When Your Life Changes-3.fejezet

(Bella szemszöge)

Hazaértem... legszívesebben még elüldögéltem volna a kocsimban de nem maradhattam itt az örökké valóságig...
Kiszálltam majd elindultam a házunk felé... Benyitottam levettem a kabátomat és a cipőmet. Felmentem volna az emeltre de naná,hogy Ashley megállított...
-Bella!-szólt,lehunytam a szememet majd megfordultam.
-Igen?-kérdeztem és már kinyitottam a szemem.
-Kérlek takaríts ki a nappaliban,mivel vendégeink jönnek.
-De tanulnom kell!
-Nem hallottad mit mondtam?-emelte fel a hangját-Takaríts ki most!-ordított.
Én meg jobban láttam,ha nem beszélek vissza neki... Felmentem a takarító szerekért és lementem a nappaliba és elkezdtem a takarítást.

-Végeztem!-kiáltottam.
-Ilyen gyorsan?-kérdezte Ashley.
-Igen...-mondtam.
-Rendben,ha ennyi idődbe telt akkor az emeleten is kitakaríthatnád.. Főleg a vendégszobát,lehet itt alszanak majd!
-Ott egy hete sincs,hogy takarítottam!-mondtam.
-N ajó elegem van belőled,hogy mindig vissza bezsélsz nekem! Drága szüleid nem tanítottak meg arra,hogy ne feleselj vissza!
-Őket ne keverd bele!-kiabáltam és éreztem,hogy szemembe összegyűlnek a sós cseppek.
-Na menjél fel és takaríts! Az egész emeletet! Le se gyere míg nem csillog-villog minden!-ordította.
Szó nélkül felmentem az emeletre. Sikeresen elrontotta az estémet-ismét.
Most hálelujá' a leckét se tudom megcsinálni... Holnap,majd szólok Angelának,hogy segítsen... És "remélem" majf még felelni is fogunk! Mit mondjak a tanárnak? Nem mondhatom neki,hogy: a gonosz mostoha anyám kitakarítatta velem az egész házat...
Úgy se hinnének nekem. Ki hinne egy olyan szerencsétlen lánynak mint nekem?-morogtam magamban.

-Végeztem...-morogtam magamba. Ránéztem az órára... Este tizenegy volt... Szuper! Meg így is dög fáradt vagyok... egy szót nem tanultam.. Alig várom,hogy felvegyenek a fősulira... De ha Ashley ezt csinálja velem akkor aligha lesz ebből valami...
Lehet ez is a célja... Hogy ne menjek főiskolára... és hogy tovább csicskáztasson...
Bementem a szobába magamra zártam az ajtót majd levetettem magamat az ágyra. És mély álomba merültem... nem érdekelt semmi és senki...

***

Reggel az órám csörgésére ébredtem... Máris fél hét van? Nem hiszem el... most feküdtem le aludni...
Kimásztam az ágyamból,elvégeztem reggeli teendőimet, felöltöztem-a szokásos farmer púlóver összeállításommal majd elmentem a suliba.
A út nagyon csúszott ezért nem mentem gyorsan az úton. Még az kéne,hogy forgalmi dugót csináljak...
Még épségben vagyok... még... De el is szóltam magamat... mikor kiszálltam a kocsiból máris kicsúszott alólam a Föld. Már vártam,hogy mikor érzem a fájdalmat de semmi... Csak két hideg kar fonódott a derekam köre. Lábra állított majd szembe néztem vele. Kár volt az arany barna szemek fogva tartottak.
-Te...te mindenhol ott vagy?-kérdeztem dadogva.
-Csak idejöttem köszönni neked... de majdnem elestél és elkaptalak. Ez egy véletlen egybeesés-mosolygott,azthittem elolvasdok-persze képletesen...-Biológiád lesz ugye?-kérdezte.
-Igen-mondtam.
-Szuper,megyünk együtt.
-Persze!-vágtam rá egyből. Elmosolyodott.
Együtt mentünk a boilógia terem felé. Többen is megbámultak minket,hogy egymás mellett mentünk. De nem érdekelt,engem az a tény is boldogított,hogy Edward közelében lehetek.
Bementünk a terembe minden szem ránk szegeződött. Utálok a közép pontban lenni-morogtam magamba.
-Ma békát fogunk boncolni!-mondta. Úristen... be se jelentette...
-Oh ne...-motyogtam. Nem bírom se a vért.... Se szerencsétlen állatot... így... nem is tudom,hogy mondjam... Tudom,hogy már nem élnek ilyenkor... de akkor is borzasztó.
Nem fogom végig csinálni!-jelentettem be magamba.
Egy nő jelent meg... egy dobozzal a kezében. Már sejtettem,hogy mik lehetnek benne...
-Mi a baj-szólalt meg mellőlem Edward. Felnéztem rá.
-Nem tudom végig csinálni...-mormogtam.
-Mindjárt elintézem-suttogta,hogy csak én halljam.
Osztani kezték a szikéket meg még a mit tudom én milyen dolgokat... És utána sorra kerültek szerencsétlen állatok.
-Mr. Banner!-szólt a bársonyos hang mellőlem-Azt hiszem Bella nincs jól...-mondta.
-Miss Swan csinált már ilyet?-kérdezte.
Megráztam a fejemet.
-Rendben,de tudja,hogy ez kötelező anyag és egyszer meg kell csinálnia?
-Igen...
-Mr. Cullen kérem kisérje ki Miss Swant a gyengélkedőbe-mondta Mr. Banner.
-Rendben-mondta felállt segített lábra állítani majd kimentünk a teremből.

-Tutsz a saját lábadon menni?-kérdezte.
-Igen-mondtam. Össze is csuklott a lábam.
-Szerintem nem...-felkapott és a karjaiba vitt tovább a gyengélkedőbe.
-Szánalmas vagyok... ennyitől kidőltem pedig még el se keztük a boncolást...-motyogtam.
-Mással is megtörtént volna.
-Na persze-morogtam-És amúgy... köszönöm,hogy kimentettél erről...
-Nincs mit-mondta. Edward letett a lábamra-Csak,hogy ne nézzenek ránk kikerekedett szemmel...-suttogta.
Bekopogott a gyengékedőbe és egy nő nyitotta ki.
-Van egy betegünk!-szólt gondolom az orvosnak-Jöjjenek be.
-Mi történt.
-Boncolás volt biologán...-válaszolt helyettem Edward.
-Igen ilyenkor sokan jönnek ide...-mondta.
-Mondtam-suttogta Edward a fülembe,hűvös lehelette szinte csiklandozta fülemet.
-Pár percig maradjon itt utána jobban lesz-mondta és elment,megírni valami papírokat.

-Ma már ne menjen be egy órára se...-mondta és a kezembe nyomott egy igazolást. Pedig inkább hagyott volna itt a suliban...
-Köszönöm-mondtam.
-Hazaviszlek-jelentette be Edward mikor kiértünk a gyengélkedőből.
-Ne!-mondta Ő meg zavartan nézett rám.
-Általában az emberek örülnek annak ha lóghatnak a suliból...-mondta.
-Tudom...-mondtam de akkor már a parkolóban jártunk.
-Akkor mi a baj...?-kérdezte lágyan.
A cipőmet kezdtem el fixírozni.
-Nem akarsz róla beszélni?
-Nem haragszol?-kérdeztem.
-Miért haragudnék?-kérdezte.

Kinyitotta nekem az anyós ülést Ő meg beült a vezető ülésre-az én kocsimmal mentünk.
-Akkor ha nem akarsz hazamenni... Eljönnél velem egy helyre?-kérdezte.
-Igen!-mondtam. Veled a világ végére is elmegyek-folytattam magamban. Ezt azért nem mertem neki megmondani...
-Rendben-mondta,kihajtott a parkolóból és elindultunk. Foggalmam sem volt,hogy Edward hova akar engem vinni.
-Elárulnád amúgy hova viszel?-kérdeztem rá végül.
-Majd meglátod,pár perc és ott vagyunk-mondta.
-Oké...-motyogtam.
-Ne legyél durcás...
-Nem vagyok az!
Felém nézett és vigyorgott.
-Oké "Miss Nem Vagyok Durcás" megérkeztünk-mondta és kinyitotta nekem az ajtót,hogy kerülte meg ilyen gyorsan a kocsit?
Kiszálltam majd körbe néztem: egy erdőnél voltunk.
-Amúgy... nem lesz balhé abból,hogy te is lógsz velem?-kérdeztem.
-Apám orvos... majd mondom neki,hogy írjon igazolást...-vigyorgott.
-Nevelő szüleid vannak ugye?-kérdeztem.
-Igen.
-Azért rendesek,hogy ennyiőtöket nevelnek...-mondtam.
-Igen nem kívánhatnék náluk jobbat-mondta és hallottam a hangjában,hogy tényleg tiszteli őket.
-Az én szüleim meghaltak...-kezdtem bele történetemben hamár nem mondtam el neki a parkolóban-Most van két nevelő szülőm aki nem is szeret engem... Forksi ismerős... kapnak utánam pénzt,hogy nevelnek meg amúgy is... Szóval elvannak belőlem...
-Sajnálom...-mondta.
-Nem tehetsz róla... Már csak pár évet kell kibírnom... és elmegyek főiskolára jó messzire innen...
-Mit művelnek veled?-kérdezte és szembe fordult velem.
-Tegnap például Ashley azt mondta "vendégek" jönnek és kikellett takarítanom az egész házat... De végülis nem értek oda...-motyogtam,már a sírás szélén álltam,hogy ilyen szerencsétlen vagyok. És akkor nem bírtam tovább szememből előtörtek a sós cseppek.

Edward odahúzott mellkasára,teljesen elásztattam kabátját könnyeimmel.
-Sa...sajnálom-szipogtam mikor már elálltak a könnyeim.
-Semmi baj,megértelek... én is átéltem azt,hogy nincsenek szüleim...
Olyan jó volt Edward közelében lenni,legszívesebben így maradtam volna örökké. De most is nagyon hideg volt a bőre...
-Nem fázol?-kérdeztem és felnéztem az arcára.
-Nem... Miért?-kérdezte vigyorogva.
-Mert... olyan hideg a bőröd...-mondtam.
-Öhm... általában mindig ilyen...-mondta de a szeme nem mondott igazat. Nem tudom miért gondoltam olyanra is,hogy: hazudik... de ezt éreztem...

-Remélem nem kell azt a szerencsétlen békát boncolnom...-motyogtam.
-Sajnálom... mindig nem tudlak kimenteni... Bár azt tenném...
-Nem is kell! Jobb túl esni rajta....
-Merész vagy-vigyorgott.
-Igen?
-Igen-mondta-Emlékszel a bálra?-kérdezte.
-Persze! Azt soha se felejteném el-mosolyogtam.
-Felkérhetem a hölgyet egy táncra?-kérdezte pont,mint a bálon.
-Igen-mondtam-De nem garantálom,hogy sikerül is...-végülis a "táncból" csak billegés lett... meg a tartás. De ez is elég volt.

Felnéztem az égre... Alkonyodott...
-Azt hiszem mennünk kéne...-motyogtam szomorúan-Ashley-nek feltűnő lenne ha később érnék haza a kelleténél...
-Rendben-mondta de az Ő hangjában is hallottam a szomorúságot.
Közelebb léptem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Pont mint a bálon.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte,de közben mosolygott.
-Kimentettél biologiáról és elhoztál erre a helyre-mondtam. De egy kicsit zavarban is voltam.
-Áh így már értem-vigyorgott-És haza is viszlek...
-Ahogy mondod-mondta.
Beültünk a kocsimba Ő vezetett most is...
-Ashley nem fogja észrevenni,hogy én ültem a vezetőülésnél...
-Hogy mész haza?-kérdeztem.
-Azzal ne törődj haza fogok jutni-mondta.
-Biztos? Miattam ne kelljen gyalogolnod!
-Nyugi Bella,megfogom oldani-biztosított.
-Rendben!-adtam meg magamat.
Az út többi részén beszéd nélkül töltöttük.
-Megérkeztünk...-mondta és rám nézett.
-Honnan tudtad,hogy itt lakok?-kérdeztem.
-Az legyen az én dolgom-vigyorgott-Na jó most megyek... nem akarom,hogy lebukj...-mondta-Szia!-mondta kiszállt a kocsiból,de nagy meglepődésemre viszonozta az én előző reakcíómat,rövid csókot nyomott homlokomra.
-Szia-mondta mosolyogva és eltűnt.
Kiszálltam a kocsiból bementem a házba. Ashley csípőre tett kézzel állt ott,közeledni kezdett felém és olyat csinált amitől midnigis a legjobban féltem...