2010. június 24., csütörtök

When Your Life Changes-30.fejezet


Itt van az új fejezet. Hát, három nap híján két hónapja, de itt van :P Jó olvasást és kérlek dobjatok meg néhány komival.
Pussz: Netty ^^

When your life changes – 30.fejezet

( Zack szemszöge )

A menza… Hm… - gondolkoztam el – Mikor legutoljára itt jártam… volt egy… hát úgymond kisebb veszekedésünk, drága… szeretett húgommal: Amanda – val. Na persze akkor sem én voltam a hibás – nem mondom, hogy nem ejtettem az életben hibákat… - nem direkt borítottam ki azt az üdítõt. Sõt! Eldõlt és hát… ráömlött Amanda nadrágjára õ ,, kiborult ’’ kaptunk figyelmeztetõt, hazamentünk és megtámadott a medve. Hát igen, körülbelül ez történt röviden összefoglalva.

- Na, mit mondott a diri, még nem dicsekedtél el vele – vigyorgott Emmet mikor leültem hozzájuk.
- Teljesen együtt érzett velem és örült, hogy újra itt vagyok – vigyorogtam én i. Jó… nem igazán ez történt… De… valami ilyesmi történt… ja… - Tökre bevágódtam már nála – ráztam a fejemet – Ez így nem lesz jó, ám!
- Ellened kell uszítanunk – értett velem egyet Emmet.
- Szerintem meg nem – fordult felém Rebeca.
Emmet küldött felém ,, látod – így – jár akinek – csaja van ’’ nézést. Aztán elkezdett vigyorogni és nézte a történteket.
- Mióta csinálsz ilyeneket? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Mióta megszületett! – mondta Emmet.
- Körülbelül… - gondolkoztam el.
- Ja… ha jártál volna óvodába akkor már ott könyörögtek volna, hogy vigyenek téged haza… - szólalt meg Amanda – De mivel nem jártál, ezért jót tettél az emberekkel – küldött felém egy gúnyos mosolyt.
Megkell tennünk az intézkedéseket, Emmet felé néztem aki bólintott egyet, hogy tudja mire gondolok. Igen… tutira tenni kell valamit mert ez így nagyon nem jó nekem. Meg az egész családnak sem! Hát tönkre teszi mindenkinek az életét ezzel a taplóságával… hát ez lefáraszt mindenkit!
Annyira jó lelkû vagyok… Az egész családra tekintettel vagyok, ki nem örülne annak, hogy meg szabadulunk egy idegesítõ kis lénytõl – ez alatt a húgomat értem, természetesen. Emmet ma úgy is megemlítette, hogy nem férünk el a kocsiba így legalább majd elfogunk!

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Rebeca és rám nézett azzal a gyönyörû kék szemeivel.
- Lényegtelen – öleltem magamhoz.
- Még ma odaköltözik hozzánk a vámpírsrác – vigyorgott Alice, de utána kicsit homályos a jövõ.
Igen drága nénikém mert aztán én is belépek a térbe, milyen jó, hogy nem látja a gondolataimat. Kész szerencse, de komolyan mondom. Még hasznát is veszem neki.
- Ne haragudj Zack, de te egyre furább vagy… - szólalt meg most elõször Jasper.
- Nem te vagy az egyetlen aki így gondolja – lõtt felém egy csúnya nézést Amanda.
Ha azt a pasit megtudom fûzni, hogy nyomuljon rá Amanda – ra, akkor szeretett húgom meg fog változni? Nagyon remélem, mert ha nem komolyan vissza kérem, majd attól a vámpír sráctól a pénzemet.
- Szerintem egyetek – adott egy ötletet Alice – Ma még nem igen ettetek semmit – anyáskodott nagynéném.
A villámat beleszúrtam a ,, spagettibe ’’.
- Hát komolyan, ha nem írták volna ki én azt hinném giliszta… - emeltem fel a villámmal néhány tészta csíkot – Már innen látom, hogy nem is finom.
- Neked semmi se jó… - morogta Amanda és megkóstolta azt a vackot és egybõl vissza is köpte a tányérba.
Emmet hangosan nevetni kezdett és én se tudtam megállni, hogy ne tegyem.
- Utálom magamat… De igazad volt, ez egyszerûen borzasztó! – ezt szerintem kicsit hangosabban mondta, mint kellett volna és utána még el is tolta maga elõl.
- Drága húgom… - kezdtem – Én ezt egy percig se firtattam, hogy nincs igazam.
- Ne játszd a fejedet… - mondta.

- Valami baj van, fiatalok? – egy kicsit már idõsebb hangot hallottam meg mögülünk. Hátra néztem és komolyan megijedtem! Egy hajhálós néni állt ott és még szemüvege is volt aztán az a szemölcs az orra mellett…
Gyorsan elfordultam onnan és mereven a tányéromat kezdtem el fixírózni. Emmet is köhögött, hogy elfojtsa nevetését… Hát… hiába vámpír szerintem tízbõl kilenc ember rájött, hogy ez csak álca.
- Elnézést húgom viselkedése miatt, egyszerûen kimondta a véleményért és ezért nem ítélhetjük õt el. Mindenkinek megvannak a maga gondolataik és nem tehetünk ez ellen semmit. Sajnálom – azzal küldtem a nõ felé egy mosolyt.
- Milyenek a ami fiatalok… - morogta az orra alatt, gondolom úgy akarta, hogy ne halljuk meg – ezt egy ember nem hallotta volna meg - de azzal nem számolt, hogy egy vámpírokkal teli asztalhoz jött ide úgymond… társalogni.

- Óhajtotok még enni, vagy mehetünk? – kérdeztem.
- Viccelsz? Ez tényleg borzasztó, pedig én mindig próbálom az emberek munkáját jó szemmel nézni – fordult felém Rebeca.
- Én a mai napig nem értem, hogy a mai napig, hogy szedhettél össze egy ilyen rendes lányt – mondta Amanda azzal felállt és visszavitte a tálcáját.
- Egyszerûen szerencsém volt – átöleltem Rebeca – t a vállánál fogva és egy puszit nyomtam az arcára, mire õ lesütötte a szemét és elpirult.
- Na jó gyerekek, inkább menjünk és vigyük vissza a tálcákat – vigyorgott Emmet és õ el is viharzott.
Mi is így tettünk.
- Majd én elviszem – vettem el a tálcát Rebeca – tól, amit õ egy mosollyal jutalmazott én ezt viszonoztam és hallottam, hogy szíve egyre hevesebben kezdett el verni.
- Oh, hát Rebeca el ne olvadj – vigyorgott Emmet és mellettünk termett – Mi ez a elpirulás és heves szív verés? – bökte meg – Komolyan jövõbeli anyósodra emlékeztetsz – ez alatt anyut értette.
- Tudod Emmet, ezt nevezik szerelemnek – világosítottam fel – Ami a te nyelveden azt jelenti ,, esti program ’’. De Ugye tudjuk mindannyian, hogy nálatok Rosalie – val ez mi is valójában… - néztem rá sejtelmesen.
- Oh, hát szóval hallottad! – vigyorgott.
- Ha egy panelban laknánk akkor… - nevettem és inkább nem fejeztem be a mondatot.

- Oké, fiúk – kuncogott Rebeca is – Menjünk – mondta és azzal engem húzni kezdett a parkoló felé. Úgy gondoltam, hogy nála jobb lányt, nem is tudnék elképzelni. Nem gondoltam volna soha sem, hogy megtalálom majd azt a személyt akit én szeretek. A kocsi felé mentünk miközben – szokás szerint – mindenki minket nézett és irigykedve figyeltek bennünket.
Az emberek milyen… furák. Egyszerûen nem tudják felfogni, hogy ha valaki együtt van valakivel akkor nem nézzük úgy az egyik személyt, hogy majd kiesik a szemünk és folyik a nyálunk.
Jó… vagyok én is olyan amilyen, de mégse venném el valakinek a barátnõjét, odáig nem akarok és nem fogok lesüllyedni. Miért? Nekem itt van Rebeca és nekem õ felér a világgal is.
De viszont Amanda… - gondolkoztam el – Õ már más tészta, persze õ se nyúlná le más pasiját, nem is errõl van szó. Hanem a fiú ügyeivel, Emmet – el még este át kellene majd mennünk egy kis csevegésre, hogy megbeszéljük a dolgokat. Aztán valamennyi pénzt is össze kéne dobnunk.
Akkora egy hülye Emmet… Miért kellet megvennünk azt az idióta videó játékot? És akkor még pluszba kellet fizetnünk, azért mert még a megjelenése elõtt vettük meg. Hát gratulálok neki. Miért kell mindenre rávenni. Rossz hatással van rám… Erre rájöttem, Alice – nek csak igaza volt – megint – persze ezt nem vallom be neki.

- A srác ma este át fog jönni hozzánk, bemutatkozni – szólalt meg a kis manó elölrõl.
- Legalább valami jó pasi vagy egy kretén? – kérdezte Rosalie, nem úgy hangzott, mintha érdekelné õt ez az egész.
- Igen – fordult hátra Alice az elsõ ülésrõl.
- De Rose baby! – nézett feleségére Emmet és egyben én is.
- Mi az? – kérdezte, mintha mi sem történt volna és közben olyan csúnyán nézett, szeretett barátom és én is hátráltam. Bekellett vallani… Rosalie így nagyon ijesztõ volt. Pedig én nem ijedek meg ennyitõl…
- Ez a nõ téged kordában tart… - suttogtam olyan halkan, hogy reményeim szerint, Rose nem hallotta meg.
Ezt ellenõriztem és megkönnyebbülve dõltem hátra, hogy tényleg nem hallott meg semmit. Emmet az elõzõ kijelentésemre elmosolyodott.
- Azért szeretem – mondta ugyanolyan halkan, mint én az elõbb és közben vigyorgott.
Hát oké… Biztosan mindenki máshogy fejezi ki, a szerelmét. Hát Emmet – éknek is megvan a saját kifejezésük… Na igen… Ezt most nem akarom részletezni.

Mikor megérkeztünk a házunk elé, rögtön ki is szálltam, persze utána még bevártam Rebeca – t. Anyu és apu kint vártak minket az ajtóban és ránk mosolyogtak.
- Milyen volt Rebeca a mai nap? – kérdezte kedvesen anya.
- Azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz – mosolygott.
- Ennek örülök – ölelte magához – És neked, Zack? – kérdezte.
- Az elsõ óra után már kaptam egy figyelmeztetõt. És minden tanár szeretettel fogadott engem, leginkább az igazgató – vigyorogtam.
- Fiam… - kezdte apám – Nem gondolod, hogy ezen a stíluson… Változtatnod kellene?
- De… nem te vagy az elsõ aki ezt mondja… - gondolkoztam el – De megfogom fontolni! – azzal bementem a házba – Ellenõrzõ a nappaliban! – kiáltottam oda nekik, de tudtam, hogy úgy is meghallják. Hé, emberek, vámpír hallás!
- Mikorra várhatók a vendégeink? – kérdeztem Alice – t.
- Körülbelül… - beleszagolt a levegõbe – Már érzek idegen vámpír illatot! – vigyorgott.
- Csak nehogy nomád legyen – mondta aggódva anyu.
- Dehogy is! Alice mondta, hogy vega a pasas! – mondtam.
- Miért érdekel mellesleg ez téged ennyire? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Alice.
- Hát… Most nézz Emmet – re! – mutattam a foci meccs elõtt ülõ barátomra – Annyira unalmas! Mindig csak TV, TV, esti program és vámpíros könyvek és filmek. Szinte nincs is más témája! – ráztam a fejemet.
Hála az égnek Emmet nem figyelt ide, annyira belemerült a tévézésbe. Ha belegondolok akkor tényleg egy idióta – ezen elvigyorodtam – Pont ezért bírom õt. Szinte össze illünk. Persze nem úgy, hanem, mint barát.

- Ezt úgy gondolom, hogy meglehet érteni… - gondolkozott el Alice és Jasper is elismerõen bólogatni kezdtek. Oké, átvertem õket ez nem volt szép dolog, sajnálom, de muszáj, hogy Amanda boldog legyen! Igen! Vagyis hát… az lesz majd ha sikerül rávennem a pasit… És nem kell beszámolnom, hogy milyen is õ valójában. Vagyis kihagyom a fél életét, de majd lefizetem! Szuper ötleteim vannak és akkor még csak most kezdõdött el.

2010. június 22., kedd

Jó hír :P

Nem tudom, hogy egyáltalán valaki emlékszik - e egyáltalán még a blogra, de úgy terveztem, hogy nyáron ,, visszatérek '' szóval még a héten kaptok frisst. Ha nem nézem meg, hogy mikor volt feltéve az utolsó fejezet, akkor komolyan nem is emlékeznék rám. Nagyon szégyenlem magam, hogy majdnem két hónapra el tűntem :/ De remélem tudlak benneteket kárpótolni azzal, hogy a héten itt kaptok egy frisst :)
Egyenlőre ennyi, majd jelenkezek.
Pussz: Netty ^^

2010. április 28., szerda

When Your Life Changes-29.fejezet

Itt a következő fejezet :) Jó olvasást

When your life changes - 29.fejezet

( Emmet szemszöge)

A hó esett. Kemény... Közben az órát néztem, hogy mikor mehetek ébreszteni a fiatalokat.
- És akkor térjünk vissza arra, mint a régi szép idõkben: felébresztem Zack - éket - vigyorogtam.
- De csak normálisan... - szólt rám Bella.
- Én mindig az vagyok!
- Azért szóltam.
Felmentem az emeletre és egybõl Zack és Rebeca szobájába mentem, na már ezek is összeköltöztek.
Kíváncsi vagyok, hogy Zack majd mit alakít, hogy közben ott a csaja is.

- Na fiatalok keljetek fel! -trappoltam be az ajtón. Rebeca egybõl felült, de Zack még aludt.
- Bocs Rebeca - vigyorogtam rá. Tökre megkedveltem a kiscsajt - Na Csipkerózsika kellj fel - ráztam meg Zack - et - Na megint meghaltál? - morgott valamit, de azt még én se hallottam - Te akartad! - és legúrítottam az ágyról.
- Ez koppant - nevettem.
- Te állat! - morogta.
Még hangosabban nevetni kezdtem, na megyek felébresztem Amanda - t is. Õ se maradjon már ki a buliból.


- Amanda! - ugrottam be a szobába. Meg se moccant, na mivan. Ezek ennyire bírják az alvást? Hát mindárt kiakadok! - Kelj már fel! Mindig kéreted magad. Valami életjel? - bökdöstem. Morgott Õ is valamit - Csak élsz te! - vigyorogtam.
A fejére húzta a takarót.
- Ti mindig kéretitek magatokat a testvéreddel - vigyorogtam. Kinéztem az ablakon - Te akartad! - vigyorogtam. Felkaptam és kiviharzottam vele a szobából.
Zack – et arrébb löktem majd mentem tovább le a lépcsõn.
- Emmet tegyél le! - kiabált Amanda.
- Nehogy letedd! - kiáltott Zack utánam.

Kimentem az udvara.
- Na ha ettõl nem ébredsz fel akkor semmitõl! - nevettem. Zack is utolárt és fetrengett a nevetéstõl.
Amanda - t beledobtam a hóba aki síkitozott.
- Csak megtanultál te tõlem valamit! - adott egy ötöst Zack.
- Hát - nevettem majd bementem.

( Zack szemszöge )

- Hé, Amanda milyen ott kint? - nevettem - Emmet, már van kedvem menni suliba - vigyorogtam.
- Te szemét... - morogta Amanda.
- Ez fájt! Mélyen ütött! - nevetettem még mindig. Bementem a házba ahol már kint volt a reggeli és Rebeca is ott volt. Odamentem hozzá és kézen ragadtam.
- Emmet normálisan ébresztett benneteket? - kérdezte Esme és elénk rakta a kaját.
- Naná, nem láttad? - morogta Amanda és leült Õ is. Ránéztem és próbáltam nem elröhögni magam. A csapzott kutya nem néz így ki.

- Mit bámulsz? - morogta.
- Csak azon, hogy... - kezdtem bele de leordított.
- Nem érdekel!
- Hát jó... - haraptam egyet a szendvicsembe. Amanda toporzékolt majd felment hajat szárítani.

- Ennek kell egy pasi... - vigyorgott Emmet.
- Még mindig bánom azt mikor meséltem egy kicsit a pasijának, drága húgomról... Maradt volna ott neki Amanda... - ránéztem Rebeca - ra aki a "csúnya" pillantásával nézett engem.

- Nem úgy gondoltam... - vigyorogtam. Ettõl a mosolyomtól mindig elolvadt, na most is bevállt ez.
- Vigyázz Rebeca, ne hagyd, hogy Zack ilyen hatással legyen rád! Bella is így volt ezzel... borzasztó... - vigyorgott.

- Kár, hogy be van kötve a kezem... Mikor veszed le? - fordultam nagyapám felé.
- Három - négy napon belül... - gondolkozott el.
- Okés.

***

- Fiatalok gyertek már! - csörtett az ajtón Emmet ezzel sikeresen megszakította majdnem csókunkat Rebeca - val. Még nem volt csókunk, általában mindig megzavartak... De lesz.
- Megyünk! - morogtam. Rebeca - nak nyomtam az arcára egy puszit. Felkaptuk a táskánkat majd lementünk a földszintre ahol már mindenki ott volt.
- Na, leccsattogtak - vigyorgott Emmet.
- Én vezetek! - vettem ki a kezébõl a kulcsot.
- Egy kézzel? - ráncolta össze szemöldökét anyu.
- Naná! - vigyorogtam - Jó akkor Emmet vezet! - morogtam és a kezébe nyomtam a kulcsot.
- Imádlak Bella! - vigyorgott Emmet.

- Na mehetünk - jött le Amanda, na elfogadható a haja.
- Szuper - vigyorogtam, Emmet teljesen meghozta a kedvemet a reggeli incidenssel.
- Ti nem jöttök? - kérdezte Rebeca.
- Nem - mosolygott anya - Van egy kis... elintézni valónk.
- Kis huncutok - vigyorgott Emmet, elõször nem esett le miért mondja, de aztán rájöttem.
- Hát te hülye vagy - nevettem teli torokból - Élénk a fantáziád... Régen voltál már együtt Rose - al - böktem meg.
- Ja... - gondolkozott el - Na menjünk.

Megragadtam Rebeca kezét és kivezettem a kocsihoz, mivel anyáék nem jöttek ezért csak, Rose, Jasper, Alice, Emmet, Amanda, Rebeca és Én mentünk még jó, hogy az újonnan vásárolt - Jasper kocsija, kilenc személyes.
- Emlékszek azokra a régi szép idõkre mikor még csak heten voltunk... - idézte fel a pillanatokat - De aztán jött Bella, majd elment... Jöttetek ti de elmentetek... Visszajöttetek mind a hárman. És most itt van Rebeca is! Komolyan új lakás kell! - vigyorgott.
- Ki akart idejönni? - kérdeztem - Anya, nem?
- Ez gonosz volt... - vigyorgott.

- Újra suli - azzal Emmet ki is pattant a kocsiból, aztán mindannyian. Néhány ügyeletes rémülettel nézett rám, én meg elvigyorodtam. Mindenki engem és bekötözött kezemet vagy Rebeca - t nézte, ami zavart engem... Nagyon zavart... Féltékeny vagyok? Igen... az...
- Egy forma az órarendünk! - vigyorgott Alice.
- Juj de jó! – mondtam unottan.
- Rebeca készülj fel! Alice nagyon hiperaktív, mindig jár a szája és elfog majd téged rángatni vásárolni is… És ahogy Alice vásárol! Az rosszabb mindennél… - rázta a fejét Emmet, annyira színpadiasan mondta el az egészet. Már el is nevettem ezen magamat.

- Elsõ óra… - nézte az órarendet Rebeca.
- Matek – válaszoltam – Mr. Greene – vel – vigyorogtam.
- Huh az a tanár már biztosan hiányolt téged, láttad volna, hogy fellélegzett mikor látta, hogy nem vagy ott a helyeden. Nagy kõ esett le akkor a szívérõl és akkor már azt hiszem azt gondolta: úristen, azt hiszem a mai napom tökéletes lesz!
- Emmet… Te hallod is mellesleg, hogy mit beszélsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem… Nem igazán… - gondolkozott el – De azért szórakoztató, nem? – hát persze, soha sem adja fel a reményt.
- Az biztos, teljes mértékben – válaszolt Jazz.
Közben megszólalt a vészjelzõ is.
- Na Mr. Greene… essünk túl rajta – vigyorogtam kajánul.
Amanda csak megrázta a fejét és ment elõre, majdnem minden srác megfordult mikor elhaladt mellette, engem meg megszállt az ihlet.
Rebeca elengedte a kezemet, egy puszit nyomott az arcomra és odafutott Amanda – hoz.

- Emmet – böktem meg haveromat – Arra gondolsz, mint én? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Aha – vigyorgott – Mire gondolunk?- hajolt oda hozzám.
- Szerzünk egy pasit Amanda – nak – bólogattam elismerõen, hogy ilyen csodás ötletem támadt.
- Szuper – bólogatott elismerõen – De hogyan? – kérdezte.

- Egy vámpír srác költözik a szomszédunkba! – jött oda táncolva Alice.
- Így – vigyorogtam – Lefizetjük a srácot! Amanda boldog lesz engem, meg nem fog szekírozni! – imádom magamat.
- Vegetáriánus? – kérdezte Jasper.
- Igen az – válaszolt.
- Szuper! – vigyorogtam. Alice és Jasper furán méregettek engem – Lesz egy új haverom! – adtam az ártatlant, máris máshogy gondolkodtak. Na… majdnem elárultam magamat… majdnem.
Már csak remélni tudom, hogy Emmet nem fogja elárulni ezt az egészet, vagyis tõlem elárulhatja, csak ne jusson Amanda fülébe… na és persze Rebeca – éba, mert akkor nekem annyi, biztos vagyok benne, hogy kifilézne engem.
Bár ha Emmet elmondja ezt az egészet Rosalie se fogja megállni szó nélkül az egészet, ahogy én ismerem õt. Na igen, így hátha nem fogja elkövetni azt a hibát…

- Na gyerünk, mert lekéssünk az órát – mondta Alice és elkezdett minket a bejárat felé tolni. Végig haladtam a már régen látott, mégis ismerõs folyosókon.
- Hát… mit ne mondjak otthon kellemesebb volt – ráztam a fejemet.
- Hidd el! Nem lesz olyan rossz – vigyorgott Emmet.
- Ja… - morogtam, egyáltalán nem kedvesen – Jól van bocs – vigyorogtam. De kemény hangulat változásaim vannak… Megijedek, komolyan mondom magamtól! Na… akkor most gyorsan elképzelem magamban, hogy milyen érzés lehet a tanároknak, mikor belépek a terembe.

- Jó napot, Mr. Greene – köszöntem a tanárnak aki ott ült az asztala mögött, egybõl ki is esett a toll a kezébõl, mikor meghallotta a hangomat. Büszkén elvigyorodtam és leültem Emmet – tel szokásos helyünkre, Amanda mellett Rebeca ült. Hát… ez kellemetlen lesz – meg is ráztam a fejemet.
- Zack, elmesélné az osztálynak, hogy mi is történt magával?- kérdezte. Carlisle – al megbeszéltük, hogy elmondhatom az igazságot, persze kihagyva azt a részt, hogy megmentettem Rebeca – t meg ilyenek.

- Hát… Az erdõben sétáltam, mikor megtámadt engem egy medve. Elég durva volt… - gondolkoztam el és próbáltam visszaemlékezni mi is történt – Akkor utána próbáltam futni elõle, de neki vágott a fának… elvesztettem az eszméletemet…és körülbelül ennyi – vigyorogtam.
- Hát ez nagyon hihetõ… - mondta a tanár szem forgatva.
- Oké – mondtam és felálltam kimentem a tanár mellé és megmutattam a derekamtól lévõ sebet, amire elámult – Ja és a gipsz is csak dísz – mondtam gúnyosan és visszaültem a helyemre.

- Amúgy a fejemen is van seb, csak azt Alice eltüntette az alapozójával – vigyorogtam és Alice – re mutattam. Emmet elkezdett mellettem kuncogni és elismerõen adott egy pacsit, hogy megaláztam a tanárt. Ismét egy érv, hogy imádom magamat.
Jasper is kuncogott, de Alice leállította õt, hát igen… ez van, ha valaki házas, szembe kell nézni az élet kellemetlen dolgaival is.
- Khm… most kezdjük el az órát – mondta a tanár zavartan, én meg próbáltam el fojtani feltörni készülõ nevetésemet – Ma a geometriával fogunk foglalkozni – jelentette be.
- Ezt legalább értem – súgtam oda Emmet – nek, aki – mint én az elõbb – próbálta elfojtani nevetését.
- Valami baj van Zack? – kérdezte Mr. Greene.
- Nem… - mondtam – Csak azt mondtam Emmet – nek, hogy ezt az anyag részt értem – vigyorogtam.
- Elmondanád az alapfogalmakat? – kérdezte.
Mindig beletrafál…
- Tévedtem… Nem értem! Összekavarhattam valamivel – a tanár lehunyta a szemét és az orrnyergét kezdte el maszírozni.
- Örülünk, Mr. Volturi, hogy visszatért közénk… - mondta és hátat fordított nekünk.
- Hát még én! – bólogattam elismerõen.
- Zack, elég szánalmas dolognak tartom, hogy mikor egy tanár elfordul, elkezdesz beszélni! – oktatott engem.
- Akkor én az vagyok? – azt hiszem ezt inkább kérdeztem.
- Mr. Volturi az igazgatóiba! – szólalt meg a tanár.
- De most még nem is csináltam, semmi rosszat! – és most igazam volt, csak mondtam, hogy értem ezt… aztán rájöttem, hogy mégsem… Ebben, mi a rossz?
- Zavarja az órát! – és már ki is nyitotta nekem az ajtót. Milyen udvarias. De én azt tettem amit mondott, összeszedtem a dolgaimat és kiléptem az ajtón.

Hát pedig most – az én véleményem szerint – semmi büntetendõ dolgot nem tettem… Na persze ez az én véleményem a tanárok, már nem így gondolják. De hát akkor is! Ez felháborító! – keltem ki magamban.
Végig mentem a folyosón és, a már régen látott igazgatói iroda felé vettem az irányomat.
- Milyen régen voltam már itt – mondtam fej rázva, mintha ez lenne a világ legnagyobb bûne.
- Mr. Volturi? – jött ki az igazgató.
- Itt vagyok! – mentem oda hozzá vigyorogva.
- Kérem fáradjon be – mondta és beengedett.
- Köszönöm – azzal le is ültem az igazgatóval szembe lévõ székre. Végig simítottam a bõr kanapén, tényleg… milyen régen voltam már itt te jó ég! Komolyan már elvonási tüneteim voltak.

- Örülök, hogy újra láthatom – ült le velem szembe a diri.
- Hát még én! – vigyorogtam rá, amit õ csak egy gyenge mosollyal viszonzott.
- Meséljen Mr. Volturi, mit mûvelt Mr. Green – evel, hogy ide küldte? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hát elõször nem hitte el, hogy tényleg megtámadt engem egy medve… - mondta, a diri is úgy nézett rám: na ne nézz már hülyének pillantással.
- Jajj ne kezdje már maga is! – megint furán nézett rám – Oké, ne kínozzon, mutatom – felálltam és neki is megmutattam a sebemet.
Mikor meglátta akkor már máshogy ítélkezett. Na igen… ennyit jelent egy seb, na meg egy embernek az ereje. Megsajnált… igen… látom a szemeiben.

- De most már tök kajánul elvagyok – vigyorogtam és leültem vissza az én drága bõr fotelembe.
- Mr. Volturi és… még mit csinált? – na persze, ennyi volt a ható ereje? Máris kemény lett a szíve?
- Hát… odasúgtam padtársamnak, Emmet Cullen – nek, hogy ezt az anyagot értem. És akkor kérdezi Mr. Greene, hogy van – e valami probléma, én meg mondom: hogy nincs, csak annyi, hogy mondtam Emmet – nek, hogy ezt értem. Akkor mondta, hogy: mondjam el a geometriai fogalmat, de nem tudtam… és akkor mondtam, hogy bocs tévedtem, akkor ezt az anyagrészt még se tudom – magyaráztam el neki a történteket.
Csak nézett rám egy da rabig, de aztán megszólalt:
- Zack… - kezdte – Neked szerintem orvoshoz kellene fordulnod…
- Áh, nem kell! Carlisle tökre jól ellátott engem! Látja, itt vagyok a suliban! – kacsintottam rá.

- Igen azt látom… - mondta és kinézett az ablakon, gondolom elgondolkodott, de aztán rám nézett – De én nem olyan orvosra gondoltam… - na ne…
- Én nem megyek agy turkászhoz! – jelentettem be, isten ments még az kéne nekem.
- De… nem állapot, hogy így viselkedik.
- De ez szigorúan, csak a nõvérem ellen vannak! Na meg, hogy szórakoztassam a népet, és észrevette? Élvezik, teljesen feldobom az órákat… persze amelyikrõl nem küldenek ki… - gondolkoztam el – Na de mindegy! A lényeg: nem megyek agy turkászhoz! – jelentettem be ismét – Tudja mi az új akcióm a nõvérem ellen? – a diri megrázta a fejét – Pasit szerzek neki! Hogy legyen boldog… engem nem fog szekálni és hopp, mindenki boldog! – vigyorogtam.
- Ez nagyszerû… - mondta – Kérem az ellenõrzõjét – én odaadtam neki.
- Remélem van még benne hely… - mondtam.
- Ne aggódjon, szorítunk neki helyet – válaszolt.
- Nem aggódok – vigyorogtam és megvártam, hogy beleírjon valamit a tájékoztatómba.

- Megúszta egy figyelmeztetõvel – mondta és visszanyomta a kezembe.
- Köszönöm – biccentettem egyet és felálltam – Sajnálom, mennem kell törire, lehet ma még találkozunk – vigyorogtam.
- Efelõl semmi kétségem… - mondta és a padlót kezdte el fixírozni.
- Nekem se… - motyogtam magamnak.
Kiléptem onnan és végig haladtam a folyosón. Hát a mai diri adagom meg volt… Hát… azt meg, hogy mit tartogat mára a nap? Azt majd meglátjuk…

2010. április 25., vasárnap

When Your Life Changes-28.fejezet

Huh, basszus, nem is tom már mikor volt friss, komolyan már ide se merem tolni a képemet... Na de ha még maradt olvasóm annak itt van az új fejezet és próbálok visszaszokni a heti két frissre.
Pussz: Netty

When your life changes-28.fejezet

(Zack szemszöge)

Fájdalmat éreztem a fejemtõl egyenesen a derekamig. A rohadt életbe... Próbáltam kinyitni a szememet de nem nagyon sikerült csak sokadszori probálkozással.
Elöször minden összefolyt elõttem majd minden kitisztult elõttem.
Végig néztem magamon. Csak egy nadrág volt rajtam-mint a múltkori ébredésemnél.. Az egyik kezem be volt gipszelve. Többi részemen meg egy nagy heg volt. Nem gyógyultak semmit? Bár... tényleg ez egy elég nagy "seb" és... ha még nekem is így gyógyul akkor mit várok?
-Na szuper...-morogtam magamnak.
-Aú!-a fejembe valami fájdalom nyílalt oda kaptam a kezemet. És akkor megakadt félúton mert lógott ki a kezembõl az infuziós izé... De mikor a fejemhez nyúltam ott is valami kötszer volt. Van egyáltalán olyan pontom ami nincs bekötve? Jó... azért van...
Na legalább most már tudok gondolkozni. ez is haladás.

-Felmegyek Zack-hez!-hallottam meg Emmet hangját. Lesz társaságom,de jó. Már hallottam Emmet csörtetõ lépteit de én behunytam a szememet mert... eléggé zavart a fény.
Erre felkapcsolja a villanyt! Hát...
-Kapcsold már le ember!-morogtam és próbáltam ismét kinyitni a szememet.
-Felébredtél?-csodálkozott.
-Nem! Csak álmomban beszélek!-vigyorotam.
-Az más...-azzal húzott egy széket mellém.

-Szerinted?-tettem fel neki a kérdést.
-Te felébredtél!-na nézd már. Leesett a szerencsétlennek! Felállt majd lefutott.
-Zack felébredt!-kiáltotta.És vámpír sebeséggel mindenki ott termett. Anya egybõl rám vetette magát. Próbáltam nem fel szisszeni de nem sikerült. Csak vámpírból van.
-Jaj ne haragudj!-mondta.
-Áh... semmi-próbáltam elvigyorodni kisebb nagyobb sikerrel.
-Amanda kinyitottad a szekrényt?-kérdeztem most már azért jobban voltam,mint a múltkor.
-Igen...-mondta de most Õ se volt ellenséges. Úristen... Ezt is megértem?
Ismét végig néztem magamon-Azt hiszem majd kérek egy adag alapozót. Ezt nem igazán lehet eltüntetni... Még vámpír sebességgel se gyógyul!- mutattam végig magamon.

-Tényleg! Rebeca jól van?-kérdeztem mostmár komolyan.
-Igen-mondta Carlisle.
-Miért én hány napig aludtam amióta egyszer felébredtem?-de jól meg fogalmaztam.
-Több,mint két hétig
-Jól van akkor most kimászok az ágyból!-azzal próbáltam kimászni de nem sikerült mivel anya visszanyomott.
-De látni akarom Rebeca-t!-dacoskodtam.
-Most alszik de ha felébred láthatod!-biztosított róla. Nyügösen dõltem vissza.
-Ezt a vacakot nem lehetne innen kivenni a kezembõl? Idegesít...
-Ez azért van mivel nem voltál eszméletednél és nem tudtál enni. Ezért kell az infuzió-mondta orvosian Carlisle.

-Jó... akkor tegyük fel,hogy enni fogok és te kiveszed belõlem!-adtam neki kompromisszumot. Elgondolkozott majd válaszolt:
-Jó legyen-mosolyodott el.
-Je!-azzal oda lépett mellém levette az infuziót,lecsatlakoztatta errõl a nem tudom mirõl és végül kihúzta a kezembõl majd rátett egy vattát amit ott tartott. Én nem tudtam mivel be volt gipszelve a kezem.
-És a fejemről ezt a kötést?-néztem rá nagy szemekkel.
-Rendben,szerintem már begyógyult a seb-azzal azt is levette.

-És mit ennél öcskös?-huppant le mellém Emmet.
-Hm...-gondolkoztam el,mintha ez lenne a világ legnagyobb kérdése- Mc Donald-os kajára gondoltam-vigyorogtam.
-Egybõl ilyennel kezdeni?-húzta fel szemöldökét anyám.
-Hát! Most miért ne?-vigyorogtam.
-Zack, most nem örülnék neki ha ilyet ennél!-mondta Carlisle-Inkább gyümölcsöt kéne enned vagy amibe nincs sok szénhidrát.
-Komolyan beszélsz?-kerekedtek ki a szemeim. Nem emlékszem rá mikor ettem utoljára gyümölcsöt. Pedig vámpír memória-Amanda szokott ilyen vega dolgokat enni!-mutattam felé.
Carlisle rondán nézett rám.
-Ajj... Oké! Ne nézz így! Hozd a mérget...-vigyorogtam.
-Azt hiszem megmaradsz-nevetett Emmet.

-Ja... Zack visszatér! És rosszabb lesz, mint eddig... Háhá!-és Amanda-ranéztem.
-Azt hiszem hozok neki gyümölcsöt...-mondta Esme. Anya is csúnyán nézett rám.
-Most legalább jól vagyok!-vigyorogtam.
-Elnézem még neked. Mivel most ébredtél fel-próbált meg, megölelni. Ami elég sután ment.

-Felkelhetek? Elgémberedtem...- adtam egy ártatlan képet.
Mindenki Carlisle-t nézte és várt egy választ.
-Biztosan jól vagy? Hiszen csak most ébredtél fel két hét után egy nem kis balesetbõl...
-Tutira jól vagyok!-mondtam felültem aztán lassan felálltam. Mindenki érdeklõdve nézte lépteimet-Nyugi! Nem most lépek elöször a lábamra-vigyorogtam.

Alice odadobott nekem egy pólót. Próbáltam belebújni ami végülis sikerült-igaz nehezen a gipsz miatt.
-Most kapok majd igazolást?-kérdeztem-Miért nem a jobb kezem tört el?
-Akkor nem tudnál leckét írni...-szólt anya.
-Mintha most írnék-vigyorogtam. Anya dühösen nézett,persze most örült,hogy jól vagyok-Áh csak viccelek!-vigyorogtam.

Esme feljött a "mérgemmel". Amit gyorsan megettem. Meg se rágtam csak elnyeltem.
-Oké,végeztem jól laktam! Mehetek Rebeca-hoz?-kérdeztem.
-Áh szóval erre ment ki a játék?-tette csípõre a kezét Alice de közben vigyorgott-Várj hozok alapozót aztán mehetsz!-azzal elment.
-Én azt csak poénból mondtam...-mondtam neki ilyedten.
-Az lehet,csak ha a csajod meglát akkor elájul-vigyorgott Emmet. Gondolom azt várta,hogy azt mondjam: "Õ nem a csajom". De nem mondtam.
-Na itt vagyok-vigyorgott Alice-Megakarod nézni az arcodat?
-Naná!-belenéztem egy kistükörbe amit Alice hozott. Még én is megijedtem magamtól-Kár,hogy nincs Haloween... Most jelmez se kéne-néztem az arcomat-Na jó,Alice essünk túl rajta..
-Gondolj arra,hogy nagy sztár vagy és azokat is sminkelik-bíztatott Alice.
- Miért? Eddig nem voltam sztár?
Alice megforgatta a szemeit majd munkára látott és gyorsan kész is lett.
Õ biztos sûrûn csinálja ezt... Bár fölöslegesen mert amúgy sincs rajta hiba. De hát nõbõl van és "muszáj" sminkelnie.

-Kész!-vigyorgott és elém nyomta a tükröt. Elismerõen néztem.
-Kösz Alice!-gyorsan nyomtam az arcára egy puszit majd én már vonultam is Rebeca-hoz.
Ha rágondolok ezerszer jobban leszek. Követtem az illatát és megtaláltam csak két szobával kellet arréb mennem.

Az ajtó nyitva volt. Ezért bedugtam a fejemet és megláttam Rebeca-t aki az ablakon nézett ki. Egy hirtelen mozdulattal mellette voltam és leültem egy székre.
Rám kapta a tekintetét és először szóhoz se jutott.
-Zack?-hitetlenkedett. Elmosolyodtam.
-Igen-mondtam. Megfogtam a kezét amire Ő elmosolyodott.
-El se hiszem, hogy itt vagy! Jobban vagy már?-kérdezte.
-Most, hogy látlak már sokkal jobban-vigyorogtam.

Elbeszéltük vele az egész délutánt.
Egy nagy ásítás hagyta el a száját.
-Pihenned kell-mondtam.
-De akkor elmész...-mondta és lebigyesztette ajkait-Maradj itt!-el nevettem magamat. De örültem neki, hogy ennyire ragazkodik hozzám.
-Itt maradok-adtam meg magamat-mert bekell vallanom. Én se nagyon akartam elmenni.
Arréb húzodott én meg mellé feküdtem. Vállánál fogva átöleltem Őt, hogy ne bánthassa senki. Bár nem hinném, hogy itt lenne valami... De féltettemm őt.
Érdekes látványt nyújthattunk. Egy lány akinek elvan törve a lába. És egy srác akinek elvan törve a keze.
De a családon kívül nem lát minket senki. Meg ha látna se izgatna.

Hallgattam Rebeca engyenletes szuszogását. Nem sokkal késöbb meg én is álomba merültem. Végülis minden jóra fordult.
Itt vagyok életem szerelmére-amit sosem gondoltam volna-és ha ezt is túléltük. Anyámnak - megint - igaza volt. Semmi se választhat el minket egymástól.

(Emmet szemszöge)

-Azt hiszem takarodóra intem a fiatalokat! Zack már nagyon rég Rebeca-nal van és ki tudja mit csinálnak?!-mondtam tetetett ijedséggel- Ezt nem hadhatjuk!-vigyorogtam és felálltam.
Felmentem az emeletre ahol Rebeca szobája volt. Benéztem.
-Oh hát,mindjárt meghatódok-vigyorogtam magamban.
Lesuhantam a fölszintre.
-Na felébresztetted őket?-kérdezte Jasper-Csak mert... nem érzem, hogy fent lennének...
-Nem volt szívem felébreszteni őket...-vigyorogtam.
-Alszanak?-ráncolta össze a szömöldökét Rose.
-Igen... Olyan "cukik" voltak, hogy nem akartam felébreszteni őket...- mindenki felment az emeltre. Utánuk mentem.

Még mindig szuszogtak. Zack védelmezően karolta át Rebeca-t. Mintha most is védené, hogy nem eshessen baja.
-Olyan aranyosak!-vigyorgott Alice.
-Azok-mosolyodott el Bella és átölelte Edward-ot. Áh ne! Mindjárt meghatódnak Ők is.

-Na jó fiatalok menjünk mert felébrednek és ezt nem nagyon tudjátok ki magyarázni-vigyorogtam és én már kint voltam a szobából. De azért megnéztem volna, hogy Zack és Rebeca mit szólnak ahhoz, hogy az egész família ott áll az ajtóban és őket lesik. Kemény menet lenne - ezen el is kellet nevetnem magam.
- Valamin nagyon jól szórakozol Emmet Cullen! - jött oda mellém Alice.
- Ki a jövőbe látó? - vigyorogtam.
- Én... De nem látom mit akarsz! - toporzékolt mellettem.
- Hát... Végülis csak azon agyaltam, mit szólna Zack és Rebeca ha az egész família ott lenne a szobájukba és őket néznék. Azért kemény lenne nem? - vigyorogtam. Ez a kaján vigyor soha nem tud lefagyni rólam
- Nagyon vicces lenne - morogta azzal elvonult.
- Hát tudom - és levetettem magamat a kanapéra.
Teljesen unalmas minden, ha Zack nem boldogít engem. Két hét a viccei nélkül? Azért már kezdem unni az agyamat...

( Zack szemszöge )

Ébredezni kezdtem. Rebeca is már ébredezett. Lassan kinyitotta a szemét és rám nézett azokkal a gyönyörű tengerkék szemeivel.
- Jó reggelt - mondtam.
- Neked is - nyújtózkodott egyet. Hallottam, hogy megkordul a gyomra. Elmosolyodtam.
- Hozok reggelit - nyomtam a fejére egy puszit - Sietek vissza! - vigyorogtam.

Kivágtattam a szobából. Le a lépcsőn.
- Zack, neked még pihenned kéne - rázta a fejét nagyapám.
- Kéne - vigyorogtam - De kajás vagyok!
- Rebeca - nak ma leveszem a gipszét - elmosolyodtam.
- Szuper - vigyorogtam. Nagyapa ment a szobába. Gondolom Rebeca - nak is elmondja a hírt.

A konyhába ott volt Amanda meg Esme.
- Felkeltél? - ráncolta össze a szemöldökét húgom.
- Igen - mondtam a és hűtőhöz mentem.
- Vége a nyugalomnak... - szerintem csak magának mondta de meghalllottam.
- Ennyire ne örülj! Haldokló bátyáddal beszélsz! - vigyorogtam és eljétszottam egy köhögést. Megforgatta a szemeit.
Én kivettem a cuccokat a hűtőből. Összeszetettem, hogy szendvics legyen belőle.
- Te szendvicset csinálsz? - csodálkozott.
- Jól látod - vigyorogtam. Odavágtam neki egyet - Jó étvágyat - azzal feltrappoltam az emeletre.
Carlisle még mindig ott mondott valamit. Leültem Amanda mellé az ágyra és elétettem a tálcát. Nagyapám elmosolyodott de mondta a beszédét.
- Szóval ma olyan öt körül leveszem, mert most megyek a kórházba - aha jólvan.
- Rendben - mondta Rebeca.

- Jó étvágyat - vigyorogtam. Rebeca beleharapott majd elmosolyodott. - Köszi.
- Nincs mit - vigyorogtam.

- Sziasztok! - toppant be a szobába Alice - Rebeca beírattalak az iskolába jövőhéten kezhetsz - vigyorgott - Te is folytatod ott a sulit ahol abbahagytad - mutatott felém.
- Mert? - kérdeztem.
- Mert azt mondtam! - hohoho! Alice bevadult.
- Oké, nyugika van Alice! - vigyorogtam.
- A gipszet még nem veszik le, de nyugodtan mehetsz suliba.
- Hálelujá' - motyogtam.
- Rebeca, te birod emberek közt? - fordult felé Alice.
- Igen, van önuralmam - mondta.
- Akkor még jobb - vigyorgott -Akkor hétfőn kezhetsz.
- Milyen nap van ma? - kérdeztem.
- Péntek... - akkor már csak három nap szabadidőm van. Ajj... Mindegy. Suliban kikészítem a tanárokat, igen... ezt fogom tenni! Szuper vagyok.
Bár visszakell majd fognom magam, mert itt van nekem most Rebeca. De néha mégis belefér egy - két kicsike incidens, nem?

2010. április 7., szerda

When Your Life Changes-27.fejezet

Hát... már nagyon rég volt friss, de most itt van. Remélem maradt néhány olvasó aki még szívesen olvasna, néhány komival is lécci dobatok meg :)
Köszi, Netty ^^

(Bella szemszöge)

Most Rebeca-nal voltam. Õt is lányomnak tekintettem mivel biztos voltam benne,hogy fontos szerepet fog játszani Zack életében.
Zack már három napja nem kelt fel,de Carlisle szerint ez normális. Rebeca-val is így volt a helyzet.
De lassan mozogni kezdtek a szepillái és végül kinyiltak a szemei. És megláttam gyönyörû kék szemeit. Tudom mostmár miért szeretett bele Zack.
Bártóritóan rá mosolyogtam.
-Ki maga?-szólalt meg rekedt hangon.
-Zack anyukája vagyok-bólintott egy aprót.
-Õ hogy van?-kérdezte.
-Õ súlyosabban megsérült,mint te. Ezért Õ még nem ébredt fel- mondtam-De nyugodt meg fel fog épülni Õ is. Most szólok Carlisle-nak hogy felébredtél-mondtam neki. Bólintott én meg gyorsan lerohantam apámhoz.
-Rebeca felébredt!-egybõl felállt és utánam jött. Majd az egész család is.

-Szia Rebeca! Én Dr. Carlisle Cullen vagyok,de szólíts csak Carlisle-nak-mutatkozott be neki.
-Rebeca Volturi,de már nem Volterrában élek...-mutatkozott be Õ is. Majd az egész család is bemutatkozott. Emmet persze nem tudta elkerülni,hogy ne mondjon szegénynek egy viccet.
-Mire emlékszel,mi történt?-kérdezte Carlisle.
-Zack-el az erdõben találkoztam. Ott elkezdtünk beszélni,majd elbúcsúztam tõle mert ide költöztem Forks-ba és szerettem volna elhelyezkedni. Amikor haza indultam egy medvével találtam szembe magamat. Rám támadt,biztos meg volt sebesítve. Én síkitottam és Zack rögtön ott volt. A medve hozzá vágott egy fához, Zack-et is de Õt sokkal erõsebben. Majd én már nem emlékszek semmire se-mondta Rebeca.

-Jól van,ezzel is sokat segítettél-mosolygott Carlisle.
-Zack jól van?-kérdezte meg Carlisle-t is.
-Igen,mostmár stabil az állapota-mosolygott. Rebeca megkönnyebülve fújta ki a levegõt.
-Édesem hoztam neked egy kis levest-jött oda anyáskodóan Esme.
-Köszönöm-mondta udvariasan.
-És Rebeca-jött oda Emmet-Szóval mit csináltatok ti ott az erdõben?- mintha valami kifaggató show-ban lettünk volna. Szegény lány csak nézett Emmet-re mert nem tudta,hogy mit válaszoljon. Persze gondolom
-Emmet!-szóltam rá.
-Én csak kérdeztem-emelte fel a kezét védekezõ képpen.

(Edward szemszöge)

Zack-nél bent voltam a szobájában elég sok időt töltöttem nála. És Carlisle és mondta,hogy jó ha valaki mindig van mellette.
-Aú...-szisszent fel mellettem.
-Zack?-kérdeztem.
-Aha..-morogta-Nagyon fáj a fejem... Meg mindenem-szorította összeszemeit-Szóval kréhetek,érzéstelenítőt, fájdalom csillapított, altatót vagy valamit? Mert nem hinném,hogy kibirom.
-Rögtön jövök!-mondtam azzal gyorsan leorhantam a nappaliba.

-Hol van Carlisle?
-A kórházban-mondta Esme-Miért?-nem hallották,hogy Zack-kel beszéltem?
-Zack felébredt-azzal mindenki felment az emeletre. Addig én felhívtam Carlisle-t.

-Zack felébredt!-mondtam-Nagy fájdalmai voltak és kéne neki valami...-elmagyarázta,hogy hol találom még az altatót. Gyorsan felmentem ahol az eszközök voltak majd Zack szobájába mentem. Mindenki ott volt én meg utat törtem és leültem mellé,hogy bármikor beadhassam az injekciót.
-Rebeca jól van?-fordult a többiek felé.
-Igen,előbb ébredt fel de megint elaludt-mondta neki Bella-Aggódik érted-Zack elmosolyodott,de látszódtak rajta a fájdalom nyomai.
-Súlyos sérülései vannak?
-Eltört az egyik lába és inkább sokkot kapott-mondtam. Bólintott.
-És nekem? Múltkor nem annyira volt időm nézni...-próbált nevetni.
-Eltört az a bal kezed. Egy... "kráternek" is mondható sebed van a homlodoktól a derekadig. A fejeden egy seb. És sok vért is veszítettél.
-Szuper... Csoda,hogy még élek...-morogta inkább magának,mint enkünk.
-Zack,ne beszélj butaságokat!-jött oda Esme is. Zack elgondolkozott majd Bella felé fordult.

-Mond meg Rebeca-nak,hogy nem kell aggódnia,mert megfogok gyógyulni-lehet ezen gondolkodott ennyi ideig? Igen... szerintem ezen. Hogy Rebeca-ért meggyógyul. Én is ezt tenném ha a helyében lennék. Bella miatt meggyógyulnék.

-De azt hiszem kérek valamit mert mindenem fáj és... már elég nehezen tudom elviselni...-motyogta.
-Carlisle altatóra gondolt mivel így pihenni is tutsz... De nem tudom meddig fog kiütni téged-mondtam neki majd elővettem az injekciós tűt.
-Remélem jó sokáig...-morogta magában.
Beadtam neki az injekciót,majd pár perccel később már egyenletesen szuszogott.
-Soha nem gondoltam volna,hogy még haszna lesz annak, hogy elvégeztem az orvosit...-motyogtam magamnak,de mindenki meghallotta.

Mindenki Zack-et nézte.
Benne most nem a csinytevésre készülő fiút látták. Hanem a hős szerelmest aki megmentette szerelmét és kockáztatta saját testi épséget.

(Bella szemszöge)

Átmentem Rebeca-hoz. Most Zack-nél Edward volt. Benéztem az ajtón és Rebeca az ágyban feküdt. Mit is csinálhatott volna mást?
-Szia-küldtem felé egy barátságos mosolyt.
-Szia-szólalt meg Ő is rekedtes hangon.
Odahúztam mellé egy széket.
-Van valami baj? Nem vagy éhes?-tettem fel neki a kérdéseket.
-Nem köszönöm-mosolygott. Megkedveltem Rebeca-t és nagyon jó párja lesz Zack-nek.

-Zack hogy van?-kérdezte.
-Elöbb ébredt fel-mondtam neki és szemében megcsillant a boldogság- Üzent neked: Nem kell aggódnod miatta mert megfog gyógyulni- adtam át az üzenetet.
Könnyek gyűltek a szemében majd az első pillantásánál kibuggyantak a szeméből a nagy kövér könnyek.
-Ezek... csak öröm könnyek-törölte le őket.
-Nem sokára tényleg jobban lesz. Most vannak fájdalmai,de most is csak rád gondolt-mosolyogtam rá-Most kapott altatót,hogy pihenni tudjon.
-Nem mehetek be hozzá?-nézett fel rám.
-Megkérdezhetem Carlisle-t,hogy mit szólna ehez. De azt hiszem Ő is azt mondaná,mint én. Szerintem még neked is neki is pihennie kell- nem mondhatom szegénynek,hogy nem nem mehetsz be hozzá mert lehet megijednél a sebeitől.

-Jó rendben-adta meg magát.
-De igérem amint jobban lesztek tőlem egész nap egymás mellett lehettek-mosolyogtam.
Lesütötte szemét és arcát elöntötte a pír.
-Biztosan nem vagy éhes?-kérdeztem meg megint tőle-Nem kérsz szendvicset? Szívesen csinálok neked.
-Na jó-csak addig győzködtem Őt amíg meg nem adta magát. Felálltam lementem a konyhába.

A hütőből kivettem a szendvicshez szükséges dolgokat majd gyorsan összedobtam Rebeca-nak néhány szendvicset.
Nem tudtam Ő mennyit eszik,mert Zack elég sokat. Amanda például a felét. De Rebeca étkezését még nem tapasztaltam ki.
-Rebeca-nak csinálod?-jött mellém Emmet.
-Igen-mondtam és egy tálcára tettem a szendvicseket.
-Na megyek én is boldogítani-vigyorogott.
-Oké,de ne hozd fel neki Zack állapotát... Nem mondtam neki, hogy súlyosabbak a sérülései,mint ahogy Ő gondolja. Nem akarom, hogy felizgassa magát-hadartam el neki,hogy csak Ő hallja.
Bólintott de nem voltam benne biztos,hogy fel is fogta.

Amanda szobája felé menet bepillantottam Zack-hez is. Edward még mindig ott volt. Küldtem felé egy mosolyt amin Ő is elmosolyodott. Felállt és vámpír sebességgel mellettem termett.
Egy csókot nyomott ajkaimra.
-Na gyerekek,ezt ne itt! Most amúgy is visszük a fini-hamit Rebeca-nak-vigyorgott Emmet és tolni kezdett Rebeca szobája felé. Vállam fölött még Edward-ra néztem aki csak mosolygott majd vissza ment a szobába.
-Szia Rebeca-vigyorgott Emmet.
-Szia Emmet-köszönt Amanda is. Szegény szerintem már előre félt, hogy Emmet ma milyen ideióta viccet talált ki számára.
-Jó étvágyat-tettem az ölébe a tálcát.
-Köszönöm-mosolygott.

Felemelt egy szendvicset és beleharapott.
-Nagyon finom-mondta. Elmosolyodtam.
-Na persze! Nyugodtan mondhatod,hogy rossz! Én már innen nem bírom a szagát-fogta be az orrát Em.
-Nem is a te orrodnak találták ki. Amúgy ez azért van mert te az emberi ételt se bírod. A félvérek viszont igen.
-Azta... Honnan tudod?-hát mindjárt lehidalok előtte.
-Emmet! Két félvért neveltem fel azért már ötven év alatt csak tudom!- vágtam hozzá.
-Jól van na húgi... Csak nyugalom! Levegő ki-be, ki-be-vigyorgott. De letörölném azt a mosolyt az arcáról-Kezdek megijedni a tekintetedtől.
-Jól teszed!-azzal visszafordultam Rebeca-hoz akinek egy nagy ásítás hagyta el a száját.

-Most hagyunk pihenni-mondtam és végig simitottam az arcán. Emmet-et kitoltam a szobából.
-Én még maradtam volna-lement a földszintre.
-Pihennie kell!-mondtam Emmet-nek de már ott sem volt.
Átmentem két szobával arréb ahol Zack volt és még mindig Edward.

-Min gondolkozol?-ültem le mellé.
-Nem tudom... Mindig valami eszembe jut... De pontos választ nem tudok rá adni... Hogy miért van ez így-morgolodott és fejét a mellkasomnak támasztotta. Majd felemelte és egy mozdulattal az ölébe rántott.
-Mikor fog felébredni?-tudom, hogy még csak most aludt el. De már annyira szeretnék beszélni vele.
-Nem tudom...-mondta bizonytalanul Edward-De már az is jó, hogy felébredt és tudott rendesen bezsélni. Három nap után ez elég nagy csoda-mondta.
-Igen végülis az.Carlisle szerint egy ember nem élne túl ekkora balesetet.
-Én is hallottam mikor ezt mondta. Szerencsénk volt...-mondta.

Carlisle bejött lecserélni az infúziót.
-Ez azért szükséges mivel nem tud most enni és inni. Valamivel viszont kell táplálni mert kiszáradna és mégjobban legyengülne-mondta mikor meglátta az arcomat.
Bólintottam és egy kábát majd kaptam tőle egy apai mosolyt. Visszadöltem Edward védelmező karjaiba és Zack-et néztem. Bármikor felébredhet-pár napon belül...

2010. március 21., vasárnap

Díj :D




Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót(ami am szerintem egy pöppet béna) kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.

Azok akiknek adom:

Nekik adnám át a díjat:
Csub94-Szenvedés&Szenvedély
Drussila-La push vámpírja
Ivi - Arany szívdobbanás
Ella- Megfosztott bárány
Szannika - Örök éj
Eszter - Robsten Story

Teszt:
Név:Netty
Becenév:Netty
Lakhely: Magyarország-Abony
Születési hely: Cegléd
Magasság: 165 cm
Névnap: jún. 13
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: 0
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, angol
Gyűjtemény: cipők
Cipőméret: 38-39
Iskola: Gyulai Gaál Miklós Ált. Isk.
Kedvencek: írás, olvasás, zenehallgatás, haverokkal lógás (L)
Hobbi: írás, olvasás, zenehallgatás haverokkal lógás.
Zsebpénz: 1800 ft xD
Álom: Amerikába kimenni xD
Szerencseszám: 16
Szeretnék találkozni: egy Amerikai sztárral
Háziállatok: kutyusok :)
Ezt a díjat Szannika-tól kaptam, akinek nagyon nagyon köszönöm, 2010.márc.21-én. :) (LL)

2010. március 20., szombat

When Your Life Changes-26.fejezet

Bocs, hogy tegnap elmaradt a friss, de nem voltam itthon :/ Így nem tudtam feltenni, bocs. De most itt van :D

When your life changes-26.fejezet

(Zack szemszöge)

Rebeca fölött egy óriási nagy medve tornyosult. Megkövülten álltam ott nem tudtam hirtelen mit csináljak, de észbe kaptam és gyorsan oda futottam és lelöktem róla a medvét.
De még az én vámpír erõmmel is sikeresen egy fához hajított. Jól bevágtam a fejemet ami azzal járt,hogy a fejbõröm felszakadt. Éreztem, hogy valami meleg nedves dolog folyik a nyakamra. Vér. Így jár aki félvér...

A medve Rebeca felé ment és Õt is a fához dobta. Nem érdekelt,hogy egy seb van a fejemen, de a medve felé mentem és ellöktem onnan. Ezzel nyertem egy kis idõt. Rebeca felé néztem aki eszméletlenül feküdt a fa tövében. Gyorsan odarohantam és gondosan az egyik bokor mellé helyeztem.
-Mindjárt visszajövök-suttogtam a fülébe és megsímitottam a fejét. De a kezem véres lett.
-Jaj ne!-motyogtam. Most mit csináljak? Öljem meg a medvét... Vagy elõször menjek Rebeca-val Carlisle-hoz. Nem tudtam választani mert valami-a medve-megtalálta rejtett helyünket és felkapott.
Láttam egy olyan filmet ahol az ember feldühíti az állatot és megöli Õt. Nem számít ha ezzel megmentem Rebeca-t. A medve most fölém tornyosult és egy hirtelen mozdulattal végig szántott a körmével a fejemtõl egyenesen a derekamig. Ezzel sikeresen elérte,hogy a ruhám elszakadjon. Fájdalmasan felsziszentem.

Elõjött belõlem a döntés: inkább: Rebeca-t viszem Carlisle-hoz. De mi van ha nincs otthon? Mert ha otthon lennének akkor már a segítségemre jöttek volna. Na és Alice?
Hol van most a képessége.
Jól van Zack nyugi. Kimásztam a medve alól majd döcögös léptekkel a bokor felé indultam ahol Rebeca feküdt.
Karjaimba kaptam és futni kezdtem a Cullen-villa felé ami szerencsére nem volt messze.
Már láttam a házat.

De nem bírtam sokáig. Lábaim feladták a szolgálatot és szédülni kezdtem. Éreztem,hogy egyre közelebb kerültem a földhöz. Egy nagy puffanás,Rebeca kiesett a kezeim közül. Majd végül én is a földre rogytam. És elnyelt a sötétség...

(Bella szemszöge)

Haza fele mentünk a Cullen-villa fele. Edward vezetett én meg csak bámultam ki az ablakon. Alice,Jasper-rel elment Volterrába elhozni a még Zack-nek és Amanda-nak ott hagyott holmikat.
Amúgy szerintem mindent bepakolt,de azt mondta: jobb ha elenörzöm. Oké hát legyen!
A lányom meg az iskolában maradt matek szakköre. Büszke voltam rá,hogy ilyen okos és van hozzá tehetsége.

Bebszipantottam a levegõt.
-Érzed ezt?-kérdeztem Edward-ot. Õ is beleszippantott a levegõbe.
-Vér...-mondta komoran.
-És medve-nyalta meg a száját Emmet. Rose megbökte,hogy most ne a kaján járjon az esze.

Megérkeztünk a ház elé,Edward leparkolt. Szemem megakadt két alakon. A felismerés hamar rám tört.
-Jaj ne!-sikítottam és gyorsan vámpír sebességgel odarohantam ahol, egy részben Zack-et tudtam felfedezni és mellette egy csinos szőke lányt.
-Nem azzal a lánnyal táncolt,Zack? Rebeca-nak hívják azt hiszem- mondta Emmet.
-Felhívom Carlisle!-mondta Edward és elvonult telefonálni. Én Zack-et tanulmányoztam. Fején volt egy kisebb nyílás. Nem akartam megfordítani mert féltem,hogya azzal csak nagyobb kárt teszek.
Tekintetem áttévedt Rebeca-ra. Gyönyörű szőke haja most koszos és sáros volt. De most ez a legkevesebb.
Zack karja Rebeca-n volt mintha megakarta volna védeni.

-Carlisle nem sokára itt lesz!-térdelt le mellém Edward. Megnézte fiúnk pulzusát. Sokáig ott tartotta a kezét,ezért megijedtem.
-Minden rendben?-aggodalmaskodtam.
-Nagyon.... nagyon gyenge a pulzusa Zack-nek-mondta. Eluralkodott rajtam a pánik. Meg se tudtam hirtelen szólalni. Borzasztóan éreztem magamat,csak itt voltam és nem tudtam semmit se tenni.
Rebeca-nak is megnézte a pulzusát.
-Az övé stabil-mondta Edward. Éreztem magamon a tekintetét- Nyugodj meg,Bella!-ölelt megához.
-Hogy bírnék megnyugodni,hogya nem tudom mi lesz öt perc múlva?- most ha tudtam volna már könnyeim patakokban ömlettek volna-Nem érhetünk hozzájuk,mert azzal lehet csak nagyobb kárt tennénk! Nem tutsz semmit se tenni amíg nincs itt Carlisle! Így olyan mintha itt se lennék!-keltem ki magamból. Megszorosabban magához ölelt.
Nagy levegőket vettem hátha ez megnyugtat,de nem nagyon segített.
-Megjött Carlisle!-suttogta a fülembe.

-Siettem ahogy tudtam!-jött oda Carlisle. Ő is letérdelt odaférközött Zack-hez és Rebeca-hoz. Megnézte a pulzusukat. Zack-nél egy kicsit meglepődött-meg is ilyedtem ez miatt-Edward! Emmet! Felkell őket vinnünk! Azt hiszem nagyobb a baj,mint gondoltam..-az utolsó mondatot csak magának mondta,de meghallottam.
Emmet óvatosan karjaiba vette Rebeca-t majd besétált vele a házba- Carlisle direkt mondta neki,hogy ne siessen. Edward Zack-et de azt hittem elájulok mikor megláttam Őt. Mivel eddig csak a hátukat láttuk eddig ez fel sem tűnt.

-Úristen-kaptam a számhoz. Zack arcától a derekáig egy óriási nagy karmolás volt.
-Medve támadás-lépett oda Carlisle-Edward vidd fel!-mondta én még észhez se tértem a sokktól de Ők már rég bent voltak. Észhez kaptam és utánuk mentem.

(Edward szemszöge)

Emmet óvatosan az ágyra fektette a lányt majd én egy másikra Zack-et.
-Emmet!-szólt neki apám-Kérlek nyugtasd le a lányokat! Maradj kint velük-bólintott majd kiment-Bella,légyszíves maradj kint!-hallottam meg Emmet-et-Nyugodj meg.
-Hogy lennék nyugodt amikor nem tudom mi történik bent?-kiabált Em-mel.
-Ez teljesen megérthető ilyenkor,csak aggódik a fiáért-lépett mellém Carlisle-Azért mondtam,hogy te maradj itt,mivel elvégezted az orvosit.
-Ekkora a baj?-rémültem meg. Carlisle egy darabig nem szólalt meg.
-Rebeca-nál nincsenek akkora bajok... Neki igaz eltört az egyik lába, de inkább sokkot kaphatott és egy kisebb ütést ez okozhatta az eszmélet vesztést-magyarázta-És könnyebben is sérül mert félvér, pont mint Zack.
-De Zack-nél...-kezdte.
-Mondj el mindent!
-Többször szenvedett nagyobb ütést a fejére. Akkor ezek a nagy medve karmolások... Azok is elég mélyre jutottak és nem tudom,hogy szenvedett-e valami szerve. Majd amikor itt a ház előtt összeesett, akkor úgy eshetett,hogy az egyik karja eltört és elég sok vért is veszített.
-De ugye nem...
-Minden megfogok tenni!-biztosított róla.
Bólintottam,mert megszólalni nem tudtam.
-Rebeca lábát. Gipszeld be minden dolgot megtalálsz itt ami szükséges lesz. Én addig ellátom Zack-et.

A szekrényhez vonultam ami tele volt kötszerekkel meg minden orvosi dologgal. Carlisle mostonában házi orvos is volt,szóval itt látta el a betegeket.
Megtaláltam a gipszes dobozt. Visszamentem Rebeca-hoz majd elvégeztem a szükséges dolgokat.

***

-Azt hiszem begipszeltem Rebeca lábát és kitisztítottam a sebet a fején-fordultam Carlisle-hoz.
-Vidd a vendégszobába,és majd adni fogok rá egy infúziót- bólintottam.
-Hogy van Zack?-kérdeztem.
-Még mindig a sebeket tísztítom,sokkal mélyebben vannak,mint gondoltam-Zack arcát néztem. Most nem egy rossz fiút láttam benne. Hanem egy gyötrödő férfit.
-Adtál neki altatót?
-Igen egy kicsit mert még Ő se bírná ki a fájdalmat-mondta-És Edward-oda fordultam-Ne engedd be Bella-t. Csak aggódna és én se úgy haladnék.
Még néztem fiamat. De aztán észbe kaptam és elvittem Rebeca-t a vendég szobába.
Bella amint kiléptem az ajtón előttem termet.

-Minden rendben? Hogy van Zack? Rebeca jól van?-özömlöttek le a kérdései.
-Rebeca-nak most gipszeltem be a lábát és most elkell vinnem a vendégszobába,hogy pihenni tudjon-direkt nem mondtam neki Zack-et, mert csak felizgatná magát.
-És Zack?-igen,tudtam,hogy rá fog kérdezni.
-Carlisle még a sebeit tisztitja-közben óvatosan az ágyra helyeztem Rebeca-t és betakartam.
-Vissza kell mennem-mondtam és egy gyors csókot nyomtam Bella homlokára.
-Baj van igaz?-nézett rám.
-Eltört az egyik keze. A sebei mélyek és vért is veszített...-mondtam el neki az igazságot.
-De ugye nem...
-Mindent megteszünk!-néztem mélyen a szemébe. Bólintott egy aprót. Megöleltem és még egy csókot adtam neki,de most ajkaira. Olyan borzasztó volt látni Őt, hogy aggódik a fiáért, és a bűntudat is ott van benne, hogy ez miatta történt meg.

Visszamentem Carlisle-hoz. Lenéztem a lépcsőről és az egész család ott volt. Megláttam Alice-t és Jasper-t is.
Sajnálom Edward nem láttam,hogy mi fog történni,mivel A Volturinál voltunk!-üzente gondolatban. Nem haragudtam Alice-re mert nem tehetett semmiről se.
Benyítottam.
-Edward,elkell mennem mert elfogyott a feltötlenítő és a gipszből sincs már elég. Sietek vissza!-mondta-Ha felébredne-mivel félvér lehet előbb fog felébredni-akkor adj be neki mégegy adagot-és az asztalra intett ahol ott volt a vakcina.
-Figyelj rá és ha bármi is van.. Rosszabbulna az állapota. Akkor hívj!- mondta.
-Rendben-húztam egy széket Zack mellé és oda ültem. Carlisle kiment a szobából én meg itt maradtam fiammal.
Még soha sem használtam a fiam szót. Fura mégis kellemes érzés futott végig rajtam.

-E...Edward...?-hallottam meg egy keserves hangot.
-Zack?-ránéztem és egy keserves mosolyt tudott összehozni-Hozok egy adag altatót.
-Sa...sajnálom,hogy rád ordítottam. Nem akartam így.. be...beszélni veled-minden szónál láttam,hogy tényleg komolyan gondolja ezeket. De ott volt a szemében a fájdalom.
-Semmi baj-mondtam. Felálltam és oda vittem a vakcinát. Leültem ismét.
-Rebeca jól van?-összeszorította a szemeit.
-Igen,most alszik-próbált elmosolyodni. Szereti Őt. Most is rá gondol. Meg nem hiába ugrott a medve elé.
-Mond meg anyának,hogy sajnálom...-suttogta.
-Megfogom-mosolyogtam.
-Meg... azt is Amanda-nak,hogy ne... ne nyissa ki a gardrobját-próbált nevetni Zack-Minden ruha rá fog hullani.
-Megmondom-mosolyogtam.
-Kösz... apa...-az utolsó szaván leblokkoltam. Apa.. Még soha se mondtam ki ezt nekem. És nagyon jól esett-Súlyosak a sérüléseim- állapította meg.

-Megfogsz gyógyulni!
-Te is ugyanúgy tudod,hogy válságos az állapotom-szisszent fel.
-Igen,de vámpír vagy! És erős vagy!
-Ja...-morogta-kezeit ökölbe szorította,próbálta legyőzni a fájdalmait.
-Beadom az altatót-mondtam. Bólintott és lehunyta a szemét. Óriási fájdalmai lehetnek. Mégis próbál erős maradni.
Beadtam neki és pár percen belül el is aludt.

-Történt valami?-lépet be az ajtón Carlisle.
-Előbb ébredt fel-mosolyogtam-De nagy fájdalmai vannak,de... próbálta leplezni.
-Miről beszélt még?-kíváncsiskodott Carlisle és elővette a gipszhez való dolgokat a táskájából.
-Sajnálja,hogy kiabált Bella-val és velem. És Rebeca iránt érdeklődött-mosolyogtam.
-Kedveli azt a lányt-állapította meg Carlisle de Ő is mosolygott.
-Igen szerintem is-mondtam-És... apának szólított. Először- vigyorogtam.
-Ez nagyszerű!-bólintottam.

***

-Ezzel megvagyunk. Most már Zack állapota is kezd alakulni-mondta Carlisle és kezet mosott.
-Még mindig vállságos?-kérdeztem.
-Nem akarok,hazugságot mondani... Mindenre megvan az esély. De, hogy már tudott beszélni-vagy próbált. Javult az állapota-na nem arra válaszolt,mint amit kérdeztem,de legalább már javul Zack állapota.
-Ez is valami.
-Igen. Egy ember már belehalt volna egy ilyen sérülésbe. Mostonában jönnek is a kórházba medve támadás miatt-mondta Carlisle.

-Bekötök neki egy infuzót,kérlek hozz a sarokból egy infúziós álványt- így tettem és mire visszaértem,a branür már Zack karjában volt. Hozzá csatlakoztatta az infuzót és azt felakasztotta az állványra.
-Be kéne vinni Zack-et a szobájába-mondta Carlisle.
-Majd én viszem-mondtam.
-Én meg majd az állványt-bólintottam. Óvatosan karjaimba vettem fiamat akinek most felsőtestén nem volt semmi, csak a hegek látszodtak. Még én is elborzadtam attól, nagyon rondák voltak azok a sebek.

Carlisle kinyitotta az ajtót és előre engedett. A nyitodásra az egész család odatömörült. Elképedve nézték a mindig nagy szájú,pimasz Zack-et. De most csak egy sebekkel teli ártatlan fiút láttak.
-Medve támadás-mondta a többieknek Carlisle-Edward vidd a szobájába-így tettem. Elindultam egyenesen a szobája felé. Bella kinyitotta az ajtót és én ott bementem majd Őt is óvatosan az ágyra fektettem.
-Rebeca-t akarta megvédeni-fordultam Bella-hoz.
-Szereti azt a lányt...-állapította meg Ő is. Szája szegletében mosoly bújkált. De legszívesebben sírt volna.
-Nem haragszik rád-mondtam Bella-nak.
-Honnan tudod?-kérdezte meglepetten.
-Mondta. Felébredt és mondta,hogy sajnálja,hogy kiabált veled és velem-elmosolyodott és megölelt engem. Egy puszit nyomtam a homlokára. Majd elhúzódott tőlem és újra fiúnkat nézte.
-És Amanda!-fordultam lányom felé.

-Azt üzente Zack,hogy ne nyisd ki a gardróbodat.
-Miért?-kérdezte.
-Mert ki fog esni az összes ruhád-mosolyogtam. Amanda-nak tátva maradt a szája. És Zack-et fixírozta.
-Csukd be mert beleszáll a légy!-bökte meg Emmet-Amúgy meg legalább szólt,hogy vigyázz!-nevetett.
De mikor meglátta Zack-et lehervadt a mosoly a szájáról.
-Jobb az állapota?-vált komollyá a hangja.
-Igen-mondta Carlisle.

-És a kiscsaj,hogy van?
-Neki nem voltak akkora sérülései. Igaz eltört a lába, és van egy seb a fején,de Zack-hez képest nem nagy sérülések. Hamar fel fog épülni mivel vámpír-mondta bíztatóan Carlisle.
Bella le se vette a szemét Zack-ről.
Carlisle felé egy pillantást lőveltem és nem kellet gondolatolvasónak lenni, hogy ne tudja mire gondoltam.
-Zack-nek pihenésre van szüksége-toloncolta ki a tömeget Carlisle és csak mi maradtunk bent Bella-val.

Szerelmem az ölembe fészkelte magát és fejét a mellkasomba fúrta. Ez felváltotta bennem azt az időt mikor még ember volt.
-Minden rendben lesz...-suttogtam a fülébe. Ő erre csak egy aprót bólintott. De nem emelte fel a fejét.