szemszöge)
Az ágyamon ültem és néztem ki a fejemből-ez az új szokásom. Vagy az,hogy elképzelem mi lett volna ha...
Nem ragaszkodok hozzá,hogy Bella elmenjen Washingtonba. Akkor talán mindig élne és vámpír lenne. Bár ki tudja? Lehet ott hagyott volna engem...
Elém képzeltem arcát,mikor elpirult ha olyat mondtam neki,vagy közelebb léptem hozzá... Szíve heves dobogására...
Felálltam beakartam rakni valami zenét,hogy eltereljem gondolataimat. Keresgéltem a CD-tömeg közül valami normálisat ami kikapcsol engem. Kezembe akadt a Debussy... Bella egyik kedvence... köztük a Claire de Lune.
Végtagjaimat mintha nem én irányítottam volna földhöz vágtam a CD-t. Utána meg már mindent. Dühös voltam,nem tudtam magammal mit kezdeni.
A szobában már egy egész CD-rom volt.
Valaki bekopogott a szobámba,nem vettem rá a fáradságot,hogy beleolvassak a gondolataiba.
-Edward nyisd ki az ajtót!-így tettem majd Alice bejött az ajtón. Kikerekedett szemmel nézett végig a szoba minden egyes pontján.
-Mit csinálsz?-kérdezte és körbe nézett még egyszer a szobámon.
-CD-ket lomtalanítok!-vetettem oda neki semmi udvariassággal.
-Ez nem lomtalanítás! Te az összes CD-det összetöröd-mondta de nem válaszoltam.
-Én dolgom nem?-morogtam.
-Edward kérlek...-kezdte Alice nyugodtabban.
-Menj ki Alice...-suttogtam,most olyan állapotban voltam,hogy lehet olyan dolgot is tettem volna amit később megbántam volna.
-Edward...-kezdte megint.
-Menj ki-kiabáltam,és ő erre kiment. Óriási bűntudat keletkezett bennem. Mekkora egy bunkó vagyok... Ő akart megvigasztalni én meg leordítottam...
-Egy szemét dög vagyok...-morogtam majd belerugtam az első elém kerülő tárgyba.
Levetettem magamat az ágyra. Alice-től majd bocsánatot kell kérnem... Látomása van... A Vultori néhány tagja jön ide... Azt pontosan nem látja,hogy ki csak azt,hogy jönnek.
Eljőhött belőlem az elhatározás: Bocsánatot kérek Alice-től. És túl kell tennem magam Bella-n Igaz nem fog könnyen menni... Sőt szerintem nem is fog menni... Mer igazuk van... Mint múltkor Rose mondta: Muszáj túl tennem magam ezen mert ezzel tönkre teszem saját magam- bár jelen pillanatban ez most nem számít. És a saját családomat is... És ezt nem akarom mert szeretnek engem... Én pedig soha nem adtam meg nekik ezt a szeretetet.
Lementem a nappaliba minden szem rám szegeződött de lesütöttem a szememet. Odamentem Alice-hez aki éppen az egyik széken ült.
-Sajnálom Alice,nem gondoltam komolyan mikor leorítottalak... Csak... Nem voltam olyan állapotban és féltem,hogy olyat teszet amit később megbánnék...-mondtam ki egyszerre mindent. Végig őt néztem, hogy milyen lesz a reakcója.
-Semmi baj,én is ezt tenném!-mondta és megölelt. Visszaöleltem fejemet a vállába temettem. Így álltunk percekig-Tudom,hogy most nehéz időszakon mész keresztül de...
-... de túl kell tennem magam ezen. Nem tehetem ezt veltek egész hátralévő életemben...-fejeztem be a mondatát.
-Igen..-suttogta. Majd a semmibe meredt. Látomása van.
-Mit láttál?-jött oda Jazz.
-Holnap jön a Volturi...-csak ennyit mondott de ezzel megtudtuk a lényeget-Egy lány és egy fiú. De nem ismerős Volturisok... Biztos újak...-mondta.
Szóval Aro új vámpírokat... Szerencsétlenek... Már sajnálom őket...
(Zack szemszöge)
-Hi,Aro bácsi! Mizu?-kérdeztem. Bár lehet nem érti a tini nyelvet...
-Azt hiszem még meg kell szoknom,hogy te valami más nyelven beszélsz-mosolygott-Amúgy... Zack. Lenne rád egy Volturis feladatom... hogy lássam tényleg méltó lennél-e feladatokra... Meg kéne látogatnotok egy régi barátaimat... Ők vegatáriánusok és pár napot kellene ott tölenetek.
-Szóval ellenőrizni őket?-kérdeztem vigyorogva.
-Igen részben,tudod szokott lenni ez a 100 éventi ellenőrzés és most eljött az ideje.
-Szuper-vigyorogtam-És a... "látogatnotok"-ba ki tartozik bele?
-Természetesen te és a húgod.
-Na ne! De miért pont Ő? Ott van Demetrei... Félix! Még Jane is jobb!
-Sajnálom nem,nekik megvan a saját feladatuk...
-Oké...
-Mikor kell indulnunk?
-Minél előbb akár holnap reggel el is indulhattok az első New York-i géppel.
-Rendben... Akkor most felébresztem a húgomat- vigyorogtam. Káros,hogy ennyi ideig alszik... Szereztem egy vödröt és tele öntöttem jó hideg vízzel. A szobája felé lopództam.
-Hova mész te azzal a vödörrel?-állított meg anya. Jaj ne már pont Ő fogja lelőni a poénomat?
-Öhm... meglocsolom a virágokat-vigyorogtam.
-Milyen virágokat?
-Amik... izé... Amanda szobájában... pihennek! Jó hosszú ideje...
-Na jó menj-mondta. Áh bevette.
Tovább lópodztam drága húgom szobája felé. Halkan kinyitottam. Bedugtam a fejemet.
Áh még Csipkerózsika alszik... Odamentem az ágyához és egy hirtelen mozdulattal ráöntöttem a vízet. Ő egyből felpattant. És amint meglátott engem-ölni tudott volna.
-Jó reggelt!-fulladoztam a röhögéstől.
Kifutottam a szobájából Jane jött velem szembe.
-Jane! Fuss!
-Mi van?-kérdezte. De nem válaszoltam mert futottam.
-Zack mit műveltél a húgoddal?-kérdezte anyu. Mellette volt drága szeretett húgom ázott hajjal. Hát mit ne mondjak... Elég durva látvány volt.
-Felébresztettem. Én úgy gondolom,hogy káros ha valaki sokat alszik...-mondtam. és próbáltam nem neveteni.
-Amúgy... Aro mondta,hogy el kell mennünk valami vega családhoz. És azt mondta,hogy én és Amanda menjünk...
-Én nem megyek veled!-makacskodott Amanda.
-Én is mondtam Aronak,hogy nem óhajtok veled menni de nincs más megoldás...
-Mikor mentek?
-Holnap reggel az első repülővel.
-Rendben, de kérlek ne szekírozzátok egymást...
-Mindig ez az idióta kezdi!-idióta... Új becenév...
-Kérlek... Amanda. Pár napot kell egymás mellett kibírnotok!
-Rendben én normális leszek...-adta meg magát.
-Én is...-dehogy leszek... Kiteszem innen a lábamat elkezdem szívatni Amandát.
-És hova is megyünk?-kérdezte húgom.
-New York-ba...
-Áh a plázák városa-vigyorgott és tapsikolni kezdett.
-Úristen... Megint elgurult a gyógyszered? Szerintem gyorsan keresd meg...-vigyorogtam majd szobára vonultam.
Összepakoltam a ruháimat meg még az ilyen cuccokat...
-Nézzük mit találunk a fiókokban..-mondtam és kihúztam-Olló... ez most nem kell... Húgom még hadd növessze a haját...-tovább kutattam-Haj spray? Zöld színű... Ez még be vállhat...-csak zöld van?-Háhá van itt cucc...-kék... sárga... piros... fekete...-Honnan van nekem ilyenem? Nem baja azért beteszem-és odadobtam a bőröndömhöz.
-Na keressünk még valami érdekeset...-fényképező gép? Nem... nem azért,hogy megörökítsem a New York-i tájat... Hanem,hogy elfényképezzem húgomat amint kómásan felkell és felhasználhassam ellene- Gonosz.
-Oké ezek a tárgyakat már egyszer felhasználtam... Többször már nem érdekes...-most összekéne húzni a cipzárt...
-Nem igaz! Túl sok külön cuccot tettem be! Oké akkor lomtalanítok... Nem kell ide ennyi gatya! Minek? Csak pár napra megyünk!-hát így már sokkal könnyeben belehet húzni-Kész!-és ledobtam az ágyam mellé.
-Mindent bepakoltál?-jött be anyu.
-Persze!
-Miért ilyen megtömött a bőröndöd?
-Sok... benne a ruha!
-Igen? Megnézhetem?
-Nem! Anya! Már nagy gyerek vagyok! Csak betudok magamtól pakolni!
-Tettél be zoknit?
-Aj anyu!-majd odamentem a fiókomhoz és kivettem egy párat.
-Ennyit viszel csak?
-Meg az ami a lábamon is van-vigyorogtam.
-Jaj Zack... Valaki meglát téged mit gondol milyen anyja van?
-Okos... Inteligens... Gyönyörű!-mondtam, odamentem hozzá és megöleltem.
-Igen?
-Hát persze!-vigyorogtam. Így álltunk pár percig majd anyu megszólalt.
-Emlékszel mikor mindig egy apára vágytál?-kérdezte -Mikor még kicsi voltál...
-Ja... De akkor még kicsi voltam...-mondtam.
-Most nem vágynál egyre?
-De persze,hogy igen-mondta.
-Még van esély a megtalálására...
-Jaj anyu előveszed a puha felemet-vigyorogtam.
-Neked van olyan oldalad,ahol nem a testvéredet szekálod?-kérdezte.
-Nem... végülis nincs...-vigyorogtam-Na jó de csak ez. Ha elmondod neki!-fenyegettem.
-Akkor mi lesz?-kérdezte játékosan.
-Azt... majd még ki kell találnom...
-Na jó Zack,nekem most mennem kell,addig nézd meg,hogy betettél-e mindent.
-Meglesz-vigyorogtam-Szia.
-Szia,szeretlek!
-Én is...-levetettem magamat az ágyra. Ma már nem hinném,hogy csinálok is valami örültséget... Holnapra is kell tartogatnom...
Sajnálom,Edward szemszöge nem lett egy egész fejezet,mert ez is megvolt előre írva és már nem nagyon tudtam írni hozzá... Szóval sajnálom :S
2010. január 31., vasárnap
2010. január 28., csütörtök
When Your Life Changes-13.fejezet
(Bella szemszöge)
50 évvel késõbb...
Már 50 év telt el vámpírrá válásom óta... Emberi életemre nem emlékszek. Semijen kis emlékre.
Két gyermekem van,mikor megszülettek akkor lettem vámpír. A Volturinál élek... Nem értem miért hagytak életbe addig míg nem születtek meg a gyerekeim. Persze ennek örülök mert mindannyian életbe maradtunk. De ahogy Õk fogalmaztak: "látták bennem a csodát..." És igazuk volt,különleges képességeim vannak. Az egyik egy pajzs ami képes más vámpírok képességét blokkolni. És egy másik ami más vámpírok képességeit képes felvenni.
És azt még elkellet nézniük,hogy nem voltam képes embereket ölni... Nem tudom miért de valamiért ez az ösztön hajtott.
Egy lányom és egy fiam van: Amanda és Zack. Amanda szabad idejét inkább a tanulásra szenteli. Zack inkább a rosszalkodásra és húga szekálására... Ők is állati véren élnek. Amanda-nak gyönyörű csokoládé barna szemei vannak, Zack-nek viszont tenger zöld szeme van.
Boldog vagyok. De még boldogabb lennék,ha megtalálnám gyerekeim apját... Már rengetegszer kerestem.. De persze értelme nem volt mert azt se tudtam,hogy hol kezdjem. Ő is vámpír... Bár erre mindenki azt hitte,hogy lehetetlen de mégis igaz.
-Anyu!-kiáltott nekem Amanda,majd odajött hozzám. Gyönyörű vöröses haja lobogott-Zack megint nem bír magával-később megjelent az említett is.
-Mit csináltál már megint?-kérdeztem.
-Semmit-vigyorgott.
-Igen... Akkor ezért van kikészülve a húgod igaz?-kérdeztem.
-Nem tehetek róla,hogy nem normális szegényke-mondta fejet rázva.
-Zack...-szóltam rá.
-Oké! Most megyek!-vigyorgott majd eltűnt.
-Mit csinált?-kérdeztem Amandától.
-Leéget állandóan a barátaim előtt! Már elegem van belőle!-mondta és kezeit összekulcsolta.
-Bella!-szólt Heidi-Aro megbeszélést tart örülne,ha mindenki ott lenne...
-Persze-mondtam-Gyere menjünk-szóltam lányomnak. Bementünk a nagyterembe ahol a gyűlések szoktak általában lenni és ahol,Aro, Marcus és Caius székei vannak.
De most valami nem volt rendben... Caius nem volt a helyén... Aro és Marcus meg elég elkeseredett arcot vágtak.
-Sajnálom... De egy harc következtében elveszítettük egyik nagy Vultori tagunkat,Caius-t... De muszáj tovább lépnünk és már ki is választottuk ki lenne méltó a helyére...-mondta Aro a beszédét.
-Bella-szólított a nevemen-hajlandó lennél ezt a feladatot vállalni?- szegezte nekem a kérdést én meg hirtelen meg se tudtam szólalni.
-Én?-kérdeztem.
-Igen Bella.
-De hiszen még csak 50 éven vagyok Vultori tag... Valaki meg már több 100 éve...
-Igen tudjuk,de mégis te lennél a legmegfelelőbb erre a posztra...
-Rendben-egyeztem bele. Most mit veszítek vele?
-Akkor,üdvözlünk Bella-mosolygott el Aro.
-Hé,anyu te lettél itt a nagyfőnök-vigyorgott Zack.
-Kérlek...-szóltam rá.
-Na most mit csináltam?-megráztam a fejemet.
-Menjetek inkább iskolába...-mondtam.
-Aj ne már...-morogtam-Tök bírnám ha orvos lenne az apám vagy valami ismerős...-vigyorgott-Írhatna nekem egy csomó igazolást...
(Zack szemszöge)
Iskola... kiráz a hideg is. De utálok suliba járni te jó ég... De nézzük a rossz jó oldalát: kikészíthetem egyetlen szeretetre méltó húgocskámat.
-Na gyere-suhant el mellettem.
-Na miért vagy ilyen morcos?-kérdeztem.
-Ha már meglátlak morcos leszek-mondta és bevágüdott a vezető ülésre.Én akartam vezetni... na mindegy.
-Én is szeretlek téged-mondtam és beültem mellé.
-Ne legyél jó indulatú...
-Nem vagyok az....-vigyorogtam rá.
-Néha lennél normális?
-Előbb azt mondtad ne legyek jó indulatú! Eldöntenéd,hogy mit akarsz?-kérdeztem.
Nem szólalt meg csak rátaposott a gázra,amivel elérte,hogy öt perc alatt a suli parkolójában legyünk.
Dühösen kivágódott a kocsiból majd én is kiszálltam.
-Szegény már nem lehet rajta segíteni...-mondtam magam elé. Megláttam a haverjaimat odamentem hozzájuk.
-Na,mizu haver?
-Áh semmi... Nővérem a toppon van-vigyorogtam.
-Szóval kikészítetted?
-Naná-mondtam.
-Kérsz?-nyújtották elém a cigist dobozt.
-Persze,kell a reggeli nikotin-vigyorogtam rájuk majd kivettem egy szálat a dobozból.
-Becsöngettek...
-Oh ne már... Még el se szívtam...-mondtam-Na jó egy kicsit késünk az nem árt senkinek se...
-Ez az! A tanárok meg csak örülnek majd.
-Kivel lesz óránk?
-Mr.Bartner-vel...
-Szuper-mondtam és elindultam a termünk felé,már mindenki bent volt a saját termében.
-Jónapot Mr. Bartner-dübörögtünk be a terembe Amanda csak rázta a fejét én meg elvigyorogtam.
-Ez a héten a negyedik késésük csak az én órámról...-mondta és ránk nézett
-Ez nem teljesen igaz... Ez csak a harmadik késésünk...- helyesbítettem.
-Mr.Vultori kérem menjen az igazgatói irodába-mondta a tanár.
-Rendben. Nyugalom! Tudom az utat-vigyorogtam rá.
Végig mentem a folyosón-szépen lassan-majd elértem a jól ismert igazgatói irodát. Áh mennyit jártam én már itt...
Bekopogtam.
-Jöjjön,be Mr.Vultori-áh már tudnak a fogadásomról is...
-Jó napot igazgató úr-adtam az udvarias gyereket.
-Kérem üljön le...-így tettem és levetettem magamat a székbe-Tudja már nem ez az első eset,hogy itt van... És ma a kamera is olyat vett amit nem kedvez önnek. Honnan van magának cigarettája-na ezt nem vette a kamera,hogy a haverjaim adták? De őket meg nem fogom beköpni...
-A boltból-mondtam,most honnan lenne amúgy is?
-Jó... Figyeljen... Még egy ilyen eset és kicsapjuk az iskolából.
-Komolyan?-kérdeztem lelkesen.
-És ezzel elveszik mindene... Már mint nem veszik fel majd egyik egyetemre se...-mintha akarnék menni. Majd tartogatok helyet drága húgomnak.
-Na jó...-mondta és a fejét vakarta-Menjen vissza az órájára.
-Oké,köszönöm-azzal kicsattogtam a teremből. Na most vissza az első órámra...
-Visszajött?-kérdezte Mr. Bartner.
-Igen-mondtam.
-És...mit mondott magának az igazgató.
-Csak annyit ha még egyszer lesz ilyen zavaros ügyem kicsap-mondta- és ha kicsapnak nem mehetek egyetemre... Nem mintha akartam volna ezért inkább úgy döntöttem meghagyom a nővéremnek a helyet-mondtam és rá vigyorogtam aki erre csak megforgatta a szemét.
-Hát... mindenki jobban örülne ha maga is olyan lenne,mint Amanda.
-Isten mencs...-mondtam majd leültem a helyemre.
Még körübelül negyed óráig magyarázott a tanár,de nem igazán figyeltem oda... Aztán meg kicsöngettek.
-Hallod,mit mondott a diri?-kérdezték.
-Semmi különlegeset... Felvette a kamera a cigizést... Kérdezte honnan van a cuccos...
-És mit mondtál?
-A boltból-vigyorogtam-utána meg nem zaklatott... Nyugi nem foglak beköpni benneteket...-mondtam-Na menjünk-majd felálltam a helyemről.
Simán ment volna minden de akkor megjelent előttem Amanda.
-Mi az húgi?-kérdeztem. Intettem a többieknek,hogy menjenek.
-Szégyent hozol rám!
-Hát... ha csak ennyi a gond... akkor... Szia!- mondtam és már elindultam de karomnál fogva visszarántott.
-Mi az?-kérdeztem.
-Hanyadik eset,hogy behívtak az igazgatóhoz?-kérdezte.
-A tizedik eset óta nem számolom,de most megyek mert várnak a haverjaim!
***
A parkoló felé mentem húgom már duzzogva ült a volán mögött. Beültem de nem szólt hozzám én meg nem erőltettem.
-Szállj ki,megérkeztünk-morogta. Huhu megszólalt... Szó nélkül elindultam.
Hallottam mögülem duzzogó lépteit amin elkellet mosolyodnom. Áh imádom idegesíteni... Ez a testvéri szeretet!
-Megjöttetek?-kérdezte anya.
-Aha-mondtam majd ledobtam az egyik sarokba.
-Milyen volt a napotok?
-Zack megint hozta a formáját-morogta Amanda.
-Mint minden nap-vigyorogtam.
-Na mentem tanulni!-mondta és elvonult a szobájába.
-Áh... nyugalom!-mondtam.
-Te mikor tartottál utoljára könyvet a kezedben?-kérdezte anyu.
-Huh... nem tudom... Olyan... 2 éve? Bár lehet volt már 20 is...- vigyorogtam-Én nem akarok egyetemre menni! Minek?-kérdeztem.
-Én pedig szeretném ha mennél... Hogy legyen jövőd és családod!
-Azt akarod,hogy legyen csajom?-kérdeztem.
-Lehet akkor megjavulnál...
-Biztos,hogy nem... Ebben biztos vagyok-adtam a tudatára majd én is szobára vonultam és magamra zártam az ajtómat.
Na itt lenne a következő fejezet *-*
Lehet amúgy néha előfordul,hogy ékezet nélkül írok,mert általában úgy szoktam... Szóval nézzétek el ezt a hibámat ;D De amúgy átnézem és általában-jó esetben-észre is veszem :)
50 évvel késõbb...
Már 50 év telt el vámpírrá válásom óta... Emberi életemre nem emlékszek. Semijen kis emlékre.
Két gyermekem van,mikor megszülettek akkor lettem vámpír. A Volturinál élek... Nem értem miért hagytak életbe addig míg nem születtek meg a gyerekeim. Persze ennek örülök mert mindannyian életbe maradtunk. De ahogy Õk fogalmaztak: "látták bennem a csodát..." És igazuk volt,különleges képességeim vannak. Az egyik egy pajzs ami képes más vámpírok képességét blokkolni. És egy másik ami más vámpírok képességeit képes felvenni.
És azt még elkellet nézniük,hogy nem voltam képes embereket ölni... Nem tudom miért de valamiért ez az ösztön hajtott.
Egy lányom és egy fiam van: Amanda és Zack. Amanda szabad idejét inkább a tanulásra szenteli. Zack inkább a rosszalkodásra és húga szekálására... Ők is állati véren élnek. Amanda-nak gyönyörű csokoládé barna szemei vannak, Zack-nek viszont tenger zöld szeme van.
Boldog vagyok. De még boldogabb lennék,ha megtalálnám gyerekeim apját... Már rengetegszer kerestem.. De persze értelme nem volt mert azt se tudtam,hogy hol kezdjem. Ő is vámpír... Bár erre mindenki azt hitte,hogy lehetetlen de mégis igaz.
-Anyu!-kiáltott nekem Amanda,majd odajött hozzám. Gyönyörű vöröses haja lobogott-Zack megint nem bír magával-később megjelent az említett is.
-Mit csináltál már megint?-kérdeztem.
-Semmit-vigyorgott.
-Igen... Akkor ezért van kikészülve a húgod igaz?-kérdeztem.
-Nem tehetek róla,hogy nem normális szegényke-mondta fejet rázva.
-Zack...-szóltam rá.
-Oké! Most megyek!-vigyorgott majd eltűnt.
-Mit csinált?-kérdeztem Amandától.
-Leéget állandóan a barátaim előtt! Már elegem van belőle!-mondta és kezeit összekulcsolta.
-Bella!-szólt Heidi-Aro megbeszélést tart örülne,ha mindenki ott lenne...
-Persze-mondtam-Gyere menjünk-szóltam lányomnak. Bementünk a nagyterembe ahol a gyűlések szoktak általában lenni és ahol,Aro, Marcus és Caius székei vannak.
De most valami nem volt rendben... Caius nem volt a helyén... Aro és Marcus meg elég elkeseredett arcot vágtak.
-Sajnálom... De egy harc következtében elveszítettük egyik nagy Vultori tagunkat,Caius-t... De muszáj tovább lépnünk és már ki is választottuk ki lenne méltó a helyére...-mondta Aro a beszédét.
-Bella-szólított a nevemen-hajlandó lennél ezt a feladatot vállalni?- szegezte nekem a kérdést én meg hirtelen meg se tudtam szólalni.
-Én?-kérdeztem.
-Igen Bella.
-De hiszen még csak 50 éven vagyok Vultori tag... Valaki meg már több 100 éve...
-Igen tudjuk,de mégis te lennél a legmegfelelőbb erre a posztra...
-Rendben-egyeztem bele. Most mit veszítek vele?
-Akkor,üdvözlünk Bella-mosolygott el Aro.
-Hé,anyu te lettél itt a nagyfőnök-vigyorgott Zack.
-Kérlek...-szóltam rá.
-Na most mit csináltam?-megráztam a fejemet.
-Menjetek inkább iskolába...-mondtam.
-Aj ne már...-morogtam-Tök bírnám ha orvos lenne az apám vagy valami ismerős...-vigyorgott-Írhatna nekem egy csomó igazolást...
(Zack szemszöge)
Iskola... kiráz a hideg is. De utálok suliba járni te jó ég... De nézzük a rossz jó oldalát: kikészíthetem egyetlen szeretetre méltó húgocskámat.
-Na gyere-suhant el mellettem.
-Na miért vagy ilyen morcos?-kérdeztem.
-Ha már meglátlak morcos leszek-mondta és bevágüdott a vezető ülésre.Én akartam vezetni... na mindegy.
-Én is szeretlek téged-mondtam és beültem mellé.
-Ne legyél jó indulatú...
-Nem vagyok az....-vigyorogtam rá.
-Néha lennél normális?
-Előbb azt mondtad ne legyek jó indulatú! Eldöntenéd,hogy mit akarsz?-kérdeztem.
Nem szólalt meg csak rátaposott a gázra,amivel elérte,hogy öt perc alatt a suli parkolójában legyünk.
Dühösen kivágódott a kocsiból majd én is kiszálltam.
-Szegény már nem lehet rajta segíteni...-mondtam magam elé. Megláttam a haverjaimat odamentem hozzájuk.
-Na,mizu haver?
-Áh semmi... Nővérem a toppon van-vigyorogtam.
-Szóval kikészítetted?
-Naná-mondtam.
-Kérsz?-nyújtották elém a cigist dobozt.
-Persze,kell a reggeli nikotin-vigyorogtam rájuk majd kivettem egy szálat a dobozból.
-Becsöngettek...
-Oh ne már... Még el se szívtam...-mondtam-Na jó egy kicsit késünk az nem árt senkinek se...
-Ez az! A tanárok meg csak örülnek majd.
-Kivel lesz óránk?
-Mr.Bartner-vel...
-Szuper-mondtam és elindultam a termünk felé,már mindenki bent volt a saját termében.
-Jónapot Mr. Bartner-dübörögtünk be a terembe Amanda csak rázta a fejét én meg elvigyorogtam.
-Ez a héten a negyedik késésük csak az én órámról...-mondta és ránk nézett
-Ez nem teljesen igaz... Ez csak a harmadik késésünk...- helyesbítettem.
-Mr.Vultori kérem menjen az igazgatói irodába-mondta a tanár.
-Rendben. Nyugalom! Tudom az utat-vigyorogtam rá.
Végig mentem a folyosón-szépen lassan-majd elértem a jól ismert igazgatói irodát. Áh mennyit jártam én már itt...
Bekopogtam.
-Jöjjön,be Mr.Vultori-áh már tudnak a fogadásomról is...
-Jó napot igazgató úr-adtam az udvarias gyereket.
-Kérem üljön le...-így tettem és levetettem magamat a székbe-Tudja már nem ez az első eset,hogy itt van... És ma a kamera is olyat vett amit nem kedvez önnek. Honnan van magának cigarettája-na ezt nem vette a kamera,hogy a haverjaim adták? De őket meg nem fogom beköpni...
-A boltból-mondtam,most honnan lenne amúgy is?
-Jó... Figyeljen... Még egy ilyen eset és kicsapjuk az iskolából.
-Komolyan?-kérdeztem lelkesen.
-És ezzel elveszik mindene... Már mint nem veszik fel majd egyik egyetemre se...-mintha akarnék menni. Majd tartogatok helyet drága húgomnak.
-Na jó...-mondta és a fejét vakarta-Menjen vissza az órájára.
-Oké,köszönöm-azzal kicsattogtam a teremből. Na most vissza az első órámra...
-Visszajött?-kérdezte Mr. Bartner.
-Igen-mondtam.
-És...mit mondott magának az igazgató.
-Csak annyit ha még egyszer lesz ilyen zavaros ügyem kicsap-mondta- és ha kicsapnak nem mehetek egyetemre... Nem mintha akartam volna ezért inkább úgy döntöttem meghagyom a nővéremnek a helyet-mondtam és rá vigyorogtam aki erre csak megforgatta a szemét.
-Hát... mindenki jobban örülne ha maga is olyan lenne,mint Amanda.
-Isten mencs...-mondtam majd leültem a helyemre.
Még körübelül negyed óráig magyarázott a tanár,de nem igazán figyeltem oda... Aztán meg kicsöngettek.
-Hallod,mit mondott a diri?-kérdezték.
-Semmi különlegeset... Felvette a kamera a cigizést... Kérdezte honnan van a cuccos...
-És mit mondtál?
-A boltból-vigyorogtam-utána meg nem zaklatott... Nyugi nem foglak beköpni benneteket...-mondtam-Na menjünk-majd felálltam a helyemről.
Simán ment volna minden de akkor megjelent előttem Amanda.
-Mi az húgi?-kérdeztem. Intettem a többieknek,hogy menjenek.
-Szégyent hozol rám!
-Hát... ha csak ennyi a gond... akkor... Szia!- mondtam és már elindultam de karomnál fogva visszarántott.
-Mi az?-kérdeztem.
-Hanyadik eset,hogy behívtak az igazgatóhoz?-kérdezte.
-A tizedik eset óta nem számolom,de most megyek mert várnak a haverjaim!
***
A parkoló felé mentem húgom már duzzogva ült a volán mögött. Beültem de nem szólt hozzám én meg nem erőltettem.
-Szállj ki,megérkeztünk-morogta. Huhu megszólalt... Szó nélkül elindultam.
Hallottam mögülem duzzogó lépteit amin elkellet mosolyodnom. Áh imádom idegesíteni... Ez a testvéri szeretet!
-Megjöttetek?-kérdezte anya.
-Aha-mondtam majd ledobtam az egyik sarokba.
-Milyen volt a napotok?
-Zack megint hozta a formáját-morogta Amanda.
-Mint minden nap-vigyorogtam.
-Na mentem tanulni!-mondta és elvonult a szobájába.
-Áh... nyugalom!-mondtam.
-Te mikor tartottál utoljára könyvet a kezedben?-kérdezte anyu.
-Huh... nem tudom... Olyan... 2 éve? Bár lehet volt már 20 is...- vigyorogtam-Én nem akarok egyetemre menni! Minek?-kérdeztem.
-Én pedig szeretném ha mennél... Hogy legyen jövőd és családod!
-Azt akarod,hogy legyen csajom?-kérdeztem.
-Lehet akkor megjavulnál...
-Biztos,hogy nem... Ebben biztos vagyok-adtam a tudatára majd én is szobára vonultam és magamra zártam az ajtómat.
Na itt lenne a következő fejezet *-*
Lehet amúgy néha előfordul,hogy ékezet nélkül írok,mert általában úgy szoktam... Szóval nézzétek el ezt a hibámat ;D De amúgy átnézem és általában-jó esetben-észre is veszem :)
2010. január 25., hétfő
When Your Life Changes-12.fejezet
(Bella szemszöge)
Az éjszakám jól telt,semmi rossz álom vagy ehhez hasonló. Lassan kinyitottam a szememet majd életem legcsodálatosabb emberével találtam szembe magamat.
-Hány óra kérdeztem?-és közelebb bújtam hozzá.
-Nyolc,nem szeretnél még vissza aludni?-kérdezte.
-Nem... még össze kell szednem magamat... Fél tízre meg már ott kell lenni az iskola parkolójában...
-Elviszlek-jelentette be.
-Rendben-mondtam és egy puszit nyomtam ajkaira.
-Összeszedem magamat...-sóhajtottam fel és ruháim után nyúltam. De megragadta a karomat és visszarántott maga mellé.
-Maradj itt...-mondta ellenállhatatlanul.
-Nem lehet... össze kell szednem magamat,sietek vissza hozzád- mondtam,csókot nyomtam ajkaira.
Ruháimmal elindultam a fürdőszoba felé.
Lezuhanyoztam,fogat mostam gyorsan magamra kapkodtam ruháimat és siettem vissza Edwardhoz.
-Itt vagyok!-mondtam. Edward az ablaknál állt,odamentem hozzá és átöleltem. Már õ is fel volt öltözve.
-Gyors voltál-felém fordult.
Az ablak be volt párásodva ezt kihasználtam. Ráírtam;
Edward
Ezen az említett elmosolyodott és Ő is odaírta az Én nevemet. Aranybarna szemeivel rám nézett és én elvesztem azokban. Majd elmosolyodott és magához ölelt...
Ránéztem a falon kattogó órára kilenc óra...
-Még nem reggeliztél-mondta.
-Nem vagyok éhes...
-Biztos?
-Teljesen,majd viszek kaját és azt megeszem később...-most egy falatot se tudtam volna lenyomni a torkomon.
Lementünk a lépcsőn csináltam magamnak az útra szendvicseket- szerintem ezeket úgy se fogom megenni...
Ránéztem az órámra....negyed tíz... Ne...
-Azt hiszem menned kell...-mondta szomorúan. Őt is megviseli ez... Pedig csak három napig leszünk egymástól távol.
-Induljunk-mondta. A bőröndömet húzni kezdte majd betette a kocsijába.
-Hogy kerül ide a Volvod?-kérdeztem.
-Ezzel jöttem este-mosolyodott el féloldalasan.
-Ja értem...-beültem az anyós ülésre és néztem ahogy a fák elhaladnak melletünk.
A suli parkolójában már ott álltak a buszok ami a Port Angeles-i repülőtérre visz minket.
Kiszálltunk a kocsiból Edward kivette a bőröndömet és odaadta nekem. Láttam szemében a szomorúságot de egy mosolyt összetudott még hozni.
Lábujjhegyre álltam és egy búcsúcsókot nyomtam ajkaira.
-Sietek vissza hozzád...-suttogtam a fülébe.
-Szeretlek. Ha felszálltatok felhívsz?
-Én is és igen az lesz az első-mondtam-Szia.
-Szia...-és azzal elindultam a buszok felé Angela már ott várt is integetett nekem. Odamentem hozzá.
-Ülsz mellém a buszon és a repülőn?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Gyerekek,szálljatok fel a buszokra-adta ki az utasítást Mr.Stewart. A bõröndöket a buszsofõr betette a bőröndömet a csomag tárolóba.
Felültünk a buszra majd leültünk. Néztem ki az ablakon még láttam a szürke Volvot.
-Hé,Bella!-legyezett a szemem előt Ang.
-Öhm... Igen?-kérdeztem-Bocsi... csak elbambultam... Mit kérdeztél?
-Csak azt,hogy jól vagy-e?
-Ja,persze... igen... jól vagyok-mondtam és megerőltettem egy mosolyt. Félre dőltötte fejét,hogy nem hisz nekem.
-Biztos akartál te jönni erre a kirándulásra?-kérdezte.
-Hát... Csak Edward azt mondta,hogy jöjjek mert elhanyagolom a barátaimat... És ebben igaza volt ezért eljöttem... De még csak tíz perce váltunk el egymástól és már hiányzik...-mondtam,komolyan mintha valami csöpögős krimiben lennénk.
-Három nap! Gyorsan elfog telni...-bízatott.
-Igen,szerintem is. Meg lehet nem is lesz olyan rossz-vigyorogtam rá.
-Igen,legyünk otimisták.
-Amúgy milyen volt a randid Eric-el?-kérdeztem.
-Egyszerűen csodálatos-mondta mosolyogva.
-Meddig jutottatok el?-kérdeztem vigyorogva.
-Csókig...-mondta és lesütötte a szemét.
-Komolyan?-kérdeztem.
-Igen.
-És jött a kirándulásra?
-Nem... Családjával mennek valahova és nem lehetett visszavonni...- mondta csalódottan.
-Akkor ugyanabban a helyzetben vagyunk...
-Igen...-mondta és kinézett az ablakon-Edward miért nem tudott jönni?-áh erre nem készültem fel... Mit mondjak... Gyerünk Bella találj ki valami hihető sztorit...
-Öhm... Neki is ilyen családi programja van...-jobbat nem tudtam összehozni...
***
-Megérkeztünk a repülőtérre...-mondta Angela. Kinéztem az ablakon és tényleg ott voltunk. Körübelül egy órát utazhattunk... Alice sebességével már háromszor oda-vissza megjárhattuk volna....
Leszálltunk kiosztották a csomagjainkat majd elindultunk a bejárat felé. Három busszal jüttönk úgyhogy azt hiszem külön repülő kéne nekünk. Vagy legalábbis egy külön osztály...
-A csomagjaitokat tegyétek a szalagra-mondta az egyik nő. Mindenki így tett majd követtük Mr. Stewartot.
Utoljára akkor jártam a Port Angeles-i repülõtéren mikor Phonix-ből jöttem Forksba. És az már elég régen volt...
-Ez a mi repülőnk,üljetek fel. Ne tolakodjatok nem akarok balesetet...-hogy még mindig milyen unott tud lenni Mr. Stewart... Ez már káros...
Mikor elhelyezkedtünk és már a repülõ szint magasságában voltunk egyből elővettem a mobilomat és Edward számát tárcsáztam. Észrevettem,hogy Angela is ezt csinálja ezen elmosolyodtam.
-Halló?-szólt bele a telefonba Edward már az első csörgés után.
-Szia,felszálltunk-mondtam.
-Elég lassú volt a busz...-mondta Edward.
-Igen a sõför nem úgy vezetett,mint Alice. Ez nekem is volt eszemben- ezen elnevette magát.
Oldalra néztem ahol Angela beszélt telefonon Ericcel,o is boldogabb volt most már. Rám nézett és elmosolyodott.
-Idáig milyen az út?-kérdezte.
-Elég türhetõ.... De majd meglátom milyen lesz...-mondtam.
-Ne legyél pesszimista.
-Nem vagyok az!-makacskodtam. Ezen ismét nevetni kezdett.
-Mi van öcsi,máris nem bírod,hogy a kis csaj távolt van tőled? Mi lesz itt három nap múlva?-hallottam meg Emmet szórakozott hangját.
-Emmet hozza a formáját-nevettem.
-Igen,itt boldogít engem...-morogta Edward.
-Jaj ne legyél már ilyen öcsi...-nevetett Emmet.
-Emmet,ne idegesíts már...-kiabált vele Edward. Még szívatták egymást ezzel a szópárballyal amin csak mosolygni tudtam. Ismét ránéztem Angela-ra aki már letette a telefont. És mosolygott. Vissza mosolyogtam rá.
-Emmet,légyszíves gyere ide-hallottam meg Esme hangját. Ezen hangosan kezdtem nevetni Edward meg csak fújtatott. Kinéztem az ablakon-igaz Angela ült az ablak mellet-valamelyik óceán felett lehettünk.
A repülő hirtelen fura hangokat adott ki,majd rázkődni kezdett. Megijedtem. Angela is megfeszült mellettem.
-Bella itt vagy?-kérdezte Edward.
-I...igen...-dadogtam.
-Jól vagy?-a hangja ilyedt volt.
Már mondani akartam,hogy: igen persze jól vagyok,ne aggódj. De akkor megláttam néhány stewardes ideges arcát.
És az utasok se voltak már jó kedvükben. A stewardes-ek mentő mellényeket kezdtek osztani.
-E...Edward azt hiszem... valami baj a géppel...-dadogtam még mindig. Közben a kezembe adtak egy mellényt. Istenem miért pont ennek a gépnek kell rossznak lennie?
-Tessék?-kérdezte kétségbeesve.
Edward mellől egy sikítást hallottam: Alice.
És a gép mégjobban rázkódni kezdett. Mindenki sikítani és kiabálni kezdett.
-Sajnálom Edward!-sikítottam a telefonba-Szeretlek!
-Bella ne!
Letettem a telefont nem akartam,hogy hallja azokat a kétségbeesett síkításokat,azzal mégrosszabb lenne neki.
Felálltunk és mindenkit a kijárat hoz vezettek. Már nem voltunk olyan magasan.
-Most azt akarják,hogy kiugorjunk?-kérdeztem kétségbeesetten?
-Fogalmam sincsen-mondta Ang és már a sírás kerülgette.
-Sajnálom hölgyeim ez az egyetlen megoldás-mondta az egyik stewartes-Kérem,menjenek! Rengeteg ember van még itt!
És így tettünk,mély levegőt vettem azzal levetettem magamat a vízbe. Éreztem,hogy a hideg átveszi testemet...
Utolsó gondolatom: Szeretlek Edward... Majd csak a sötétség...
(Edward szemszöge)
-Emmet,légyszíves gyere ide...-szólt rá Esme. Én cak egy hállás pillantást lőveltem felé amire Ő elmosolyodott.
-Bella itt vagy?-kérdeztem.
-I...igen...-dadogta megijesztett a hangja.
-Jól vagy?-kérdeztem ijedten.
-E...Edward...Azt hiszem valami baj van a géppel...-dadogta.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesve majd mindenki rám nézett a családból.
Alice síkitani kezdett,Jasper odament hozzá. Majd a repülőről is kétségbeesett sikításokat hallottam.
-Alice mit láttál?-kérdezte Jazz,húgomtól. De ő nem tudott felelni mert kétségbeesve zokogott és rám nézett. Szájáról leolvastam egy "sajnálomot".
-Sajnálom Edward!-síkította a telefonba-Szeretlek!
-Bella ne!-ordítottam a telefonba. Majd csak a telefon búgása...
Teljes erőmből a földhöz vágtam ami széttört.
Családom minden tagja ijedten nézett engem. Minden az én hibám! Ha nem engedem el Washingtonba... Ha nem akarom annyira,hogy elmenjen most nem lenne semmi baj! De így? Így mindenemnek vége...
-Edward... mi történt?-jött oda mellém Esme majd kezét a vállamra tette.
Nem válaszoltam csak megráztam a fejemet,mintha ezzel minden megoldódna. Próbáltam összeszedni a gondolataimat majd megszólaltam:
-Bella... a gép... és most...-dadogtam össze-vissza mert egy normális mondatot nem tudtam összehozni. Sokkot kaptam... bár ez nem tudom, hogy lehetséges-e egy vámpírnál.
Fejemet anyám vállára hajtottam. Szorosan lehunytam a szememet és mély levegőket vettem,hátha kitisztul a fejem. De nem segített.
Most érkezett ez az a pillanat,hogy szívem amit Bella élesztett újra megfagyott és ezer darabra tört...
Lehet ez a fejezet nem igazán nyerte el tetszéseteket mert olvastam a komikban,hogy örültök, hogy összejönnek. De egyik reggel jött a "nagy" ihletem és arra jutottam, hogy ezt a változatot fogom megírni mert így sokkal több fejezet lehet.
Szóval sajnálom azért remélem nektek is tetszeni fog. Amúgy meg annyit elárulok,hogy nem lesz annyira szomorú a töri a belesetes incidens után :P
Pusssz Netty *-*
Az éjszakám jól telt,semmi rossz álom vagy ehhez hasonló. Lassan kinyitottam a szememet majd életem legcsodálatosabb emberével találtam szembe magamat.
-Hány óra kérdeztem?-és közelebb bújtam hozzá.
-Nyolc,nem szeretnél még vissza aludni?-kérdezte.
-Nem... még össze kell szednem magamat... Fél tízre meg már ott kell lenni az iskola parkolójában...
-Elviszlek-jelentette be.
-Rendben-mondtam és egy puszit nyomtam ajkaira.
-Összeszedem magamat...-sóhajtottam fel és ruháim után nyúltam. De megragadta a karomat és visszarántott maga mellé.
-Maradj itt...-mondta ellenállhatatlanul.
-Nem lehet... össze kell szednem magamat,sietek vissza hozzád- mondtam,csókot nyomtam ajkaira.
Ruháimmal elindultam a fürdőszoba felé.
Lezuhanyoztam,fogat mostam gyorsan magamra kapkodtam ruháimat és siettem vissza Edwardhoz.
-Itt vagyok!-mondtam. Edward az ablaknál állt,odamentem hozzá és átöleltem. Már õ is fel volt öltözve.
-Gyors voltál-felém fordult.
Az ablak be volt párásodva ezt kihasználtam. Ráírtam;
Edward
Ezen az említett elmosolyodott és Ő is odaírta az Én nevemet. Aranybarna szemeivel rám nézett és én elvesztem azokban. Majd elmosolyodott és magához ölelt...
Ránéztem a falon kattogó órára kilenc óra...
-Még nem reggeliztél-mondta.
-Nem vagyok éhes...
-Biztos?
-Teljesen,majd viszek kaját és azt megeszem később...-most egy falatot se tudtam volna lenyomni a torkomon.
Lementünk a lépcsőn csináltam magamnak az útra szendvicseket- szerintem ezeket úgy se fogom megenni...
Ránéztem az órámra....negyed tíz... Ne...
-Azt hiszem menned kell...-mondta szomorúan. Őt is megviseli ez... Pedig csak három napig leszünk egymástól távol.
-Induljunk-mondta. A bőröndömet húzni kezdte majd betette a kocsijába.
-Hogy kerül ide a Volvod?-kérdeztem.
-Ezzel jöttem este-mosolyodott el féloldalasan.
-Ja értem...-beültem az anyós ülésre és néztem ahogy a fák elhaladnak melletünk.
A suli parkolójában már ott álltak a buszok ami a Port Angeles-i repülőtérre visz minket.
Kiszálltunk a kocsiból Edward kivette a bőröndömet és odaadta nekem. Láttam szemében a szomorúságot de egy mosolyt összetudott még hozni.
Lábujjhegyre álltam és egy búcsúcsókot nyomtam ajkaira.
-Sietek vissza hozzád...-suttogtam a fülébe.
-Szeretlek. Ha felszálltatok felhívsz?
-Én is és igen az lesz az első-mondtam-Szia.
-Szia...-és azzal elindultam a buszok felé Angela már ott várt is integetett nekem. Odamentem hozzá.
-Ülsz mellém a buszon és a repülőn?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Gyerekek,szálljatok fel a buszokra-adta ki az utasítást Mr.Stewart. A bõröndöket a buszsofõr betette a bőröndömet a csomag tárolóba.
Felültünk a buszra majd leültünk. Néztem ki az ablakon még láttam a szürke Volvot.
-Hé,Bella!-legyezett a szemem előt Ang.
-Öhm... Igen?-kérdeztem-Bocsi... csak elbambultam... Mit kérdeztél?
-Csak azt,hogy jól vagy-e?
-Ja,persze... igen... jól vagyok-mondtam és megerőltettem egy mosolyt. Félre dőltötte fejét,hogy nem hisz nekem.
-Biztos akartál te jönni erre a kirándulásra?-kérdezte.
-Hát... Csak Edward azt mondta,hogy jöjjek mert elhanyagolom a barátaimat... És ebben igaza volt ezért eljöttem... De még csak tíz perce váltunk el egymástól és már hiányzik...-mondtam,komolyan mintha valami csöpögős krimiben lennénk.
-Három nap! Gyorsan elfog telni...-bízatott.
-Igen,szerintem is. Meg lehet nem is lesz olyan rossz-vigyorogtam rá.
-Igen,legyünk otimisták.
-Amúgy milyen volt a randid Eric-el?-kérdeztem.
-Egyszerűen csodálatos-mondta mosolyogva.
-Meddig jutottatok el?-kérdeztem vigyorogva.
-Csókig...-mondta és lesütötte a szemét.
-Komolyan?-kérdeztem.
-Igen.
-És jött a kirándulásra?
-Nem... Családjával mennek valahova és nem lehetett visszavonni...- mondta csalódottan.
-Akkor ugyanabban a helyzetben vagyunk...
-Igen...-mondta és kinézett az ablakon-Edward miért nem tudott jönni?-áh erre nem készültem fel... Mit mondjak... Gyerünk Bella találj ki valami hihető sztorit...
-Öhm... Neki is ilyen családi programja van...-jobbat nem tudtam összehozni...
***
-Megérkeztünk a repülőtérre...-mondta Angela. Kinéztem az ablakon és tényleg ott voltunk. Körübelül egy órát utazhattunk... Alice sebességével már háromszor oda-vissza megjárhattuk volna....
Leszálltunk kiosztották a csomagjainkat majd elindultunk a bejárat felé. Három busszal jüttönk úgyhogy azt hiszem külön repülő kéne nekünk. Vagy legalábbis egy külön osztály...
-A csomagjaitokat tegyétek a szalagra-mondta az egyik nő. Mindenki így tett majd követtük Mr. Stewartot.
Utoljára akkor jártam a Port Angeles-i repülõtéren mikor Phonix-ből jöttem Forksba. És az már elég régen volt...
-Ez a mi repülőnk,üljetek fel. Ne tolakodjatok nem akarok balesetet...-hogy még mindig milyen unott tud lenni Mr. Stewart... Ez már káros...
Mikor elhelyezkedtünk és már a repülõ szint magasságában voltunk egyből elővettem a mobilomat és Edward számát tárcsáztam. Észrevettem,hogy Angela is ezt csinálja ezen elmosolyodtam.
-Halló?-szólt bele a telefonba Edward már az első csörgés után.
-Szia,felszálltunk-mondtam.
-Elég lassú volt a busz...-mondta Edward.
-Igen a sõför nem úgy vezetett,mint Alice. Ez nekem is volt eszemben- ezen elnevette magát.
Oldalra néztem ahol Angela beszélt telefonon Ericcel,o is boldogabb volt most már. Rám nézett és elmosolyodott.
-Idáig milyen az út?-kérdezte.
-Elég türhetõ.... De majd meglátom milyen lesz...-mondtam.
-Ne legyél pesszimista.
-Nem vagyok az!-makacskodtam. Ezen ismét nevetni kezdett.
-Mi van öcsi,máris nem bírod,hogy a kis csaj távolt van tőled? Mi lesz itt három nap múlva?-hallottam meg Emmet szórakozott hangját.
-Emmet hozza a formáját-nevettem.
-Igen,itt boldogít engem...-morogta Edward.
-Jaj ne legyél már ilyen öcsi...-nevetett Emmet.
-Emmet,ne idegesíts már...-kiabált vele Edward. Még szívatták egymást ezzel a szópárballyal amin csak mosolygni tudtam. Ismét ránéztem Angela-ra aki már letette a telefont. És mosolygott. Vissza mosolyogtam rá.
-Emmet,légyszíves gyere ide-hallottam meg Esme hangját. Ezen hangosan kezdtem nevetni Edward meg csak fújtatott. Kinéztem az ablakon-igaz Angela ült az ablak mellet-valamelyik óceán felett lehettünk.
A repülő hirtelen fura hangokat adott ki,majd rázkődni kezdett. Megijedtem. Angela is megfeszült mellettem.
-Bella itt vagy?-kérdezte Edward.
-I...igen...-dadogtam.
-Jól vagy?-a hangja ilyedt volt.
Már mondani akartam,hogy: igen persze jól vagyok,ne aggódj. De akkor megláttam néhány stewardes ideges arcát.
És az utasok se voltak már jó kedvükben. A stewardes-ek mentő mellényeket kezdtek osztani.
-E...Edward azt hiszem... valami baj a géppel...-dadogtam még mindig. Közben a kezembe adtak egy mellényt. Istenem miért pont ennek a gépnek kell rossznak lennie?
-Tessék?-kérdezte kétségbeesve.
Edward mellől egy sikítást hallottam: Alice.
És a gép mégjobban rázkódni kezdett. Mindenki sikítani és kiabálni kezdett.
-Sajnálom Edward!-sikítottam a telefonba-Szeretlek!
-Bella ne!
Letettem a telefont nem akartam,hogy hallja azokat a kétségbeesett síkításokat,azzal mégrosszabb lenne neki.
Felálltunk és mindenkit a kijárat hoz vezettek. Már nem voltunk olyan magasan.
-Most azt akarják,hogy kiugorjunk?-kérdeztem kétségbeesetten?
-Fogalmam sincsen-mondta Ang és már a sírás kerülgette.
-Sajnálom hölgyeim ez az egyetlen megoldás-mondta az egyik stewartes-Kérem,menjenek! Rengeteg ember van még itt!
És így tettünk,mély levegőt vettem azzal levetettem magamat a vízbe. Éreztem,hogy a hideg átveszi testemet...
Utolsó gondolatom: Szeretlek Edward... Majd csak a sötétség...
(Edward szemszöge)
-Emmet,légyszíves gyere ide...-szólt rá Esme. Én cak egy hállás pillantást lőveltem felé amire Ő elmosolyodott.
-Bella itt vagy?-kérdeztem.
-I...igen...-dadogta megijesztett a hangja.
-Jól vagy?-kérdeztem ijedten.
-E...Edward...Azt hiszem valami baj van a géppel...-dadogta.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesve majd mindenki rám nézett a családból.
Alice síkitani kezdett,Jasper odament hozzá. Majd a repülőről is kétségbeesett sikításokat hallottam.
-Alice mit láttál?-kérdezte Jazz,húgomtól. De ő nem tudott felelni mert kétségbeesve zokogott és rám nézett. Szájáról leolvastam egy "sajnálomot".
-Sajnálom Edward!-síkította a telefonba-Szeretlek!
-Bella ne!-ordítottam a telefonba. Majd csak a telefon búgása...
Teljes erőmből a földhöz vágtam ami széttört.
Családom minden tagja ijedten nézett engem. Minden az én hibám! Ha nem engedem el Washingtonba... Ha nem akarom annyira,hogy elmenjen most nem lenne semmi baj! De így? Így mindenemnek vége...
-Edward... mi történt?-jött oda mellém Esme majd kezét a vállamra tette.
Nem válaszoltam csak megráztam a fejemet,mintha ezzel minden megoldódna. Próbáltam összeszedni a gondolataimat majd megszólaltam:
-Bella... a gép... és most...-dadogtam össze-vissza mert egy normális mondatot nem tudtam összehozni. Sokkot kaptam... bár ez nem tudom, hogy lehetséges-e egy vámpírnál.
Fejemet anyám vállára hajtottam. Szorosan lehunytam a szememet és mély levegőket vettem,hátha kitisztul a fejem. De nem segített.
Most érkezett ez az a pillanat,hogy szívem amit Bella élesztett újra megfagyott és ezer darabra tört...
Lehet ez a fejezet nem igazán nyerte el tetszéseteket mert olvastam a komikban,hogy örültök, hogy összejönnek. De egyik reggel jött a "nagy" ihletem és arra jutottam, hogy ezt a változatot fogom megírni mert így sokkal több fejezet lehet.
Szóval sajnálom azért remélem nektek is tetszeni fog. Amúgy meg annyit elárulok,hogy nem lesz annyira szomorú a töri a belesetes incidens után :P
Pusssz Netty *-*
2010. január 23., szombat
When Your Life Changes-11.fejezet
Itt a köveztekező fejezet :)
Sajnálom a múltkori dühkitörésemet,de nem voltam valami jó paszban :S és ezt sajnos rajtatok zúztam le... Amit már bánok is...
Félévim se lett valami jó... akkor volt még más bajom is... Szóval sajnálom még egyszer. Ezért mert ilyen bunkó voltam (A) kaptok egy fejezetet. :)
(Bella szemszöge)
-Ashley-ék nincsenek itthon-mondtam Alice-nek mikor bementünk a házba. Áh nyugalom lesz egy darabig.o
-Nem is lesznek itthon egész este...
-Honnan tudod?-kérdeztem.
-Onnan-mondta és egy lapra mutatott ami a hûtõn volt. Odamentem és elolvastam:
Johnnal elmentünk egy ismerõsünkhöz,ott alszunk holnap délután jövûnk kérlek zárj be mindent ha elmész otthonról és jó szórakozást Washingtonba.
Legalább nem fognak idegesíteni minket pakolás közben...-mondtam. Bár most egy rossz szavam se lehet hozzájuk mert elég rendesek voltak- vagyis Ashley... Õ két napja elég jó paszban van. De szeretném tudni,hogy mi ennek az oka... Majd rá fogok kérdezni valahogy tapintatosan...
-Na megyünk pakolni?-kérdezte Alice mellõlem.
-Persze-montam és felvittem a szatyrokat a szobámba.
-Vegyél ki egy bõröndöt addig én kiválogatom,hogy mit vigyél.
-Nekem nincs beleszólásom,hogy mit vigyek?-kérdeztem.
-Nem,olvastam egy újságot,hogy mi a divat Washingtonban. És a szerint pakolok-vigyorgott.
-Oké,te értesz ehez... De azért kérlek pakolj túrázos ruhát is...
-Meglesz!-mondta és elmentem bõröndöt keresni. Mikor megtaláltam és nagy kinlódás árán kitudtam szedni a szekrényből,visszamentem Alicehez aki már ott volt három kisebb kupacnyi ruhával.
-Azt hiszem csak három napos lesz a kirándulás... Nem két hetes...-mondtam Alice-nek.
-Tudom-vigyorgott-De kell plusz ruha is.
-Igen kell,de én csak egy bőröndöt akarok vinni...
-Jó akkor szűkítek a ruhatárokon...-adta meg magát és az egyik kupac ruhát visszatette. Szuper még maradt kettő.
-Így jó lesz?-kérdezte.
-Igen jó lesz!-adtam meg magamat,minek ellenkezzek? Úgy is valahogy becsempészi azokat a ruhákat-De most akkor segíts belegyömöszölni a ruhákat a bőröndbe.
-Oké-vigyorgott.
Alice az összehajtott ruhákat és azokat gondosan a bőröndömbe tette.
-Összetudod húzni?-kérdeztem.
-Ebbe már járatos vagyok,körübelül öt évente költözünk...- magyarázta-De azért ülj rá a bőröndre... Akkor lehet könnyebb lesz.
-Az azért nem lehet olyan jó.... mindig új hely... idegen emberek...- mondtam,addig Alice a civzárral szenvedett.
-Új üzletek...-vigyorgott-Kész!-mondta és lehuppant mellém.
-Hol volt idáig a legjobb élni?-kérdeztem.
-Egyértelműen Forks-ban-mondta és rámmosolygott-Amióta itt vagyunk az egész család élete megváltozott. Amíg meg nem ismertünk téged,addig az egész család élete szükre volt... Főleg Edwardé,de most már az Ő belsője és színes és boldog lett. Még Rosalie is őrül a változásoknak csak Ő ezt nem vallja be... Elveszteni imidzsét ha ezt bevallaná valakinek is-nevetett-De majd megbékül veled és ezt majd hírré is teszi a calád közt...
-Azt hiszem a pakolással megvagyunk...-szólalt meg Alice a hosszas csönd után-Holnap jó utazást és majd készíts képeket szuvenírbe- vigyorgott.
-Meglesz-mondtam majd odamentem hozzá és megöleltem.
-Na jó én most megyek,mielőtt könnyes búcús lenne a végén-nevetett-Már elég késő is van és Edward és mindjárt itt lesz szóval nem leszel olyan sokáig egyedül-kacsintott rám- Három nap múlva találkozunk,ne feledd három nap.
-Nem fogom.
-Szia!-mondta és kiugrott az ablakon.
-Szia-mondtam. Kihajoltam az ablakon és Edward ott volt velem szembe milliméterektől tőlem.
-Bejössz?-kérdeztem vigyorogva.
-Hát ha beengedsz-mondta és beugrott egyből karjaiba vont.
-Hát... ezen elgondolkodok-mondtam kacéran-De most kívételt teszek és beengedlek.
-Köszönöm a megtiszteltetést és amúgy milyen volt a vásárlás?- kérdezte.
-Elég jó,azt hittem rossz lesz,de kellemesen jó volt...-mondtam.
-Szóval mostantól te is fosztani fogod a boltokat.
-Nem... én soha se leszek olyan vásárlási fan,mint Alice. Őt nem lehet felül múlni.
-Igazad van... Aki őt felülmúlja... az már tényleg vásárlási beteg- nevetett.
-Én soha nem leszek olyan,nem kell aggódnod.
-Ez megnyugtat-mondta-Emmet már attól félt,hogy Alice téged is elvadít örült vásárlási módszerével,de szerencsére tévedett.
-Nem lehet mindig igaza Emmet-nek se.
-Igen-mondta.
Leültünk az ágyra én fejemet Edward mellkasának döntöttem. Ő átölelt. Gondolkozni kezdtem... elfogadjam ajánlatát és hozzá költözzek?-kérdeztem magamtól.
És akkor megszületett bennem a döntés:
-Edward...-kezdtem.
-Igen,kedvesem?
-Áll... még az az ajánlatod,hogy hozzátok költözök?-kérdeztem zavartan mert elég fura volt ezt így megkérdezni.
-Persze!-mondta lekesen és elmosolyodott.
-Akkor... odaköltözhetek?
-Igen,bármikor!-mondta felkapott és megpörgetett.
-Washingotni utazás után...
-...átpakoljuk a cuccaidat hozzánk-fejezte be a mondatomat.
-Igen...-mondtam boldogan. Most éreztem azt amire egész életem során vártam,boldog voltam-És nem számít Ashley és John véleménye.
-Szeretelek,örülök,hogy így döntöttél-mondta.
-Én is,ez életem eddigi legjobb döntése-suttogtam és közelebb hajoltam hozzá. Lehelete cirógatta az arcomat.
Karomat nyaka köré fontam és fejemet a nyakába temettem így álltunk percekig.
-Nem akarlak itt hagyni téged... három nap... az rengeteg idő...
-Gyorsan elfog telni-biztatott-és utána együtt lehetünk az örökké valóságig.
-Átváltoztatnál?-kérdeztem és aranybarna szemeibe néztem amikbe habozást láttam.
-Ezt az életet szeretnéd?-kérdezte.
-Igen,hogy veled lehessek mindig!-mondtam őszintén.
-Szörnyeteg akarsz lenni,mint én?
-Nem vagy szörnyeteg! Soha nem voltál és nem is leszel! Alice és a családod többi tagja se az! Nekem meg segítenél,hogy ne legyek az...
-Éretcségi után...rendben?-kérdezte és láttam szemeiben,hogy még ez is kevés idő volt számára. Húzni akarta ameddig lehetett.
-Az körübelül másfél év...-morgolódtam.
-Addig lehet,hogy még meg is unsz-vigyorgott.
-Ez a veszély nem fenyeget. Soha nem foglak megunni,Szeretlek.
-Én is.
Megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt,mint a többi. Annál sokkal szenvedélyesebb volt nem volt benne semmi óvás annél több szerelem. Csak akkor szakadtam el tőle néhány másodpercre míg levegőt vettem utána ismét ajkai után kaptam.
Az ágyra dőltünk és úgy csókolt tovább,nem ellenkezett.
-Biztos...hogy ezt akarod?-kérdezte.
-Igen-suttogtam.
És így Edward-dal egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt... Most már rájöttem mi szerepelt Alice látomásában.
Boldog voltam... én voltam ezekben a percekben a világ legboldogabb embere. Persze sok ember gondolja ezt ilyenkor de nekem igaz volt,tényleg én voltam a legboldogabb.
Sajnálom a múltkori dühkitörésemet,de nem voltam valami jó paszban :S és ezt sajnos rajtatok zúztam le... Amit már bánok is...
Félévim se lett valami jó... akkor volt még más bajom is... Szóval sajnálom még egyszer. Ezért mert ilyen bunkó voltam (A) kaptok egy fejezetet. :)
(Bella szemszöge)
-Ashley-ék nincsenek itthon-mondtam Alice-nek mikor bementünk a házba. Áh nyugalom lesz egy darabig.o
-Nem is lesznek itthon egész este...
-Honnan tudod?-kérdeztem.
-Onnan-mondta és egy lapra mutatott ami a hûtõn volt. Odamentem és elolvastam:
Johnnal elmentünk egy ismerõsünkhöz,ott alszunk holnap délután jövûnk kérlek zárj be mindent ha elmész otthonról és jó szórakozást Washingtonba.
Legalább nem fognak idegesíteni minket pakolás közben...-mondtam. Bár most egy rossz szavam se lehet hozzájuk mert elég rendesek voltak- vagyis Ashley... Õ két napja elég jó paszban van. De szeretném tudni,hogy mi ennek az oka... Majd rá fogok kérdezni valahogy tapintatosan...
-Na megyünk pakolni?-kérdezte Alice mellõlem.
-Persze-montam és felvittem a szatyrokat a szobámba.
-Vegyél ki egy bõröndöt addig én kiválogatom,hogy mit vigyél.
-Nekem nincs beleszólásom,hogy mit vigyek?-kérdeztem.
-Nem,olvastam egy újságot,hogy mi a divat Washingtonban. És a szerint pakolok-vigyorgott.
-Oké,te értesz ehez... De azért kérlek pakolj túrázos ruhát is...
-Meglesz!-mondta és elmentem bõröndöt keresni. Mikor megtaláltam és nagy kinlódás árán kitudtam szedni a szekrényből,visszamentem Alicehez aki már ott volt három kisebb kupacnyi ruhával.
-Azt hiszem csak három napos lesz a kirándulás... Nem két hetes...-mondtam Alice-nek.
-Tudom-vigyorgott-De kell plusz ruha is.
-Igen kell,de én csak egy bőröndöt akarok vinni...
-Jó akkor szűkítek a ruhatárokon...-adta meg magát és az egyik kupac ruhát visszatette. Szuper még maradt kettő.
-Így jó lesz?-kérdezte.
-Igen jó lesz!-adtam meg magamat,minek ellenkezzek? Úgy is valahogy becsempészi azokat a ruhákat-De most akkor segíts belegyömöszölni a ruhákat a bőröndbe.
-Oké-vigyorgott.
Alice az összehajtott ruhákat és azokat gondosan a bőröndömbe tette.
-Összetudod húzni?-kérdeztem.
-Ebbe már járatos vagyok,körübelül öt évente költözünk...- magyarázta-De azért ülj rá a bőröndre... Akkor lehet könnyebb lesz.
-Az azért nem lehet olyan jó.... mindig új hely... idegen emberek...- mondtam,addig Alice a civzárral szenvedett.
-Új üzletek...-vigyorgott-Kész!-mondta és lehuppant mellém.
-Hol volt idáig a legjobb élni?-kérdeztem.
-Egyértelműen Forks-ban-mondta és rámmosolygott-Amióta itt vagyunk az egész család élete megváltozott. Amíg meg nem ismertünk téged,addig az egész család élete szükre volt... Főleg Edwardé,de most már az Ő belsője és színes és boldog lett. Még Rosalie is őrül a változásoknak csak Ő ezt nem vallja be... Elveszteni imidzsét ha ezt bevallaná valakinek is-nevetett-De majd megbékül veled és ezt majd hírré is teszi a calád közt...
-Azt hiszem a pakolással megvagyunk...-szólalt meg Alice a hosszas csönd után-Holnap jó utazást és majd készíts képeket szuvenírbe- vigyorgott.
-Meglesz-mondtam majd odamentem hozzá és megöleltem.
-Na jó én most megyek,mielőtt könnyes búcús lenne a végén-nevetett-Már elég késő is van és Edward és mindjárt itt lesz szóval nem leszel olyan sokáig egyedül-kacsintott rám- Három nap múlva találkozunk,ne feledd három nap.
-Nem fogom.
-Szia!-mondta és kiugrott az ablakon.
-Szia-mondtam. Kihajoltam az ablakon és Edward ott volt velem szembe milliméterektől tőlem.
-Bejössz?-kérdeztem vigyorogva.
-Hát ha beengedsz-mondta és beugrott egyből karjaiba vont.
-Hát... ezen elgondolkodok-mondtam kacéran-De most kívételt teszek és beengedlek.
-Köszönöm a megtiszteltetést és amúgy milyen volt a vásárlás?- kérdezte.
-Elég jó,azt hittem rossz lesz,de kellemesen jó volt...-mondtam.
-Szóval mostantól te is fosztani fogod a boltokat.
-Nem... én soha se leszek olyan vásárlási fan,mint Alice. Őt nem lehet felül múlni.
-Igazad van... Aki őt felülmúlja... az már tényleg vásárlási beteg- nevetett.
-Én soha nem leszek olyan,nem kell aggódnod.
-Ez megnyugtat-mondta-Emmet már attól félt,hogy Alice téged is elvadít örült vásárlási módszerével,de szerencsére tévedett.
-Nem lehet mindig igaza Emmet-nek se.
-Igen-mondta.
Leültünk az ágyra én fejemet Edward mellkasának döntöttem. Ő átölelt. Gondolkozni kezdtem... elfogadjam ajánlatát és hozzá költözzek?-kérdeztem magamtól.
És akkor megszületett bennem a döntés:
-Edward...-kezdtem.
-Igen,kedvesem?
-Áll... még az az ajánlatod,hogy hozzátok költözök?-kérdeztem zavartan mert elég fura volt ezt így megkérdezni.
-Persze!-mondta lekesen és elmosolyodott.
-Akkor... odaköltözhetek?
-Igen,bármikor!-mondta felkapott és megpörgetett.
-Washingotni utazás után...
-...átpakoljuk a cuccaidat hozzánk-fejezte be a mondatomat.
-Igen...-mondtam boldogan. Most éreztem azt amire egész életem során vártam,boldog voltam-És nem számít Ashley és John véleménye.
-Szeretelek,örülök,hogy így döntöttél-mondta.
-Én is,ez életem eddigi legjobb döntése-suttogtam és közelebb hajoltam hozzá. Lehelete cirógatta az arcomat.
Karomat nyaka köré fontam és fejemet a nyakába temettem így álltunk percekig.
-Nem akarlak itt hagyni téged... három nap... az rengeteg idő...
-Gyorsan elfog telni-biztatott-és utána együtt lehetünk az örökké valóságig.
-Átváltoztatnál?-kérdeztem és aranybarna szemeibe néztem amikbe habozást láttam.
-Ezt az életet szeretnéd?-kérdezte.
-Igen,hogy veled lehessek mindig!-mondtam őszintén.
-Szörnyeteg akarsz lenni,mint én?
-Nem vagy szörnyeteg! Soha nem voltál és nem is leszel! Alice és a családod többi tagja se az! Nekem meg segítenél,hogy ne legyek az...
-Éretcségi után...rendben?-kérdezte és láttam szemeiben,hogy még ez is kevés idő volt számára. Húzni akarta ameddig lehetett.
-Az körübelül másfél év...-morgolódtam.
-Addig lehet,hogy még meg is unsz-vigyorgott.
-Ez a veszély nem fenyeget. Soha nem foglak megunni,Szeretlek.
-Én is.
Megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt,mint a többi. Annál sokkal szenvedélyesebb volt nem volt benne semmi óvás annél több szerelem. Csak akkor szakadtam el tőle néhány másodpercre míg levegőt vettem utána ismét ajkai után kaptam.
Az ágyra dőltünk és úgy csókolt tovább,nem ellenkezett.
-Biztos...hogy ezt akarod?-kérdezte.
-Igen-suttogtam.
És így Edward-dal egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt... Most már rájöttem mi szerepelt Alice látomásában.
Boldog voltam... én voltam ezekben a percekben a világ legboldogabb embere. Persze sok ember gondolja ezt ilyenkor de nekem igaz volt,tényleg én voltam a legboldogabb.
2010. január 21., csütörtök
When Your Life Changes-10.fejezet
Itt a következő fejezet :)
De előtte valamait szeretnék mondani:
A 10 koment ha megvan az nem azt jelenti,hogy ugrok feltenni... Jó például ez a fejezet már megvolt előre írva... De akkoris! Megnéztem a chatet és láttam,hogy valaki írja: megvan a 10 komi. Szóval ez engem most nagyon fölhúzott... Örülök,hogy tetszik a töri meg minden... Csak azért néha legyünk már tisztelettel...
Persze ezt nem a rendszeres olvasóimra értem... Meg aki mindig feljár az oldalra... Hanem azokra akik nincsenek tisztelettel,hogy én mikor érek rá -.-"...
Oké... most már kidühöngtem magamat xD.(bocsi) De most jól esett dühöngeni xD.
Netty ;D
(Bella szemszöge)
Körübelül egy héttel később...
Edward szobájában voltam a tulajdonos ölében ülve. Holnap megyünk Washingtonba...
Alice ma akar elvinni vásárolni így is eltette néhány nappal késsőbbre mert hétvégén nem ért rá... én mondtam neki,hogy nem muszáj elmenni vásárolni mert van elég ruhám,de szerinte nincs elég ... Én ebben nem igazán értettem egyet...
-Min gondolkozol?-kérdezte Edward. Szerettem mikor felteszi ezt a kérdést.
-Csak,hogy minek nekem új tucatnyi ruha...
-Emmet is mindig felteszi ezeket a kérdéseket Alice-nek...- vigyorgott.
-Bella!-kiáltott barátnõm.
-Azt hiszem mennem kell...-motyogtam Edward mellkasának dõlve.
-Nem muszáj,itt is maradhatsz-mondta.
-Nem lehet... Nem akarom megbántani Alice-t... Sietek vissza hozzád-mondtam.
-Remélem is-mondta. Államat megfogta és lágyan felemelte,hogy a szemébe tudjak nézni. Ennek meglett a hatása elvesztem aranybarna szemeiben.
Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Mohón kaptam márvány ajkai után,a reakciómon belemosolygott a csókba maj lágyan eltolt magától.
-Jön Alice...-suttogta a fülembe.
-Gyere Bella!-jött be az ajtón.
-Megyek...-sóhajtottam,egy puszit nyomtam Edward arcára majd Alice kiráncigált a szobából.
-Nagyszerû lesz a vásárlás! Már láttam is miket fogunk venni!- csacsogott.
-Akkor mi értelme van a vásárlásnak?
-Az,hogy a ruha próbálást nem érzem és nem mindig látom pontosan, hogy,hogy is áll rajtam-magyarázta.
-Ja... értem...
-Szuper,na menjünk!-vigyorgott és a garázs felé húzott. Beültetett a kocsijába és teljes gázzal elindultunk.
-Hova is megyünk amúgy?-kérdeztem.
-Port Angelesbe-mondta.
-Oké...-ránéztem a kilométerórára a mutató már elhagyta a 150-et
-Öhm... Alice... Már több,mint 150-el megyünk!
-Tudom mindig ennyivel megyek! Nyugi még soha sem volt balesetem, jók a reflexeim. Aggodalomra semmi ok!-vigyorgott.
-Jó tudni...-mondtam már az ülésbe voltam paszírozva-Szólj ha odértünk...
-Oké! Megjüttönk!-vigyorgott.
-10 perc alatt ideértünk?
-Persze-vigyorgott majd kipattant a kocsiból-Bella szállj már ki! 70%-os akciók vannak,azt akarod,hogy elvigyék a legjobb ruhákat?- kérdezte.
-Dehogyis... miért akarnám?-morgolódtam majd kiszálltam a kocsiból.
-Mikor voltál utoljára vásárolni?-kérdezte.
-Nem tudom... Amikor a bál volt de ott csak azt a ruhát vettem...
-Úristen!-mondta-Akkor gyorsan gyere!-ás húzni kezdett a bejárat felé.
Óriási üzlet volt. Több száz üzlet volt. Aki itt nem járatos az simán eltéved... Persze Alice biztos nem fog eltévedni,egyrészt a képessége miatt másrészt meg ismeri a terepet.
-Elöszőr vegyünk cipőt rendben?-kérdezte.
-Rendben-egyeztem bele. Bár szerintem elöszőr ruhát kéne venni...- mondtam magamban. De hát Alice a szakértő Ő biztos jobban tudja...
-Ha valamelyik tetszik azt próbáld meg és megvesszük! Nem érdekes,hogy mennyibe kerül! Szóval tudom,hogy tiltakozni akarsz de fölösleges...
-Köszi.
-Nincs mit Bella!-vigyorgott-Na de most már vásároljunk is!-mondta és elvonult.
Körbenéztem,azt se tudtam,hogy hol kezdjem annyi cipő volt. Nézzünk valami kevésbé kihívót... És megis találtam. Egy sima csizma volt aminek nem volt 15 centis sarka hanem lapos talpú volt.
Odamentem és felpróbáltam jó volt a lábamra közben Alice is csatlakozott hozzám.
-Nekem is tetszik!-vigyorgott-Kosárba vele!
-Te választottál már valamit?-kérdeztem.
-Persze-mondta és három dobozra mutatott.
-Ez mind a tied?-kérdeztem.
-Igen!-vigyorgott-Választasz még?-kérdezte.
-Nem...
-Rendben akkor én választok-mondta és ismét húzni kezdett-Hol lehet az a cipő amit láttam...-mérgelődött magában-Megvan!-mondta és odaszaladt-Ezt próbáld meg kérlek!-és a kezembe nyomott egy dobozt.
Kivettem a benne lévő cipőt és végig mértem...
-Nem is olyan rossz...-mondtam,azt hittem,hogy Alice majd valamilyen magas sarkúsat fog nekem választani de tévedtem. Ez a cipő kifejezetten tetszett-Sőt! Tetszik!-vigyorogtam rá.
-Szuper,akkor próbáld meg!-tapsikolt.
Úgy tettem ahogy mondta és felpróbáltam a félcsizma szerűségű cipőt. Felvettem a mérete jó volt már csak egy tükör kell amiben meg tudom nézni,hogy-hogyan áll rajtam... Találtam is odamentem és ide- oda forgattam a lábamat.
-Jól áll-mondta büszkén Alice-Megvesszük?
-Meg!
-Akkor fizetünk!-mondta. Elindult a pénztár felé én pedig követtem. Nem is olyan rossz ez a vásárlás mint gondoltam... Kifejezetten jól érzem magamat.
-Cipőkkel megvagyunk...-mondta mintha egy listát pipálna ki-Amúgy segíthetek majd bepakolni holnapra?-kérdezte.
-Igen,miért ne segíthetnél?
-Nem tudom,csak megkérdeztem-vigyorgott-Most ide menjünk be!- irányított egy szintén márkás boltba. Alice amint bement már le is támadta a ruhákat és felém hozta.
-Ezeket próbáld meg kérlek!-mondta.
-Miért is ellenkeznék neked?-tettem fel a költői kérdést és elindultam a próba fülkék felé. Azt hiszem Alice annyi ruhát adott,hogy itt leszek egy óráig...
***
-Végeztél már Bella?-hallottam meg Alice hangját.
-Igen...-mondtam és kijöttem a próba fülkéből-Külön válogattam ami jó és ami nem... A nagyobb kupac az ami jó.
-Rendben a többit vissza teszem.
-Te is választottál ruhát?-hülye kérdés.
-Persze,na menjünk fizetni-Alice kifizette majd kijöttünk az ütletből.
-Már ne vásároljunk kérlek! Olyan fáradt vagyok,ígérem,hogy eljövök még veled csak most menjünk haza...-ezen elgondolkodott- Ha visszajöttem Washingtonból eljövök veled... egyből!-adtam neki kompromisszumot.
-Megegyeztünk!-vigyorgott-Amúgy igazad van még össze is kell pakolnunk a cuccaidat...
-Na látod! Menjünk!-mondtam és elindultam a kijárat fele,de már azt se tudtam az merre van...
-Majd én mutatom az utat.
-Kösz...-motyogtam.
Nem figyeltem magam elé ezért hirtelen belebotlottam Alice az összes szatyor kiesett a kezemből.
-Alice!-szóltam rá de nem mozdult,a semmibe meredt. Látomása van. Megrázta a fejét majd mosolyogva rámnézett.
-Mit láttál?-kérdeztem.
-Öhm... csak azt,hogy ma elmegyünk a családdal vadászni... Semmi érdekes...-valamit eltitkolt előlem,de nem kérdeztem rá.
-Bella,nem jösz?-kérdezte.
-De megyek...-mondtam és Alice után indultam.
-Jó volt a vásárlás,ugye?
-Igen,bevallom azt hittem borzalmas lesz,de tévedtem. Jól éreztem magamat-mondtam.
-Ennek örülök-vigyorgott-Amúgy elöszőr menjünk hozzátok összepakolni utána szerintem Edward átmegy hozzád-vigyorgott,nem értettem miért ilyen feldobott... Biztos a látomás miatt van feldobva... De hát egy vadászat miatt,miért lenne?
-Edward-nak nem kéne szólni,hogy eljössz hozzánk és,hogy ne várjon?
-De iagazd van-mondta elővette a teledonját-Szia Edward! Alice vagyok elöszőr elmegyünk Bella-val hozzájuk utána meg majd eldöntöd,hogy elmész-e hozzá. Szia!-és letette a telefont.
-Szóhoz se engedted jutni!-nevettem.
-Tudom mert akkor kitalálna valamit,hogy veled lehessen... Pedig én is szeretnék veled lenni-mondta durcásan-Amúgy a bátyám tényleg nagyon szeret téged.
Lesütöttem a szememet mert éreztem,hogy az arcomba fut az összes vér.
- Na menjünk pakolni-vigyorgott és betette a szatyrokat a csomagtartóba.
Egész úton szótlanul ültünk egymás mellet-ez nem az a kínos csend volt. Persze Alice most is megszedett rengeteg szabályt az úton. De ezen nem lepődök meg Alice az Alice.
-Nem fog beleférni az időnkbe a ruha próba...-morgólodott mellőlem.
-Akkor megtartjuk máskor!
-Igen... az lesz...-mondta elgondolkozva-Megérkeztünk!-vigyorgott és kiszállt a kocsiból. Nem hiszem el,hogy valakibe ennyi energia van... Igaz,hogy vámpír... de hát akkor is... Persze jó dolog ha valaki mindig ilyen hiperaktív vagy élvezi az életét,de az ilyen ember-vagy vámpír manapság ritka...
Bár én is ezen emberek közé tartozok-boldog vagyok és ennek nem tud senki se ártani.
De előtte valamait szeretnék mondani:
A 10 koment ha megvan az nem azt jelenti,hogy ugrok feltenni... Jó például ez a fejezet már megvolt előre írva... De akkoris! Megnéztem a chatet és láttam,hogy valaki írja: megvan a 10 komi. Szóval ez engem most nagyon fölhúzott... Örülök,hogy tetszik a töri meg minden... Csak azért néha legyünk már tisztelettel...
Persze ezt nem a rendszeres olvasóimra értem... Meg aki mindig feljár az oldalra... Hanem azokra akik nincsenek tisztelettel,hogy én mikor érek rá -.-"...
Oké... most már kidühöngtem magamat xD.(bocsi) De most jól esett dühöngeni xD.
Netty ;D
(Bella szemszöge)
Körübelül egy héttel később...
Edward szobájában voltam a tulajdonos ölében ülve. Holnap megyünk Washingtonba...
Alice ma akar elvinni vásárolni így is eltette néhány nappal késsőbbre mert hétvégén nem ért rá... én mondtam neki,hogy nem muszáj elmenni vásárolni mert van elég ruhám,de szerinte nincs elég ... Én ebben nem igazán értettem egyet...
-Min gondolkozol?-kérdezte Edward. Szerettem mikor felteszi ezt a kérdést.
-Csak,hogy minek nekem új tucatnyi ruha...
-Emmet is mindig felteszi ezeket a kérdéseket Alice-nek...- vigyorgott.
-Bella!-kiáltott barátnõm.
-Azt hiszem mennem kell...-motyogtam Edward mellkasának dõlve.
-Nem muszáj,itt is maradhatsz-mondta.
-Nem lehet... Nem akarom megbántani Alice-t... Sietek vissza hozzád-mondtam.
-Remélem is-mondta. Államat megfogta és lágyan felemelte,hogy a szemébe tudjak nézni. Ennek meglett a hatása elvesztem aranybarna szemeiben.
Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Mohón kaptam márvány ajkai után,a reakciómon belemosolygott a csókba maj lágyan eltolt magától.
-Jön Alice...-suttogta a fülembe.
-Gyere Bella!-jött be az ajtón.
-Megyek...-sóhajtottam,egy puszit nyomtam Edward arcára majd Alice kiráncigált a szobából.
-Nagyszerû lesz a vásárlás! Már láttam is miket fogunk venni!- csacsogott.
-Akkor mi értelme van a vásárlásnak?
-Az,hogy a ruha próbálást nem érzem és nem mindig látom pontosan, hogy,hogy is áll rajtam-magyarázta.
-Ja... értem...
-Szuper,na menjünk!-vigyorgott és a garázs felé húzott. Beültetett a kocsijába és teljes gázzal elindultunk.
-Hova is megyünk amúgy?-kérdeztem.
-Port Angelesbe-mondta.
-Oké...-ránéztem a kilométerórára a mutató már elhagyta a 150-et
-Öhm... Alice... Már több,mint 150-el megyünk!
-Tudom mindig ennyivel megyek! Nyugi még soha sem volt balesetem, jók a reflexeim. Aggodalomra semmi ok!-vigyorgott.
-Jó tudni...-mondtam már az ülésbe voltam paszírozva-Szólj ha odértünk...
-Oké! Megjüttönk!-vigyorgott.
-10 perc alatt ideértünk?
-Persze-vigyorgott majd kipattant a kocsiból-Bella szállj már ki! 70%-os akciók vannak,azt akarod,hogy elvigyék a legjobb ruhákat?- kérdezte.
-Dehogyis... miért akarnám?-morgolódtam majd kiszálltam a kocsiból.
-Mikor voltál utoljára vásárolni?-kérdezte.
-Nem tudom... Amikor a bál volt de ott csak azt a ruhát vettem...
-Úristen!-mondta-Akkor gyorsan gyere!-ás húzni kezdett a bejárat felé.
Óriási üzlet volt. Több száz üzlet volt. Aki itt nem járatos az simán eltéved... Persze Alice biztos nem fog eltévedni,egyrészt a képessége miatt másrészt meg ismeri a terepet.
-Elöszőr vegyünk cipőt rendben?-kérdezte.
-Rendben-egyeztem bele. Bár szerintem elöszőr ruhát kéne venni...- mondtam magamban. De hát Alice a szakértő Ő biztos jobban tudja...
-Ha valamelyik tetszik azt próbáld meg és megvesszük! Nem érdekes,hogy mennyibe kerül! Szóval tudom,hogy tiltakozni akarsz de fölösleges...
-Köszi.
-Nincs mit Bella!-vigyorgott-Na de most már vásároljunk is!-mondta és elvonult.
Körbenéztem,azt se tudtam,hogy hol kezdjem annyi cipő volt. Nézzünk valami kevésbé kihívót... És megis találtam. Egy sima csizma volt aminek nem volt 15 centis sarka hanem lapos talpú volt.
Odamentem és felpróbáltam jó volt a lábamra közben Alice is csatlakozott hozzám.
-Nekem is tetszik!-vigyorgott-Kosárba vele!
-Te választottál már valamit?-kérdeztem.
-Persze-mondta és három dobozra mutatott.
-Ez mind a tied?-kérdeztem.
-Igen!-vigyorgott-Választasz még?-kérdezte.
-Nem...
-Rendben akkor én választok-mondta és ismét húzni kezdett-Hol lehet az a cipő amit láttam...-mérgelődött magában-Megvan!-mondta és odaszaladt-Ezt próbáld meg kérlek!-és a kezembe nyomott egy dobozt.
Kivettem a benne lévő cipőt és végig mértem...
-Nem is olyan rossz...-mondtam,azt hittem,hogy Alice majd valamilyen magas sarkúsat fog nekem választani de tévedtem. Ez a cipő kifejezetten tetszett-Sőt! Tetszik!-vigyorogtam rá.
-Szuper,akkor próbáld meg!-tapsikolt.
Úgy tettem ahogy mondta és felpróbáltam a félcsizma szerűségű cipőt. Felvettem a mérete jó volt már csak egy tükör kell amiben meg tudom nézni,hogy-hogyan áll rajtam... Találtam is odamentem és ide- oda forgattam a lábamat.
-Jól áll-mondta büszkén Alice-Megvesszük?
-Meg!
-Akkor fizetünk!-mondta. Elindult a pénztár felé én pedig követtem. Nem is olyan rossz ez a vásárlás mint gondoltam... Kifejezetten jól érzem magamat.
-Cipőkkel megvagyunk...-mondta mintha egy listát pipálna ki-Amúgy segíthetek majd bepakolni holnapra?-kérdezte.
-Igen,miért ne segíthetnél?
-Nem tudom,csak megkérdeztem-vigyorgott-Most ide menjünk be!- irányított egy szintén márkás boltba. Alice amint bement már le is támadta a ruhákat és felém hozta.
-Ezeket próbáld meg kérlek!-mondta.
-Miért is ellenkeznék neked?-tettem fel a költői kérdést és elindultam a próba fülkék felé. Azt hiszem Alice annyi ruhát adott,hogy itt leszek egy óráig...
***
-Végeztél már Bella?-hallottam meg Alice hangját.
-Igen...-mondtam és kijöttem a próba fülkéből-Külön válogattam ami jó és ami nem... A nagyobb kupac az ami jó.
-Rendben a többit vissza teszem.
-Te is választottál ruhát?-hülye kérdés.
-Persze,na menjünk fizetni-Alice kifizette majd kijöttünk az ütletből.
-Már ne vásároljunk kérlek! Olyan fáradt vagyok,ígérem,hogy eljövök még veled csak most menjünk haza...-ezen elgondolkodott- Ha visszajöttem Washingtonból eljövök veled... egyből!-adtam neki kompromisszumot.
-Megegyeztünk!-vigyorgott-Amúgy igazad van még össze is kell pakolnunk a cuccaidat...
-Na látod! Menjünk!-mondtam és elindultam a kijárat fele,de már azt se tudtam az merre van...
-Majd én mutatom az utat.
-Kösz...-motyogtam.
Nem figyeltem magam elé ezért hirtelen belebotlottam Alice az összes szatyor kiesett a kezemből.
-Alice!-szóltam rá de nem mozdult,a semmibe meredt. Látomása van. Megrázta a fejét majd mosolyogva rámnézett.
-Mit láttál?-kérdeztem.
-Öhm... csak azt,hogy ma elmegyünk a családdal vadászni... Semmi érdekes...-valamit eltitkolt előlem,de nem kérdeztem rá.
-Bella,nem jösz?-kérdezte.
-De megyek...-mondtam és Alice után indultam.
-Jó volt a vásárlás,ugye?
-Igen,bevallom azt hittem borzalmas lesz,de tévedtem. Jól éreztem magamat-mondtam.
-Ennek örülök-vigyorgott-Amúgy elöszőr menjünk hozzátok összepakolni utána szerintem Edward átmegy hozzád-vigyorgott,nem értettem miért ilyen feldobott... Biztos a látomás miatt van feldobva... De hát egy vadászat miatt,miért lenne?
-Edward-nak nem kéne szólni,hogy eljössz hozzánk és,hogy ne várjon?
-De iagazd van-mondta elővette a teledonját-Szia Edward! Alice vagyok elöszőr elmegyünk Bella-val hozzájuk utána meg majd eldöntöd,hogy elmész-e hozzá. Szia!-és letette a telefont.
-Szóhoz se engedted jutni!-nevettem.
-Tudom mert akkor kitalálna valamit,hogy veled lehessen... Pedig én is szeretnék veled lenni-mondta durcásan-Amúgy a bátyám tényleg nagyon szeret téged.
Lesütöttem a szememet mert éreztem,hogy az arcomba fut az összes vér.
- Na menjünk pakolni-vigyorgott és betette a szatyrokat a csomagtartóba.
Egész úton szótlanul ültünk egymás mellet-ez nem az a kínos csend volt. Persze Alice most is megszedett rengeteg szabályt az úton. De ezen nem lepődök meg Alice az Alice.
-Nem fog beleférni az időnkbe a ruha próba...-morgólodott mellőlem.
-Akkor megtartjuk máskor!
-Igen... az lesz...-mondta elgondolkozva-Megérkeztünk!-vigyorgott és kiszállt a kocsiból. Nem hiszem el,hogy valakibe ennyi energia van... Igaz,hogy vámpír... de hát akkor is... Persze jó dolog ha valaki mindig ilyen hiperaktív vagy élvezi az életét,de az ilyen ember-vagy vámpír manapság ritka...
Bár én is ezen emberek közé tartozok-boldog vagyok és ennek nem tud senki se ártani.
2010. január 20., szerda
When Your Life Changes-9.fejezet
Itt a következő fejezet :) Köszi a 27.000 látogatót azért szerintem két nap alatt jó a 1000 látogató ;P A 10 kominak is nagyon örülök :) és még mindig áll a 10 komi vagy nincs fejli :D Igen most szemét vagyok... :P
Na jó olvasást Pusssz
(Bella szemszöge)
Hétfõ... egy újabb nap a suliban. És egy újabb nap,hogy láthatom Edwardot és ez boldogsággal töltött el.
Elindultam az iskolába az utat jégpáncél fedte ezért lassan mentem. Még az kéne,hogy valami közlekedési balesetet csináljak.
Egy üres helyet kerestem majd találtam oda beálltam felkaptam a táskámat majd kipantattam a kocsiból. Edward már mosolyogva ott állt és egybõl karjaiba vont. Beszívtam kábító illatát,majd együtt elindultunk elsõ óráink felé.
Sajnos Edwarddal az elsõ néhány óra nem közös... csak majd az osztályfõnöki lesz az...-ez kéthetente van.
-Majd találkozunk-mondta és elengedett,küldött felém egy mosolyt és ez erõt adott a mai naphoz.
-Igen-mondtam majd én is elindultam következõ órám felé.
***
Következõ órám... Edwarddal... Ez legalább-vagyis remélem laza lesz. Itt úgy is csak dumálni fog az osztály fõnökünk.
-Szia!-köszönt számomra a világ legszebb hangja. Rögtön a hang irányába fordultam.
-Szia!-köszöntem vissza.
-Milyen volt a napod?
-Türhető...-mondta-De most már,hogy látlak sokkal jobb-mondtam.
-Akkor jó én is így vagyok vele...-féloldalasan elmosolyodott-Menjünk-mondta átölelte a derekamat majd elindultunk.
A teremben már majdnem mindenki bent volt. Edwarddal leültünk egymás mellé és utána belépett a tanár szóval nem tudtunk beszélni.
-Sziasztok gyerekek...-mondta unott hangon Mr. Stewart-Lesz egy kirándulás Washingtonba,jővőhét szerdán megyünk és három napot töltenénk ott így vasárnap tudtok tanulni is... Ez nektek semmi anyagi gondba nem fog kerülni mivel az iskola állja... Szóval aki szeretne jönni az holnap jelentse,ennyi-mondta még mindig unottan,azt hittem elalszik a saját beszédén... Az érdekes lett volna...-gondolkodtam el.
-És Mr. Newton... Nem tudom mit csinált a matek jegyeivel de ez így nem lesz jó...-kezdett be Mr.Stewart az emberek kritizálásába.
És így ment az egész óra. Szerencsére velem nem volt baja és Edwarddal se,belé nem is lehetett volna kötni. Kitűnő tanuló volt pont olyan amire minden tanár vágyik.
-Na jó gyerekek mára ennyi... És ne felejtsétek megkérdezni holnapra a washingtoni utat-mondta és kivonult a teremből.
-Ebédelsz velem és családommal a menzán?-kérdezte Edward ellenállhatatlanul.
-Persze-egyeztem bele egyből.
Angela ment el mellettem de még mutatta: hogy este hívni fog. Gondolom,hogy mi van velem és Edwarddal. Mostonában nem sokat beszéltünk... ezért kicsit bűntudatom is volt.
-Menned kéne erre a washingtoni kirándulásra...-mondta Edward.
-Nem akarok nélküled lenni..-mondtam-Wahingtion napos hely és oda te nem jöhetsz...-mondtam szomorúan.
-Tudom,de miattam nem hanyagolhatod a barátaidat! Angela gondolatai is arról árulkodtak,hogy keveset beszéltetek az utobbi napokban. Persze nem rossz indulat volt a gondolataiban... Csak már hiányzol neki és ez a legmefelelőbb pillanat lenne. Ezt persze nem azért mondtam,hogy elküldjelek.
-Tudom,hogy nem azért mondtad... Igazad van...-értettem vele egyet-Végülis három nap az nem olyan sok...-mondtam-Jaj dehogynem az nagyon sok!-mondtam kétségbeesve-Annyit nem bírok ki nélküled-fejemet a vállának döntöttem.
-Nem hanyagolhatod el a barátaidat miattam.
-Tudom... Rendben elmegyek!-mondtam megadóan.
***
Elvettem a mai menümet majd Edwarddal elindultunk a "Cullen-asztal" felé. Emmet már vigyorgott,mint a vadalma.
-Szia Bella!-vigyorgott.
-Szia Emmet-mondtam selytelmesen.
Én Edward mellé ültem,mellettem Alice ült. Aki már egyből csacsogni kezdett.
-Mikor lenne jó neked a vásárlás Bella?-kérdezte-Még Washington előtt elkéne mennünk...
-Tényleg te hol voltál akkor amikor ezt beszéltük?
-Dolgom volt...-vigyorgott.
-Na persze húgi! Senki se veszi be,ravasz vagy...
-Na jó Bella akkor elmegyünk a hétvégén vásárolni és az úgy jó lesz-vigyorgott.
-Oké elmegyek...-adtam meg magamat,úgy is addig nyösztetne míg el nem megyek vele.
-Szuper!-vigyorgott.
-De ennek amúgy semmi értelme nem volt Alice... Úgy is láttad,hogy azt mondja,hogy : oké elmegyek veled...
-Tudom de jobb hallani a saját szájából...-vigyorgott.
-Így élethűbb,nem?-kérdezte Emmet.
-Ahogy mondod-mondta Alice is.
-Látom Bella téged is nagyon vonz a menzás kaja-vigyorgott kajánul Emmet.
-Igen... Le se tudom venni róla a szememet...-mondtam és az ebédemet vizslattam mert hát... elég undorítóan festett ki...
Edward hangosan felnevetett mellettem.
-Mi az?-kérdeztem és felé fordultam.
-Semmi... csak a gondolatok-vigyorgott tovább.
-Szóval a nép megint ránk gondol? Milyen figyelmesek-mondta Emmet-Mire gondolnak?
-Hogy most már Bella is velünk ül... és nem mernek kikezdeni vele miattad-mutatott Emre.
-Ne is merjenek,megvédem kicsi húgicámat-mondta és rám kacsintott-Amúgy meg eddig is tudtam,hogy félelmetes vagyok-vigyorgott el büszkén.
-Igen csak kár,hogy az agyad helyén űr van...-mondta Jasper.
-Ez gonosz volt Jazz... nagyon gonosz...-mondta tetetett sértődötséggel.
-Jaj bocsáss meg! Nehogy bevágd a durcit.
-Soha!-mondta és oldalba lökte testvérét.
Ránéztem a fali órára ami három órát mutatott.
-Azt hiszem megyek...-mondtam.
-Miért?-kérdezte Edward.
-Mert nem tudom Ashley mit talál ki mára... Bár bekell vallani tegnap jó paszban volt... Semmi bunkóskodás... És még meg is köszönte, hogy takarítok...
-A boszorkány kő szíve megolvadt...-mondta drámaian Emmet.
-Hát küröbelül... Meg még meg kell kérdeznem a washingotni utat is...
-Megfogja engedi-mondta Alice.
-Kösz Alice-mondtam. Így legalább könyebb lesz neki elmondani, hogy elmegyek Washingtonba... És remélhetőleg Alice látomása bevállt és elenged.
Igaz én legszívesebben nem mentem volna hanem inkább maradtam volna Edwarddal,de láttam,hogy neki fontos,hogy tartsam a barátaimmal a kapcsolatot.
-Na sziasztok!-köszöntem el tőlük.
-Szia Bella!-mondták kórusba kivéve Edwardot Ő mellettem jött. Elkisérlek az autódig.
-Ma feljössz hozzám?-kérdeztem reménykedve.
-Nem... Sajnálom elkell mennem vadászni már nagyon régen voltam és ha közeledben vagyok muszály elmennem... De ha iskola után elmegyek akkor lehet,hogy felmegyek.
-Akkor siess!
-Sietni fogok,szerelmem-mondta és megcsókolt.
-Szeretlek-mondtam és beszálltam az autómba.
-Én is-mondta.
Én elhajtottam az autómmal magam után hagyva Edwardot.
***
Beléptem az ajtón Ashley a konyhában volt. Mi baja van neki? Most bevette a gyógyszerét? Bár lehet,hogy sokkal jobb lenne ha nem kiabálnánk mindig... Mert akkor igaz nem szeretném úgy mint anyámat, de lehetnénk normálisak egymással...
-Szia!-köszöntem neki.
-Szia Bella!-köszönt vissza.
-Ashley-kezdtem,küzben levettem a cipőmet és a kabátomat-Lesz az iskolában ilyen washingtoni kirándulás és megszeretném kérdezi,hogy elmehetek-e... Nem kerül nekünk semmibe mert az iskola fizeti. Szerdán idnulunk és három napra...
-Elmehetsz!-mondta.
-Köszönöm-mondtam és bevállt Alice látomása.
Felmentem a szobámba előkutattam a telefonomat és tárcsáztam Angela számát aki már a harmadik csörgésre felvette.
-Szia Bella!-szólt bele a telefonba.
-Szia! Sajnálom,hogy az útobbi időben keveset beszéltünk...
-Ugyan semmi baj! Megértelek-mondta és éreztem,hogy mosolyog ezért szerettem én Angelát.
-Köszi,jössz amúgy a washingtoni kirándulásra?
-Igen.
-Szuper én is-mondtam-Ashley egyből megengedte.
-Tényleg?
-Igen,most megvan táltosodva.
-Jó hallani és... amúgy mi van közted és Edward Cullen között?- kérdezte kíváncsian.
-Mi lenne...?-kérdeztem zavartan.
-Jaj Bella,tudod te mire gondolok!
-Oké,együtt vagyunk...-mondtam-Hétvégén mutatott be a családjának.
-Ez szuper-mondta.
-Igen az... nagyon rendes családja van...
-És... Emmet tudod az a nagy darab bátyja... Ijesztő...?
-Nem,egyáltalán! Inkább lökött és vicces. A nagy darab "ember"- ezen a szón elnevettem magamat-mögött érzékeny lény vagy- kuncogtam.
-Hát nem gondoltam volna...-mondta és elgondolkodott-Nekem most mennem kell,Eric elhívott randizni.
-Ez szuper! Majd holnap tarts beszámolót-vigyorogtam.
-Meglesz. Szia!
-Szia!-köszöntem el tőle. Ez egy rövid beszélkedés volt... De megérte mivel így elég sok mindent betudtunk pótolni... És még ott lesz a washingotni út is ahol még többet tudunk beszélni...
Engem csak az-az egy tény szomorított el,hogy Edward nem lesz velem... Miért nem tudunk egy olyan helyre menni ahol nem süt a nap?
Na jó olvasást Pusssz
(Bella szemszöge)
Hétfõ... egy újabb nap a suliban. És egy újabb nap,hogy láthatom Edwardot és ez boldogsággal töltött el.
Elindultam az iskolába az utat jégpáncél fedte ezért lassan mentem. Még az kéne,hogy valami közlekedési balesetet csináljak.
Egy üres helyet kerestem majd találtam oda beálltam felkaptam a táskámat majd kipantattam a kocsiból. Edward már mosolyogva ott állt és egybõl karjaiba vont. Beszívtam kábító illatát,majd együtt elindultunk elsõ óráink felé.
Sajnos Edwarddal az elsõ néhány óra nem közös... csak majd az osztályfõnöki lesz az...-ez kéthetente van.
-Majd találkozunk-mondta és elengedett,küldött felém egy mosolyt és ez erõt adott a mai naphoz.
-Igen-mondtam majd én is elindultam következõ órám felé.
***
Következõ órám... Edwarddal... Ez legalább-vagyis remélem laza lesz. Itt úgy is csak dumálni fog az osztály fõnökünk.
-Szia!-köszönt számomra a világ legszebb hangja. Rögtön a hang irányába fordultam.
-Szia!-köszöntem vissza.
-Milyen volt a napod?
-Türhető...-mondta-De most már,hogy látlak sokkal jobb-mondtam.
-Akkor jó én is így vagyok vele...-féloldalasan elmosolyodott-Menjünk-mondta átölelte a derekamat majd elindultunk.
A teremben már majdnem mindenki bent volt. Edwarddal leültünk egymás mellé és utána belépett a tanár szóval nem tudtunk beszélni.
-Sziasztok gyerekek...-mondta unott hangon Mr. Stewart-Lesz egy kirándulás Washingtonba,jővőhét szerdán megyünk és három napot töltenénk ott így vasárnap tudtok tanulni is... Ez nektek semmi anyagi gondba nem fog kerülni mivel az iskola állja... Szóval aki szeretne jönni az holnap jelentse,ennyi-mondta még mindig unottan,azt hittem elalszik a saját beszédén... Az érdekes lett volna...-gondolkodtam el.
-És Mr. Newton... Nem tudom mit csinált a matek jegyeivel de ez így nem lesz jó...-kezdett be Mr.Stewart az emberek kritizálásába.
És így ment az egész óra. Szerencsére velem nem volt baja és Edwarddal se,belé nem is lehetett volna kötni. Kitűnő tanuló volt pont olyan amire minden tanár vágyik.
-Na jó gyerekek mára ennyi... És ne felejtsétek megkérdezni holnapra a washingtoni utat-mondta és kivonult a teremből.
-Ebédelsz velem és családommal a menzán?-kérdezte Edward ellenállhatatlanul.
-Persze-egyeztem bele egyből.
Angela ment el mellettem de még mutatta: hogy este hívni fog. Gondolom,hogy mi van velem és Edwarddal. Mostonában nem sokat beszéltünk... ezért kicsit bűntudatom is volt.
-Menned kéne erre a washingtoni kirándulásra...-mondta Edward.
-Nem akarok nélküled lenni..-mondtam-Wahingtion napos hely és oda te nem jöhetsz...-mondtam szomorúan.
-Tudom,de miattam nem hanyagolhatod a barátaidat! Angela gondolatai is arról árulkodtak,hogy keveset beszéltetek az utobbi napokban. Persze nem rossz indulat volt a gondolataiban... Csak már hiányzol neki és ez a legmefelelőbb pillanat lenne. Ezt persze nem azért mondtam,hogy elküldjelek.
-Tudom,hogy nem azért mondtad... Igazad van...-értettem vele egyet-Végülis három nap az nem olyan sok...-mondtam-Jaj dehogynem az nagyon sok!-mondtam kétségbeesve-Annyit nem bírok ki nélküled-fejemet a vállának döntöttem.
-Nem hanyagolhatod el a barátaidat miattam.
-Tudom... Rendben elmegyek!-mondtam megadóan.
***
Elvettem a mai menümet majd Edwarddal elindultunk a "Cullen-asztal" felé. Emmet már vigyorgott,mint a vadalma.
-Szia Bella!-vigyorgott.
-Szia Emmet-mondtam selytelmesen.
Én Edward mellé ültem,mellettem Alice ült. Aki már egyből csacsogni kezdett.
-Mikor lenne jó neked a vásárlás Bella?-kérdezte-Még Washington előtt elkéne mennünk...
-Tényleg te hol voltál akkor amikor ezt beszéltük?
-Dolgom volt...-vigyorgott.
-Na persze húgi! Senki se veszi be,ravasz vagy...
-Na jó Bella akkor elmegyünk a hétvégén vásárolni és az úgy jó lesz-vigyorgott.
-Oké elmegyek...-adtam meg magamat,úgy is addig nyösztetne míg el nem megyek vele.
-Szuper!-vigyorgott.
-De ennek amúgy semmi értelme nem volt Alice... Úgy is láttad,hogy azt mondja,hogy : oké elmegyek veled...
-Tudom de jobb hallani a saját szájából...-vigyorgott.
-Így élethűbb,nem?-kérdezte Emmet.
-Ahogy mondod-mondta Alice is.
-Látom Bella téged is nagyon vonz a menzás kaja-vigyorgott kajánul Emmet.
-Igen... Le se tudom venni róla a szememet...-mondtam és az ebédemet vizslattam mert hát... elég undorítóan festett ki...
Edward hangosan felnevetett mellettem.
-Mi az?-kérdeztem és felé fordultam.
-Semmi... csak a gondolatok-vigyorgott tovább.
-Szóval a nép megint ránk gondol? Milyen figyelmesek-mondta Emmet-Mire gondolnak?
-Hogy most már Bella is velünk ül... és nem mernek kikezdeni vele miattad-mutatott Emre.
-Ne is merjenek,megvédem kicsi húgicámat-mondta és rám kacsintott-Amúgy meg eddig is tudtam,hogy félelmetes vagyok-vigyorgott el büszkén.
-Igen csak kár,hogy az agyad helyén űr van...-mondta Jasper.
-Ez gonosz volt Jazz... nagyon gonosz...-mondta tetetett sértődötséggel.
-Jaj bocsáss meg! Nehogy bevágd a durcit.
-Soha!-mondta és oldalba lökte testvérét.
Ránéztem a fali órára ami három órát mutatott.
-Azt hiszem megyek...-mondtam.
-Miért?-kérdezte Edward.
-Mert nem tudom Ashley mit talál ki mára... Bár bekell vallani tegnap jó paszban volt... Semmi bunkóskodás... És még meg is köszönte, hogy takarítok...
-A boszorkány kő szíve megolvadt...-mondta drámaian Emmet.
-Hát küröbelül... Meg még meg kell kérdeznem a washingotni utat is...
-Megfogja engedi-mondta Alice.
-Kösz Alice-mondtam. Így legalább könyebb lesz neki elmondani, hogy elmegyek Washingtonba... És remélhetőleg Alice látomása bevállt és elenged.
Igaz én legszívesebben nem mentem volna hanem inkább maradtam volna Edwarddal,de láttam,hogy neki fontos,hogy tartsam a barátaimmal a kapcsolatot.
-Na sziasztok!-köszöntem el tőlük.
-Szia Bella!-mondták kórusba kivéve Edwardot Ő mellettem jött. Elkisérlek az autódig.
-Ma feljössz hozzám?-kérdeztem reménykedve.
-Nem... Sajnálom elkell mennem vadászni már nagyon régen voltam és ha közeledben vagyok muszály elmennem... De ha iskola után elmegyek akkor lehet,hogy felmegyek.
-Akkor siess!
-Sietni fogok,szerelmem-mondta és megcsókolt.
-Szeretlek-mondtam és beszálltam az autómba.
-Én is-mondta.
Én elhajtottam az autómmal magam után hagyva Edwardot.
***
Beléptem az ajtón Ashley a konyhában volt. Mi baja van neki? Most bevette a gyógyszerét? Bár lehet,hogy sokkal jobb lenne ha nem kiabálnánk mindig... Mert akkor igaz nem szeretném úgy mint anyámat, de lehetnénk normálisak egymással...
-Szia!-köszöntem neki.
-Szia Bella!-köszönt vissza.
-Ashley-kezdtem,küzben levettem a cipőmet és a kabátomat-Lesz az iskolában ilyen washingtoni kirándulás és megszeretném kérdezi,hogy elmehetek-e... Nem kerül nekünk semmibe mert az iskola fizeti. Szerdán idnulunk és három napra...
-Elmehetsz!-mondta.
-Köszönöm-mondtam és bevállt Alice látomása.
Felmentem a szobámba előkutattam a telefonomat és tárcsáztam Angela számát aki már a harmadik csörgésre felvette.
-Szia Bella!-szólt bele a telefonba.
-Szia! Sajnálom,hogy az útobbi időben keveset beszéltünk...
-Ugyan semmi baj! Megértelek-mondta és éreztem,hogy mosolyog ezért szerettem én Angelát.
-Köszi,jössz amúgy a washingtoni kirándulásra?
-Igen.
-Szuper én is-mondtam-Ashley egyből megengedte.
-Tényleg?
-Igen,most megvan táltosodva.
-Jó hallani és... amúgy mi van közted és Edward Cullen között?- kérdezte kíváncsian.
-Mi lenne...?-kérdeztem zavartan.
-Jaj Bella,tudod te mire gondolok!
-Oké,együtt vagyunk...-mondtam-Hétvégén mutatott be a családjának.
-Ez szuper-mondta.
-Igen az... nagyon rendes családja van...
-És... Emmet tudod az a nagy darab bátyja... Ijesztő...?
-Nem,egyáltalán! Inkább lökött és vicces. A nagy darab "ember"- ezen a szón elnevettem magamat-mögött érzékeny lény vagy- kuncogtam.
-Hát nem gondoltam volna...-mondta és elgondolkodott-Nekem most mennem kell,Eric elhívott randizni.
-Ez szuper! Majd holnap tarts beszámolót-vigyorogtam.
-Meglesz. Szia!
-Szia!-köszöntem el tőle. Ez egy rövid beszélkedés volt... De megérte mivel így elég sok mindent betudtunk pótolni... És még ott lesz a washingotni út is ahol még többet tudunk beszélni...
Engem csak az-az egy tény szomorított el,hogy Edward nem lesz velem... Miért nem tudunk egy olyan helyre menni ahol nem süt a nap?
2010. január 18., hétfő
When Your Life Changes-8.fejezet
Köszönöm,hogy meglett a több mint 10 komment :) a 26.000 látogatót és a 48 rendeszeres olvasót. Most itt a következő fejezet.
(persze a 10 komi most is áll :P)
(Bella szemszöge)
-Mit csináltatok Ti ennyi ideig?-kérdezte Emmet mikor odaértünk.
-Beszéltünk-mondta Edward.
-Na persze! Én is ezt mondanám!-mondta vigyorogva-Legközelebb jobbat találj ki... Ez amúgy tanács volt.
-Bella te csak nézni fogod a meccset-mondta Edward. Bólintottam-Esmevel-tette még hozzá.
-Rendben-egy rövid csókot nyomott homlokomra,egy mosollyal ajándékozott meg, majd odament családja többi tagjához-kivéve Esmehez mert Õ mellettem volt.
-Gyere-mondta és megragadta csuklómat majd egy másik helyre vezetett-Itt már nem veszélyes-mosolygott.
-Esme... Kérdezhetek valamit?-kérdeztem bizonytalanul.
-Persze,bármit drágám-mondta és fél karjával megölelt.
-Nem zavar téged,hogy... én... ember vagyok?-kérdeztem.
-Nem,nekem az a fontos,hogy a családom boldog legyen és te most boldoggá tetted Edward-ot-mondta mosolyogva-Amíg Edward nem ismert meg téged élete üres volt.. boldogtalan volt... soha se mosolygott. És én szerettem volna ha megtalálja a párját,hogy az betölthesse szívét. Edward magában a szörnyeteget látta mindig... pedig nem az... Udvarias és minden megvan benne. Amikor elöször megláttam már akkor fiammá fogadtam. Szóval én nem bánom,hogy együtt vagy Edwarddal,inkább nagyon örülök.
-Köszönöm-mondtam meghatódottan.
-Nincs mit-mondta és most már megölelt teljesen. De utána elhúzodótt tõlem.
-Emmet,ne csalj!-kiáltott neki.
-Nem csalok!-bizonygatta-Mikor szoktam én csalni?-kérdezte vigyorogva.
-Általában minden játszmában...-csatlakozott Jasper is.
-Kinek a pártján állsz te?-kérdezte és neki ugrott hirtelen megilyedtem,hogy mi fog most történni.
-Nyugalom Bella,mindig ezt csinálják de nem lesz bajuk-nyugtatott Esme.
Kifújtam a levegõt.
-Te miért nem játszol?-kérdeztem.
-Mert figyelnem kell,hogy a gyerekeim ne csaljanak-mosolygott-Látod elõbb Emmet is csalt.
"Gyerekeim..." idéztem magamban Esme szavát,ő szerette Edwardot,Alice-t és a többieket... nem csak a pénz miatt... Hanem látszott rajta,hogy tényleg szívből szereti őket
-Igen-szólalt meg végül.
-Nem is csaltam!-adta az ártatlant Emmet.
-Ne tagad!-szólt rá Carlisle is.
-Én? Soha...-vigyorgott kajánul. Majd folytatta a játékot.
Nagy villámlás és dörgés zengte be az erdõt. Elütötték a labdát Edward futott utána.
-Most már tudom miért kell a vihar-mondtam Esmenek.
Egy pillanatra se vettem le a szemem Edwardról,lehet ezt túl feltûnõen is csináltam,de nem érdekelt.
Miután sikerült nem csak Edwardot nézni,Emmet büszke kiáltását hallottam.
-Nyertünk! Csapj bele öcsi!-mondta Edwardnak aki így is tett. Majd felém nézett is elmosolyodott. Én is így tettem,majd zavaromba alsó ajkamba haraptam. Odafutott hozzám fölkapott és megpörgetett.
-Nyertünk!-vigyorgott.
-Hallottam-mosolyogtam rá-Gratulálok-mondtam neki és kezeimet nyaka köré fontam.
-Köszönöm...-mondta.
Majd hirtelen megcsókolt váratlanul ért ez az egész. Kicsit zavarban is voltam mert az egész család jelen volt. De nem érdekelt csak Ő és Én voltunk. Később elvált tőlem.
Lesütöttem a szememet és ajkaimba haraptam. Majd visszanéztem aranybarna szemeibe amíg csillogtak; a szerelemtől és a boldogságtól.
-Szeretlek-mondtam.
-Én is-mosolyodott el csibészesen és akkor megint kezdődött az olvadozásom.
-Na jól van galambocskáim...-jött oda Emmet,éreztem,hogy az összes vér az arcomba száll-Szegény Jasper nem tudja elviselni ezeket az érzelmeket... Szinte sajnálom szegénykét... De nem Ő tehet arról,hogy ezt a képességet kapta... Borzasztó... Kész tragédia!-mondta Emmet drámaiasan. Bár nem értem ez,hogy jött ide... De legalább Emmet szórakoztat minket.
-Edward akarsz még visszavágót?-kérdezte.
-Nem...
-Jaj értem én! A kis csajjal akarsz lenni!-vigyorgott kajánul.
-Emmet...-szólt rá Edward,azt hiszem kezdett felmenni benne a pumpa.
-Oké,nem is húzom tovább nálad a húrt! Azt hiszem már elszakadt...-vigyorgott majd elvonult.
Egy kisebb szellő suhant végig a réten,épp elég volt ahoz,hogy megborzongjak.
-Fázol?-kérdezte.
De még választ se tudtam mondani mert levette a Cullen-es dzsekijét és rám terítette.
-Nem fogsz fázni?-kérdeztem,ezen Ő nevetni kezdett.
-Én nem tudok megfázni!-vigyorgott-De azért örülök,hogy aggódsz értem-erre csak megforgattam a szememet.
-Na jó! Gyerünk! Menjünk haza-mondta Alice és tolni kezdett minket.
-Oké Alice,nyugi!-mondta Edward-Először elmegyünk hozzánk majd onnan hazaviszlek,nem kocsival... Ashleyék meglátnának... és... az nem lenne jó...
-Szerintem se... Örülök ha még egybe van a szobám... vagyis ha nem törte be az ajtómat... Már félek haza menni is...-mondtam és fejemet Edward mellkasának hajtottam Ő karjával átölelte derekamat majd úgy mentünk a kocsiig.
-Elgondolkoztál már azon... amit mondtam?-kérdezte-Hogy... oda költözz hozzánk?-nem válaszoltam,maga felé fordított-Én csak... nem tudnám elviselni ha bajod esne!
-Tudom... Csak... nem akarok teher lenni a számotokra...
-Nem lennél az!-bizonygatta.
-Gondolkozok rajta,oké?
-Oké-mondta és beültetett a kocsiba majd ő is beült.
***
-Mehetünk?-kérdezte mikor leparkolt a Cullen-villa előtt.
-Igen-mondtam és ismét a hátára kapott. Most időben kapcsoltam és lehunytam a szememet. Csak azt éreztem,hogy arcomba csap a szél.
-Megérkeztünk-suttogta. Kinyitottam a szememet de még csak a kertben voltunk-Felugrok-suttogta szintén. Egy aprót bólintottam.
Majd felugrott bemászott velem az ablakomon keresztül és letett az ágyamra.
-Köszönöm,hogy elhoztál.
-Ez természetes,amúgy szívesen-mondta és az ölébe vont. Fejemet a nyakába temettem és behunytam a szememet.
Lazítani akartam talán ez lett volna a legmegfelelőbb alkalom,de megzavartak:
-Bella,gyere ki!-dörömbőlt Ashley az ajtóm túloldalán.
-Odamenjek?-kérdeztem suttogva Edwardtól.
-Egyszer kikell menned...
-Oké...-sóhajtottam megadóan-Búj el-vigyorogtam rá.
Kizártam az ajtómat majd egy dühős Ashleyvel találtam szembe magamat,kivolt csípve... Legalább elmegy valahova...
-Már nem tudom mióta dübörgök itt...-morogta-De mindegy! Most elmegyünk Johnnal és kérlek takaríts ki!-úristen ez beteg? Szépen kérte,hogy takarítsak ki?
-Rendben..
-Köszönöm-mondta és elvonult. Na itt már leesett az állam. Mi baja van,hogy még meg is köszönte? Na jó... ez sok...
Lentről hallottam az ajtó csukodást majd elmentek...
Visszamentem Edwardhoz aki tárt karokkal várt engem.
-Segítek takarítani!
-Nem kell!-tiltakoztam.
-Makacs vagy...
-Tudom-vigyorogtam rá.
Felkapott majd lement velem a földszintre. Elővette a lapátot a seprűt meg a takarításhoz szükséges dolgokat és a kezembe nyomta.
-Ez a büntetésem?-kérdeztem.
-Igen-mosolygott csibészesen-Hamupipőke...-vigyorgott majd megcsókolt,szívem kihagyott egy ütemet,ez a csók most nagy hatással volt rám.
Kezemből kiestek a takarító eszközök de most ez sem érdekelt. Éreztem,hogy bele mosolyog a csókba majd elhúzodik tőlem többet akartam és amikor meglátta elkenődött arckifejezésemet. Elmosolyodott.
-Eljátszod a kontorolomat...-mondta komolyan. Ezen csak elmosolyodtam mert nem érdekelt,és még egy csókot nyomtam ajkaira.
Elszakadtam tőle majd felvettem a földről a takarító szereket.
-Na essünk túl rajta...-sóhajtottam fel megadóan.
-Szerintem is-vigyorgott.
Mivel Edward segített,így elég gyorsan kész lettünk. Ashleyék sokáig nem jöttek haza ezért nyugodtan lehettünk Edwarddal. Eldúdolta altatómat majd mély álomba merültem...
(persze a 10 komi most is áll :P)
(Bella szemszöge)
-Mit csináltatok Ti ennyi ideig?-kérdezte Emmet mikor odaértünk.
-Beszéltünk-mondta Edward.
-Na persze! Én is ezt mondanám!-mondta vigyorogva-Legközelebb jobbat találj ki... Ez amúgy tanács volt.
-Bella te csak nézni fogod a meccset-mondta Edward. Bólintottam-Esmevel-tette még hozzá.
-Rendben-egy rövid csókot nyomott homlokomra,egy mosollyal ajándékozott meg, majd odament családja többi tagjához-kivéve Esmehez mert Õ mellettem volt.
-Gyere-mondta és megragadta csuklómat majd egy másik helyre vezetett-Itt már nem veszélyes-mosolygott.
-Esme... Kérdezhetek valamit?-kérdeztem bizonytalanul.
-Persze,bármit drágám-mondta és fél karjával megölelt.
-Nem zavar téged,hogy... én... ember vagyok?-kérdeztem.
-Nem,nekem az a fontos,hogy a családom boldog legyen és te most boldoggá tetted Edward-ot-mondta mosolyogva-Amíg Edward nem ismert meg téged élete üres volt.. boldogtalan volt... soha se mosolygott. És én szerettem volna ha megtalálja a párját,hogy az betölthesse szívét. Edward magában a szörnyeteget látta mindig... pedig nem az... Udvarias és minden megvan benne. Amikor elöször megláttam már akkor fiammá fogadtam. Szóval én nem bánom,hogy együtt vagy Edwarddal,inkább nagyon örülök.
-Köszönöm-mondtam meghatódottan.
-Nincs mit-mondta és most már megölelt teljesen. De utána elhúzodótt tõlem.
-Emmet,ne csalj!-kiáltott neki.
-Nem csalok!-bizonygatta-Mikor szoktam én csalni?-kérdezte vigyorogva.
-Általában minden játszmában...-csatlakozott Jasper is.
-Kinek a pártján állsz te?-kérdezte és neki ugrott hirtelen megilyedtem,hogy mi fog most történni.
-Nyugalom Bella,mindig ezt csinálják de nem lesz bajuk-nyugtatott Esme.
Kifújtam a levegõt.
-Te miért nem játszol?-kérdeztem.
-Mert figyelnem kell,hogy a gyerekeim ne csaljanak-mosolygott-Látod elõbb Emmet is csalt.
"Gyerekeim..." idéztem magamban Esme szavát,ő szerette Edwardot,Alice-t és a többieket... nem csak a pénz miatt... Hanem látszott rajta,hogy tényleg szívből szereti őket
-Igen-szólalt meg végül.
-Nem is csaltam!-adta az ártatlant Emmet.
-Ne tagad!-szólt rá Carlisle is.
-Én? Soha...-vigyorgott kajánul. Majd folytatta a játékot.
Nagy villámlás és dörgés zengte be az erdõt. Elütötték a labdát Edward futott utána.
-Most már tudom miért kell a vihar-mondtam Esmenek.
Egy pillanatra se vettem le a szemem Edwardról,lehet ezt túl feltûnõen is csináltam,de nem érdekelt.
Miután sikerült nem csak Edwardot nézni,Emmet büszke kiáltását hallottam.
-Nyertünk! Csapj bele öcsi!-mondta Edwardnak aki így is tett. Majd felém nézett is elmosolyodott. Én is így tettem,majd zavaromba alsó ajkamba haraptam. Odafutott hozzám fölkapott és megpörgetett.
-Nyertünk!-vigyorgott.
-Hallottam-mosolyogtam rá-Gratulálok-mondtam neki és kezeimet nyaka köré fontam.
-Köszönöm...-mondta.
Majd hirtelen megcsókolt váratlanul ért ez az egész. Kicsit zavarban is voltam mert az egész család jelen volt. De nem érdekelt csak Ő és Én voltunk. Később elvált tőlem.
Lesütöttem a szememet és ajkaimba haraptam. Majd visszanéztem aranybarna szemeibe amíg csillogtak; a szerelemtől és a boldogságtól.
-Szeretlek-mondtam.
-Én is-mosolyodott el csibészesen és akkor megint kezdődött az olvadozásom.
-Na jól van galambocskáim...-jött oda Emmet,éreztem,hogy az összes vér az arcomba száll-Szegény Jasper nem tudja elviselni ezeket az érzelmeket... Szinte sajnálom szegénykét... De nem Ő tehet arról,hogy ezt a képességet kapta... Borzasztó... Kész tragédia!-mondta Emmet drámaiasan. Bár nem értem ez,hogy jött ide... De legalább Emmet szórakoztat minket.
-Edward akarsz még visszavágót?-kérdezte.
-Nem...
-Jaj értem én! A kis csajjal akarsz lenni!-vigyorgott kajánul.
-Emmet...-szólt rá Edward,azt hiszem kezdett felmenni benne a pumpa.
-Oké,nem is húzom tovább nálad a húrt! Azt hiszem már elszakadt...-vigyorgott majd elvonult.
Egy kisebb szellő suhant végig a réten,épp elég volt ahoz,hogy megborzongjak.
-Fázol?-kérdezte.
De még választ se tudtam mondani mert levette a Cullen-es dzsekijét és rám terítette.
-Nem fogsz fázni?-kérdeztem,ezen Ő nevetni kezdett.
-Én nem tudok megfázni!-vigyorgott-De azért örülök,hogy aggódsz értem-erre csak megforgattam a szememet.
-Na jó! Gyerünk! Menjünk haza-mondta Alice és tolni kezdett minket.
-Oké Alice,nyugi!-mondta Edward-Először elmegyünk hozzánk majd onnan hazaviszlek,nem kocsival... Ashleyék meglátnának... és... az nem lenne jó...
-Szerintem se... Örülök ha még egybe van a szobám... vagyis ha nem törte be az ajtómat... Már félek haza menni is...-mondtam és fejemet Edward mellkasának hajtottam Ő karjával átölelte derekamat majd úgy mentünk a kocsiig.
-Elgondolkoztál már azon... amit mondtam?-kérdezte-Hogy... oda költözz hozzánk?-nem válaszoltam,maga felé fordított-Én csak... nem tudnám elviselni ha bajod esne!
-Tudom... Csak... nem akarok teher lenni a számotokra...
-Nem lennél az!-bizonygatta.
-Gondolkozok rajta,oké?
-Oké-mondta és beültetett a kocsiba majd ő is beült.
***
-Mehetünk?-kérdezte mikor leparkolt a Cullen-villa előtt.
-Igen-mondtam és ismét a hátára kapott. Most időben kapcsoltam és lehunytam a szememet. Csak azt éreztem,hogy arcomba csap a szél.
-Megérkeztünk-suttogta. Kinyitottam a szememet de még csak a kertben voltunk-Felugrok-suttogta szintén. Egy aprót bólintottam.
Majd felugrott bemászott velem az ablakomon keresztül és letett az ágyamra.
-Köszönöm,hogy elhoztál.
-Ez természetes,amúgy szívesen-mondta és az ölébe vont. Fejemet a nyakába temettem és behunytam a szememet.
Lazítani akartam talán ez lett volna a legmegfelelőbb alkalom,de megzavartak:
-Bella,gyere ki!-dörömbőlt Ashley az ajtóm túloldalán.
-Odamenjek?-kérdeztem suttogva Edwardtól.
-Egyszer kikell menned...
-Oké...-sóhajtottam megadóan-Búj el-vigyorogtam rá.
Kizártam az ajtómat majd egy dühős Ashleyvel találtam szembe magamat,kivolt csípve... Legalább elmegy valahova...
-Már nem tudom mióta dübörgök itt...-morogta-De mindegy! Most elmegyünk Johnnal és kérlek takaríts ki!-úristen ez beteg? Szépen kérte,hogy takarítsak ki?
-Rendben..
-Köszönöm-mondta és elvonult. Na itt már leesett az állam. Mi baja van,hogy még meg is köszönte? Na jó... ez sok...
Lentről hallottam az ajtó csukodást majd elmentek...
Visszamentem Edwardhoz aki tárt karokkal várt engem.
-Segítek takarítani!
-Nem kell!-tiltakoztam.
-Makacs vagy...
-Tudom-vigyorogtam rá.
Felkapott majd lement velem a földszintre. Elővette a lapátot a seprűt meg a takarításhoz szükséges dolgokat és a kezembe nyomta.
-Ez a büntetésem?-kérdeztem.
-Igen-mosolygott csibészesen-Hamupipőke...-vigyorgott majd megcsókolt,szívem kihagyott egy ütemet,ez a csók most nagy hatással volt rám.
Kezemből kiestek a takarító eszközök de most ez sem érdekelt. Éreztem,hogy bele mosolyog a csókba majd elhúzodik tőlem többet akartam és amikor meglátta elkenődött arckifejezésemet. Elmosolyodott.
-Eljátszod a kontorolomat...-mondta komolyan. Ezen csak elmosolyodtam mert nem érdekelt,és még egy csókot nyomtam ajkaira.
Elszakadtam tőle majd felvettem a földről a takarító szereket.
-Na essünk túl rajta...-sóhajtottam fel megadóan.
-Szerintem is-vigyorgott.
Mivel Edward segített,így elég gyorsan kész lettünk. Ashleyék sokáig nem jöttek haza ezért nyugodtan lehettünk Edwarddal. Eldúdolta altatómat majd mély álomba merültem...
2010. január 16., szombat
When Your Life Changes-7.fejezet
Csalódottan vettem észre,hogy a kommentek száma csökken...
Perzse kivétel: Mesi28-nak; Pusszy-nak; Ancsi-nak; Beus9415-nek; Névtelen-nek ( Ő nem adott meg nevet) és még néhány embernek.
Szóval... most lehet bunkó vagyok... nem tudom... de 10 koment alatt nem fogok feltenni fejezetet... Ha tetszik a történet szerintem úgy is írtok... ha nem akkor nem... Mert elég fura,hogy a látogatotság megy... egy nap (kb. 200-250) látogató,de koment nincsen... Szóval ez csak lustaság... Szóval ha szeretnétek új fejezeteket írjatok legalább 10 komentet persze 10-nél lehet több komit írni. Csalni nem ér!
Oké most már abba hagyom az írogatást. Jó olvasást mindenkinek :)
Pussz: Netty
(Bella szemszöge)
A szoba kellemes volt,nem olyan mint ahogy az ember elképzeli,egy vámpír szobáját. A szemem egyből megakadt a CD-in. Egyből oda sétáltam.
-Debussy?-kérdeztem-A Clarie de lune-t szeretem-mondtam.
Odalépett mellém betette a CD-t a lemez lejátszóba. Kezét felém nyújtotta.
-Felkérhetem a hölgyet egy táncra?-kérdezte,pont mint a bálon.
-Igen-mondtam és kezemet az ővébe helyeztem.
Lassan billegni keztünk-a szobában nem volt lehetőség arra,hogy táncoljunk. De jó volt ez így,így legalább még közelebb kerülhettünk egymáshoz.
-Rosalie nagyon feldühítet?-kérdezte és egy kósza tincset a fülem mögé símitott. Szívem majd kiugrott.
-Nem...-mondtam,fejét félre billentette,hogy az igazságot várja-Csak... nem esett jól,hogy... még csak most vagyunk együtt de már a szakításunkat tervezi...-vallottam be.
-A titkunkat félti...-mondta-És... irigy is rád...-nézett a szemembe.
-Rám?-kérdeztem hitetlenkedve-Inkább nekem kéne Rosaliera irigykedni! Gyönyörű... mindene megvan!
-Ő is ember szeretne lenni... Ő nem akarta vámpír lenni soha... csak nem volt választási lehetősége...-magyarázta.
-Sajnálom... én...-kezdtem de félbe szakított.
-Semmi baj Bella! Nem tudhattad... amúgy meg Rose mindenkivel ilyen szokott lenni... de majd megismer téged és rendes lesz...-mondta és végig símitott az arcomon.
-Remélem...-mondtam és mellkasának döntöttem a fejemet. Így álltunk pár percin majd felnéztem aranybarna szemeibe.
Karjaiba kapott-ma már nem tudom hanyadjára és leült velem a fekete bőr kanapéjára.
-Edward... amúgy hány éves vagy?-kérdeztem.
-Biztosan tudni akarod?-kérdezte.
-Igen-mondtam-Mindent tudni szeretnék rólad-mondtam komolyan. Megadóa sóhajtott majd kinyögte a válaszát.
-Több,mint 100 éves vagyok... -vallotta be. Nem lepődtem meg,bár normális ember ezt tette volna-Nem vagy meglepődve... teljesen olyan az arckifejezésed mintha ez természetes lenne... -mondta hitetlenkedve.
-Mert szeretlek! Azért viselkedek így!-mondtam.
-Pedig jobb életed is lehetne...-mondta és tekintetét felém emelte.
-De én ezt az életet választottam... És ez így jó nekem-mondta és egy rövid csókot nyomtam ajkaira. Lehunyta a szemét és mikor elválltunk egymástól még néhány másodpercig úgy volt.
-Nem érdemellek meg...
-Ezt én is mondhatnám...-szóltam közbe mielőtt még mondana valami olyat amivel saját magát hibáztatná.
-Szeretlek-mondta.
Fejemet a vállára hajtottam.
-Ashley azóta az ajtómat verheti,hogy jöjjek ki a szobámból-vigyorogtam.
-Azt ütheti,mert nem fogsz kijönni onnan-mosolygott féloldalasan.
-Nem baj... majd legalább kitakarít magától... vagy nem is tudom milyen feladatot akart nekem adni...-gondolkoztam.
-Legfeljebb segítek neked-vigyorgott.
-Oh milyen felajánló vagy-böktem oldalba.
Szemébe néztem azok az aranybarna szemek ismét fogva tartottak engem... És akkor még ott volt az a féloldalas csibészes mosoly... amtől már tényleg "végem" volt és olvadozni kezdtem.
-És akkor az oroszlán beleszeret a bárányba...-suttogta.
-Micsoda buta bárány...
-Micsoda beteg machoista oroszlán.
Keze közé fogta arcomat majd homlokát az enyémnek támasztotta. Én nem akartam ezzel megelégedni ezért közelebb hajoltam hozzá,hogy megtudjam csókolni,de akkor Emmet petoppant az ajtón.
Gyorsan széptrebbentünk Edwarddal és a vigyorgó Emmet felé néztem.
-Remélem nem zavartam meg semmit...-vigyorgott kajánul.
-Dehogy Emmet... semmit...-morogta mellőlem Edward.
-Akkor már el is szállt a bűntudatom!-vigyorgott-Amúgy azért törtem rátok... mert Alice szerint vihar lesz és,hogy elakartok-e jönni baseball-ozni?
-Látta?-kérdeztem. Valamiért biztos voltam benne,hogy nem a tévében látta...
-Igen, a drága hugicánk láttja a jövőt...-mondta Emmet.
-Jasper meg érzékeli mások érzéseit...
-Oh értem...-azthiszem még sok mindent meg kell tudnom Cullenékről...
-Na akkor jöttök?-kérdezte Emmet.
Edward rám nézett,hogy én szeretnék-e jönni. Bólintottam.
-Igen-mondta Edward.
-Szuper!-vigyorgott Emmet és kivonult a szobából.
Majd bejött Alice,egy rakatt ruhával.
-Bella! Légyszíves ezeket vedd fel!-vigyorgott Alice.
-Oké...-mondtam.
-Edward,neked is adok ruhát!-mondta és elkezdte szerelmemet kiráncigálni a szobámból. Leolvastam a szájáról egy "bocsit" majd becsukta az ajtót.
Gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat,megígazítottam a hajamat végül lementem a nappaliba.
Edward ott várt széttárt karokkal egyből odamentem. Az egész Cullen család ott volt,ugyanabban a ruhában,mint én.
-Ez a ruha biznisz Alice ötlete volt...-mondta Emmet-Bár nem értem minek ruha baseball-ozáshoz... Úgy is koszos lesz!
-Emmet! Vigyázz a ruhádra!
-Kifogsz akadni ha nem vigyázok?
-Igen!
-Szuper-csapta össze tenyerét-Na menjünk! Én se leszek már fiatalabb!
-Ebben egyet értünk!-szólt oda neki Jasper.
-Gyere-szólt Edward és a garázs felé vezetett.
-Mióta baseballozonak a vámpírok?-kérdeztem-És miért pont viharban?
-Ez oylan hobbi...-mondta-És amúgy majd meg látott miért ekkor-vigyorgott és kinyitotta az anyós ülés felelőli ajtót.
-Köszönöm.
-Nincs mit-mondta és bepattant mellém. Amúgy ez Emmet kedvenc sportja... a baseball-mondta és elindultunk.
-A többieket nem várjuk meg?-kérdeztem.
-Jönnek mögöttünk-vigyorgott. Bele néztem a tükörbe és ott jöttek...
-Tényleg... észre se vettem... Emberi látás...-mondtam aranybarna szemeivel rám nézett.
-Milyen volt a szemed színe eredetileg?-kérdeztem.
-Honnan tudod,hogy más színű volt?
-Onnan mivel az egész családodnak aranybarna...
-Helyes válasz-vigyorgott-Amúgy zöld...-mondta én meg elképzeltem...
-Igazi neved?-folytattam tovább a kérdezősködést.
-Edward Masen-válaszolt-Mondjak önéletrajzot?-kérdezte kuncogva. Örülök,hogy jól szórakozik.
-Igen-mondtam.
-Az igazi nevem Edward Masen...-na ezt tudtam... előbb mondta el-Apám idősebb Edward Masen Ő katona volt és még régebben odaveszett... -magyarázta- Ezért én anyámmal éltem aki Elizabeth Masen volt... És akkor 1918-ban Spanyol nátha pusztított,mint már mondtam. Én megfertőződtem majd nem sokkal később anyám is... Carlisle volt az orvosunk,anyám előttem pár órával halt meg... nekem is már csak óráim voltak hátra. Carlisle megkérdezte "Akarok-e élni" én erre igent mondtam. És végül átváltoztam-mondta.
-És... szeretsz vámpír lenni?
-Bármit megtennék az érdekében,hogy ember lehessek...-mondta.
-Miért?-kíváncsiskodtam.z
-Mert akkor biztonságba tudhatnálak téged...-mondta komolyan-Nem kéne aggódnom az miatt,ha megölellek és összeroppantom csonjaidat... Vagy ha megcsókollak bármikor elveszíthetem a fejemet és megölhetlek...-mondta és végig símitott kéz fejemen.
-És...én lehetnék valaha is vámpír?-kérdeztem.
-Nem!-mondta és egy kicsit felemelte a hangját-Nem akarhatsz magadnak egy ilyen életet...
-Én olyan akarok lenni mint te! Hogy ne kelljen féltened! Minden percedben értem izgulnod! Hogy nyugodt legyél... Mert érzem minden pillanatban féltesz engem. Aminek persze örülök,mert így érzem,hogy szeretsz!
-Most már te vagy az életem Bella! Nem akarom,hogy bántódásod essen!-mondta és ezek a szavak meghatóak. Kezemet az ővére tettem és círogatni kezdtem.
-Megértelek... Azt hiszem én is ezt tenném...
-Köszönöm-mondta. Félkarjával átölelt de közben nem vette le a szemét az útról.
Lefordult egy erdő felé egy darabig mentünk a göröngyős úton aztán megállt.
-Megérkeztünk-mondta kiszállt a kocsiból kinyitotta nekem az ajtót kivett és szembe állított magával. Hirtelen zavarba estem és éreztem,hogy arcom lángolni kezd.
-Gyönyörű vagy mikor elpirulsz-mondta és egy rakoncátlan tincset fülem mögé helyezett.
-EDWARD! GYERTEK MÁR!-hallottam meg Emmet kiáltását.
-Megyünk!-mondta kevésbé hangosan.
-Hogy kerültek ide ilyen gyorsan?-kérdeztem.
-Máshonnan jöttek-vigyorgott. Kézen ragadott majd elindultunk a baseball "pálya" felé.
Perzse kivétel: Mesi28-nak; Pusszy-nak; Ancsi-nak; Beus9415-nek; Névtelen-nek ( Ő nem adott meg nevet) és még néhány embernek.
Szóval... most lehet bunkó vagyok... nem tudom... de 10 koment alatt nem fogok feltenni fejezetet... Ha tetszik a történet szerintem úgy is írtok... ha nem akkor nem... Mert elég fura,hogy a látogatotság megy... egy nap (kb. 200-250) látogató,de koment nincsen... Szóval ez csak lustaság... Szóval ha szeretnétek új fejezeteket írjatok legalább 10 komentet persze 10-nél lehet több komit írni. Csalni nem ér!
Oké most már abba hagyom az írogatást. Jó olvasást mindenkinek :)
Pussz: Netty
(Bella szemszöge)
A szoba kellemes volt,nem olyan mint ahogy az ember elképzeli,egy vámpír szobáját. A szemem egyből megakadt a CD-in. Egyből oda sétáltam.
-Debussy?-kérdeztem-A Clarie de lune-t szeretem-mondtam.
Odalépett mellém betette a CD-t a lemez lejátszóba. Kezét felém nyújtotta.
-Felkérhetem a hölgyet egy táncra?-kérdezte,pont mint a bálon.
-Igen-mondtam és kezemet az ővébe helyeztem.
Lassan billegni keztünk-a szobában nem volt lehetőség arra,hogy táncoljunk. De jó volt ez így,így legalább még közelebb kerülhettünk egymáshoz.
-Rosalie nagyon feldühítet?-kérdezte és egy kósza tincset a fülem mögé símitott. Szívem majd kiugrott.
-Nem...-mondtam,fejét félre billentette,hogy az igazságot várja-Csak... nem esett jól,hogy... még csak most vagyunk együtt de már a szakításunkat tervezi...-vallottam be.
-A titkunkat félti...-mondta-És... irigy is rád...-nézett a szemembe.
-Rám?-kérdeztem hitetlenkedve-Inkább nekem kéne Rosaliera irigykedni! Gyönyörű... mindene megvan!
-Ő is ember szeretne lenni... Ő nem akarta vámpír lenni soha... csak nem volt választási lehetősége...-magyarázta.
-Sajnálom... én...-kezdtem de félbe szakított.
-Semmi baj Bella! Nem tudhattad... amúgy meg Rose mindenkivel ilyen szokott lenni... de majd megismer téged és rendes lesz...-mondta és végig símitott az arcomon.
-Remélem...-mondtam és mellkasának döntöttem a fejemet. Így álltunk pár percin majd felnéztem aranybarna szemeibe.
Karjaiba kapott-ma már nem tudom hanyadjára és leült velem a fekete bőr kanapéjára.
-Edward... amúgy hány éves vagy?-kérdeztem.
-Biztosan tudni akarod?-kérdezte.
-Igen-mondtam-Mindent tudni szeretnék rólad-mondtam komolyan. Megadóa sóhajtott majd kinyögte a válaszát.
-Több,mint 100 éves vagyok... -vallotta be. Nem lepődtem meg,bár normális ember ezt tette volna-Nem vagy meglepődve... teljesen olyan az arckifejezésed mintha ez természetes lenne... -mondta hitetlenkedve.
-Mert szeretlek! Azért viselkedek így!-mondtam.
-Pedig jobb életed is lehetne...-mondta és tekintetét felém emelte.
-De én ezt az életet választottam... És ez így jó nekem-mondta és egy rövid csókot nyomtam ajkaira. Lehunyta a szemét és mikor elválltunk egymástól még néhány másodpercig úgy volt.
-Nem érdemellek meg...
-Ezt én is mondhatnám...-szóltam közbe mielőtt még mondana valami olyat amivel saját magát hibáztatná.
-Szeretlek-mondta.
Fejemet a vállára hajtottam.
-Ashley azóta az ajtómat verheti,hogy jöjjek ki a szobámból-vigyorogtam.
-Azt ütheti,mert nem fogsz kijönni onnan-mosolygott féloldalasan.
-Nem baj... majd legalább kitakarít magától... vagy nem is tudom milyen feladatot akart nekem adni...-gondolkoztam.
-Legfeljebb segítek neked-vigyorgott.
-Oh milyen felajánló vagy-böktem oldalba.
Szemébe néztem azok az aranybarna szemek ismét fogva tartottak engem... És akkor még ott volt az a féloldalas csibészes mosoly... amtől már tényleg "végem" volt és olvadozni kezdtem.
-És akkor az oroszlán beleszeret a bárányba...-suttogta.
-Micsoda buta bárány...
-Micsoda beteg machoista oroszlán.
Keze közé fogta arcomat majd homlokát az enyémnek támasztotta. Én nem akartam ezzel megelégedni ezért közelebb hajoltam hozzá,hogy megtudjam csókolni,de akkor Emmet petoppant az ajtón.
Gyorsan széptrebbentünk Edwarddal és a vigyorgó Emmet felé néztem.
-Remélem nem zavartam meg semmit...-vigyorgott kajánul.
-Dehogy Emmet... semmit...-morogta mellőlem Edward.
-Akkor már el is szállt a bűntudatom!-vigyorgott-Amúgy azért törtem rátok... mert Alice szerint vihar lesz és,hogy elakartok-e jönni baseball-ozni?
-Látta?-kérdeztem. Valamiért biztos voltam benne,hogy nem a tévében látta...
-Igen, a drága hugicánk láttja a jövőt...-mondta Emmet.
-Jasper meg érzékeli mások érzéseit...
-Oh értem...-azthiszem még sok mindent meg kell tudnom Cullenékről...
-Na akkor jöttök?-kérdezte Emmet.
Edward rám nézett,hogy én szeretnék-e jönni. Bólintottam.
-Igen-mondta Edward.
-Szuper!-vigyorgott Emmet és kivonult a szobából.
Majd bejött Alice,egy rakatt ruhával.
-Bella! Légyszíves ezeket vedd fel!-vigyorgott Alice.
-Oké...-mondtam.
-Edward,neked is adok ruhát!-mondta és elkezdte szerelmemet kiráncigálni a szobámból. Leolvastam a szájáról egy "bocsit" majd becsukta az ajtót.
Gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat,megígazítottam a hajamat végül lementem a nappaliba.
Edward ott várt széttárt karokkal egyből odamentem. Az egész Cullen család ott volt,ugyanabban a ruhában,mint én.
-Ez a ruha biznisz Alice ötlete volt...-mondta Emmet-Bár nem értem minek ruha baseball-ozáshoz... Úgy is koszos lesz!
-Emmet! Vigyázz a ruhádra!
-Kifogsz akadni ha nem vigyázok?
-Igen!
-Szuper-csapta össze tenyerét-Na menjünk! Én se leszek már fiatalabb!
-Ebben egyet értünk!-szólt oda neki Jasper.
-Gyere-szólt Edward és a garázs felé vezetett.
-Mióta baseballozonak a vámpírok?-kérdeztem-És miért pont viharban?
-Ez oylan hobbi...-mondta-És amúgy majd meg látott miért ekkor-vigyorgott és kinyitotta az anyós ülés felelőli ajtót.
-Köszönöm.
-Nincs mit-mondta és bepattant mellém. Amúgy ez Emmet kedvenc sportja... a baseball-mondta és elindultunk.
-A többieket nem várjuk meg?-kérdeztem.
-Jönnek mögöttünk-vigyorgott. Bele néztem a tükörbe és ott jöttek...
-Tényleg... észre se vettem... Emberi látás...-mondtam aranybarna szemeivel rám nézett.
-Milyen volt a szemed színe eredetileg?-kérdeztem.
-Honnan tudod,hogy más színű volt?
-Onnan mivel az egész családodnak aranybarna...
-Helyes válasz-vigyorgott-Amúgy zöld...-mondta én meg elképzeltem...
-Igazi neved?-folytattam tovább a kérdezősködést.
-Edward Masen-válaszolt-Mondjak önéletrajzot?-kérdezte kuncogva. Örülök,hogy jól szórakozik.
-Igen-mondtam.
-Az igazi nevem Edward Masen...-na ezt tudtam... előbb mondta el-Apám idősebb Edward Masen Ő katona volt és még régebben odaveszett... -magyarázta- Ezért én anyámmal éltem aki Elizabeth Masen volt... És akkor 1918-ban Spanyol nátha pusztított,mint már mondtam. Én megfertőződtem majd nem sokkal később anyám is... Carlisle volt az orvosunk,anyám előttem pár órával halt meg... nekem is már csak óráim voltak hátra. Carlisle megkérdezte "Akarok-e élni" én erre igent mondtam. És végül átváltoztam-mondta.
-És... szeretsz vámpír lenni?
-Bármit megtennék az érdekében,hogy ember lehessek...-mondta.
-Miért?-kíváncsiskodtam.z
-Mert akkor biztonságba tudhatnálak téged...-mondta komolyan-Nem kéne aggódnom az miatt,ha megölellek és összeroppantom csonjaidat... Vagy ha megcsókollak bármikor elveszíthetem a fejemet és megölhetlek...-mondta és végig símitott kéz fejemen.
-És...én lehetnék valaha is vámpír?-kérdeztem.
-Nem!-mondta és egy kicsit felemelte a hangját-Nem akarhatsz magadnak egy ilyen életet...
-Én olyan akarok lenni mint te! Hogy ne kelljen féltened! Minden percedben értem izgulnod! Hogy nyugodt legyél... Mert érzem minden pillanatban féltesz engem. Aminek persze örülök,mert így érzem,hogy szeretsz!
-Most már te vagy az életem Bella! Nem akarom,hogy bántódásod essen!-mondta és ezek a szavak meghatóak. Kezemet az ővére tettem és círogatni kezdtem.
-Megértelek... Azt hiszem én is ezt tenném...
-Köszönöm-mondta. Félkarjával átölelt de közben nem vette le a szemét az útról.
Lefordult egy erdő felé egy darabig mentünk a göröngyős úton aztán megállt.
-Megérkeztünk-mondta kiszállt a kocsiból kinyitotta nekem az ajtót kivett és szembe állított magával. Hirtelen zavarba estem és éreztem,hogy arcom lángolni kezd.
-Gyönyörű vagy mikor elpirulsz-mondta és egy rakoncátlan tincset fülem mögé helyezett.
-EDWARD! GYERTEK MÁR!-hallottam meg Emmet kiáltását.
-Megyünk!-mondta kevésbé hangosan.
-Hogy kerültek ide ilyen gyorsan?-kérdeztem.
-Máshonnan jöttek-vigyorgott. Kézen ragadott majd elindultunk a baseball "pálya" felé.
2010. január 14., csütörtök
When Your Life Changes-6.fejezet
(Bella szemszöge)
Nagyot nyújtózkodtam ezzel jelezve,hogy mindjárt felkeltem. Mellettem nem volt senki. Akkor lehet,hogy a tegnap csak egy álom volt? Nem biztos,hogy nem... a tegnapi nap túl valós volt. Felültem körbe néztem és Edward ott ült a hinta székben. Nagy kő esett le így a szívemről.
Mikor meglátta,hogy őt nézem elmosolyodott majd odajött hozzám. Szívem egyre hevesebben vert.
Leült mellém és egy csókot nyomott zavart ajkaimra.
-Hogy aludtál?-kérdezte mikor elváltak ajkaink.
-Kellemesen jól-vigyorogtam rá. Sőt... nagyon jól! Mióta szüleim nem élnek azóta most alszok először teljesen nyugodtan.
-Ennek örülök-mondta-Ma elviszlek a házunkba-jelentette be. Hu... ez váratlan fordulat.
-Ma?-kérdeztem.
-Igen,vagy van programod?
-Nincs...
-Akkor...?-kérdezte és állam alá nyúlt,hogy szemébe nézzek.
-Félek...hogy nem fognak kedvelni engem... mivel... ember vagyok...-motyogtam.
-Ezen fölösleges aggódnod! Mindannyian kedvelni fognak téged! Esme örül,hogy találtam egy lányt akit szeretek és nem vagyok magányos-mondta és végig símitott az arcomon.
-Rosalie is bír....?-kérdeztem,mert néha elkaptam pillantását és teljes gyűlőlettel nézett engem...
-Rosalie hiú... Nem bírja elviselni,hogy vannak nála szebb lányok-vigyorgott. Éreztem,hogy arcomat elönti a vér zavaromban.
-Akkor eljössz?-kérdezte és elővette kisfiús tekintetét.
-Igen-mondtam.
-Köszönöm-mondta és egy rövid csókot nyomott ajkaimra.
-Mikor megyünk?-kérdeztem most már sokkal lelkesebben.
-Ha ettél azután!-mondta,felkapott az ölébe majd lefutott velem a lépcsőn.
-Ashley és John?!-kérdeztem.
-Elmentek valahova...
-Csak mert ha meglátnak itt téged...
-Nekem nem tudnak ártani...-vigyorgott.
Letett a lábamra én levettem magamnak egy müzlis tálat a polcról,kivettem a tejet a hűtőből, a müzlimet elvettem a szokásos helyéről és kész a reggelim!
-Hogy bírod te azt megenni?-kérdezte és összeráncolta a szemöldökét.
-Könnyen-mondtam felemeltem a kanalamat,de mint múltkor ismét kiesett a kezemből... Csak azt nem értem miért mindig ilyenkor? Szerintem akkor a fájós kezemmel foghattam meg vagy nem tudom... Most megint elkezdett égni a kezem... Szuper...
-A kezed?-kérdezte és mellém jött.
-Igen,de nyugi! Csak a rossz kezemmel fogtam a meg a kanalat!
-Biztos?-kérdezte.
Nem válaszoltam,megfogtam Edward kezét és a kezemre tettem,a hideg jól esett enyhülni kezdett a fájdalmam.
-Ez jól esik...
-Akkor jó-mondta.
-Jönnek Ashleyék...-mondta-A szobádban leszek-vigyorgott majd felment a szobámba.
És azok pár perc után be is vágódtak.
-Hello...-mondtam és közben elmosogattam a tálamat.
-Bella,lenne pár elintézni valód...-mondta.
-Sajnálom ma nem érek rá...-mondtam.
-Mondom lenne pár elintézni valód!
-Mondom ma nem érek rá!-most a szerény kis Bella nem fogja magát hagyni.
-Amíg ebben a házban laksz azt csinálsz amit én mondok!-oké,nem hallgatom a hisztériázását.
Elindultam a szobám felé,gondolom most puffog... vagy nem tudom,de nem is érdekel.
Benyitottam a szobámba és Edward az ablakon nézett ki,bezártam az ajtót majd hátulról megöleltem.
-Azt hittem nem bírom ki,hogy le ne menjek le ahhoz a...
-Shh...-ujjamat ajkaihoz érintettem-Semmi baj! Nem bánthat... Vigyázok magamra-mondtam és fejemet a mellkasába temettem.
-Elmegyek 10 percre... addig felöltözöl?-kérdezte.
-Igen!
-Rendben-mondta és egy csókot nyomott ajkaimra-Sietek vissza hozzád!-azzal kiugrott az ablakon,én szét néztem a szekrényembe,mit vegyek fel...
Egy divat lapban se olvastam,hogy mit vegyünk fel ha egy vámpír bemutatt vámpír családjának...
-Oké ez szerintem jó lesz....-mondtam és levettem a ruha választásomat.
Gyorsan magamra kaptam,megnéztem magamat a tükörben.
-Rendben... szerintem így jó leszek...-motyogtam.
-Nem... már most is szebb vagy a határnál. Ez már bűntendő-mosolygott.
Végig néztem rajta és át volt öltözve.
-Otthon voltál?-kérdeztem és ráböktem a ruhájára.
-Igen-vigyorgott-A család vár téged.
-Nem szeretek közép pontban lenni...-mondta,ezen nevetni kezdett.
-Mehetünk?-kérdezte.
-Öhm... igen... Lent találkozzunk vagy...-mondtam de félbe szakított.
-Szerintem most nem lenne hatásos az ajtón át menned...
-Akkor,hogy?
-Ablak...-vigyorgott és a hátára kapott.
-Gyakoroljuk a szökést?-kérdeztem játékosan.
-Igen,miért ne?
-Veled elmegyek a világ végére is-suttogtam és közelebb hajoltam hozzá ajkait az övéhez érintettem. Szenvedélyes csók volt,nem akartam elhúzódni tőle, de levegőt azt kellet vennem. Bár legszívesebben ezt se tettem volna.
Zihálva váltunk el egymástól.
-A...akkor megyünk?-kérdeztem dadogva.
-Igen-mondta a hátára kapott-Indulhatunk?-kérdezte.
-Persze-erősen kapaszkodtam a nyakába a repülést se nagyon bírtam... de ez annál már csak jobb lehet.
-Ha... nem bírod... akkor csukd be a szemedet-na ezzel sokat segítettél...
Majd még reagálni sem volt időm Edward kiugrott az ablakon. Eszevett sebességgel futni kezdett. Szememet becsukni se volt időm,mert mire észbe kaptam már lassítani kezdett,kisebb sokk jött rám.
-Bella? Bella!-arra eszméltem,hogy valaki a nevemen szólít.
-Jól vagyok!-mondtam és lemásztam a hátáról.
-Biztosan?
-Hát persze.
-Akkor megérkeztünk-mondta és a házuk felé intett. Leesett az állam. A ház körübelül három emeletes lehetett és háromnegyedét üvegfalak fedték.
-Azta...-cska ennyit tudtam kinyögni.
-Tetszik?-kérdezte vigyorogva.
-Az nem kifejezés...-mondtam. Elmosolyodott.
-Gyere-mondta és az ajtó felé vezetett. Szívem egyre hevesebben vert az idegességtől féltem,hogy nem fogad be a családja...-Nem kell félned...-suttogta a fülembe.
És végül bementünk,a nappaliban volt mindenki és ráadásul engem néztek...elég zavarban voltam.
-Szia Bella!-ugrott a nyakamba Alice-Úgy örülök,hogy újra talákozunk! Eljöhetnél majd velem vásárolni,hogy jobban meg usmerjük egymást-vigyorgott.
-Öhm... nem vagyok a vásárlás híve...-mondtam-De elmegyek veled-mondtam és egy mosolyt erőltettem,tényleg nem szerettem vásárolni... bár nem is sűrűn jártam.
-Akkor már ketten vagyunk! Amúgy Emmet vagyok-mondta kajánul vigyorogva.
-Szia-köszöntem neki bizonytalanul,amin vigyorogni kezdett.
-Ne legyél ilyen kétségbeesett-hallottam meg egy komoly hangot,vagyis Emmetéhez,Alicéhez és Edwardéhoz az volt-Emmet belsőjében ilyen gyerekes... A látszat csal,hogy ilyen nagy darab...-mondta és itt elmosolyodott,azt hiszem Ő-Jasper vagyok-mutatkozott be,akkor jól emlékeztem a nevére.
Majd egy gesztenye barna hajú nő jött oda.
-Bella,Ő itt Esme,aki anyám helyett anyám-mondta és hangjában hallani lehetet az iránta érzett tiszteletet.
-Örülök,Bella,hogy megismerhetlek-mondta és megölelt egy anyai ölelés... Így éreztem ezen a néhány másodpercen keresztül.
-Én is-olyan rég voltam már ilyen családi szeretetben...
És végül odajött hozzám Dr. Cullen.
-Jó,újra látni téged Bella,jól van a kezed?
-Én is Dr. Cullen.
-Tegeződjünk,csak Carlisle,oké?-kérdezte kedvesen.
-Oké...-vigyorogtam-És amúgy jól van a kezem,köszönöm.
Mindenki mosolygott és úgy láttam,családja befogad engem. És akkor észrevettem Rosalie csak duzzogva karba tett kézzel áll Emmet mellett.
-Ne is törödj vele... Én se szoktam...-suttogta Edward a fülembe.
-Hát persze! Csináljunk,úgy mintha nem jelente ránk veszélyt!
-Soha nem árulnám el a titkotokat...
-Igen? Most ezt mondod,mit mondasz majd évekkel később mikor majd kiszeretsz Edwardól?-kérdezte dühtől izzó szemekkel.
Ez az utolsó mondat mélyen érintet engem. Most vagyunk együtt Edwarddal... De Ő már a szakításunkat tervezi...
-Ros cica... kérlek...-kezdte Emmet is.
-Rosalie!-szólt dühtől izzó szemekkel Edward is,gondolom valamit kiolvashatott a gondolataiból.
-Miért nincs igazam?
-Nincs!-szűrte Edward fogai között.
Rosalienál elszakadt a cérna... Bár nem értem miért... Végülis még nem durvult el a veszekedésük Edwarddal,de mégis egy könyvet akart dobni Edwardhoz és el is dobta de kitért előle.
-Azt amúgy még olvastam...-kezdte Jasper-de semmi baj Rosalie...-mondta és a könyv után ment,felvette a földről-Ez még olvasható állapotban van?-kérdezte.
-Hát... szerintem nem...-mondta Emmet-Nézd már meg rendesen! Hol a vámpír látásod? A körübelül 600 oldalból... 200 olvasható... Ros baby jó nagy erővel dobtad...-mondta elgondolkodva Emmet. Itt nagyon viccesnek nézett ki,hogy éppen gondolkodik.
-Oké...-mondta Edward,hogy terelje a témát-Felviszlek a szobámba. Bólintottam majd Edward kézen fogott és a lépcső felé vezetett.
-De csak óvatosan ott fönt!-szólt Emmet majd megfulladva a nevetéstől.
Edward csak megforgatta a szemét,ezzel azt jelezve,hogy nem kíváncsi Emmet hülyeségeire. Felvezetett az emeletre ahol rengeteg ajtó volt,majd bevezetett az egyikbe,gondolom az lehet az övé,kinyitotta az ajtót udvariasan előre engedett és beléptem a szobába...
Nagyot nyújtózkodtam ezzel jelezve,hogy mindjárt felkeltem. Mellettem nem volt senki. Akkor lehet,hogy a tegnap csak egy álom volt? Nem biztos,hogy nem... a tegnapi nap túl valós volt. Felültem körbe néztem és Edward ott ült a hinta székben. Nagy kő esett le így a szívemről.
Mikor meglátta,hogy őt nézem elmosolyodott majd odajött hozzám. Szívem egyre hevesebben vert.
Leült mellém és egy csókot nyomott zavart ajkaimra.
-Hogy aludtál?-kérdezte mikor elváltak ajkaink.
-Kellemesen jól-vigyorogtam rá. Sőt... nagyon jól! Mióta szüleim nem élnek azóta most alszok először teljesen nyugodtan.
-Ennek örülök-mondta-Ma elviszlek a házunkba-jelentette be. Hu... ez váratlan fordulat.
-Ma?-kérdeztem.
-Igen,vagy van programod?
-Nincs...
-Akkor...?-kérdezte és állam alá nyúlt,hogy szemébe nézzek.
-Félek...hogy nem fognak kedvelni engem... mivel... ember vagyok...-motyogtam.
-Ezen fölösleges aggódnod! Mindannyian kedvelni fognak téged! Esme örül,hogy találtam egy lányt akit szeretek és nem vagyok magányos-mondta és végig símitott az arcomon.
-Rosalie is bír....?-kérdeztem,mert néha elkaptam pillantását és teljes gyűlőlettel nézett engem...
-Rosalie hiú... Nem bírja elviselni,hogy vannak nála szebb lányok-vigyorgott. Éreztem,hogy arcomat elönti a vér zavaromban.
-Akkor eljössz?-kérdezte és elővette kisfiús tekintetét.
-Igen-mondtam.
-Köszönöm-mondta és egy rövid csókot nyomott ajkaimra.
-Mikor megyünk?-kérdeztem most már sokkal lelkesebben.
-Ha ettél azután!-mondta,felkapott az ölébe majd lefutott velem a lépcsőn.
-Ashley és John?!-kérdeztem.
-Elmentek valahova...
-Csak mert ha meglátnak itt téged...
-Nekem nem tudnak ártani...-vigyorgott.
Letett a lábamra én levettem magamnak egy müzlis tálat a polcról,kivettem a tejet a hűtőből, a müzlimet elvettem a szokásos helyéről és kész a reggelim!
-Hogy bírod te azt megenni?-kérdezte és összeráncolta a szemöldökét.
-Könnyen-mondtam felemeltem a kanalamat,de mint múltkor ismét kiesett a kezemből... Csak azt nem értem miért mindig ilyenkor? Szerintem akkor a fájós kezemmel foghattam meg vagy nem tudom... Most megint elkezdett égni a kezem... Szuper...
-A kezed?-kérdezte és mellém jött.
-Igen,de nyugi! Csak a rossz kezemmel fogtam a meg a kanalat!
-Biztos?-kérdezte.
Nem válaszoltam,megfogtam Edward kezét és a kezemre tettem,a hideg jól esett enyhülni kezdett a fájdalmam.
-Ez jól esik...
-Akkor jó-mondta.
-Jönnek Ashleyék...-mondta-A szobádban leszek-vigyorgott majd felment a szobámba.
És azok pár perc után be is vágódtak.
-Hello...-mondtam és közben elmosogattam a tálamat.
-Bella,lenne pár elintézni valód...-mondta.
-Sajnálom ma nem érek rá...-mondtam.
-Mondom lenne pár elintézni valód!
-Mondom ma nem érek rá!-most a szerény kis Bella nem fogja magát hagyni.
-Amíg ebben a házban laksz azt csinálsz amit én mondok!-oké,nem hallgatom a hisztériázását.
Elindultam a szobám felé,gondolom most puffog... vagy nem tudom,de nem is érdekel.
Benyitottam a szobámba és Edward az ablakon nézett ki,bezártam az ajtót majd hátulról megöleltem.
-Azt hittem nem bírom ki,hogy le ne menjek le ahhoz a...
-Shh...-ujjamat ajkaihoz érintettem-Semmi baj! Nem bánthat... Vigyázok magamra-mondtam és fejemet a mellkasába temettem.
-Elmegyek 10 percre... addig felöltözöl?-kérdezte.
-Igen!
-Rendben-mondta és egy csókot nyomott ajkaimra-Sietek vissza hozzád!-azzal kiugrott az ablakon,én szét néztem a szekrényembe,mit vegyek fel...
Egy divat lapban se olvastam,hogy mit vegyünk fel ha egy vámpír bemutatt vámpír családjának...
-Oké ez szerintem jó lesz....-mondtam és levettem a ruha választásomat.
Gyorsan magamra kaptam,megnéztem magamat a tükörben.
-Rendben... szerintem így jó leszek...-motyogtam.
-Nem... már most is szebb vagy a határnál. Ez már bűntendő-mosolygott.
Végig néztem rajta és át volt öltözve.
-Otthon voltál?-kérdeztem és ráböktem a ruhájára.
-Igen-vigyorgott-A család vár téged.
-Nem szeretek közép pontban lenni...-mondta,ezen nevetni kezdett.
-Mehetünk?-kérdezte.
-Öhm... igen... Lent találkozzunk vagy...-mondtam de félbe szakított.
-Szerintem most nem lenne hatásos az ajtón át menned...
-Akkor,hogy?
-Ablak...-vigyorgott és a hátára kapott.
-Gyakoroljuk a szökést?-kérdeztem játékosan.
-Igen,miért ne?
-Veled elmegyek a világ végére is-suttogtam és közelebb hajoltam hozzá ajkait az övéhez érintettem. Szenvedélyes csók volt,nem akartam elhúzódni tőle, de levegőt azt kellet vennem. Bár legszívesebben ezt se tettem volna.
Zihálva váltunk el egymástól.
-A...akkor megyünk?-kérdeztem dadogva.
-Igen-mondta a hátára kapott-Indulhatunk?-kérdezte.
-Persze-erősen kapaszkodtam a nyakába a repülést se nagyon bírtam... de ez annál már csak jobb lehet.
-Ha... nem bírod... akkor csukd be a szemedet-na ezzel sokat segítettél...
Majd még reagálni sem volt időm Edward kiugrott az ablakon. Eszevett sebességgel futni kezdett. Szememet becsukni se volt időm,mert mire észbe kaptam már lassítani kezdett,kisebb sokk jött rám.
-Bella? Bella!-arra eszméltem,hogy valaki a nevemen szólít.
-Jól vagyok!-mondtam és lemásztam a hátáról.
-Biztosan?
-Hát persze.
-Akkor megérkeztünk-mondta és a házuk felé intett. Leesett az állam. A ház körübelül három emeletes lehetett és háromnegyedét üvegfalak fedték.
-Azta...-cska ennyit tudtam kinyögni.
-Tetszik?-kérdezte vigyorogva.
-Az nem kifejezés...-mondtam. Elmosolyodott.
-Gyere-mondta és az ajtó felé vezetett. Szívem egyre hevesebben vert az idegességtől féltem,hogy nem fogad be a családja...-Nem kell félned...-suttogta a fülembe.
És végül bementünk,a nappaliban volt mindenki és ráadásul engem néztek...elég zavarban voltam.
-Szia Bella!-ugrott a nyakamba Alice-Úgy örülök,hogy újra talákozunk! Eljöhetnél majd velem vásárolni,hogy jobban meg usmerjük egymást-vigyorgott.
-Öhm... nem vagyok a vásárlás híve...-mondtam-De elmegyek veled-mondtam és egy mosolyt erőltettem,tényleg nem szerettem vásárolni... bár nem is sűrűn jártam.
-Akkor már ketten vagyunk! Amúgy Emmet vagyok-mondta kajánul vigyorogva.
-Szia-köszöntem neki bizonytalanul,amin vigyorogni kezdett.
-Ne legyél ilyen kétségbeesett-hallottam meg egy komoly hangot,vagyis Emmetéhez,Alicéhez és Edwardéhoz az volt-Emmet belsőjében ilyen gyerekes... A látszat csal,hogy ilyen nagy darab...-mondta és itt elmosolyodott,azt hiszem Ő-Jasper vagyok-mutatkozott be,akkor jól emlékeztem a nevére.
Majd egy gesztenye barna hajú nő jött oda.
-Bella,Ő itt Esme,aki anyám helyett anyám-mondta és hangjában hallani lehetet az iránta érzett tiszteletet.
-Örülök,Bella,hogy megismerhetlek-mondta és megölelt egy anyai ölelés... Így éreztem ezen a néhány másodpercen keresztül.
-Én is-olyan rég voltam már ilyen családi szeretetben...
És végül odajött hozzám Dr. Cullen.
-Jó,újra látni téged Bella,jól van a kezed?
-Én is Dr. Cullen.
-Tegeződjünk,csak Carlisle,oké?-kérdezte kedvesen.
-Oké...-vigyorogtam-És amúgy jól van a kezem,köszönöm.
Mindenki mosolygott és úgy láttam,családja befogad engem. És akkor észrevettem Rosalie csak duzzogva karba tett kézzel áll Emmet mellett.
-Ne is törödj vele... Én se szoktam...-suttogta Edward a fülembe.
-Hát persze! Csináljunk,úgy mintha nem jelente ránk veszélyt!
-Soha nem árulnám el a titkotokat...
-Igen? Most ezt mondod,mit mondasz majd évekkel később mikor majd kiszeretsz Edwardól?-kérdezte dühtől izzó szemekkel.
Ez az utolsó mondat mélyen érintet engem. Most vagyunk együtt Edwarddal... De Ő már a szakításunkat tervezi...
-Ros cica... kérlek...-kezdte Emmet is.
-Rosalie!-szólt dühtől izzó szemekkel Edward is,gondolom valamit kiolvashatott a gondolataiból.
-Miért nincs igazam?
-Nincs!-szűrte Edward fogai között.
Rosalienál elszakadt a cérna... Bár nem értem miért... Végülis még nem durvult el a veszekedésük Edwarddal,de mégis egy könyvet akart dobni Edwardhoz és el is dobta de kitért előle.
-Azt amúgy még olvastam...-kezdte Jasper-de semmi baj Rosalie...-mondta és a könyv után ment,felvette a földről-Ez még olvasható állapotban van?-kérdezte.
-Hát... szerintem nem...-mondta Emmet-Nézd már meg rendesen! Hol a vámpír látásod? A körübelül 600 oldalból... 200 olvasható... Ros baby jó nagy erővel dobtad...-mondta elgondolkodva Emmet. Itt nagyon viccesnek nézett ki,hogy éppen gondolkodik.
-Oké...-mondta Edward,hogy terelje a témát-Felviszlek a szobámba. Bólintottam majd Edward kézen fogott és a lépcső felé vezetett.
-De csak óvatosan ott fönt!-szólt Emmet majd megfulladva a nevetéstől.
Edward csak megforgatta a szemét,ezzel azt jelezve,hogy nem kíváncsi Emmet hülyeségeire. Felvezetett az emeletre ahol rengeteg ajtó volt,majd bevezetett az egyikbe,gondolom az lehet az övé,kinyitotta az ajtót udvariasan előre engedett és beléptem a szobába...
2010. január 11., hétfő
When Your Life Changes-5.fejezet
Itt a következő fejli. Nézzétek el nekem a helyesírási hibákat,mert nem néztem át a szöveget... De azért remélem tetszetni fog :) Jó olvasást :)
(Bella szemszöge)
A kórház folyósóján sétáltunk. Kezem egyre jobban fájt.
-Nagyon fáj a kezed?-kérdezte aggódva.
-Nem...-hazudtam,hogy ne aggódjon. De rámnézett és ekintetébõl azt vettem ki,hogy nem hisz nekem. Lebuktam.
-Dr. Cullent keresem-mondta Edward.
-Sajnos most nem ér rá...-mondta unottan a nõ.
-A fia vagyok...
-Az irodájában van-mondta egybõl és még egy mosolyt is küldött felé. Istenem...
-Gyere-mondta.
Megérkeztünk az irodája elé,az ajtóra az volt írva: "Dr. Cullen" szóval innen vettem le,hogy ez csak az övé lehet...
-Szabad-hallottam meg a hangját. Ugyanolyan csilingelõ,mint Edward vagy Alicé-Edward mi törént?-kérdezte.
Odatartottam neki a kezemet megvizsgálta. Az Õ keze is ugyanolyan hideg volt. De mikor ahoz a ponthoz ért felszisszentem.
-Itt fáj?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Rögenezzük meg-mondta és egy géphez vezetett. Oké.. ez a szerkezet már ismerõs...
Kezemet odatartottam majd a kép.
Dr.Cullen vizsgálni kezdte a képet.
-Bella... Mit csináltála kezeddel?-kérdezte az orvos.
-Öm... Én semmit...
-Akkor mi történt?-kérdezte kedvesen.
-A mostoha anyám valahogy elkapta a kezemet és úgy...hogy az rettenetesen fájt...
Összeráncolta a szemöldökét.
-Pár milliméteres repedéseid vannak... Nem értem,hogy csinálhatta ezt...-mondta-Borzasztó,hogy ilyen nevelő szőlők is vannak... Nem értem akkor miért fogadnak örökbe gyereket-morgólodott.
-Csak Ők maradtak... mint ismerős... amúgy árvaházba tettek volna...-mondtam.
-Sajnálom...-szabadkozott.
-Semmi baj-mondtam mosolyogva. Ő bólintott egy aprót. Szemébe néztem... az övé is ugyanolyan aranybarna volt,mint Edwardé... A bőre is ugyanolyan fehér...
-Bella,befáslizom a kezedet. És majd egy hét múlva gyere vissza... ezek a kis repedéseknek se mondható dolgok gyorsan összeforrnak majd-zökkentett ki a gondolkozásomból.
-Köszönöm-mondta miközbe valamit kent a kezemre majd bekötözte.
-Ez a dolgom-mondta és elvégezte az utolsó vonásokat-Ha bármi ilyesmi történne... Bátran szólj nekem-mondta Dr. Cullen.
Most csak etett? Ez az ember túl rendes... Van már öt örökbefogadott gyereke... és még velem is foglalkozik...
-Rendben-mondtam zavarodottan-Viszlát...-és azzal elindultunk a parkoló felé.
-Jobban vagy már?-kérdezte.
-Igen-és ez most igaz volt.
-Haza vigyelek vagy... -kérdezte,de közbe szóltam.
-Haza vinnél...?-kérdeztem.
-Természetesen-mondta.
Kinyitotta az anyós ülés felöli ajtót majd beültem.
-Te,hogy fogsz hazamenni?-kérdeztem mertt az én kocsimmal jöttünk...
-Úgy,mint múltkor-vigyorgott féloldalasan.
-Oké...-mondtam úgy se fogja elmondani-bosszankodtam.
-Edward...-kezdtem-Dr. Cullen-nek is... Ugyanolyan aranybarna szemei vannak,mint neked... és a bőre is ugyanolyan fehér...-mondtam és ránéztem,de Ő csak mereven bámult ki a szélvédőn.
-És ne mond,hogy ez csak véletlen!
-Bella... mi... nem olyanok vagyunk,mint ahogy te gondolod... A családunk teljesen más...-mondta-Mi nem vagyunk emberek... Vámpírok vagyunk...-mondta és a szemembe nézett.
-Félsz?
-Nem-mondtam magabiztosan. Igaz fejembe egy kis radarocska jelezte,hogy: fuss... De nem ezt tettem. Vele akartam lenni-Nem bántanál!
-A családunk vegtáriánusnak mondja magát... mivel állati véren élünk... A szemünk is ezért aranybarna...-mondta. Arcomat fürkészte,hogy megilyedtem-e.
-Nem félek tőled!-mondtam és közelebb csúsztam hozzá.
-Normális ember ilyenkor már elmenekült volna...
-Akkor én nem vagyok az...-suttogtam-Nem is bírnék távol maradni tőled...
-Én se...-suttogta,lehelete círogatta az arcomat.
Megérkeztünk a házunkhoz,Edward leállította a motort. Majd hirtelen megfeszült:
-Jön Ashley...-mondta sürgetően-Most elkell mennem...-mondta csalódottan. Egy gyors csókot nyomott arcomra majd hirtelen eltűnt.
Én kelletlenül kiszálltam a kocsiból majd bementem a házba,vagyis hát akartam.... Ashley hirtelen kinyitotta és az ajtóban toporzékolt.
Idegesen a hajamba túrtam,mivel eltorlaszolta az utamat.
-Mi van a kezeddel?-kérdezte és rá mutatott.
-Mivel tegnap olyan sikeresen megszorítottad,hogy van raja néhány repedés... Nagyon fájt és Edward elvitt az apjához,Ő orvos és bekötözte-mondtam.
-Mondtad,hogy én voltam?-kérdezte és arc vonásai megváltoztak.
-Nem,dehogyis! Miért mondtam volna?-kérdeztem gúnyosan.
-Végülis... ha engem beperelnének vagy nem tudom... te jránál rosszul! Nem lenne hol laknod és árvaházba kerülnél!-mosolygott.
-Téged meg remélhetőleg lecsuknak...-morogtam majd felcsattogtam a szobámba. Teljes erőmőmből becsaptam az ajtót és bezártam. Felkapcsoltam a villanyt.
Megfordultam majd valaki elkapta a derekamat maga felé fordított,de kezét a szám elé tette. Gondolom,hogy ne síkitsak fel. Pedig ezt tettem volna.
-Csak én vagyok...-suttogta egy bársonyos hang majd levette kezét a számról és másik kezét is a derekamra helyezte és jó szorosan magához húzott. Mélyen a szemébe néztem.
-Hogyan jöttél be?-kérdezte kíváncsian.
-Az ablakon keresztül...-vigyorgott.
-Áh így már értem...-mondtam.
-Jobban van már a kezed?-aggodalmaskodott. Olyan aranyos volt,hogy így aggódott értem.
-Igen. De nem kell ennyire aggódnod értem! Nem vagyok én olyan gyönge virág szál-vigyorogtam.
-Jaj dehogynem!-vigyorgott és végig símitott az arcomon lehunytam a szememet.
-Bella-kezdte Edward hangja komollyá vált,kinyitottam a szememet-Nem akarom... nem tudom tovább titkolni előled... Te vagy a Napom. Ami fényt tart a lelkemben az életemben. Miután először táncoltam veled... És mikor elmentél...Már a hiányodat éreztem-végig símitott a karomon,amin jóleső borzongás futott végig-Egy szóval szeretlek és nélküled nem tudnék élni-fejezte be szónoklatát.
Éreztem,hogy szememből egy könnycsepp kicsordul.
-Én is szeretlek.
Közelebb hajolt hozzám,hideg márvány ajkai az enyémre tapadtak és hosszú csókban forrtunk össze. Szívem hevesen vert bordáim között.
Karjaimat nyaka köré fontam és még szorosabban magamhoz húztam.
Zihálva váltunk el egymástól,homlokomat az övéhez támasztottam majd mosolyogva néztük egymást.
-Itt maradsz éjszakára?-kérdeztem mikor megtudtam szólalni.
-Igen-lehelte,majd mégegy rövid csókot nyomott ajkaimra.
-Elengedsz pár emberi percre?-kérdeztem.
-Nem... De muuszály lesz-vigyorgott. Majd elindultam a fürdő szoba felé.
Gyorsan lezuhanyosztam-amit nem lehetet elsietni. Egy törölközőt magam köré csavartam,megmostam a fogamat és visszamentem Edwardhoz.
-Visszajöttem-mondtam.
-Ennek igazán örülök-mondta és a karjaiba kapott.
-Hé,mit csinálsz?-kérdeztem.
-Már elég késő van szóval ágyba teszlek!-mondta.
-De én nem akarok aludni-mondtam durcásan. Még rengeteg kérdést szerettem volna feltenni Edwardnak.
-Még itt az örökké valóság a beszélésre.
-Mintha a gondolataimba olvasnál!-vigyorogtam.
-Olvasok is...-ekkor lefagyott a vigyor az arcomról-kivéve a tiedben... -tettem hozzá. Nagy kő esett le a szívemről.
-Hu...-fújtam ki a levegőt megkönnyebűlten.
-Engem az nagyon idegesít,szeretnék a gondolataidban olvasni...
-Én ennek igazán örülök,hogy nem tutsz-vigyorogtam-És... amúgy... mi történt a szüleiddel?-kérdeztem. Arcát fürkésztem,hogy hogyan reagál...
-Apám a katona volt... és abban veszett oda... Én... Spanyol náthás voltam 1918-ban... Anyám is elkapta tőlem ezt,majd meghalt... Pár órával később velem is ez lett volna... De akkor Carlisle átváltoztatott és vámpír lettem...
-Sajnálom.
-Ugyan! Ha most nem lennék vámpír,akkor nem találkozhattam volna veled!
-Igazad van...-mondtam és egy nagy ásítás hagyta el a számat, na most elárultma magamat...
-Na de mostmár aludj-mondta és betakart. Lerántottam mellém és fejemet a mellkasára hajtottam.
-Jó éjszakát szerelmem...-suttogta. Olyan jó volt ezt a szót hallani a szájából.
Elkezdett dúdolni egy altatót és pár percen belül már mély békés álomban részesültem...
(Bella szemszöge)
A kórház folyósóján sétáltunk. Kezem egyre jobban fájt.
-Nagyon fáj a kezed?-kérdezte aggódva.
-Nem...-hazudtam,hogy ne aggódjon. De rámnézett és ekintetébõl azt vettem ki,hogy nem hisz nekem. Lebuktam.
-Dr. Cullent keresem-mondta Edward.
-Sajnos most nem ér rá...-mondta unottan a nõ.
-A fia vagyok...
-Az irodájában van-mondta egybõl és még egy mosolyt is küldött felé. Istenem...
-Gyere-mondta.
Megérkeztünk az irodája elé,az ajtóra az volt írva: "Dr. Cullen" szóval innen vettem le,hogy ez csak az övé lehet...
-Szabad-hallottam meg a hangját. Ugyanolyan csilingelõ,mint Edward vagy Alicé-Edward mi törént?-kérdezte.
Odatartottam neki a kezemet megvizsgálta. Az Õ keze is ugyanolyan hideg volt. De mikor ahoz a ponthoz ért felszisszentem.
-Itt fáj?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Rögenezzük meg-mondta és egy géphez vezetett. Oké.. ez a szerkezet már ismerõs...
Kezemet odatartottam majd a kép.
Dr.Cullen vizsgálni kezdte a képet.
-Bella... Mit csináltála kezeddel?-kérdezte az orvos.
-Öm... Én semmit...
-Akkor mi történt?-kérdezte kedvesen.
-A mostoha anyám valahogy elkapta a kezemet és úgy...hogy az rettenetesen fájt...
Összeráncolta a szemöldökét.
-Pár milliméteres repedéseid vannak... Nem értem,hogy csinálhatta ezt...-mondta-Borzasztó,hogy ilyen nevelő szőlők is vannak... Nem értem akkor miért fogadnak örökbe gyereket-morgólodott.
-Csak Ők maradtak... mint ismerős... amúgy árvaházba tettek volna...-mondtam.
-Sajnálom...-szabadkozott.
-Semmi baj-mondtam mosolyogva. Ő bólintott egy aprót. Szemébe néztem... az övé is ugyanolyan aranybarna volt,mint Edwardé... A bőre is ugyanolyan fehér...
-Bella,befáslizom a kezedet. És majd egy hét múlva gyere vissza... ezek a kis repedéseknek se mondható dolgok gyorsan összeforrnak majd-zökkentett ki a gondolkozásomból.
-Köszönöm-mondta miközbe valamit kent a kezemre majd bekötözte.
-Ez a dolgom-mondta és elvégezte az utolsó vonásokat-Ha bármi ilyesmi történne... Bátran szólj nekem-mondta Dr. Cullen.
Most csak etett? Ez az ember túl rendes... Van már öt örökbefogadott gyereke... és még velem is foglalkozik...
-Rendben-mondtam zavarodottan-Viszlát...-és azzal elindultunk a parkoló felé.
-Jobban vagy már?-kérdezte.
-Igen-és ez most igaz volt.
-Haza vigyelek vagy... -kérdezte,de közbe szóltam.
-Haza vinnél...?-kérdeztem.
-Természetesen-mondta.
Kinyitotta az anyós ülés felöli ajtót majd beültem.
-Te,hogy fogsz hazamenni?-kérdeztem mertt az én kocsimmal jöttünk...
-Úgy,mint múltkor-vigyorgott féloldalasan.
-Oké...-mondtam úgy se fogja elmondani-bosszankodtam.
-Edward...-kezdtem-Dr. Cullen-nek is... Ugyanolyan aranybarna szemei vannak,mint neked... és a bőre is ugyanolyan fehér...-mondtam és ránéztem,de Ő csak mereven bámult ki a szélvédőn.
-És ne mond,hogy ez csak véletlen!
-Bella... mi... nem olyanok vagyunk,mint ahogy te gondolod... A családunk teljesen más...-mondta-Mi nem vagyunk emberek... Vámpírok vagyunk...-mondta és a szemembe nézett.
-Félsz?
-Nem-mondtam magabiztosan. Igaz fejembe egy kis radarocska jelezte,hogy: fuss... De nem ezt tettem. Vele akartam lenni-Nem bántanál!
-A családunk vegtáriánusnak mondja magát... mivel állati véren élünk... A szemünk is ezért aranybarna...-mondta. Arcomat fürkészte,hogy megilyedtem-e.
-Nem félek tőled!-mondtam és közelebb csúsztam hozzá.
-Normális ember ilyenkor már elmenekült volna...
-Akkor én nem vagyok az...-suttogtam-Nem is bírnék távol maradni tőled...
-Én se...-suttogta,lehelete círogatta az arcomat.
Megérkeztünk a házunkhoz,Edward leállította a motort. Majd hirtelen megfeszült:
-Jön Ashley...-mondta sürgetően-Most elkell mennem...-mondta csalódottan. Egy gyors csókot nyomott arcomra majd hirtelen eltűnt.
Én kelletlenül kiszálltam a kocsiból majd bementem a házba,vagyis hát akartam.... Ashley hirtelen kinyitotta és az ajtóban toporzékolt.
Idegesen a hajamba túrtam,mivel eltorlaszolta az utamat.
-Mi van a kezeddel?-kérdezte és rá mutatott.
-Mivel tegnap olyan sikeresen megszorítottad,hogy van raja néhány repedés... Nagyon fájt és Edward elvitt az apjához,Ő orvos és bekötözte-mondtam.
-Mondtad,hogy én voltam?-kérdezte és arc vonásai megváltoztak.
-Nem,dehogyis! Miért mondtam volna?-kérdeztem gúnyosan.
-Végülis... ha engem beperelnének vagy nem tudom... te jránál rosszul! Nem lenne hol laknod és árvaházba kerülnél!-mosolygott.
-Téged meg remélhetőleg lecsuknak...-morogtam majd felcsattogtam a szobámba. Teljes erőmőmből becsaptam az ajtót és bezártam. Felkapcsoltam a villanyt.
Megfordultam majd valaki elkapta a derekamat maga felé fordított,de kezét a szám elé tette. Gondolom,hogy ne síkitsak fel. Pedig ezt tettem volna.
-Csak én vagyok...-suttogta egy bársonyos hang majd levette kezét a számról és másik kezét is a derekamra helyezte és jó szorosan magához húzott. Mélyen a szemébe néztem.
-Hogyan jöttél be?-kérdezte kíváncsian.
-Az ablakon keresztül...-vigyorgott.
-Áh így már értem...-mondtam.
-Jobban van már a kezed?-aggodalmaskodott. Olyan aranyos volt,hogy így aggódott értem.
-Igen. De nem kell ennyire aggódnod értem! Nem vagyok én olyan gyönge virág szál-vigyorogtam.
-Jaj dehogynem!-vigyorgott és végig símitott az arcomon lehunytam a szememet.
-Bella-kezdte Edward hangja komollyá vált,kinyitottam a szememet-Nem akarom... nem tudom tovább titkolni előled... Te vagy a Napom. Ami fényt tart a lelkemben az életemben. Miután először táncoltam veled... És mikor elmentél...Már a hiányodat éreztem-végig símitott a karomon,amin jóleső borzongás futott végig-Egy szóval szeretlek és nélküled nem tudnék élni-fejezte be szónoklatát.
Éreztem,hogy szememből egy könnycsepp kicsordul.
-Én is szeretlek.
Közelebb hajolt hozzám,hideg márvány ajkai az enyémre tapadtak és hosszú csókban forrtunk össze. Szívem hevesen vert bordáim között.
Karjaimat nyaka köré fontam és még szorosabban magamhoz húztam.
Zihálva váltunk el egymástól,homlokomat az övéhez támasztottam majd mosolyogva néztük egymást.
-Itt maradsz éjszakára?-kérdeztem mikor megtudtam szólalni.
-Igen-lehelte,majd mégegy rövid csókot nyomott ajkaimra.
-Elengedsz pár emberi percre?-kérdeztem.
-Nem... De muuszály lesz-vigyorgott. Majd elindultam a fürdő szoba felé.
Gyorsan lezuhanyosztam-amit nem lehetet elsietni. Egy törölközőt magam köré csavartam,megmostam a fogamat és visszamentem Edwardhoz.
-Visszajöttem-mondtam.
-Ennek igazán örülök-mondta és a karjaiba kapott.
-Hé,mit csinálsz?-kérdeztem.
-Már elég késő van szóval ágyba teszlek!-mondta.
-De én nem akarok aludni-mondtam durcásan. Még rengeteg kérdést szerettem volna feltenni Edwardnak.
-Még itt az örökké valóság a beszélésre.
-Mintha a gondolataimba olvasnál!-vigyorogtam.
-Olvasok is...-ekkor lefagyott a vigyor az arcomról-kivéve a tiedben... -tettem hozzá. Nagy kő esett le a szívemről.
-Hu...-fújtam ki a levegőt megkönnyebűlten.
-Engem az nagyon idegesít,szeretnék a gondolataidban olvasni...
-Én ennek igazán örülök,hogy nem tutsz-vigyorogtam-És... amúgy... mi történt a szüleiddel?-kérdeztem. Arcát fürkésztem,hogy hogyan reagál...
-Apám a katona volt... és abban veszett oda... Én... Spanyol náthás voltam 1918-ban... Anyám is elkapta tőlem ezt,majd meghalt... Pár órával később velem is ez lett volna... De akkor Carlisle átváltoztatott és vámpír lettem...
-Sajnálom.
-Ugyan! Ha most nem lennék vámpír,akkor nem találkozhattam volna veled!
-Igazad van...-mondtam és egy nagy ásítás hagyta el a számat, na most elárultma magamat...
-Na de mostmár aludj-mondta és betakart. Lerántottam mellém és fejemet a mellkasára hajtottam.
-Jó éjszakát szerelmem...-suttogta. Olyan jó volt ezt a szót hallani a szájából.
Elkezdett dúdolni egy altatót és pár percen belül már mély békés álomban részesültem...
2010. január 9., szombat
When Your Life Changes-4.fejezet
(Bella szemszöge)
Ashley keze lendült és az arcomon állt meg. Nagyot csattant-kezemet az arcomra tettem mert égetett az ütés helye.
Mikor hozzájuk kerültem már napokkal utána kaptam egy két pofont ha nem csináltam meg valamit... Amiben nem értettem egyet mert így is volt elég bajom... Nem még,hogy tejesítsem csicskáztatását.
-Hogy képzeled,hogy ellógsz a suliból?-ordíbálta-Teljesen szégyenbe hozol minket, a lógásoddal!
-Honnan tutsz te erről?
-Jessica Stanley látta nekem meg az édesanyja mondta és valami fiúval mászkáltál!
-Amúgy meg nem lógtam hanem rosszul lettem és adtak igazolást! És akivel "mászkáltam" Õ Edward Cullen! Akarsz még valamit vagy felmehetek a szobámba?-kérdeztem közömbösen.
-Velem te ne beszélj ilyen flegmán!-ordibált-Örülj,hogy befogadtunk téged!-biztos nem azért,hogy szívességet tegyetek nekem-morogtam magamban.
-Oké...-mondtam és elindultam a szobám felé.
-Hova mész? Mondtam,hogy elmehetsz?-kérdezte és teljes erõvel megragadta a kezemet. Ekkora fájdalmat még soha se éreztemn! Nem tudom,hogy foghatta meg így a kezemet...
-Engedd el a kezemet!-kiabáltam.
Kapálázások között sikerült kikapnom a kezemet szorításából. Ekkor felrohantam a szobámba nem néztem hátra,de mintha Ashley utánam jött volna. Nem késlekedtem mikor felértem a szobámra magamra zártam az ajtómat.
Mozdulatlanul álltam ott. Hallottam még a lépteket,hogy megáll a szobám előtt... De aztán elment...
Ajtómnak támaszkodtam majd szép lassan lefelé haladtam. Lábamat átöleltem és fejemet térdeimre hajtottam. Szememből ismét potyogni kezdtek a könnyeim.
Szánalmas vagyok...-morogtam magamban.
Nagy ásítás hagyta el a számat. Majd szemeim szépen lassan lecsukódtak... és fel sem nyíltak reggelig...
***
Úgy ébredtem,mint ahogy tegnap este elaludtam...
Kezemen észrevettem egy szokatlan dolgot... Gondolkoztam... Hozzáértem és felszisszentem. Utána rájöttem: Ashley tegnap megszorította és mostohám ujj nyomai díszelegtek ott.
Eléggé fájt... mozgatni tudtam szóval nem tört el... De ha jobban megnézem... be van dagadva... Szuper... Jó,hogy ma nincs tesi...-morogtam magamban.
Kinéztem az ajtón,hogy Ashley és John alszik-e... Nincs mozgás... szóval szerintem még hortyognak.
Hátamra kaptam a táskámat majd leosontam a lépcsőn. Nem voltam éhes ezért a reggelit most kihagytam.
Bevágódtam a kocsimba... Most már nem féltem... Majd maximum mikor haza jövök... Az se lesz megint egyszerű menet. Felpörgettem a motort majd átcsattogtam Forks utcáin egyenesen a suliig.
A parkolók már félig voltak... pedig még csak fél nyolc volt... Ilyenkor csak néhány autó szokott lenni... Na mindegy...
Kipantattam az autómból és elindultam első órám felé... Kémia... Szuper...
A héten ez még nem volt... Szerencsére csak hetente egyszer van.
Bementem a terembe még csak páran voltak ott,leültem a helyemre-mellettem nem ült senki.
Kipakoltam a könyveimet és átnéztem az anyagot.
Mellőlem lépteket hallottam de nem néztem fel.
-Szia! Leülhetek ide?-kérdezte egy csilingelő hang.
-Persze-mondtam és most már felnéztem. Ekkor rájöttem ki Ő,Alice Cullen.
-Amúgy Alice Cullen vagyok-jól emlékeztem.
-Én Bella Swan-mondtam.
-Amúgy ül itt valaki melletted vagy...
-Nem nem ül senki-mondtam.
-Oké,köszi-mondta,elhelyezkedett majd megszólalt-Amúgy szerintem jó barátnők leszünk!-vigyorgott.
-Szerintem is-mondta őszintén.
Aztán meg nem tudtuk már beszélni mert bejött a tanár.
Elég unalmas volt az óra... De legalább nem feleltünk.
Kicsöngettek. Összepakoltam a cuccaimat majd Alice felé fordultam.
-Következő órád mi lesz?-kérdezte.
-Matek...-mondtam.
-Oh... Nekem Spanyol... Oké... akkor remélem majd még lesz közös óránk-vigyorgott intett egyet majd elment.
Alice tök rendes... Nem mindenki ilyen.
Kiléptem a teremből és elindultam következő órám felé. Valaki a nevemen szólított és tudtam is,hogy ki az:
-Szia Edward!-mondtam lehet túl lelkesen.
-Hello!-köszönt bársonyos hangján-Menzán ülsz velem egy asztalhoz?
-Persze!-vigyorogtam.
-Oké-mondta és féloldalasan elmosolyodott-Amúgy hogy vagy?
-Jól...-mondtam nem túl meggyőzőn. Ne vegye észre!
-Nem hiszek neked!-mondta megfogta a kezemet pont ott ahol fájt. Felszisszentem majd kihúztam onnan-Mi történt a kezeddel?-kérdezte és vizsgálni kezdte. Keze most is hideg volt és ez elég jól esett.
-Öhm... megrántottam-jobbat is kitalálhattam volna.
-Bella... ez nem megrántás...-mondta és a szemembe nézett.
-Tényleg csak megrántottam...
-Igaz bevan dagadva... kétszer akkora,mint a normális csuklód... De...-kezdte de ezt a mondatott inkább hagyta-Ki csinálta ezt?-kérdezte. Hezitáltam,hogy mit mondjak erre... De az igazság mellett döntöttem.
-Ashley...-suttogtam.
-Ezt tette veled?-kérdezte.
-Igen.
-Bella te nem maradhatsz ott!
-És szerinted hova menjek?-tettem fel a kőltöi kérdést-Mert tudod sehova se tudok menni! És amíg nem leszek 18 éves addig semmit se tudok magammal kezdeni!
-Segítek!
-Köszönöm,majd megoldom!-makacskodtam.
-Hozzánk is költözhetnél! Hallottam,hogy Alice-el jóban vagy és...
-Edward!-szóltam rá-Köszönöm de nem kell segítened! Majd megoldom!-emeltem fel a hangomat.
Ő csak nézett rá,de nem azért mert hangomat kissé felemeltem. Hanem ilyen felgmán,bunkón beszéltem vele...
-Sajnálom,nem úgy gondoltam... Csak... Az utóbbi pár hetem teljesen káosz és nehéz ezeket feldolgozni....
-Semmi baj-mondta és végig símitott a karomon. Az egész testemen jól eső borzongás járt át.
Megszólalt a csengő.
-Akkor menzán találkozunk-mondta ellenállhatatlanul.
-Oké...-csak ennyit tudtam kinyögni.
***
Menza!Edward! Ezek a szavak cikáztak a fejemben.
Műr alig vártam,hogy újra láthassam. Kiléptem utolsó órámról és a menza felé mentem.
Valaki elkapta a derekamat hátulról majd maga felé fordított. Kicsit meglepett.
-Érdekes köszönési módszer-vigyorogtam rá. Élveztem a közelségét örökké valóságik így tudtam volna maradni,de ez lehetetlen volt... Így is többen megbámultak és súgdolózni keztek.
-Mehetünk?-kérdezte.
-Persze-mondtam.
Beálltunk a sorba,elvettem mai menümet majd egy üres asztalhoz mentünk.
-Milyen volt a napod?-kérdezte.
-Eddig tökéletes-vigyorogtam.
Felemeltem a villámat de ki is esett a kezemből.
Kezem után kaptam mert azon a ponton ismét fájni kezdett.
-Mi az?-kérdezte aggódóan Edward.
-A kezem... most belenyílalt a fájdalom... pedig mikor írtam akkor nem fájt...-mondtam kétségbeesve.
-Elviszlek orvoshoz-jelentette be.
-Nem kell!
-Bella... kérlek...
-Nem szeretek orvoshoz járni...
-Ha csak ez a gond... Nem idegen orvoshoz viszlek! Csak Carlisle-hoz.
-Apádhoz?
-Igen.
Elgondolkoztam... Én nem akartam menni... de tudtam Edward valahigy úgy is rávesz... szóval...
-Oké...-adtam meg magamat. Felálltam Edward visszavitte a tálcámat majd elindultunk a kórházhoz.
-Remélem nem vagyok teher számodra...-mondtam.
-Nem vagy-vigyorgott.
-Akkor megnyugodtam-mondtam.
Kinyitotta az anyós ülés felöli ajtót beültem és elindultunk rémálmom felé...
Ashley keze lendült és az arcomon állt meg. Nagyot csattant-kezemet az arcomra tettem mert égetett az ütés helye.
Mikor hozzájuk kerültem már napokkal utána kaptam egy két pofont ha nem csináltam meg valamit... Amiben nem értettem egyet mert így is volt elég bajom... Nem még,hogy tejesítsem csicskáztatását.
-Hogy képzeled,hogy ellógsz a suliból?-ordíbálta-Teljesen szégyenbe hozol minket, a lógásoddal!
-Honnan tutsz te erről?
-Jessica Stanley látta nekem meg az édesanyja mondta és valami fiúval mászkáltál!
-Amúgy meg nem lógtam hanem rosszul lettem és adtak igazolást! És akivel "mászkáltam" Õ Edward Cullen! Akarsz még valamit vagy felmehetek a szobámba?-kérdeztem közömbösen.
-Velem te ne beszélj ilyen flegmán!-ordibált-Örülj,hogy befogadtunk téged!-biztos nem azért,hogy szívességet tegyetek nekem-morogtam magamban.
-Oké...-mondtam és elindultam a szobám felé.
-Hova mész? Mondtam,hogy elmehetsz?-kérdezte és teljes erõvel megragadta a kezemet. Ekkora fájdalmat még soha se éreztemn! Nem tudom,hogy foghatta meg így a kezemet...
-Engedd el a kezemet!-kiabáltam.
Kapálázások között sikerült kikapnom a kezemet szorításából. Ekkor felrohantam a szobámba nem néztem hátra,de mintha Ashley utánam jött volna. Nem késlekedtem mikor felértem a szobámra magamra zártam az ajtómat.
Mozdulatlanul álltam ott. Hallottam még a lépteket,hogy megáll a szobám előtt... De aztán elment...
Ajtómnak támaszkodtam majd szép lassan lefelé haladtam. Lábamat átöleltem és fejemet térdeimre hajtottam. Szememből ismét potyogni kezdtek a könnyeim.
Szánalmas vagyok...-morogtam magamban.
Nagy ásítás hagyta el a számat. Majd szemeim szépen lassan lecsukódtak... és fel sem nyíltak reggelig...
***
Úgy ébredtem,mint ahogy tegnap este elaludtam...
Kezemen észrevettem egy szokatlan dolgot... Gondolkoztam... Hozzáértem és felszisszentem. Utána rájöttem: Ashley tegnap megszorította és mostohám ujj nyomai díszelegtek ott.
Eléggé fájt... mozgatni tudtam szóval nem tört el... De ha jobban megnézem... be van dagadva... Szuper... Jó,hogy ma nincs tesi...-morogtam magamban.
Kinéztem az ajtón,hogy Ashley és John alszik-e... Nincs mozgás... szóval szerintem még hortyognak.
Hátamra kaptam a táskámat majd leosontam a lépcsőn. Nem voltam éhes ezért a reggelit most kihagytam.
Bevágódtam a kocsimba... Most már nem féltem... Majd maximum mikor haza jövök... Az se lesz megint egyszerű menet. Felpörgettem a motort majd átcsattogtam Forks utcáin egyenesen a suliig.
A parkolók már félig voltak... pedig még csak fél nyolc volt... Ilyenkor csak néhány autó szokott lenni... Na mindegy...
Kipantattam az autómból és elindultam első órám felé... Kémia... Szuper...
A héten ez még nem volt... Szerencsére csak hetente egyszer van.
Bementem a terembe még csak páran voltak ott,leültem a helyemre-mellettem nem ült senki.
Kipakoltam a könyveimet és átnéztem az anyagot.
Mellőlem lépteket hallottam de nem néztem fel.
-Szia! Leülhetek ide?-kérdezte egy csilingelő hang.
-Persze-mondtam és most már felnéztem. Ekkor rájöttem ki Ő,Alice Cullen.
-Amúgy Alice Cullen vagyok-jól emlékeztem.
-Én Bella Swan-mondtam.
-Amúgy ül itt valaki melletted vagy...
-Nem nem ül senki-mondtam.
-Oké,köszi-mondta,elhelyezkedett majd megszólalt-Amúgy szerintem jó barátnők leszünk!-vigyorgott.
-Szerintem is-mondta őszintén.
Aztán meg nem tudtuk már beszélni mert bejött a tanár.
Elég unalmas volt az óra... De legalább nem feleltünk.
Kicsöngettek. Összepakoltam a cuccaimat majd Alice felé fordultam.
-Következő órád mi lesz?-kérdezte.
-Matek...-mondtam.
-Oh... Nekem Spanyol... Oké... akkor remélem majd még lesz közös óránk-vigyorgott intett egyet majd elment.
Alice tök rendes... Nem mindenki ilyen.
Kiléptem a teremből és elindultam következő órám felé. Valaki a nevemen szólított és tudtam is,hogy ki az:
-Szia Edward!-mondtam lehet túl lelkesen.
-Hello!-köszönt bársonyos hangján-Menzán ülsz velem egy asztalhoz?
-Persze!-vigyorogtam.
-Oké-mondta és féloldalasan elmosolyodott-Amúgy hogy vagy?
-Jól...-mondtam nem túl meggyőzőn. Ne vegye észre!
-Nem hiszek neked!-mondta megfogta a kezemet pont ott ahol fájt. Felszisszentem majd kihúztam onnan-Mi történt a kezeddel?-kérdezte és vizsgálni kezdte. Keze most is hideg volt és ez elég jól esett.
-Öhm... megrántottam-jobbat is kitalálhattam volna.
-Bella... ez nem megrántás...-mondta és a szemembe nézett.
-Tényleg csak megrántottam...
-Igaz bevan dagadva... kétszer akkora,mint a normális csuklód... De...-kezdte de ezt a mondatott inkább hagyta-Ki csinálta ezt?-kérdezte. Hezitáltam,hogy mit mondjak erre... De az igazság mellett döntöttem.
-Ashley...-suttogtam.
-Ezt tette veled?-kérdezte.
-Igen.
-Bella te nem maradhatsz ott!
-És szerinted hova menjek?-tettem fel a kőltöi kérdést-Mert tudod sehova se tudok menni! És amíg nem leszek 18 éves addig semmit se tudok magammal kezdeni!
-Segítek!
-Köszönöm,majd megoldom!-makacskodtam.
-Hozzánk is költözhetnél! Hallottam,hogy Alice-el jóban vagy és...
-Edward!-szóltam rá-Köszönöm de nem kell segítened! Majd megoldom!-emeltem fel a hangomat.
Ő csak nézett rá,de nem azért mert hangomat kissé felemeltem. Hanem ilyen felgmán,bunkón beszéltem vele...
-Sajnálom,nem úgy gondoltam... Csak... Az utóbbi pár hetem teljesen káosz és nehéz ezeket feldolgozni....
-Semmi baj-mondta és végig símitott a karomon. Az egész testemen jól eső borzongás járt át.
Megszólalt a csengő.
-Akkor menzán találkozunk-mondta ellenállhatatlanul.
-Oké...-csak ennyit tudtam kinyögni.
***
Menza!Edward! Ezek a szavak cikáztak a fejemben.
Műr alig vártam,hogy újra láthassam. Kiléptem utolsó órámról és a menza felé mentem.
Valaki elkapta a derekamat hátulról majd maga felé fordított. Kicsit meglepett.
-Érdekes köszönési módszer-vigyorogtam rá. Élveztem a közelségét örökké valóságik így tudtam volna maradni,de ez lehetetlen volt... Így is többen megbámultak és súgdolózni keztek.
-Mehetünk?-kérdezte.
-Persze-mondtam.
Beálltunk a sorba,elvettem mai menümet majd egy üres asztalhoz mentünk.
-Milyen volt a napod?-kérdezte.
-Eddig tökéletes-vigyorogtam.
Felemeltem a villámat de ki is esett a kezemből.
Kezem után kaptam mert azon a ponton ismét fájni kezdett.
-Mi az?-kérdezte aggódóan Edward.
-A kezem... most belenyílalt a fájdalom... pedig mikor írtam akkor nem fájt...-mondtam kétségbeesve.
-Elviszlek orvoshoz-jelentette be.
-Nem kell!
-Bella... kérlek...
-Nem szeretek orvoshoz járni...
-Ha csak ez a gond... Nem idegen orvoshoz viszlek! Csak Carlisle-hoz.
-Apádhoz?
-Igen.
Elgondolkoztam... Én nem akartam menni... de tudtam Edward valahigy úgy is rávesz... szóval...
-Oké...-adtam meg magamat. Felálltam Edward visszavitte a tálcámat majd elindultunk a kórházhoz.
-Remélem nem vagyok teher számodra...-mondtam.
-Nem vagy-vigyorgott.
-Akkor megnyugodtam-mondtam.
Kinyitotta az anyós ülés felöli ajtót beültem és elindultunk rémálmom felé...
2010. január 5., kedd
When Your Life Changes-3.fejezet
(Bella szemszöge)
Hazaértem... legszívesebben még elüldögéltem volna a kocsimban de nem maradhattam itt az örökké valóságig...
Kiszálltam majd elindultam a házunk felé... Benyitottam levettem a kabátomat és a cipőmet. Felmentem volna az emeltre de naná,hogy Ashley megállított...
-Bella!-szólt,lehunytam a szememet majd megfordultam.
-Igen?-kérdeztem és már kinyitottam a szemem.
-Kérlek takaríts ki a nappaliban,mivel vendégeink jönnek.
-De tanulnom kell!
-Nem hallottad mit mondtam?-emelte fel a hangját-Takaríts ki most!-ordított.
Én meg jobban láttam,ha nem beszélek vissza neki... Felmentem a takarító szerekért és lementem a nappaliba és elkezdtem a takarítást.
-Végeztem!-kiáltottam.
-Ilyen gyorsan?-kérdezte Ashley.
-Igen...-mondtam.
-Rendben,ha ennyi idődbe telt akkor az emeleten is kitakaríthatnád.. Főleg a vendégszobát,lehet itt alszanak majd!
-Ott egy hete sincs,hogy takarítottam!-mondtam.
-N ajó elegem van belőled,hogy mindig vissza bezsélsz nekem! Drága szüleid nem tanítottak meg arra,hogy ne feleselj vissza!
-Őket ne keverd bele!-kiabáltam és éreztem,hogy szemembe összegyűlnek a sós cseppek.
-Na menjél fel és takaríts! Az egész emeletet! Le se gyere míg nem csillog-villog minden!-ordította.
Szó nélkül felmentem az emeletre. Sikeresen elrontotta az estémet-ismét.
Most hálelujá' a leckét se tudom megcsinálni... Holnap,majd szólok Angelának,hogy segítsen... És "remélem" majf még felelni is fogunk! Mit mondjak a tanárnak? Nem mondhatom neki,hogy: a gonosz mostoha anyám kitakarítatta velem az egész házat...
Úgy se hinnének nekem. Ki hinne egy olyan szerencsétlen lánynak mint nekem?-morogtam magamban.
-Végeztem...-morogtam magamba. Ránéztem az órára... Este tizenegy volt... Szuper! Meg így is dög fáradt vagyok... egy szót nem tanultam.. Alig várom,hogy felvegyenek a fősulira... De ha Ashley ezt csinálja velem akkor aligha lesz ebből valami...
Lehet ez is a célja... Hogy ne menjek főiskolára... és hogy tovább csicskáztasson...
Bementem a szobába magamra zártam az ajtót majd levetettem magamat az ágyra. És mély álomba merültem... nem érdekelt semmi és senki...
***
Reggel az órám csörgésére ébredtem... Máris fél hét van? Nem hiszem el... most feküdtem le aludni...
Kimásztam az ágyamból,elvégeztem reggeli teendőimet, felöltöztem-a szokásos farmer púlóver összeállításommal majd elmentem a suliba.
A út nagyon csúszott ezért nem mentem gyorsan az úton. Még az kéne,hogy forgalmi dugót csináljak...
Még épségben vagyok... még... De el is szóltam magamat... mikor kiszálltam a kocsiból máris kicsúszott alólam a Föld. Már vártam,hogy mikor érzem a fájdalmat de semmi... Csak két hideg kar fonódott a derekam köre. Lábra állított majd szembe néztem vele. Kár volt az arany barna szemek fogva tartottak.
-Te...te mindenhol ott vagy?-kérdeztem dadogva.
-Csak idejöttem köszönni neked... de majdnem elestél és elkaptalak. Ez egy véletlen egybeesés-mosolygott,azthittem elolvasdok-persze képletesen...-Biológiád lesz ugye?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Szuper,megyünk együtt.
-Persze!-vágtam rá egyből. Elmosolyodott.
Együtt mentünk a boilógia terem felé. Többen is megbámultak minket,hogy egymás mellett mentünk. De nem érdekelt,engem az a tény is boldogított,hogy Edward közelében lehetek.
Bementünk a terembe minden szem ránk szegeződött. Utálok a közép pontban lenni-morogtam magamba.
-Ma békát fogunk boncolni!-mondta. Úristen... be se jelentette...
-Oh ne...-motyogtam. Nem bírom se a vért.... Se szerencsétlen állatot... így... nem is tudom,hogy mondjam... Tudom,hogy már nem élnek ilyenkor... de akkor is borzasztó.
Nem fogom végig csinálni!-jelentettem be magamba.
Egy nő jelent meg... egy dobozzal a kezében. Már sejtettem,hogy mik lehetnek benne...
-Mi a baj-szólalt meg mellőlem Edward. Felnéztem rá.
-Nem tudom végig csinálni...-mormogtam.
-Mindjárt elintézem-suttogta,hogy csak én halljam.
Osztani kezték a szikéket meg még a mit tudom én milyen dolgokat... És utána sorra kerültek szerencsétlen állatok.
-Mr. Banner!-szólt a bársonyos hang mellőlem-Azt hiszem Bella nincs jól...-mondta.
-Miss Swan csinált már ilyet?-kérdezte.
Megráztam a fejemet.
-Rendben,de tudja,hogy ez kötelező anyag és egyszer meg kell csinálnia?
-Igen...
-Mr. Cullen kérem kisérje ki Miss Swant a gyengélkedőbe-mondta Mr. Banner.
-Rendben-mondta felállt segített lábra állítani majd kimentünk a teremből.
-Tutsz a saját lábadon menni?-kérdezte.
-Igen-mondtam. Össze is csuklott a lábam.
-Szerintem nem...-felkapott és a karjaiba vitt tovább a gyengélkedőbe.
-Szánalmas vagyok... ennyitől kidőltem pedig még el se keztük a boncolást...-motyogtam.
-Mással is megtörtént volna.
-Na persze-morogtam-És amúgy... köszönöm,hogy kimentettél erről...
-Nincs mit-mondta. Edward letett a lábamra-Csak,hogy ne nézzenek ránk kikerekedett szemmel...-suttogta.
Bekopogott a gyengékedőbe és egy nő nyitotta ki.
-Van egy betegünk!-szólt gondolom az orvosnak-Jöjjenek be.
-Mi történt.
-Boncolás volt biologán...-válaszolt helyettem Edward.
-Igen ilyenkor sokan jönnek ide...-mondta.
-Mondtam-suttogta Edward a fülembe,hűvös lehelette szinte csiklandozta fülemet.
-Pár percig maradjon itt utána jobban lesz-mondta és elment,megírni valami papírokat.
-Ma már ne menjen be egy órára se...-mondta és a kezembe nyomott egy igazolást. Pedig inkább hagyott volna itt a suliban...
-Köszönöm-mondtam.
-Hazaviszlek-jelentette be Edward mikor kiértünk a gyengélkedőből.
-Ne!-mondta Ő meg zavartan nézett rám.
-Általában az emberek örülnek annak ha lóghatnak a suliból...-mondta.
-Tudom...-mondtam de akkor már a parkolóban jártunk.
-Akkor mi a baj...?-kérdezte lágyan.
A cipőmet kezdtem el fixírozni.
-Nem akarsz róla beszélni?
-Nem haragszol?-kérdeztem.
-Miért haragudnék?-kérdezte.
Kinyitotta nekem az anyós ülést Ő meg beült a vezető ülésre-az én kocsimmal mentünk.
-Akkor ha nem akarsz hazamenni... Eljönnél velem egy helyre?-kérdezte.
-Igen!-mondtam. Veled a világ végére is elmegyek-folytattam magamban. Ezt azért nem mertem neki megmondani...
-Rendben-mondta,kihajtott a parkolóból és elindultunk. Foggalmam sem volt,hogy Edward hova akar engem vinni.
-Elárulnád amúgy hova viszel?-kérdeztem rá végül.
-Majd meglátod,pár perc és ott vagyunk-mondta.
-Oké...-motyogtam.
-Ne legyél durcás...
-Nem vagyok az!
Felém nézett és vigyorgott.
-Oké "Miss Nem Vagyok Durcás" megérkeztünk-mondta és kinyitotta nekem az ajtót,hogy kerülte meg ilyen gyorsan a kocsit?
Kiszálltam majd körbe néztem: egy erdőnél voltunk.
-Amúgy... nem lesz balhé abból,hogy te is lógsz velem?-kérdeztem.
-Apám orvos... majd mondom neki,hogy írjon igazolást...-vigyorgott.
-Nevelő szüleid vannak ugye?-kérdeztem.
-Igen.
-Azért rendesek,hogy ennyiőtöket nevelnek...-mondtam.
-Igen nem kívánhatnék náluk jobbat-mondta és hallottam a hangjában,hogy tényleg tiszteli őket.
-Az én szüleim meghaltak...-kezdtem bele történetemben hamár nem mondtam el neki a parkolóban-Most van két nevelő szülőm aki nem is szeret engem... Forksi ismerős... kapnak utánam pénzt,hogy nevelnek meg amúgy is... Szóval elvannak belőlem...
-Sajnálom...-mondta.
-Nem tehetsz róla... Már csak pár évet kell kibírnom... és elmegyek főiskolára jó messzire innen...
-Mit művelnek veled?-kérdezte és szembe fordult velem.
-Tegnap például Ashley azt mondta "vendégek" jönnek és kikellett takarítanom az egész házat... De végülis nem értek oda...-motyogtam,már a sírás szélén álltam,hogy ilyen szerencsétlen vagyok. És akkor nem bírtam tovább szememből előtörtek a sós cseppek.
Edward odahúzott mellkasára,teljesen elásztattam kabátját könnyeimmel.
-Sa...sajnálom-szipogtam mikor már elálltak a könnyeim.
-Semmi baj,megértelek... én is átéltem azt,hogy nincsenek szüleim...
Olyan jó volt Edward közelében lenni,legszívesebben így maradtam volna örökké. De most is nagyon hideg volt a bőre...
-Nem fázol?-kérdeztem és felnéztem az arcára.
-Nem... Miért?-kérdezte vigyorogva.
-Mert... olyan hideg a bőröd...-mondtam.
-Öhm... általában mindig ilyen...-mondta de a szeme nem mondott igazat. Nem tudom miért gondoltam olyanra is,hogy: hazudik... de ezt éreztem...
-Remélem nem kell azt a szerencsétlen békát boncolnom...-motyogtam.
-Sajnálom... mindig nem tudlak kimenteni... Bár azt tenném...
-Nem is kell! Jobb túl esni rajta....
-Merész vagy-vigyorgott.
-Igen?
-Igen-mondta-Emlékszel a bálra?-kérdezte.
-Persze! Azt soha se felejteném el-mosolyogtam.
-Felkérhetem a hölgyet egy táncra?-kérdezte pont,mint a bálon.
-Igen-mondtam-De nem garantálom,hogy sikerül is...-végülis a "táncból" csak billegés lett... meg a tartás. De ez is elég volt.
Felnéztem az égre... Alkonyodott...
-Azt hiszem mennünk kéne...-motyogtam szomorúan-Ashley-nek feltűnő lenne ha később érnék haza a kelleténél...
-Rendben-mondta de az Ő hangjában is hallottam a szomorúságot.
Közelebb léptem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Pont mint a bálon.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte,de közben mosolygott.
-Kimentettél biologiáról és elhoztál erre a helyre-mondtam. De egy kicsit zavarban is voltam.
-Áh így már értem-vigyorgott-És haza is viszlek...
-Ahogy mondod-mondta.
Beültünk a kocsimba Ő vezetett most is...
-Ashley nem fogja észrevenni,hogy én ültem a vezetőülésnél...
-Hogy mész haza?-kérdeztem.
-Azzal ne törődj haza fogok jutni-mondta.
-Biztos? Miattam ne kelljen gyalogolnod!
-Nyugi Bella,megfogom oldani-biztosított.
-Rendben!-adtam meg magamat.
Az út többi részén beszéd nélkül töltöttük.
-Megérkeztünk...-mondta és rám nézett.
-Honnan tudtad,hogy itt lakok?-kérdeztem.
-Az legyen az én dolgom-vigyorgott-Na jó most megyek... nem akarom,hogy lebukj...-mondta-Szia!-mondta kiszállt a kocsiból,de nagy meglepődésemre viszonozta az én előző reakcíómat,rövid csókot nyomott homlokomra.
-Szia-mondta mosolyogva és eltűnt.
Kiszálltam a kocsiból bementem a házba. Ashley csípőre tett kézzel állt ott,közeledni kezdett felém és olyat csinált amitől midnigis a legjobban féltem...
Hazaértem... legszívesebben még elüldögéltem volna a kocsimban de nem maradhattam itt az örökké valóságig...
Kiszálltam majd elindultam a házunk felé... Benyitottam levettem a kabátomat és a cipőmet. Felmentem volna az emeltre de naná,hogy Ashley megállított...
-Bella!-szólt,lehunytam a szememet majd megfordultam.
-Igen?-kérdeztem és már kinyitottam a szemem.
-Kérlek takaríts ki a nappaliban,mivel vendégeink jönnek.
-De tanulnom kell!
-Nem hallottad mit mondtam?-emelte fel a hangját-Takaríts ki most!-ordított.
Én meg jobban láttam,ha nem beszélek vissza neki... Felmentem a takarító szerekért és lementem a nappaliba és elkezdtem a takarítást.
-Végeztem!-kiáltottam.
-Ilyen gyorsan?-kérdezte Ashley.
-Igen...-mondtam.
-Rendben,ha ennyi idődbe telt akkor az emeleten is kitakaríthatnád.. Főleg a vendégszobát,lehet itt alszanak majd!
-Ott egy hete sincs,hogy takarítottam!-mondtam.
-N ajó elegem van belőled,hogy mindig vissza bezsélsz nekem! Drága szüleid nem tanítottak meg arra,hogy ne feleselj vissza!
-Őket ne keverd bele!-kiabáltam és éreztem,hogy szemembe összegyűlnek a sós cseppek.
-Na menjél fel és takaríts! Az egész emeletet! Le se gyere míg nem csillog-villog minden!-ordította.
Szó nélkül felmentem az emeletre. Sikeresen elrontotta az estémet-ismét.
Most hálelujá' a leckét se tudom megcsinálni... Holnap,majd szólok Angelának,hogy segítsen... És "remélem" majf még felelni is fogunk! Mit mondjak a tanárnak? Nem mondhatom neki,hogy: a gonosz mostoha anyám kitakarítatta velem az egész házat...
Úgy se hinnének nekem. Ki hinne egy olyan szerencsétlen lánynak mint nekem?-morogtam magamban.
-Végeztem...-morogtam magamba. Ránéztem az órára... Este tizenegy volt... Szuper! Meg így is dög fáradt vagyok... egy szót nem tanultam.. Alig várom,hogy felvegyenek a fősulira... De ha Ashley ezt csinálja velem akkor aligha lesz ebből valami...
Lehet ez is a célja... Hogy ne menjek főiskolára... és hogy tovább csicskáztasson...
Bementem a szobába magamra zártam az ajtót majd levetettem magamat az ágyra. És mély álomba merültem... nem érdekelt semmi és senki...
***
Reggel az órám csörgésére ébredtem... Máris fél hét van? Nem hiszem el... most feküdtem le aludni...
Kimásztam az ágyamból,elvégeztem reggeli teendőimet, felöltöztem-a szokásos farmer púlóver összeállításommal majd elmentem a suliba.
A út nagyon csúszott ezért nem mentem gyorsan az úton. Még az kéne,hogy forgalmi dugót csináljak...
Még épségben vagyok... még... De el is szóltam magamat... mikor kiszálltam a kocsiból máris kicsúszott alólam a Föld. Már vártam,hogy mikor érzem a fájdalmat de semmi... Csak két hideg kar fonódott a derekam köre. Lábra állított majd szembe néztem vele. Kár volt az arany barna szemek fogva tartottak.
-Te...te mindenhol ott vagy?-kérdeztem dadogva.
-Csak idejöttem köszönni neked... de majdnem elestél és elkaptalak. Ez egy véletlen egybeesés-mosolygott,azthittem elolvasdok-persze képletesen...-Biológiád lesz ugye?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Szuper,megyünk együtt.
-Persze!-vágtam rá egyből. Elmosolyodott.
Együtt mentünk a boilógia terem felé. Többen is megbámultak minket,hogy egymás mellett mentünk. De nem érdekelt,engem az a tény is boldogított,hogy Edward közelében lehetek.
Bementünk a terembe minden szem ránk szegeződött. Utálok a közép pontban lenni-morogtam magamba.
-Ma békát fogunk boncolni!-mondta. Úristen... be se jelentette...
-Oh ne...-motyogtam. Nem bírom se a vért.... Se szerencsétlen állatot... így... nem is tudom,hogy mondjam... Tudom,hogy már nem élnek ilyenkor... de akkor is borzasztó.
Nem fogom végig csinálni!-jelentettem be magamba.
Egy nő jelent meg... egy dobozzal a kezében. Már sejtettem,hogy mik lehetnek benne...
-Mi a baj-szólalt meg mellőlem Edward. Felnéztem rá.
-Nem tudom végig csinálni...-mormogtam.
-Mindjárt elintézem-suttogta,hogy csak én halljam.
Osztani kezték a szikéket meg még a mit tudom én milyen dolgokat... És utána sorra kerültek szerencsétlen állatok.
-Mr. Banner!-szólt a bársonyos hang mellőlem-Azt hiszem Bella nincs jól...-mondta.
-Miss Swan csinált már ilyet?-kérdezte.
Megráztam a fejemet.
-Rendben,de tudja,hogy ez kötelező anyag és egyszer meg kell csinálnia?
-Igen...
-Mr. Cullen kérem kisérje ki Miss Swant a gyengélkedőbe-mondta Mr. Banner.
-Rendben-mondta felállt segített lábra állítani majd kimentünk a teremből.
-Tutsz a saját lábadon menni?-kérdezte.
-Igen-mondtam. Össze is csuklott a lábam.
-Szerintem nem...-felkapott és a karjaiba vitt tovább a gyengélkedőbe.
-Szánalmas vagyok... ennyitől kidőltem pedig még el se keztük a boncolást...-motyogtam.
-Mással is megtörtént volna.
-Na persze-morogtam-És amúgy... köszönöm,hogy kimentettél erről...
-Nincs mit-mondta. Edward letett a lábamra-Csak,hogy ne nézzenek ránk kikerekedett szemmel...-suttogta.
Bekopogott a gyengékedőbe és egy nő nyitotta ki.
-Van egy betegünk!-szólt gondolom az orvosnak-Jöjjenek be.
-Mi történt.
-Boncolás volt biologán...-válaszolt helyettem Edward.
-Igen ilyenkor sokan jönnek ide...-mondta.
-Mondtam-suttogta Edward a fülembe,hűvös lehelette szinte csiklandozta fülemet.
-Pár percig maradjon itt utána jobban lesz-mondta és elment,megírni valami papírokat.
-Ma már ne menjen be egy órára se...-mondta és a kezembe nyomott egy igazolást. Pedig inkább hagyott volna itt a suliban...
-Köszönöm-mondtam.
-Hazaviszlek-jelentette be Edward mikor kiértünk a gyengélkedőből.
-Ne!-mondta Ő meg zavartan nézett rám.
-Általában az emberek örülnek annak ha lóghatnak a suliból...-mondta.
-Tudom...-mondtam de akkor már a parkolóban jártunk.
-Akkor mi a baj...?-kérdezte lágyan.
A cipőmet kezdtem el fixírozni.
-Nem akarsz róla beszélni?
-Nem haragszol?-kérdeztem.
-Miért haragudnék?-kérdezte.
Kinyitotta nekem az anyós ülést Ő meg beült a vezető ülésre-az én kocsimmal mentünk.
-Akkor ha nem akarsz hazamenni... Eljönnél velem egy helyre?-kérdezte.
-Igen!-mondtam. Veled a világ végére is elmegyek-folytattam magamban. Ezt azért nem mertem neki megmondani...
-Rendben-mondta,kihajtott a parkolóból és elindultunk. Foggalmam sem volt,hogy Edward hova akar engem vinni.
-Elárulnád amúgy hova viszel?-kérdeztem rá végül.
-Majd meglátod,pár perc és ott vagyunk-mondta.
-Oké...-motyogtam.
-Ne legyél durcás...
-Nem vagyok az!
Felém nézett és vigyorgott.
-Oké "Miss Nem Vagyok Durcás" megérkeztünk-mondta és kinyitotta nekem az ajtót,hogy kerülte meg ilyen gyorsan a kocsit?
Kiszálltam majd körbe néztem: egy erdőnél voltunk.
-Amúgy... nem lesz balhé abból,hogy te is lógsz velem?-kérdeztem.
-Apám orvos... majd mondom neki,hogy írjon igazolást...-vigyorgott.
-Nevelő szüleid vannak ugye?-kérdeztem.
-Igen.
-Azért rendesek,hogy ennyiőtöket nevelnek...-mondtam.
-Igen nem kívánhatnék náluk jobbat-mondta és hallottam a hangjában,hogy tényleg tiszteli őket.
-Az én szüleim meghaltak...-kezdtem bele történetemben hamár nem mondtam el neki a parkolóban-Most van két nevelő szülőm aki nem is szeret engem... Forksi ismerős... kapnak utánam pénzt,hogy nevelnek meg amúgy is... Szóval elvannak belőlem...
-Sajnálom...-mondta.
-Nem tehetsz róla... Már csak pár évet kell kibírnom... és elmegyek főiskolára jó messzire innen...
-Mit művelnek veled?-kérdezte és szembe fordult velem.
-Tegnap például Ashley azt mondta "vendégek" jönnek és kikellett takarítanom az egész házat... De végülis nem értek oda...-motyogtam,már a sírás szélén álltam,hogy ilyen szerencsétlen vagyok. És akkor nem bírtam tovább szememből előtörtek a sós cseppek.
Edward odahúzott mellkasára,teljesen elásztattam kabátját könnyeimmel.
-Sa...sajnálom-szipogtam mikor már elálltak a könnyeim.
-Semmi baj,megértelek... én is átéltem azt,hogy nincsenek szüleim...
Olyan jó volt Edward közelében lenni,legszívesebben így maradtam volna örökké. De most is nagyon hideg volt a bőre...
-Nem fázol?-kérdeztem és felnéztem az arcára.
-Nem... Miért?-kérdezte vigyorogva.
-Mert... olyan hideg a bőröd...-mondtam.
-Öhm... általában mindig ilyen...-mondta de a szeme nem mondott igazat. Nem tudom miért gondoltam olyanra is,hogy: hazudik... de ezt éreztem...
-Remélem nem kell azt a szerencsétlen békát boncolnom...-motyogtam.
-Sajnálom... mindig nem tudlak kimenteni... Bár azt tenném...
-Nem is kell! Jobb túl esni rajta....
-Merész vagy-vigyorgott.
-Igen?
-Igen-mondta-Emlékszel a bálra?-kérdezte.
-Persze! Azt soha se felejteném el-mosolyogtam.
-Felkérhetem a hölgyet egy táncra?-kérdezte pont,mint a bálon.
-Igen-mondtam-De nem garantálom,hogy sikerül is...-végülis a "táncból" csak billegés lett... meg a tartás. De ez is elég volt.
Felnéztem az égre... Alkonyodott...
-Azt hiszem mennünk kéne...-motyogtam szomorúan-Ashley-nek feltűnő lenne ha később érnék haza a kelleténél...
-Rendben-mondta de az Ő hangjában is hallottam a szomorúságot.
Közelebb léptem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Pont mint a bálon.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte,de közben mosolygott.
-Kimentettél biologiáról és elhoztál erre a helyre-mondtam. De egy kicsit zavarban is voltam.
-Áh így már értem-vigyorgott-És haza is viszlek...
-Ahogy mondod-mondta.
Beültünk a kocsimba Ő vezetett most is...
-Ashley nem fogja észrevenni,hogy én ültem a vezetőülésnél...
-Hogy mész haza?-kérdeztem.
-Azzal ne törődj haza fogok jutni-mondta.
-Biztos? Miattam ne kelljen gyalogolnod!
-Nyugi Bella,megfogom oldani-biztosított.
-Rendben!-adtam meg magamat.
Az út többi részén beszéd nélkül töltöttük.
-Megérkeztünk...-mondta és rám nézett.
-Honnan tudtad,hogy itt lakok?-kérdeztem.
-Az legyen az én dolgom-vigyorgott-Na jó most megyek... nem akarom,hogy lebukj...-mondta-Szia!-mondta kiszállt a kocsiból,de nagy meglepődésemre viszonozta az én előző reakcíómat,rövid csókot nyomott homlokomra.
-Szia-mondta mosolyogva és eltűnt.
Kiszálltam a kocsiból bementem a házba. Ashley csípőre tett kézzel állt ott,közeledni kezdett felém és olyat csinált amitől midnigis a legjobban féltem...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
