When Your Life Changes-12.fejezet

(Bella szemszöge)

Az éjszakám jól telt,semmi rossz álom vagy ehhez hasonló. Lassan kinyitottam a szememet majd életem legcsodálatosabb emberével találtam szembe magamat.
-Hány óra kérdeztem?-és közelebb bújtam hozzá.
-Nyolc,nem szeretnél még vissza aludni?-kérdezte.
-Nem... még össze kell szednem magamat... Fél tízre meg már ott kell lenni az iskola parkolójában...
-Elviszlek-jelentette be.
-Rendben-mondtam és egy puszit nyomtam ajkaira.

-Összeszedem magamat...-sóhajtottam fel és ruháim után nyúltam. De megragadta a karomat és visszarántott maga mellé.
-Maradj itt...-mondta ellenállhatatlanul.
-Nem lehet... össze kell szednem magamat,sietek vissza hozzád- mondtam,csókot nyomtam ajkaira.
Ruháimmal elindultam a fürdőszoba felé.
Lezuhanyoztam,fogat mostam gyorsan magamra kapkodtam ruháimat és siettem vissza Edwardhoz.
-Itt vagyok!-mondtam. Edward az ablaknál állt,odamentem hozzá és átöleltem. Már õ is fel volt öltözve.
-Gyors voltál-felém fordult.
Az ablak be volt párásodva ezt kihasználtam. Ráírtam;
Edward
Ezen az említett elmosolyodott és Ő is odaírta az Én nevemet. Aranybarna szemeivel rám nézett és én elvesztem azokban. Majd elmosolyodott és magához ölelt...

Ránéztem a falon kattogó órára kilenc óra...
-Még nem reggeliztél-mondta.
-Nem vagyok éhes...
-Biztos?
-Teljesen,majd viszek kaját és azt megeszem később...-most egy falatot se tudtam volna lenyomni a torkomon.
Lementünk a lépcsőn csináltam magamnak az útra szendvicseket- szerintem ezeket úgy se fogom megenni...
Ránéztem az órámra....negyed tíz... Ne...
-Azt hiszem menned kell...-mondta szomorúan. Őt is megviseli ez... Pedig csak három napig leszünk egymástól távol.
-Induljunk-mondta. A bőröndömet húzni kezdte majd betette a kocsijába.
-Hogy kerül ide a Volvod?-kérdeztem.
-Ezzel jöttem este-mosolyodott el féloldalasan.
-Ja értem...-beültem az anyós ülésre és néztem ahogy a fák elhaladnak melletünk.

A suli parkolójában már ott álltak a buszok ami a Port Angeles-i repülőtérre visz minket.
Kiszálltunk a kocsiból Edward kivette a bőröndömet és odaadta nekem. Láttam szemében a szomorúságot de egy mosolyt összetudott még hozni.
Lábujjhegyre álltam és egy búcsúcsókot nyomtam ajkaira.
-Sietek vissza hozzád...-suttogtam a fülébe.
-Szeretlek. Ha felszálltatok felhívsz?
-Én is és igen az lesz az első-mondtam-Szia.
-Szia...-és azzal elindultam a buszok felé Angela már ott várt is integetett nekem. Odamentem hozzá.
-Ülsz mellém a buszon és a repülőn?-kérdezte.
-Igen-mondtam.

-Gyerekek,szálljatok fel a buszokra-adta ki az utasítást Mr.Stewart. A bõröndöket a buszsofõr betette a bőröndömet a csomag tárolóba.
Felültünk a buszra majd leültünk. Néztem ki az ablakon még láttam a szürke Volvot.
-Hé,Bella!-legyezett a szemem előt Ang.
-Öhm... Igen?-kérdeztem-Bocsi... csak elbambultam... Mit kérdeztél?
-Csak azt,hogy jól vagy-e?
-Ja,persze... igen... jól vagyok-mondtam és megerőltettem egy mosolyt. Félre dőltötte fejét,hogy nem hisz nekem.
-Biztos akartál te jönni erre a kirándulásra?-kérdezte.
-Hát... Csak Edward azt mondta,hogy jöjjek mert elhanyagolom a barátaimat... És ebben igaza volt ezért eljöttem... De még csak tíz perce váltunk el egymástól és már hiányzik...-mondtam,komolyan mintha valami csöpögős krimiben lennénk.
-Három nap! Gyorsan elfog telni...-bízatott.
-Igen,szerintem is. Meg lehet nem is lesz olyan rossz-vigyorogtam rá.
-Igen,legyünk otimisták.

-Amúgy milyen volt a randid Eric-el?-kérdeztem.
-Egyszerűen csodálatos-mondta mosolyogva.
-Meddig jutottatok el?-kérdeztem vigyorogva.
-Csókig...-mondta és lesütötte a szemét.
-Komolyan?-kérdeztem.
-Igen.
-És jött a kirándulásra?
-Nem... Családjával mennek valahova és nem lehetett visszavonni...- mondta csalódottan.
-Akkor ugyanabban a helyzetben vagyunk...
-Igen...-mondta és kinézett az ablakon-Edward miért nem tudott jönni?-áh erre nem készültem fel... Mit mondjak... Gyerünk Bella találj ki valami hihető sztorit...
-Öhm... Neki is ilyen családi programja van...-jobbat nem tudtam összehozni...


***

-Megérkeztünk a repülőtérre...-mondta Angela. Kinéztem az ablakon és tényleg ott voltunk. Körübelül egy órát utazhattunk... Alice sebességével már háromszor oda-vissza megjárhattuk volna....
Leszálltunk kiosztották a csomagjainkat majd elindultunk a bejárat felé. Három busszal jüttönk úgyhogy azt hiszem külön repülő kéne nekünk. Vagy legalábbis egy külön osztály...
-A csomagjaitokat tegyétek a szalagra-mondta az egyik nő. Mindenki így tett majd követtük Mr. Stewartot.
Utoljára akkor jártam a Port Angeles-i repülõtéren mikor Phonix-ből jöttem Forksba. És az már elég régen volt...
-Ez a mi repülőnk,üljetek fel. Ne tolakodjatok nem akarok balesetet...-hogy még mindig milyen unott tud lenni Mr. Stewart... Ez már káros...

Mikor elhelyezkedtünk és már a repülõ szint magasságában voltunk egyből elővettem a mobilomat és Edward számát tárcsáztam. Észrevettem,hogy Angela is ezt csinálja ezen elmosolyodtam.
-Halló?-szólt bele a telefonba Edward már az első csörgés után.
-Szia,felszálltunk-mondtam.
-Elég lassú volt a busz...-mondta Edward.
-Igen a sõför nem úgy vezetett,mint Alice. Ez nekem is volt eszemben- ezen elnevette magát.
Oldalra néztem ahol Angela beszélt telefonon Ericcel,o is boldogabb volt most már. Rám nézett és elmosolyodott.
-Idáig milyen az út?-kérdezte.
-Elég türhetõ.... De majd meglátom milyen lesz...-mondtam.
-Ne legyél pesszimista.
-Nem vagyok az!-makacskodtam. Ezen ismét nevetni kezdett.

-Mi van öcsi,máris nem bírod,hogy a kis csaj távolt van tőled? Mi lesz itt három nap múlva?-hallottam meg Emmet szórakozott hangját.
-Emmet hozza a formáját-nevettem.
-Igen,itt boldogít engem...-morogta Edward.
-Jaj ne legyél már ilyen öcsi...-nevetett Emmet.
-Emmet,ne idegesíts már...-kiabált vele Edward. Még szívatták egymást ezzel a szópárballyal amin csak mosolygni tudtam. Ismét ránéztem Angela-ra aki már letette a telefont. És mosolygott. Vissza mosolyogtam rá.
-Emmet,légyszíves gyere ide-hallottam meg Esme hangját. Ezen hangosan kezdtem nevetni Edward meg csak fújtatott. Kinéztem az ablakon-igaz Angela ült az ablak mellet-valamelyik óceán felett lehettünk.

A repülő hirtelen fura hangokat adott ki,majd rázkődni kezdett. Megijedtem. Angela is megfeszült mellettem.
-Bella itt vagy?-kérdezte Edward.
-I...igen...-dadogtam.
-Jól vagy?-a hangja ilyedt volt.
Már mondani akartam,hogy: igen persze jól vagyok,ne aggódj. De akkor megláttam néhány stewardes ideges arcát.
És az utasok se voltak már jó kedvükben. A stewardes-ek mentő mellényeket kezdtek osztani.
-E...Edward azt hiszem... valami baj a géppel...-dadogtam még mindig. Közben a kezembe adtak egy mellényt. Istenem miért pont ennek a gépnek kell rossznak lennie?
-Tessék?-kérdezte kétségbeesve.
Edward mellől egy sikítást hallottam: Alice.
És a gép mégjobban rázkódni kezdett. Mindenki sikítani és kiabálni kezdett.
-Sajnálom Edward!-sikítottam a telefonba-Szeretlek!
-Bella ne!
Letettem a telefont nem akartam,hogy hallja azokat a kétségbeesett síkításokat,azzal mégrosszabb lenne neki.

Felálltunk és mindenkit a kijárat hoz vezettek. Már nem voltunk olyan magasan.
-Most azt akarják,hogy kiugorjunk?-kérdeztem kétségbeesetten?
-Fogalmam sincsen-mondta Ang és már a sírás kerülgette.
-Sajnálom hölgyeim ez az egyetlen megoldás-mondta az egyik stewartes-Kérem,menjenek! Rengeteg ember van még itt!
És így tettünk,mély levegőt vettem azzal levetettem magamat a vízbe. Éreztem,hogy a hideg átveszi testemet...
Utolsó gondolatom: Szeretlek Edward... Majd csak a sötétség...

(Edward szemszöge)

-Emmet,légyszíves gyere ide...-szólt rá Esme. Én cak egy hállás pillantást lőveltem felé amire Ő elmosolyodott.
-Bella itt vagy?-kérdeztem.
-I...igen...-dadogta megijesztett a hangja.
-Jól vagy?-kérdeztem ijedten.
-E...Edward...Azt hiszem valami baj van a géppel...-dadogta.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesve majd mindenki rám nézett a családból.
Alice síkitani kezdett,Jasper odament hozzá. Majd a repülőről is kétségbeesett sikításokat hallottam.
-Alice mit láttál?-kérdezte Jazz,húgomtól. De ő nem tudott felelni mert kétségbeesve zokogott és rám nézett. Szájáról leolvastam egy "sajnálomot".
-Sajnálom Edward!-síkította a telefonba-Szeretlek!
-Bella ne!-ordítottam a telefonba. Majd csak a telefon búgása...

Teljes erőmből a földhöz vágtam ami széttört.
Családom minden tagja ijedten nézett engem. Minden az én hibám! Ha nem engedem el Washingtonba... Ha nem akarom annyira,hogy elmenjen most nem lenne semmi baj! De így? Így mindenemnek vége...
-Edward... mi történt?-jött oda mellém Esme majd kezét a vállamra tette.
Nem válaszoltam csak megráztam a fejemet,mintha ezzel minden megoldódna. Próbáltam összeszedni a gondolataimat majd megszólaltam:
-Bella... a gép... és most...-dadogtam össze-vissza mert egy normális mondatot nem tudtam összehozni. Sokkot kaptam... bár ez nem tudom, hogy lehetséges-e egy vámpírnál.
Fejemet anyám vállára hajtottam. Szorosan lehunytam a szememet és mély levegőket vettem,hátha kitisztul a fejem. De nem segített.
Most érkezett ez az a pillanat,hogy szívem amit Bella élesztett újra megfagyott és ezer darabra tört...

Lehet ez a fejezet nem igazán nyerte el tetszéseteket mert olvastam a komikban,hogy örültök, hogy összejönnek. De egyik reggel jött a "nagy" ihletem és arra jutottam, hogy ezt a változatot fogom megírni mert így sokkal több fejezet lehet.
Szóval sajnálom azért remélem nektek is tetszeni fog. Amúgy meg annyit elárulok,hogy nem lesz annyira szomorú a töri a belesetes incidens után :P

Pusssz Netty *-*