When Your Life Changes-29.fejezet

Itt a következő fejezet :) Jó olvasást

When your life changes - 29.fejezet

( Emmet szemszöge)

A hó esett. Kemény... Közben az órát néztem, hogy mikor mehetek ébreszteni a fiatalokat.
- És akkor térjünk vissza arra, mint a régi szép idõkben: felébresztem Zack - éket - vigyorogtam.
- De csak normálisan... - szólt rám Bella.
- Én mindig az vagyok!
- Azért szóltam.
Felmentem az emeletre és egybõl Zack és Rebeca szobájába mentem, na már ezek is összeköltöztek.
Kíváncsi vagyok, hogy Zack majd mit alakít, hogy közben ott a csaja is.

- Na fiatalok keljetek fel! -trappoltam be az ajtón. Rebeca egybõl felült, de Zack még aludt.
- Bocs Rebeca - vigyorogtam rá. Tökre megkedveltem a kiscsajt - Na Csipkerózsika kellj fel - ráztam meg Zack - et - Na megint meghaltál? - morgott valamit, de azt még én se hallottam - Te akartad! - és legúrítottam az ágyról.
- Ez koppant - nevettem.
- Te állat! - morogta.
Még hangosabban nevetni kezdtem, na megyek felébresztem Amanda - t is. Õ se maradjon már ki a buliból.


- Amanda! - ugrottam be a szobába. Meg se moccant, na mivan. Ezek ennyire bírják az alvást? Hát mindárt kiakadok! - Kelj már fel! Mindig kéreted magad. Valami életjel? - bökdöstem. Morgott Õ is valamit - Csak élsz te! - vigyorogtam.
A fejére húzta a takarót.
- Ti mindig kéretitek magatokat a testvéreddel - vigyorogtam. Kinéztem az ablakon - Te akartad! - vigyorogtam. Felkaptam és kiviharzottam vele a szobából.
Zack – et arrébb löktem majd mentem tovább le a lépcsõn.
- Emmet tegyél le! - kiabált Amanda.
- Nehogy letedd! - kiáltott Zack utánam.

Kimentem az udvara.
- Na ha ettõl nem ébredsz fel akkor semmitõl! - nevettem. Zack is utolárt és fetrengett a nevetéstõl.
Amanda - t beledobtam a hóba aki síkitozott.
- Csak megtanultál te tõlem valamit! - adott egy ötöst Zack.
- Hát - nevettem majd bementem.

( Zack szemszöge )

- Hé, Amanda milyen ott kint? - nevettem - Emmet, már van kedvem menni suliba - vigyorogtam.
- Te szemét... - morogta Amanda.
- Ez fájt! Mélyen ütött! - nevetettem még mindig. Bementem a házba ahol már kint volt a reggeli és Rebeca is ott volt. Odamentem hozzá és kézen ragadtam.
- Emmet normálisan ébresztett benneteket? - kérdezte Esme és elénk rakta a kaját.
- Naná, nem láttad? - morogta Amanda és leült Õ is. Ránéztem és próbáltam nem elröhögni magam. A csapzott kutya nem néz így ki.

- Mit bámulsz? - morogta.
- Csak azon, hogy... - kezdtem bele de leordított.
- Nem érdekel!
- Hát jó... - haraptam egyet a szendvicsembe. Amanda toporzékolt majd felment hajat szárítani.

- Ennek kell egy pasi... - vigyorgott Emmet.
- Még mindig bánom azt mikor meséltem egy kicsit a pasijának, drága húgomról... Maradt volna ott neki Amanda... - ránéztem Rebeca - ra aki a "csúnya" pillantásával nézett engem.

- Nem úgy gondoltam... - vigyorogtam. Ettõl a mosolyomtól mindig elolvadt, na most is bevállt ez.
- Vigyázz Rebeca, ne hagyd, hogy Zack ilyen hatással legyen rád! Bella is így volt ezzel... borzasztó... - vigyorgott.

- Kár, hogy be van kötve a kezem... Mikor veszed le? - fordultam nagyapám felé.
- Három - négy napon belül... - gondolkozott el.
- Okés.

***

- Fiatalok gyertek már! - csörtett az ajtón Emmet ezzel sikeresen megszakította majdnem csókunkat Rebeca - val. Még nem volt csókunk, általában mindig megzavartak... De lesz.
- Megyünk! - morogtam. Rebeca - nak nyomtam az arcára egy puszit. Felkaptuk a táskánkat majd lementünk a földszintre ahol már mindenki ott volt.
- Na, leccsattogtak - vigyorgott Emmet.
- Én vezetek! - vettem ki a kezébõl a kulcsot.
- Egy kézzel? - ráncolta össze szemöldökét anyu.
- Naná! - vigyorogtam - Jó akkor Emmet vezet! - morogtam és a kezébe nyomtam a kulcsot.
- Imádlak Bella! - vigyorgott Emmet.

- Na mehetünk - jött le Amanda, na elfogadható a haja.
- Szuper - vigyorogtam, Emmet teljesen meghozta a kedvemet a reggeli incidenssel.
- Ti nem jöttök? - kérdezte Rebeca.
- Nem - mosolygott anya - Van egy kis... elintézni valónk.
- Kis huncutok - vigyorgott Emmet, elõször nem esett le miért mondja, de aztán rájöttem.
- Hát te hülye vagy - nevettem teli torokból - Élénk a fantáziád... Régen voltál már együtt Rose - al - böktem meg.
- Ja... - gondolkozott el - Na menjünk.

Megragadtam Rebeca kezét és kivezettem a kocsihoz, mivel anyáék nem jöttek ezért csak, Rose, Jasper, Alice, Emmet, Amanda, Rebeca és Én mentünk még jó, hogy az újonnan vásárolt - Jasper kocsija, kilenc személyes.
- Emlékszek azokra a régi szép idõkre mikor még csak heten voltunk... - idézte fel a pillanatokat - De aztán jött Bella, majd elment... Jöttetek ti de elmentetek... Visszajöttetek mind a hárman. És most itt van Rebeca is! Komolyan új lakás kell! - vigyorgott.
- Ki akart idejönni? - kérdeztem - Anya, nem?
- Ez gonosz volt... - vigyorgott.

- Újra suli - azzal Emmet ki is pattant a kocsiból, aztán mindannyian. Néhány ügyeletes rémülettel nézett rám, én meg elvigyorodtam. Mindenki engem és bekötözött kezemet vagy Rebeca - t nézte, ami zavart engem... Nagyon zavart... Féltékeny vagyok? Igen... az...
- Egy forma az órarendünk! - vigyorgott Alice.
- Juj de jó! – mondtam unottan.
- Rebeca készülj fel! Alice nagyon hiperaktív, mindig jár a szája és elfog majd téged rángatni vásárolni is… És ahogy Alice vásárol! Az rosszabb mindennél… - rázta a fejét Emmet, annyira színpadiasan mondta el az egészet. Már el is nevettem ezen magamat.

- Elsõ óra… - nézte az órarendet Rebeca.
- Matek – válaszoltam – Mr. Greene – vel – vigyorogtam.
- Huh az a tanár már biztosan hiányolt téged, láttad volna, hogy fellélegzett mikor látta, hogy nem vagy ott a helyeden. Nagy kõ esett le akkor a szívérõl és akkor már azt hiszem azt gondolta: úristen, azt hiszem a mai napom tökéletes lesz!
- Emmet… Te hallod is mellesleg, hogy mit beszélsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem… Nem igazán… - gondolkozott el – De azért szórakoztató, nem? – hát persze, soha sem adja fel a reményt.
- Az biztos, teljes mértékben – válaszolt Jazz.
Közben megszólalt a vészjelzõ is.
- Na Mr. Greene… essünk túl rajta – vigyorogtam kajánul.
Amanda csak megrázta a fejét és ment elõre, majdnem minden srác megfordult mikor elhaladt mellette, engem meg megszállt az ihlet.
Rebeca elengedte a kezemet, egy puszit nyomott az arcomra és odafutott Amanda – hoz.

- Emmet – böktem meg haveromat – Arra gondolsz, mint én? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Aha – vigyorgott – Mire gondolunk?- hajolt oda hozzám.
- Szerzünk egy pasit Amanda – nak – bólogattam elismerõen, hogy ilyen csodás ötletem támadt.
- Szuper – bólogatott elismerõen – De hogyan? – kérdezte.

- Egy vámpír srác költözik a szomszédunkba! – jött oda táncolva Alice.
- Így – vigyorogtam – Lefizetjük a srácot! Amanda boldog lesz engem, meg nem fog szekírozni! – imádom magamat.
- Vegetáriánus? – kérdezte Jasper.
- Igen az – válaszolt.
- Szuper! – vigyorogtam. Alice és Jasper furán méregettek engem – Lesz egy új haverom! – adtam az ártatlant, máris máshogy gondolkodtak. Na… majdnem elárultam magamat… majdnem.
Már csak remélni tudom, hogy Emmet nem fogja elárulni ezt az egészet, vagyis tõlem elárulhatja, csak ne jusson Amanda fülébe… na és persze Rebeca – éba, mert akkor nekem annyi, biztos vagyok benne, hogy kifilézne engem.
Bár ha Emmet elmondja ezt az egészet Rosalie se fogja megállni szó nélkül az egészet, ahogy én ismerem õt. Na igen, így hátha nem fogja elkövetni azt a hibát…

- Na gyerünk, mert lekéssünk az órát – mondta Alice és elkezdett minket a bejárat felé tolni. Végig haladtam a már régen látott, mégis ismerõs folyosókon.
- Hát… mit ne mondjak otthon kellemesebb volt – ráztam a fejemet.
- Hidd el! Nem lesz olyan rossz – vigyorgott Emmet.
- Ja… - morogtam, egyáltalán nem kedvesen – Jól van bocs – vigyorogtam. De kemény hangulat változásaim vannak… Megijedek, komolyan mondom magamtól! Na… akkor most gyorsan elképzelem magamban, hogy milyen érzés lehet a tanároknak, mikor belépek a terembe.

- Jó napot, Mr. Greene – köszöntem a tanárnak aki ott ült az asztala mögött, egybõl ki is esett a toll a kezébõl, mikor meghallotta a hangomat. Büszkén elvigyorodtam és leültem Emmet – tel szokásos helyünkre, Amanda mellett Rebeca ült. Hát… ez kellemetlen lesz – meg is ráztam a fejemet.
- Zack, elmesélné az osztálynak, hogy mi is történt magával?- kérdezte. Carlisle – al megbeszéltük, hogy elmondhatom az igazságot, persze kihagyva azt a részt, hogy megmentettem Rebeca – t meg ilyenek.

- Hát… Az erdõben sétáltam, mikor megtámadt engem egy medve. Elég durva volt… - gondolkoztam el és próbáltam visszaemlékezni mi is történt – Akkor utána próbáltam futni elõle, de neki vágott a fának… elvesztettem az eszméletemet…és körülbelül ennyi – vigyorogtam.
- Hát ez nagyon hihetõ… - mondta a tanár szem forgatva.
- Oké – mondtam és felálltam kimentem a tanár mellé és megmutattam a derekamtól lévõ sebet, amire elámult – Ja és a gipsz is csak dísz – mondtam gúnyosan és visszaültem a helyemre.

- Amúgy a fejemen is van seb, csak azt Alice eltüntette az alapozójával – vigyorogtam és Alice – re mutattam. Emmet elkezdett mellettem kuncogni és elismerõen adott egy pacsit, hogy megaláztam a tanárt. Ismét egy érv, hogy imádom magamat.
Jasper is kuncogott, de Alice leállította õt, hát igen… ez van, ha valaki házas, szembe kell nézni az élet kellemetlen dolgaival is.
- Khm… most kezdjük el az órát – mondta a tanár zavartan, én meg próbáltam el fojtani feltörni készülõ nevetésemet – Ma a geometriával fogunk foglalkozni – jelentette be.
- Ezt legalább értem – súgtam oda Emmet – nek, aki – mint én az elõbb – próbálta elfojtani nevetését.
- Valami baj van Zack? – kérdezte Mr. Greene.
- Nem… - mondtam – Csak azt mondtam Emmet – nek, hogy ezt az anyag részt értem – vigyorogtam.
- Elmondanád az alapfogalmakat? – kérdezte.
Mindig beletrafál…
- Tévedtem… Nem értem! Összekavarhattam valamivel – a tanár lehunyta a szemét és az orrnyergét kezdte el maszírozni.
- Örülünk, Mr. Volturi, hogy visszatért közénk… - mondta és hátat fordított nekünk.
- Hát még én! – bólogattam elismerõen.
- Zack, elég szánalmas dolognak tartom, hogy mikor egy tanár elfordul, elkezdesz beszélni! – oktatott engem.
- Akkor én az vagyok? – azt hiszem ezt inkább kérdeztem.
- Mr. Volturi az igazgatóiba! – szólalt meg a tanár.
- De most még nem is csináltam, semmi rosszat! – és most igazam volt, csak mondtam, hogy értem ezt… aztán rájöttem, hogy mégsem… Ebben, mi a rossz?
- Zavarja az órát! – és már ki is nyitotta nekem az ajtót. Milyen udvarias. De én azt tettem amit mondott, összeszedtem a dolgaimat és kiléptem az ajtón.

Hát pedig most – az én véleményem szerint – semmi büntetendõ dolgot nem tettem… Na persze ez az én véleményem a tanárok, már nem így gondolják. De hát akkor is! Ez felháborító! – keltem ki magamban.
Végig mentem a folyosón és, a már régen látott igazgatói iroda felé vettem az irányomat.
- Milyen régen voltam már itt – mondtam fej rázva, mintha ez lenne a világ legnagyobb bûne.
- Mr. Volturi? – jött ki az igazgató.
- Itt vagyok! – mentem oda hozzá vigyorogva.
- Kérem fáradjon be – mondta és beengedett.
- Köszönöm – azzal le is ültem az igazgatóval szembe lévõ székre. Végig simítottam a bõr kanapén, tényleg… milyen régen voltam már itt te jó ég! Komolyan már elvonási tüneteim voltak.

- Örülök, hogy újra láthatom – ült le velem szembe a diri.
- Hát még én! – vigyorogtam rá, amit õ csak egy gyenge mosollyal viszonzott.
- Meséljen Mr. Volturi, mit mûvelt Mr. Green – evel, hogy ide küldte? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hát elõször nem hitte el, hogy tényleg megtámadt engem egy medve… - mondta, a diri is úgy nézett rám: na ne nézz már hülyének pillantással.
- Jajj ne kezdje már maga is! – megint furán nézett rám – Oké, ne kínozzon, mutatom – felálltam és neki is megmutattam a sebemet.
Mikor meglátta akkor már máshogy ítélkezett. Na igen… ennyit jelent egy seb, na meg egy embernek az ereje. Megsajnált… igen… látom a szemeiben.

- De most már tök kajánul elvagyok – vigyorogtam és leültem vissza az én drága bõr fotelembe.
- Mr. Volturi és… még mit csinált? – na persze, ennyi volt a ható ereje? Máris kemény lett a szíve?
- Hát… odasúgtam padtársamnak, Emmet Cullen – nek, hogy ezt az anyagot értem. És akkor kérdezi Mr. Greene, hogy van – e valami probléma, én meg mondom: hogy nincs, csak annyi, hogy mondtam Emmet – nek, hogy ezt értem. Akkor mondta, hogy: mondjam el a geometriai fogalmat, de nem tudtam… és akkor mondtam, hogy bocs tévedtem, akkor ezt az anyagrészt még se tudom – magyaráztam el neki a történteket.
Csak nézett rám egy da rabig, de aztán megszólalt:
- Zack… - kezdte – Neked szerintem orvoshoz kellene fordulnod…
- Áh, nem kell! Carlisle tökre jól ellátott engem! Látja, itt vagyok a suliban! – kacsintottam rá.

- Igen azt látom… - mondta és kinézett az ablakon, gondolom elgondolkodott, de aztán rám nézett – De én nem olyan orvosra gondoltam… - na ne…
- Én nem megyek agy turkászhoz! – jelentettem be, isten ments még az kéne nekem.
- De… nem állapot, hogy így viselkedik.
- De ez szigorúan, csak a nõvérem ellen vannak! Na meg, hogy szórakoztassam a népet, és észrevette? Élvezik, teljesen feldobom az órákat… persze amelyikrõl nem küldenek ki… - gondolkoztam el – Na de mindegy! A lényeg: nem megyek agy turkászhoz! – jelentettem be ismét – Tudja mi az új akcióm a nõvérem ellen? – a diri megrázta a fejét – Pasit szerzek neki! Hogy legyen boldog… engem nem fog szekálni és hopp, mindenki boldog! – vigyorogtam.
- Ez nagyszerû… - mondta – Kérem az ellenõrzõjét – én odaadtam neki.
- Remélem van még benne hely… - mondtam.
- Ne aggódjon, szorítunk neki helyet – válaszolt.
- Nem aggódok – vigyorogtam és megvártam, hogy beleírjon valamit a tájékoztatómba.

- Megúszta egy figyelmeztetõvel – mondta és visszanyomta a kezembe.
- Köszönöm – biccentettem egyet és felálltam – Sajnálom, mennem kell törire, lehet ma még találkozunk – vigyorogtam.
- Efelõl semmi kétségem… - mondta és a padlót kezdte el fixírozni.
- Nekem se… - motyogtam magamnak.
Kiléptem onnan és végig haladtam a folyosón. Hát a mai diri adagom meg volt… Hát… azt meg, hogy mit tartogat mára a nap? Azt majd meglátjuk…

When Your Life Changes-28.fejezet

Huh, basszus, nem is tom már mikor volt friss, komolyan már ide se merem tolni a képemet... Na de ha még maradt olvasóm annak itt van az új fejezet és próbálok visszaszokni a heti két frissre.
Pussz: Netty

When your life changes-28.fejezet

(Zack szemszöge)

Fájdalmat éreztem a fejemtõl egyenesen a derekamig. A rohadt életbe... Próbáltam kinyitni a szememet de nem nagyon sikerült csak sokadszori probálkozással.
Elöször minden összefolyt elõttem majd minden kitisztult elõttem.
Végig néztem magamon. Csak egy nadrág volt rajtam-mint a múltkori ébredésemnél.. Az egyik kezem be volt gipszelve. Többi részemen meg egy nagy heg volt. Nem gyógyultak semmit? Bár... tényleg ez egy elég nagy "seb" és... ha még nekem is így gyógyul akkor mit várok?
-Na szuper...-morogtam magamnak.
-Aú!-a fejembe valami fájdalom nyílalt oda kaptam a kezemet. És akkor megakadt félúton mert lógott ki a kezembõl az infuziós izé... De mikor a fejemhez nyúltam ott is valami kötszer volt. Van egyáltalán olyan pontom ami nincs bekötve? Jó... azért van...
Na legalább most már tudok gondolkozni. ez is haladás.

-Felmegyek Zack-hez!-hallottam meg Emmet hangját. Lesz társaságom,de jó. Már hallottam Emmet csörtetõ lépteit de én behunytam a szememet mert... eléggé zavart a fény.
Erre felkapcsolja a villanyt! Hát...
-Kapcsold már le ember!-morogtam és próbáltam ismét kinyitni a szememet.
-Felébredtél?-csodálkozott.
-Nem! Csak álmomban beszélek!-vigyorotam.
-Az más...-azzal húzott egy széket mellém.

-Szerinted?-tettem fel neki a kérdést.
-Te felébredtél!-na nézd már. Leesett a szerencsétlennek! Felállt majd lefutott.
-Zack felébredt!-kiáltotta.És vámpír sebeséggel mindenki ott termett. Anya egybõl rám vetette magát. Próbáltam nem fel szisszeni de nem sikerült. Csak vámpírból van.
-Jaj ne haragudj!-mondta.
-Áh... semmi-próbáltam elvigyorodni kisebb nagyobb sikerrel.
-Amanda kinyitottad a szekrényt?-kérdeztem most már azért jobban voltam,mint a múltkor.
-Igen...-mondta de most Õ se volt ellenséges. Úristen... Ezt is megértem?
Ismét végig néztem magamon-Azt hiszem majd kérek egy adag alapozót. Ezt nem igazán lehet eltüntetni... Még vámpír sebességgel se gyógyul!- mutattam végig magamon.

-Tényleg! Rebeca jól van?-kérdeztem mostmár komolyan.
-Igen-mondta Carlisle.
-Miért én hány napig aludtam amióta egyszer felébredtem?-de jól meg fogalmaztam.
-Több,mint két hétig
-Jól van akkor most kimászok az ágyból!-azzal próbáltam kimászni de nem sikerült mivel anya visszanyomott.
-De látni akarom Rebeca-t!-dacoskodtam.
-Most alszik de ha felébred láthatod!-biztosított róla. Nyügösen dõltem vissza.
-Ezt a vacakot nem lehetne innen kivenni a kezembõl? Idegesít...
-Ez azért van mivel nem voltál eszméletednél és nem tudtál enni. Ezért kell az infuzió-mondta orvosian Carlisle.

-Jó... akkor tegyük fel,hogy enni fogok és te kiveszed belõlem!-adtam neki kompromisszumot. Elgondolkozott majd válaszolt:
-Jó legyen-mosolyodott el.
-Je!-azzal oda lépett mellém levette az infuziót,lecsatlakoztatta errõl a nem tudom mirõl és végül kihúzta a kezembõl majd rátett egy vattát amit ott tartott. Én nem tudtam mivel be volt gipszelve a kezem.
-És a fejemről ezt a kötést?-néztem rá nagy szemekkel.
-Rendben,szerintem már begyógyult a seb-azzal azt is levette.

-És mit ennél öcskös?-huppant le mellém Emmet.
-Hm...-gondolkoztam el,mintha ez lenne a világ legnagyobb kérdése- Mc Donald-os kajára gondoltam-vigyorogtam.
-Egybõl ilyennel kezdeni?-húzta fel szemöldökét anyám.
-Hát! Most miért ne?-vigyorogtam.
-Zack, most nem örülnék neki ha ilyet ennél!-mondta Carlisle-Inkább gyümölcsöt kéne enned vagy amibe nincs sok szénhidrát.
-Komolyan beszélsz?-kerekedtek ki a szemeim. Nem emlékszem rá mikor ettem utoljára gyümölcsöt. Pedig vámpír memória-Amanda szokott ilyen vega dolgokat enni!-mutattam felé.
Carlisle rondán nézett rám.
-Ajj... Oké! Ne nézz így! Hozd a mérget...-vigyorogtam.
-Azt hiszem megmaradsz-nevetett Emmet.

-Ja... Zack visszatér! És rosszabb lesz, mint eddig... Háhá!-és Amanda-ranéztem.
-Azt hiszem hozok neki gyümölcsöt...-mondta Esme. Anya is csúnyán nézett rám.
-Most legalább jól vagyok!-vigyorogtam.
-Elnézem még neked. Mivel most ébredtél fel-próbált meg, megölelni. Ami elég sután ment.

-Felkelhetek? Elgémberedtem...- adtam egy ártatlan képet.
Mindenki Carlisle-t nézte és várt egy választ.
-Biztosan jól vagy? Hiszen csak most ébredtél fel két hét után egy nem kis balesetbõl...
-Tutira jól vagyok!-mondtam felültem aztán lassan felálltam. Mindenki érdeklõdve nézte lépteimet-Nyugi! Nem most lépek elöször a lábamra-vigyorogtam.

Alice odadobott nekem egy pólót. Próbáltam belebújni ami végülis sikerült-igaz nehezen a gipsz miatt.
-Most kapok majd igazolást?-kérdeztem-Miért nem a jobb kezem tört el?
-Akkor nem tudnál leckét írni...-szólt anya.
-Mintha most írnék-vigyorogtam. Anya dühösen nézett,persze most örült,hogy jól vagyok-Áh csak viccelek!-vigyorogtam.

Esme feljött a "mérgemmel". Amit gyorsan megettem. Meg se rágtam csak elnyeltem.
-Oké,végeztem jól laktam! Mehetek Rebeca-hoz?-kérdeztem.
-Áh szóval erre ment ki a játék?-tette csípõre a kezét Alice de közben vigyorgott-Várj hozok alapozót aztán mehetsz!-azzal elment.
-Én azt csak poénból mondtam...-mondtam neki ilyedten.
-Az lehet,csak ha a csajod meglát akkor elájul-vigyorgott Emmet. Gondolom azt várta,hogy azt mondjam: "Õ nem a csajom". De nem mondtam.
-Na itt vagyok-vigyorgott Alice-Megakarod nézni az arcodat?
-Naná!-belenéztem egy kistükörbe amit Alice hozott. Még én is megijedtem magamtól-Kár,hogy nincs Haloween... Most jelmez se kéne-néztem az arcomat-Na jó,Alice essünk túl rajta..
-Gondolj arra,hogy nagy sztár vagy és azokat is sminkelik-bíztatott Alice.
- Miért? Eddig nem voltam sztár?
Alice megforgatta a szemeit majd munkára látott és gyorsan kész is lett.
Õ biztos sûrûn csinálja ezt... Bár fölöslegesen mert amúgy sincs rajta hiba. De hát nõbõl van és "muszáj" sminkelnie.

-Kész!-vigyorgott és elém nyomta a tükröt. Elismerõen néztem.
-Kösz Alice!-gyorsan nyomtam az arcára egy puszit majd én már vonultam is Rebeca-hoz.
Ha rágondolok ezerszer jobban leszek. Követtem az illatát és megtaláltam csak két szobával kellet arréb mennem.

Az ajtó nyitva volt. Ezért bedugtam a fejemet és megláttam Rebeca-t aki az ablakon nézett ki. Egy hirtelen mozdulattal mellette voltam és leültem egy székre.
Rám kapta a tekintetét és először szóhoz se jutott.
-Zack?-hitetlenkedett. Elmosolyodtam.
-Igen-mondtam. Megfogtam a kezét amire Ő elmosolyodott.
-El se hiszem, hogy itt vagy! Jobban vagy már?-kérdezte.
-Most, hogy látlak már sokkal jobban-vigyorogtam.

Elbeszéltük vele az egész délutánt.
Egy nagy ásítás hagyta el a száját.
-Pihenned kell-mondtam.
-De akkor elmész...-mondta és lebigyesztette ajkait-Maradj itt!-el nevettem magamat. De örültem neki, hogy ennyire ragazkodik hozzám.
-Itt maradok-adtam meg magamat-mert bekell vallanom. Én se nagyon akartam elmenni.
Arréb húzodott én meg mellé feküdtem. Vállánál fogva átöleltem Őt, hogy ne bánthassa senki. Bár nem hinném, hogy itt lenne valami... De féltettemm őt.
Érdekes látványt nyújthattunk. Egy lány akinek elvan törve a lába. És egy srác akinek elvan törve a keze.
De a családon kívül nem lát minket senki. Meg ha látna se izgatna.

Hallgattam Rebeca engyenletes szuszogását. Nem sokkal késöbb meg én is álomba merültem. Végülis minden jóra fordult.
Itt vagyok életem szerelmére-amit sosem gondoltam volna-és ha ezt is túléltük. Anyámnak - megint - igaza volt. Semmi se választhat el minket egymástól.

(Emmet szemszöge)

-Azt hiszem takarodóra intem a fiatalokat! Zack már nagyon rég Rebeca-nal van és ki tudja mit csinálnak?!-mondtam tetetett ijedséggel- Ezt nem hadhatjuk!-vigyorogtam és felálltam.
Felmentem az emeletre ahol Rebeca szobája volt. Benéztem.
-Oh hát,mindjárt meghatódok-vigyorogtam magamban.
Lesuhantam a fölszintre.
-Na felébresztetted őket?-kérdezte Jasper-Csak mert... nem érzem, hogy fent lennének...
-Nem volt szívem felébreszteni őket...-vigyorogtam.
-Alszanak?-ráncolta össze a szömöldökét Rose.
-Igen... Olyan "cukik" voltak, hogy nem akartam felébreszteni őket...- mindenki felment az emeltre. Utánuk mentem.

Még mindig szuszogtak. Zack védelmezően karolta át Rebeca-t. Mintha most is védené, hogy nem eshessen baja.
-Olyan aranyosak!-vigyorgott Alice.
-Azok-mosolyodott el Bella és átölelte Edward-ot. Áh ne! Mindjárt meghatódnak Ők is.

-Na jó fiatalok menjünk mert felébrednek és ezt nem nagyon tudjátok ki magyarázni-vigyorogtam és én már kint voltam a szobából. De azért megnéztem volna, hogy Zack és Rebeca mit szólnak ahhoz, hogy az egész família ott áll az ajtóban és őket lesik. Kemény menet lenne - ezen el is kellet nevetnem magam.
- Valamin nagyon jól szórakozol Emmet Cullen! - jött oda mellém Alice.
- Ki a jövőbe látó? - vigyorogtam.
- Én... De nem látom mit akarsz! - toporzékolt mellettem.
- Hát... Végülis csak azon agyaltam, mit szólna Zack és Rebeca ha az egész família ott lenne a szobájukba és őket néznék. Azért kemény lenne nem? - vigyorogtam. Ez a kaján vigyor soha nem tud lefagyni rólam
- Nagyon vicces lenne - morogta azzal elvonult.
- Hát tudom - és levetettem magamat a kanapéra.
Teljesen unalmas minden, ha Zack nem boldogít engem. Két hét a viccei nélkül? Azért már kezdem unni az agyamat...

( Zack szemszöge )

Ébredezni kezdtem. Rebeca is már ébredezett. Lassan kinyitotta a szemét és rám nézett azokkal a gyönyörű tengerkék szemeivel.
- Jó reggelt - mondtam.
- Neked is - nyújtózkodott egyet. Hallottam, hogy megkordul a gyomra. Elmosolyodtam.
- Hozok reggelit - nyomtam a fejére egy puszit - Sietek vissza! - vigyorogtam.

Kivágtattam a szobából. Le a lépcsőn.
- Zack, neked még pihenned kéne - rázta a fejét nagyapám.
- Kéne - vigyorogtam - De kajás vagyok!
- Rebeca - nak ma leveszem a gipszét - elmosolyodtam.
- Szuper - vigyorogtam. Nagyapa ment a szobába. Gondolom Rebeca - nak is elmondja a hírt.

A konyhába ott volt Amanda meg Esme.
- Felkeltél? - ráncolta össze a szemöldökét húgom.
- Igen - mondtam a és hűtőhöz mentem.
- Vége a nyugalomnak... - szerintem csak magának mondta de meghalllottam.
- Ennyire ne örülj! Haldokló bátyáddal beszélsz! - vigyorogtam és eljétszottam egy köhögést. Megforgatta a szemeit.
Én kivettem a cuccokat a hűtőből. Összeszetettem, hogy szendvics legyen belőle.
- Te szendvicset csinálsz? - csodálkozott.
- Jól látod - vigyorogtam. Odavágtam neki egyet - Jó étvágyat - azzal feltrappoltam az emeletre.
Carlisle még mindig ott mondott valamit. Leültem Amanda mellé az ágyra és elétettem a tálcát. Nagyapám elmosolyodott de mondta a beszédét.
- Szóval ma olyan öt körül leveszem, mert most megyek a kórházba - aha jólvan.
- Rendben - mondta Rebeca.

- Jó étvágyat - vigyorogtam. Rebeca beleharapott majd elmosolyodott. - Köszi.
- Nincs mit - vigyorogtam.

- Sziasztok! - toppant be a szobába Alice - Rebeca beírattalak az iskolába jövőhéten kezhetsz - vigyorgott - Te is folytatod ott a sulit ahol abbahagytad - mutatott felém.
- Mert? - kérdeztem.
- Mert azt mondtam! - hohoho! Alice bevadult.
- Oké, nyugika van Alice! - vigyorogtam.
- A gipszet még nem veszik le, de nyugodtan mehetsz suliba.
- Hálelujá' - motyogtam.
- Rebeca, te birod emberek közt? - fordult felé Alice.
- Igen, van önuralmam - mondta.
- Akkor még jobb - vigyorgott -Akkor hétfőn kezhetsz.
- Milyen nap van ma? - kérdeztem.
- Péntek... - akkor már csak három nap szabadidőm van. Ajj... Mindegy. Suliban kikészítem a tanárokat, igen... ezt fogom tenni! Szuper vagyok.
Bár visszakell majd fognom magam, mert itt van nekem most Rebeca. De néha mégis belefér egy - két kicsike incidens, nem?

When Your Life Changes-27.fejezet

Hát... már nagyon rég volt friss, de most itt van. Remélem maradt néhány olvasó aki még szívesen olvasna, néhány komival is lécci dobatok meg :)
Köszi, Netty ^^

(Bella szemszöge)

Most Rebeca-nal voltam. Õt is lányomnak tekintettem mivel biztos voltam benne,hogy fontos szerepet fog játszani Zack életében.
Zack már három napja nem kelt fel,de Carlisle szerint ez normális. Rebeca-val is így volt a helyzet.
De lassan mozogni kezdtek a szepillái és végül kinyiltak a szemei. És megláttam gyönyörû kék szemeit. Tudom mostmár miért szeretett bele Zack.
Bártóritóan rá mosolyogtam.
-Ki maga?-szólalt meg rekedt hangon.
-Zack anyukája vagyok-bólintott egy aprót.
-Õ hogy van?-kérdezte.
-Õ súlyosabban megsérült,mint te. Ezért Õ még nem ébredt fel- mondtam-De nyugodt meg fel fog épülni Õ is. Most szólok Carlisle-nak hogy felébredtél-mondtam neki. Bólintott én meg gyorsan lerohantam apámhoz.
-Rebeca felébredt!-egybõl felállt és utánam jött. Majd az egész család is.

-Szia Rebeca! Én Dr. Carlisle Cullen vagyok,de szólíts csak Carlisle-nak-mutatkozott be neki.
-Rebeca Volturi,de már nem Volterrában élek...-mutatkozott be Õ is. Majd az egész család is bemutatkozott. Emmet persze nem tudta elkerülni,hogy ne mondjon szegénynek egy viccet.
-Mire emlékszel,mi történt?-kérdezte Carlisle.
-Zack-el az erdõben találkoztam. Ott elkezdtünk beszélni,majd elbúcsúztam tõle mert ide költöztem Forks-ba és szerettem volna elhelyezkedni. Amikor haza indultam egy medvével találtam szembe magamat. Rám támadt,biztos meg volt sebesítve. Én síkitottam és Zack rögtön ott volt. A medve hozzá vágott egy fához, Zack-et is de Õt sokkal erõsebben. Majd én már nem emlékszek semmire se-mondta Rebeca.

-Jól van,ezzel is sokat segítettél-mosolygott Carlisle.
-Zack jól van?-kérdezte meg Carlisle-t is.
-Igen,mostmár stabil az állapota-mosolygott. Rebeca megkönnyebülve fújta ki a levegõt.
-Édesem hoztam neked egy kis levest-jött oda anyáskodóan Esme.
-Köszönöm-mondta udvariasan.
-És Rebeca-jött oda Emmet-Szóval mit csináltatok ti ott az erdõben?- mintha valami kifaggató show-ban lettünk volna. Szegény lány csak nézett Emmet-re mert nem tudta,hogy mit válaszoljon. Persze gondolom
-Emmet!-szóltam rá.
-Én csak kérdeztem-emelte fel a kezét védekezõ képpen.

(Edward szemszöge)

Zack-nél bent voltam a szobájában elég sok időt töltöttem nála. És Carlisle és mondta,hogy jó ha valaki mindig van mellette.
-Aú...-szisszent fel mellettem.
-Zack?-kérdeztem.
-Aha..-morogta-Nagyon fáj a fejem... Meg mindenem-szorította összeszemeit-Szóval kréhetek,érzéstelenítőt, fájdalom csillapított, altatót vagy valamit? Mert nem hinném,hogy kibirom.
-Rögtön jövök!-mondtam azzal gyorsan leorhantam a nappaliba.

-Hol van Carlisle?
-A kórházban-mondta Esme-Miért?-nem hallották,hogy Zack-kel beszéltem?
-Zack felébredt-azzal mindenki felment az emeletre. Addig én felhívtam Carlisle-t.

-Zack felébredt!-mondtam-Nagy fájdalmai voltak és kéne neki valami...-elmagyarázta,hogy hol találom még az altatót. Gyorsan felmentem ahol az eszközök voltak majd Zack szobájába mentem. Mindenki ott volt én meg utat törtem és leültem mellé,hogy bármikor beadhassam az injekciót.
-Rebeca jól van?-fordult a többiek felé.
-Igen,előbb ébredt fel de megint elaludt-mondta neki Bella-Aggódik érted-Zack elmosolyodott,de látszódtak rajta a fájdalom nyomai.
-Súlyos sérülései vannak?
-Eltört az egyik lába és inkább sokkot kapott-mondtam. Bólintott.
-És nekem? Múltkor nem annyira volt időm nézni...-próbált nevetni.
-Eltört az a bal kezed. Egy... "kráternek" is mondható sebed van a homlodoktól a derekadig. A fejeden egy seb. És sok vért is veszítettél.
-Szuper... Csoda,hogy még élek...-morogta inkább magának,mint enkünk.
-Zack,ne beszélj butaságokat!-jött oda Esme is. Zack elgondolkozott majd Bella felé fordult.

-Mond meg Rebeca-nak,hogy nem kell aggódnia,mert megfogok gyógyulni-lehet ezen gondolkodott ennyi ideig? Igen... szerintem ezen. Hogy Rebeca-ért meggyógyul. Én is ezt tenném ha a helyében lennék. Bella miatt meggyógyulnék.

-De azt hiszem kérek valamit mert mindenem fáj és... már elég nehezen tudom elviselni...-motyogta.
-Carlisle altatóra gondolt mivel így pihenni is tutsz... De nem tudom meddig fog kiütni téged-mondtam neki majd elővettem az injekciós tűt.
-Remélem jó sokáig...-morogta magában.
Beadtam neki az injekciót,majd pár perccel később már egyenletesen szuszogott.
-Soha nem gondoltam volna,hogy még haszna lesz annak, hogy elvégeztem az orvosit...-motyogtam magamnak,de mindenki meghallotta.

Mindenki Zack-et nézte.
Benne most nem a csinytevésre készülő fiút látták. Hanem a hős szerelmest aki megmentette szerelmét és kockáztatta saját testi épséget.

(Bella szemszöge)

Átmentem Rebeca-hoz. Most Zack-nél Edward volt. Benéztem az ajtón és Rebeca az ágyban feküdt. Mit is csinálhatott volna mást?
-Szia-küldtem felé egy barátságos mosolyt.
-Szia-szólalt meg Ő is rekedtes hangon.
Odahúztam mellé egy széket.
-Van valami baj? Nem vagy éhes?-tettem fel neki a kérdéseket.
-Nem köszönöm-mosolygott. Megkedveltem Rebeca-t és nagyon jó párja lesz Zack-nek.

-Zack hogy van?-kérdezte.
-Elöbb ébredt fel-mondtam neki és szemében megcsillant a boldogság- Üzent neked: Nem kell aggódnod miatta mert megfog gyógyulni- adtam át az üzenetet.
Könnyek gyűltek a szemében majd az első pillantásánál kibuggyantak a szeméből a nagy kövér könnyek.
-Ezek... csak öröm könnyek-törölte le őket.
-Nem sokára tényleg jobban lesz. Most vannak fájdalmai,de most is csak rád gondolt-mosolyogtam rá-Most kapott altatót,hogy pihenni tudjon.
-Nem mehetek be hozzá?-nézett fel rám.
-Megkérdezhetem Carlisle-t,hogy mit szólna ehez. De azt hiszem Ő is azt mondaná,mint én. Szerintem még neked is neki is pihennie kell- nem mondhatom szegénynek,hogy nem nem mehetsz be hozzá mert lehet megijednél a sebeitől.

-Jó rendben-adta meg magát.
-De igérem amint jobban lesztek tőlem egész nap egymás mellett lehettek-mosolyogtam.
Lesütötte szemét és arcát elöntötte a pír.
-Biztosan nem vagy éhes?-kérdeztem meg megint tőle-Nem kérsz szendvicset? Szívesen csinálok neked.
-Na jó-csak addig győzködtem Őt amíg meg nem adta magát. Felálltam lementem a konyhába.

A hütőből kivettem a szendvicshez szükséges dolgokat majd gyorsan összedobtam Rebeca-nak néhány szendvicset.
Nem tudtam Ő mennyit eszik,mert Zack elég sokat. Amanda például a felét. De Rebeca étkezését még nem tapasztaltam ki.
-Rebeca-nak csinálod?-jött mellém Emmet.
-Igen-mondtam és egy tálcára tettem a szendvicseket.
-Na megyek én is boldogítani-vigyorogott.
-Oké,de ne hozd fel neki Zack állapotát... Nem mondtam neki, hogy súlyosabbak a sérülései,mint ahogy Ő gondolja. Nem akarom, hogy felizgassa magát-hadartam el neki,hogy csak Ő hallja.
Bólintott de nem voltam benne biztos,hogy fel is fogta.

Amanda szobája felé menet bepillantottam Zack-hez is. Edward még mindig ott volt. Küldtem felé egy mosolyt amin Ő is elmosolyodott. Felállt és vámpír sebességgel mellettem termett.
Egy csókot nyomott ajkaimra.
-Na gyerekek,ezt ne itt! Most amúgy is visszük a fini-hamit Rebeca-nak-vigyorgott Emmet és tolni kezdett Rebeca szobája felé. Vállam fölött még Edward-ra néztem aki csak mosolygott majd vissza ment a szobába.
-Szia Rebeca-vigyorgott Emmet.
-Szia Emmet-köszönt Amanda is. Szegény szerintem már előre félt, hogy Emmet ma milyen ideióta viccet talált ki számára.
-Jó étvágyat-tettem az ölébe a tálcát.
-Köszönöm-mosolygott.

Felemelt egy szendvicset és beleharapott.
-Nagyon finom-mondta. Elmosolyodtam.
-Na persze! Nyugodtan mondhatod,hogy rossz! Én már innen nem bírom a szagát-fogta be az orrát Em.
-Nem is a te orrodnak találták ki. Amúgy ez azért van mert te az emberi ételt se bírod. A félvérek viszont igen.
-Azta... Honnan tudod?-hát mindjárt lehidalok előtte.
-Emmet! Két félvért neveltem fel azért már ötven év alatt csak tudom!- vágtam hozzá.
-Jól van na húgi... Csak nyugalom! Levegő ki-be, ki-be-vigyorgott. De letörölném azt a mosolyt az arcáról-Kezdek megijedni a tekintetedtől.
-Jól teszed!-azzal visszafordultam Rebeca-hoz akinek egy nagy ásítás hagyta el a száját.

-Most hagyunk pihenni-mondtam és végig simitottam az arcán. Emmet-et kitoltam a szobából.
-Én még maradtam volna-lement a földszintre.
-Pihennie kell!-mondtam Emmet-nek de már ott sem volt.
Átmentem két szobával arréb ahol Zack volt és még mindig Edward.

-Min gondolkozol?-ültem le mellé.
-Nem tudom... Mindig valami eszembe jut... De pontos választ nem tudok rá adni... Hogy miért van ez így-morgolodott és fejét a mellkasomnak támasztotta. Majd felemelte és egy mozdulattal az ölébe rántott.
-Mikor fog felébredni?-tudom, hogy még csak most aludt el. De már annyira szeretnék beszélni vele.
-Nem tudom...-mondta bizonytalanul Edward-De már az is jó, hogy felébredt és tudott rendesen bezsélni. Három nap után ez elég nagy csoda-mondta.
-Igen végülis az.Carlisle szerint egy ember nem élne túl ekkora balesetet.
-Én is hallottam mikor ezt mondta. Szerencsénk volt...-mondta.

Carlisle bejött lecserélni az infúziót.
-Ez azért szükséges mivel nem tud most enni és inni. Valamivel viszont kell táplálni mert kiszáradna és mégjobban legyengülne-mondta mikor meglátta az arcomat.
Bólintottam és egy kábát majd kaptam tőle egy apai mosolyt. Visszadöltem Edward védelmező karjaiba és Zack-et néztem. Bármikor felébredhet-pár napon belül...