When Your Life Changes-27.fejezet

Hát... már nagyon rég volt friss, de most itt van. Remélem maradt néhány olvasó aki még szívesen olvasna, néhány komival is lécci dobatok meg :)
Köszi, Netty ^^

(Bella szemszöge)

Most Rebeca-nal voltam. Õt is lányomnak tekintettem mivel biztos voltam benne,hogy fontos szerepet fog játszani Zack életében.
Zack már három napja nem kelt fel,de Carlisle szerint ez normális. Rebeca-val is így volt a helyzet.
De lassan mozogni kezdtek a szepillái és végül kinyiltak a szemei. És megláttam gyönyörû kék szemeit. Tudom mostmár miért szeretett bele Zack.
Bártóritóan rá mosolyogtam.
-Ki maga?-szólalt meg rekedt hangon.
-Zack anyukája vagyok-bólintott egy aprót.
-Õ hogy van?-kérdezte.
-Õ súlyosabban megsérült,mint te. Ezért Õ még nem ébredt fel- mondtam-De nyugodt meg fel fog épülni Õ is. Most szólok Carlisle-nak hogy felébredtél-mondtam neki. Bólintott én meg gyorsan lerohantam apámhoz.
-Rebeca felébredt!-egybõl felállt és utánam jött. Majd az egész család is.

-Szia Rebeca! Én Dr. Carlisle Cullen vagyok,de szólíts csak Carlisle-nak-mutatkozott be neki.
-Rebeca Volturi,de már nem Volterrában élek...-mutatkozott be Õ is. Majd az egész család is bemutatkozott. Emmet persze nem tudta elkerülni,hogy ne mondjon szegénynek egy viccet.
-Mire emlékszel,mi történt?-kérdezte Carlisle.
-Zack-el az erdõben találkoztam. Ott elkezdtünk beszélni,majd elbúcsúztam tõle mert ide költöztem Forks-ba és szerettem volna elhelyezkedni. Amikor haza indultam egy medvével találtam szembe magamat. Rám támadt,biztos meg volt sebesítve. Én síkitottam és Zack rögtön ott volt. A medve hozzá vágott egy fához, Zack-et is de Õt sokkal erõsebben. Majd én már nem emlékszek semmire se-mondta Rebeca.

-Jól van,ezzel is sokat segítettél-mosolygott Carlisle.
-Zack jól van?-kérdezte meg Carlisle-t is.
-Igen,mostmár stabil az állapota-mosolygott. Rebeca megkönnyebülve fújta ki a levegõt.
-Édesem hoztam neked egy kis levest-jött oda anyáskodóan Esme.
-Köszönöm-mondta udvariasan.
-És Rebeca-jött oda Emmet-Szóval mit csináltatok ti ott az erdõben?- mintha valami kifaggató show-ban lettünk volna. Szegény lány csak nézett Emmet-re mert nem tudta,hogy mit válaszoljon. Persze gondolom
-Emmet!-szóltam rá.
-Én csak kérdeztem-emelte fel a kezét védekezõ képpen.

(Edward szemszöge)

Zack-nél bent voltam a szobájában elég sok időt töltöttem nála. És Carlisle és mondta,hogy jó ha valaki mindig van mellette.
-Aú...-szisszent fel mellettem.
-Zack?-kérdeztem.
-Aha..-morogta-Nagyon fáj a fejem... Meg mindenem-szorította összeszemeit-Szóval kréhetek,érzéstelenítőt, fájdalom csillapított, altatót vagy valamit? Mert nem hinném,hogy kibirom.
-Rögtön jövök!-mondtam azzal gyorsan leorhantam a nappaliba.

-Hol van Carlisle?
-A kórházban-mondta Esme-Miért?-nem hallották,hogy Zack-kel beszéltem?
-Zack felébredt-azzal mindenki felment az emeletre. Addig én felhívtam Carlisle-t.

-Zack felébredt!-mondtam-Nagy fájdalmai voltak és kéne neki valami...-elmagyarázta,hogy hol találom még az altatót. Gyorsan felmentem ahol az eszközök voltak majd Zack szobájába mentem. Mindenki ott volt én meg utat törtem és leültem mellé,hogy bármikor beadhassam az injekciót.
-Rebeca jól van?-fordult a többiek felé.
-Igen,előbb ébredt fel de megint elaludt-mondta neki Bella-Aggódik érted-Zack elmosolyodott,de látszódtak rajta a fájdalom nyomai.
-Súlyos sérülései vannak?
-Eltört az egyik lába és inkább sokkot kapott-mondtam. Bólintott.
-És nekem? Múltkor nem annyira volt időm nézni...-próbált nevetni.
-Eltört az a bal kezed. Egy... "kráternek" is mondható sebed van a homlodoktól a derekadig. A fejeden egy seb. És sok vért is veszítettél.
-Szuper... Csoda,hogy még élek...-morogta inkább magának,mint enkünk.
-Zack,ne beszélj butaságokat!-jött oda Esme is. Zack elgondolkozott majd Bella felé fordult.

-Mond meg Rebeca-nak,hogy nem kell aggódnia,mert megfogok gyógyulni-lehet ezen gondolkodott ennyi ideig? Igen... szerintem ezen. Hogy Rebeca-ért meggyógyul. Én is ezt tenném ha a helyében lennék. Bella miatt meggyógyulnék.

-De azt hiszem kérek valamit mert mindenem fáj és... már elég nehezen tudom elviselni...-motyogta.
-Carlisle altatóra gondolt mivel így pihenni is tutsz... De nem tudom meddig fog kiütni téged-mondtam neki majd elővettem az injekciós tűt.
-Remélem jó sokáig...-morogta magában.
Beadtam neki az injekciót,majd pár perccel később már egyenletesen szuszogott.
-Soha nem gondoltam volna,hogy még haszna lesz annak, hogy elvégeztem az orvosit...-motyogtam magamnak,de mindenki meghallotta.

Mindenki Zack-et nézte.
Benne most nem a csinytevésre készülő fiút látták. Hanem a hős szerelmest aki megmentette szerelmét és kockáztatta saját testi épséget.

(Bella szemszöge)

Átmentem Rebeca-hoz. Most Zack-nél Edward volt. Benéztem az ajtón és Rebeca az ágyban feküdt. Mit is csinálhatott volna mást?
-Szia-küldtem felé egy barátságos mosolyt.
-Szia-szólalt meg Ő is rekedtes hangon.
Odahúztam mellé egy széket.
-Van valami baj? Nem vagy éhes?-tettem fel neki a kérdéseket.
-Nem köszönöm-mosolygott. Megkedveltem Rebeca-t és nagyon jó párja lesz Zack-nek.

-Zack hogy van?-kérdezte.
-Elöbb ébredt fel-mondtam neki és szemében megcsillant a boldogság- Üzent neked: Nem kell aggódnod miatta mert megfog gyógyulni- adtam át az üzenetet.
Könnyek gyűltek a szemében majd az első pillantásánál kibuggyantak a szeméből a nagy kövér könnyek.
-Ezek... csak öröm könnyek-törölte le őket.
-Nem sokára tényleg jobban lesz. Most vannak fájdalmai,de most is csak rád gondolt-mosolyogtam rá-Most kapott altatót,hogy pihenni tudjon.
-Nem mehetek be hozzá?-nézett fel rám.
-Megkérdezhetem Carlisle-t,hogy mit szólna ehez. De azt hiszem Ő is azt mondaná,mint én. Szerintem még neked is neki is pihennie kell- nem mondhatom szegénynek,hogy nem nem mehetsz be hozzá mert lehet megijednél a sebeitől.

-Jó rendben-adta meg magát.
-De igérem amint jobban lesztek tőlem egész nap egymás mellett lehettek-mosolyogtam.
Lesütötte szemét és arcát elöntötte a pír.
-Biztosan nem vagy éhes?-kérdeztem meg megint tőle-Nem kérsz szendvicset? Szívesen csinálok neked.
-Na jó-csak addig győzködtem Őt amíg meg nem adta magát. Felálltam lementem a konyhába.

A hütőből kivettem a szendvicshez szükséges dolgokat majd gyorsan összedobtam Rebeca-nak néhány szendvicset.
Nem tudtam Ő mennyit eszik,mert Zack elég sokat. Amanda például a felét. De Rebeca étkezését még nem tapasztaltam ki.
-Rebeca-nak csinálod?-jött mellém Emmet.
-Igen-mondtam és egy tálcára tettem a szendvicseket.
-Na megyek én is boldogítani-vigyorogott.
-Oké,de ne hozd fel neki Zack állapotát... Nem mondtam neki, hogy súlyosabbak a sérülései,mint ahogy Ő gondolja. Nem akarom, hogy felizgassa magát-hadartam el neki,hogy csak Ő hallja.
Bólintott de nem voltam benne biztos,hogy fel is fogta.

Amanda szobája felé menet bepillantottam Zack-hez is. Edward még mindig ott volt. Küldtem felé egy mosolyt amin Ő is elmosolyodott. Felállt és vámpír sebességgel mellettem termett.
Egy csókot nyomott ajkaimra.
-Na gyerekek,ezt ne itt! Most amúgy is visszük a fini-hamit Rebeca-nak-vigyorgott Emmet és tolni kezdett Rebeca szobája felé. Vállam fölött még Edward-ra néztem aki csak mosolygott majd vissza ment a szobába.
-Szia Rebeca-vigyorgott Emmet.
-Szia Emmet-köszönt Amanda is. Szegény szerintem már előre félt, hogy Emmet ma milyen ideióta viccet talált ki számára.
-Jó étvágyat-tettem az ölébe a tálcát.
-Köszönöm-mosolygott.

Felemelt egy szendvicset és beleharapott.
-Nagyon finom-mondta. Elmosolyodtam.
-Na persze! Nyugodtan mondhatod,hogy rossz! Én már innen nem bírom a szagát-fogta be az orrát Em.
-Nem is a te orrodnak találták ki. Amúgy ez azért van mert te az emberi ételt se bírod. A félvérek viszont igen.
-Azta... Honnan tudod?-hát mindjárt lehidalok előtte.
-Emmet! Két félvért neveltem fel azért már ötven év alatt csak tudom!- vágtam hozzá.
-Jól van na húgi... Csak nyugalom! Levegő ki-be, ki-be-vigyorgott. De letörölném azt a mosolyt az arcáról-Kezdek megijedni a tekintetedtől.
-Jól teszed!-azzal visszafordultam Rebeca-hoz akinek egy nagy ásítás hagyta el a száját.

-Most hagyunk pihenni-mondtam és végig simitottam az arcán. Emmet-et kitoltam a szobából.
-Én még maradtam volna-lement a földszintre.
-Pihennie kell!-mondtam Emmet-nek de már ott sem volt.
Átmentem két szobával arréb ahol Zack volt és még mindig Edward.

-Min gondolkozol?-ültem le mellé.
-Nem tudom... Mindig valami eszembe jut... De pontos választ nem tudok rá adni... Hogy miért van ez így-morgolodott és fejét a mellkasomnak támasztotta. Majd felemelte és egy mozdulattal az ölébe rántott.
-Mikor fog felébredni?-tudom, hogy még csak most aludt el. De már annyira szeretnék beszélni vele.
-Nem tudom...-mondta bizonytalanul Edward-De már az is jó, hogy felébredt és tudott rendesen bezsélni. Három nap után ez elég nagy csoda-mondta.
-Igen végülis az.Carlisle szerint egy ember nem élne túl ekkora balesetet.
-Én is hallottam mikor ezt mondta. Szerencsénk volt...-mondta.

Carlisle bejött lecserélni az infúziót.
-Ez azért szükséges mivel nem tud most enni és inni. Valamivel viszont kell táplálni mert kiszáradna és mégjobban legyengülne-mondta mikor meglátta az arcomat.
Bólintottam és egy kábát majd kaptam tőle egy apai mosolyt. Visszadöltem Edward védelmező karjaiba és Zack-et néztem. Bármikor felébredhet-pár napon belül...