When Your Life Changes-5.fejezet

Itt a következő fejli. Nézzétek el nekem a helyesírási hibákat,mert nem néztem át a szöveget... De azért remélem tetszetni fog :) Jó olvasást :)

(Bella szemszöge)

A kórház folyósóján sétáltunk. Kezem egyre jobban fájt.
-Nagyon fáj a kezed?-kérdezte aggódva.
-Nem...-hazudtam,hogy ne aggódjon. De rámnézett és ekintetébõl azt vettem ki,hogy nem hisz nekem. Lebuktam.
-Dr. Cullent keresem-mondta Edward.
-Sajnos most nem ér rá...-mondta unottan a nõ.
-A fia vagyok...
-Az irodájában van-mondta egybõl és még egy mosolyt is küldött felé. Istenem...
-Gyere-mondta.

Megérkeztünk az irodája elé,az ajtóra az volt írva: "Dr. Cullen" szóval innen vettem le,hogy ez csak az övé lehet...
-Szabad-hallottam meg a hangját. Ugyanolyan csilingelõ,mint Edward vagy Alicé-Edward mi törént?-kérdezte.
Odatartottam neki a kezemet megvizsgálta. Az Õ keze is ugyanolyan hideg volt. De mikor ahoz a ponthoz ért felszisszentem.
-Itt fáj?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Rögenezzük meg-mondta és egy géphez vezetett. Oké.. ez a szerkezet már ismerõs...
Kezemet odatartottam majd a kép.
Dr.Cullen vizsgálni kezdte a képet.
-Bella... Mit csináltála kezeddel?-kérdezte az orvos.
-Öm... Én semmit...
-Akkor mi történt?-kérdezte kedvesen.
-A mostoha anyám valahogy elkapta a kezemet és úgy...hogy az rettenetesen fájt...
Összeráncolta a szemöldökét.
-Pár milliméteres repedéseid vannak... Nem értem,hogy csinálhatta ezt...-mondta-Borzasztó,hogy ilyen nevelő szőlők is vannak... Nem értem akkor miért fogadnak örökbe gyereket-morgólodott.
-Csak Ők maradtak... mint ismerős... amúgy árvaházba tettek volna...-mondtam.
-Sajnálom...-szabadkozott.
-Semmi baj-mondtam mosolyogva. Ő bólintott egy aprót. Szemébe néztem... az övé is ugyanolyan aranybarna volt,mint Edwardé... A bőre is ugyanolyan fehér...

-Bella,befáslizom a kezedet. És majd egy hét múlva gyere vissza... ezek a kis repedéseknek se mondható dolgok gyorsan összeforrnak majd-zökkentett ki a gondolkozásomból.
-Köszönöm-mondta miközbe valamit kent a kezemre majd bekötözte.
-Ez a dolgom-mondta és elvégezte az utolsó vonásokat-Ha bármi ilyesmi történne... Bátran szólj nekem-mondta Dr. Cullen.
Most csak etett? Ez az ember túl rendes... Van már öt örökbefogadott gyereke... és még velem is foglalkozik...
-Rendben-mondtam zavarodottan-Viszlát...-és azzal elindultunk a parkoló felé.
-Jobban vagy már?-kérdezte.
-Igen-és ez most igaz volt.
-Haza vigyelek vagy... -kérdezte,de közbe szóltam.
-Haza vinnél...?-kérdeztem.
-Természetesen-mondta.
Kinyitotta az anyós ülés felöli ajtót majd beültem.
-Te,hogy fogsz hazamenni?-kérdeztem mertt az én kocsimmal jöttünk...
-Úgy,mint múltkor-vigyorgott féloldalasan.
-Oké...-mondtam úgy se fogja elmondani-bosszankodtam.

-Edward...-kezdtem-Dr. Cullen-nek is... Ugyanolyan aranybarna szemei vannak,mint neked... és a bőre is ugyanolyan fehér...-mondtam és ránéztem,de Ő csak mereven bámult ki a szélvédőn.
-És ne mond,hogy ez csak véletlen!
-Bella... mi... nem olyanok vagyunk,mint ahogy te gondolod... A családunk teljesen más...-mondta-Mi nem vagyunk emberek... Vámpírok vagyunk...-mondta és a szemembe nézett.
-Félsz?
-Nem-mondtam magabiztosan. Igaz fejembe egy kis radarocska jelezte,hogy: fuss... De nem ezt tettem. Vele akartam lenni-Nem bántanál!
-A családunk vegtáriánusnak mondja magát... mivel állati véren élünk... A szemünk is ezért aranybarna...-mondta. Arcomat fürkészte,hogy megilyedtem-e.
-Nem félek tőled!-mondtam és közelebb csúsztam hozzá.
-Normális ember ilyenkor már elmenekült volna...
-Akkor én nem vagyok az...-suttogtam-Nem is bírnék távol maradni tőled...
-Én se...-suttogta,lehelete círogatta az arcomat.
Megérkeztünk a házunkhoz,Edward leállította a motort. Majd hirtelen megfeszült:
-Jön Ashley...-mondta sürgetően-Most elkell mennem...-mondta csalódottan. Egy gyors csókot nyomott arcomra majd hirtelen eltűnt.

Én kelletlenül kiszálltam a kocsiból majd bementem a házba,vagyis hát akartam.... Ashley hirtelen kinyitotta és az ajtóban toporzékolt.
Idegesen a hajamba túrtam,mivel eltorlaszolta az utamat.
-Mi van a kezeddel?-kérdezte és rá mutatott.
-Mivel tegnap olyan sikeresen megszorítottad,hogy van raja néhány repedés... Nagyon fájt és Edward elvitt az apjához,Ő orvos és bekötözte-mondtam.
-Mondtad,hogy én voltam?-kérdezte és arc vonásai megváltoztak.
-Nem,dehogyis! Miért mondtam volna?-kérdeztem gúnyosan.
-Végülis... ha engem beperelnének vagy nem tudom... te jránál rosszul! Nem lenne hol laknod és árvaházba kerülnél!-mosolygott.
-Téged meg remélhetőleg lecsuknak...-morogtam majd felcsattogtam a szobámba. Teljes erőmőmből becsaptam az ajtót és bezártam. Felkapcsoltam a villanyt.
Megfordultam majd valaki elkapta a derekamat maga felé fordított,de kezét a szám elé tette. Gondolom,hogy ne síkitsak fel. Pedig ezt tettem volna.
-Csak én vagyok...-suttogta egy bársonyos hang majd levette kezét a számról és másik kezét is a derekamra helyezte és jó szorosan magához húzott. Mélyen a szemébe néztem.
-Hogyan jöttél be?-kérdezte kíváncsian.
-Az ablakon keresztül...-vigyorgott.
-Áh így már értem...-mondtam.
-Jobban van már a kezed?-aggodalmaskodott. Olyan aranyos volt,hogy így aggódott értem.
-Igen. De nem kell ennyire aggódnod értem! Nem vagyok én olyan gyönge virág szál-vigyorogtam.
-Jaj dehogynem!-vigyorgott és végig símitott az arcomon lehunytam a szememet.

-Bella-kezdte Edward hangja komollyá vált,kinyitottam a szememet-Nem akarom... nem tudom tovább titkolni előled... Te vagy a Napom. Ami fényt tart a lelkemben az életemben. Miután először táncoltam veled... És mikor elmentél...Már a hiányodat éreztem-végig símitott a karomon,amin jóleső borzongás futott végig-Egy szóval szeretlek és nélküled nem tudnék élni-fejezte be szónoklatát.
Éreztem,hogy szememből egy könnycsepp kicsordul.
-Én is szeretlek.
Közelebb hajolt hozzám,hideg márvány ajkai az enyémre tapadtak és hosszú csókban forrtunk össze. Szívem hevesen vert bordáim között.
Karjaimat nyaka köré fontam és még szorosabban magamhoz húztam.
Zihálva váltunk el egymástól,homlokomat az övéhez támasztottam majd mosolyogva néztük egymást.
-Itt maradsz éjszakára?-kérdeztem mikor megtudtam szólalni.
-Igen-lehelte,majd mégegy rövid csókot nyomott ajkaimra.

-Elengedsz pár emberi percre?-kérdeztem.
-Nem... De muuszály lesz-vigyorgott. Majd elindultam a fürdő szoba felé.
Gyorsan lezuhanyosztam-amit nem lehetet elsietni. Egy törölközőt magam köré csavartam,megmostam a fogamat és visszamentem Edwardhoz.
-Visszajöttem-mondtam.
-Ennek igazán örülök-mondta és a karjaiba kapott.
-Hé,mit csinálsz?-kérdeztem.
-Már elég késő van szóval ágyba teszlek!-mondta.
-De én nem akarok aludni-mondtam durcásan. Még rengeteg kérdést szerettem volna feltenni Edwardnak.
-Még itt az örökké valóság a beszélésre.
-Mintha a gondolataimba olvasnál!-vigyorogtam.
-Olvasok is...-ekkor lefagyott a vigyor az arcomról-kivéve a tiedben... -tettem hozzá. Nagy kő esett le a szívemről.
-Hu...-fújtam ki a levegőt megkönnyebűlten.
-Engem az nagyon idegesít,szeretnék a gondolataidban olvasni...
-Én ennek igazán örülök,hogy nem tutsz-vigyorogtam-És... amúgy... mi történt a szüleiddel?-kérdeztem. Arcát fürkésztem,hogy hogyan reagál...
-Apám a katona volt... és abban veszett oda... Én... Spanyol náthás voltam 1918-ban... Anyám is elkapta tőlem ezt,majd meghalt... Pár órával később velem is ez lett volna... De akkor Carlisle átváltoztatott és vámpír lettem...
-Sajnálom.
-Ugyan! Ha most nem lennék vámpír,akkor nem találkozhattam volna veled!
-Igazad van...-mondtam és egy nagy ásítás hagyta el a számat, na most elárultma magamat...

-Na de mostmár aludj-mondta és betakart. Lerántottam mellém és fejemet a mellkasára hajtottam.
-Jó éjszakát szerelmem...-suttogta. Olyan jó volt ezt a szót hallani a szájából.
Elkezdett dúdolni egy altatót és pár percen belül már mély békés álomban részesültem...