(Edward szemszöge)
A karácsony többi napja békésen telt.
-Bella!-kiáltott Alice szerelmemnek aki az ölemben kényelmesen elhelyekedett-Meg kell szerveznünk az Új Évi bulit-mondta vigyorogva.
-Szerintem teljesen felesleges bulit csinálni... úgy is csak mi leszünk-mondtam.
-Tévedsz! Carlisle-al megbeszéltem,hogy elhívjuk néhány kollegáját-vigyorgott-Ami azt jelenti..
-Segíteni kell díszíteni-vigyorgott Emmet.
-Igen... de ezt már nem merem rátok bízni-mondta-Amúgy azt jelenti: elmegyünk vásárolni! Mindenkinek kell rendes ruha! Carlisle és Esme nem akar jönni... vásárolni. De megnéztem a ruhatárukat és van rendes ruhájuk.
-Nekem is van!-mondta Emmet.
-Nincsen!Megnéztem!-mondta Alice.
-Te kutakodtál?-kérdezte döbbenten Emmet. Alice erre nem szólt semmit.
-És mikor megyünk?-kérdezte izgatottan Rosalie.
-Most!
-Karácsony vagy... ilyenkor kétlem,hogy nyitva vannak az üzletek...
-27-e van szóval biztosan nyitva vannak!
-Szuper...-morogtam. Semmi kedvem nem volt most elmenni... Nem mintha máskor lenne...
-Nyugi-mondta Bella és végig símitott a karomon.
-Mehetünk?-kérdezte Alice.
-Nem...-mondtam egyszerre Emmet-el.
-Oké akkor mehetünk-vigyorgott és kiment az ajtón és persze Jasper-t is magával ráncigálta.
-Tudnám akkor minek kérdezte meg...
-Na ez az...-morgott Emmet is.
Beszálltunk az autóba és elhajtottunk egyenesen a bevásárlóközpont felé... Ismét ott ahol ajándékot vettem... Csak most-persze-nem magamtól jöttem...
-Edward! Ne húzasd már magad! Gyere!-vigyorgott Alice és húzni kezdett a boltok felé.
-Próbáld fel!-nyomott a kezembe egy rakatt ruhát.
-Oké...-morogtam.
-Bella te is!-szólt Alice neki is.
-Ketten szenvedjünk-jött mellám Bella.
-Elmegyünk?-kérdeztem.
-Alice észrefogja venni...
-A te jővődet nem látja...-vigyorogtam.
-Eszes-mondta.
Bementünk a fülkébe,letettem a ruhákat kinéztem. Alice sehol... szuper.
-Bella-szóltam szerelmemnek.
-Mehetünk?
-Naná!
-Hol van Alice?
-Foggalmam sincs,de siessünk-vigyorogtam.
-Ruhákkal mi lesz?
-Tegyük vissza!
Ruhákat visszatettük-bár lehet nem a helyükre... de visszatettük... Minden simán ment egy bizonyos pontig...
-Hova-hova fiatalok?-jött elénk Emmet vigyorogva.
-Shh... Alice elől szökünk meg!
-Ja értem az már más...-vigyorgott-Miért nem nekem jutott ez eszembe?-kérdezte-Mindegy menjetek majd fedezlek benneteket.
-Kösz Emmet-szólt vissza neki Bella.
-Nincs mit húgi-mondta majd megfordult.
-Még lógunk neki egyel...-mondtam.
-Az biztos.... nagy áldozatot tett a részéről...
-Na jó most menjünk,mert Alice így is ki fog minket filézni...
-Hova megyünk?-kérdezte kíváncsian.
-Majd meglátod-vigyorogtam rá.
(Emmet szemszöge)
Na Edward majd még sokkal tartozik nekem... Ekkora áldozatot tenni! De majd ha meglátom Alice arcát... azért arról vétek lenne lemaradni-ezen el is vigyorodtam.
-Emmet,kérlek próbáld meg ezeket!-mondta Rosalie és odanyomott a kezembe egy halom ruhát.
-Oké-mondtam,Alice jött velem szembe én csak kajánul vigyorogtam rá.
-Gyanús vagy nekem....
-Csak ruhát megyek próbálni...-mondtam. És bementem az egyik fülkébe.
-Előbb ott Nem Edward próbált?-kérdezte és elhúzta a függönyt.
-Nem tudom...-adtam az ártatlant és megint elhúztam a függönyt.
-Hol vannak Edward-ék?-kérdezte és megint elhúzta a függönyt.
-Én honnan tudjam drága húgocskám?
-Tudom,hogy titkolsz valamit..
-Nem titkolok... és most ha megbocsátasz öltöznék...-mondtam-És ne húzd el a függönyt!
Alice fújtatott egyet majd eltrappolt.
Huh Edward mennyivel lógsz te nekem....
-Jasper! Emmet hazudik?-kérdezte tőle Alice.
-Mi van visszajöttél?-kérdeztem és kimentem.
-Nem próbáltál fel még semmit?
-Nem...
-Mindegy...Jasper! Emmet hazudik!
Huh Jazz elne árulj.... Kinyírlak...-mérgelődtem magamba és próbáltam érzelmeket küldeni felé... hogy maradjon csöndbe....
-Ne hazudj! Csak az igazat mond...-szólt Jasper-nek.
Jazz vett egy mély levegőt és tekinteté rám emelte amiről csak azt tudtam leolvasni: kinyírlak... vagy sokkal jössz még nekem...
-Igazat mond,tényleg nem tudja,hol vannak Edward-ék...
-Menjünk!-mondta Alice felkapta a mögöttem lévő ruhákat és egyenesen a pénztárhoz trappolt.
-Ne tudom mit csinálok veled,soha nem hazudtam még neki-szűrte fogai között Jasper.
-Ideges vagy?
-Szerinted?
-Igen?
Fújtatott és húgom után ment.
-Mehetünk!-szólt Alice.
-Ez az!
-Vettem amúgy Edward-éknak is ruhát... Szóval nem úszták meg...-morogta.
-Hazamegyünk?-kérdeztem reménykedve.
-Igen!
-Ez az!-vigyorogtam el büszkén.
(Edward szemszöge)
-Már haza is jötettek?-kérdezte Esme mikor beléptünk az ajtón.
-Hát.. igen...
-Hol a kocsi és Alice-ék?
-Ők még vásásrolnak...
-Edward Cullen!-vágodott be az ajtón húgom. Mikor jött haza? Elöbb még itt se voltak,meg nem is hallottam.
-Hé! Alice... Szia!
-Emmet!-szólt Alice-Hazudtál!
-Tudom-vigyorgott.
-Jasper,te is?
-Emmet a hibás...
-Ő mondta,hogy fedezz minket!-szólalt meg Bella is.
-Uh... Oké mindegy megvettem az ünneplő ruhákat... meg még más ruhát is...
-Szuper,legközelebb mi nem is kellünk... Úgy is megveszed.
-Jól van Edward...mostnincs türelmem hozzád... Elkell kezdenünk díszíteni a házat. MOST!
-De még van 3 napunk...
-Az lehet még kevés is lesz... Még kaját is kell rendelnünk... Tudod emberekkel leszünk körülvéve..
-Nekünk is kell enni?-nyögött fel Emmet.
-Hát elég fura lenne,ha senki se enne...
-Ebbe igazad van.
-Tudom...-vigyorgott. Szuper el is felejtette az előbbi kis incidensünket...
-Elmegyek megrendelni a kaját... meg még az ilyen dolgokat... És még majd beszélünk Edward-elszóltam magamat.... Mindegy... annyira nem haragudhat.... Hiszen ez csak egy kis vásárlás volt...-gondolkoztam magamban.
-Addig hozzátok fel a garázsból a nagy asztalt-erre rám és Emmet-re mutatott.
-Oké.
-Azt hittem jobban ki lesz akadva...
-Én is-vigyorogtam.
-Na vigyük...-mondta és megfogta az egyik felét.
-Nem is tudtam,hogy van ilyen asztalunk...
-Eddig én se.... Alice biztos most szerezte be...
-Valahogy...
-Esme hova tegyük az asztalt?-kérdeztem.
-A másik helyére,a kicsit vigyétek le a garázsba.
-Oké-motyogtam.
Emmet levittük a másikat majd visszarohantunk. Mára már nem adtak több feladatot... Remélem Alice meg késő jön és nem akar majd még szaladgáltatni minket... Persze őt nem érdekli,hogy hány óra van...
Amit mond azt meg kell csinálni...
Szilveszter estéjén...
-Edward! Fel vagytok már öltözve? Pár perc és jönnek a vendégek-csörtett Alice az ajtó előtt.
-Mindjárt...-morogtam.
-5 perc múlva bemegyek!
-Ne fenyegetőzz!
-4:56....55...54...
-Én kész vagyok!-jött mellém Bella.
-Én is mindjárt...-mondtam és a nyakkendőmet kötöttem-Oké kész vagyok!
Kiléptem az ajtón és húgom ott állt csípőre tett kézzel.
-Kész vagyok-vigyorogtam rá-Nyugi Alice! Ez cak egy buli....
-Nem csak EGY buli... Itt lesz Carlisle főnöke is!
-Ha kirugatjuk max. költözünk-vigyorogtam.
-Emmet-nek mondanom kell,hogy hagyon fel vicceivel...
-Na ez nem rossz ötlet...-mondtam.
Húgom elszögdécselt és úgyanezt a kopogtatást elvégezte Emmet-ék szobája előtt is.
-Nem merül le benne az elem soha?-kérdeztem.
-Nem,több okból se. 1: vámpír... 2: mindig ilyen és Őt így kell szeretni-mondta mosolyogva szerelmem.
-Oké... igazad van,nem lenne jó a szomorú Alice se.
-Látod?-vigyorgott.
Lementünk a lépcsőn Esme már előkészítette a vacsorát.
-Segítsek?-kérdezte Bella.
-Ha ráérsz akkor igen-mosolyodott el Esme.
-Rendben-Bella kibújt ölelésemből egy puszit nyomott arcomra.
Pár percen belül megérkeztek a vendégek is. Mind olyan... fura volt. Mármint velük nem lehet úgy beszélni....
Majdnem mindannyiukon szemüveg volt... Amúgy meg elég jó volt az este.
Emmet persze elsütött néhány viccet... Amit a nép nem nagyon talált viccesnek... Utána meg azzal is felhagyott.
-Még pár perc és 2010 lesz-vigyorgott Alice.
Szomszédokban már hallani lehetett a tűzijátékok durrogását.
-Boldog Új Évet mindenkinek-mondta Carlisle.
-Viszont!-mondta a professzor nép.
Ők még ott maradtak reggelig... Elbeszéltük az időt... Meg amúgy is... ha szégyen számulra ha nem,valamennyien leitták magukat... És ha akartak volna se tudtak volna vezetni.
Nálunk meg végülis maradhattak.
Így telt a Cullen Új Év emberekkel csoportosítva...
Sajnálom,de ez az utolsó fejli ebből a töriből.... Nem tudok mit írni... olyan fejezetet meg nem akarok írni ami teljesen értelmetlen vagy nem tudom...
Új törivel igyekszek :)
2009. december 31., csütörtök
2009. december 26., szombat
More Than Friend-13.fejezet
(Edward szemszöge)
-Gyerünk! Itt vannak a díszek! Haladjunk!-tuszkolt ki minket a házból Alice-Fiúk be vagytok fogva,szóval jó díszítést!-vigyorgott majd visszament a házba ahol már a körübelül három méteres fa állt.
-Carlisle nem számít fiúnak?-kiáltott utána Emmet.
-De igen,de Ő nem ért rá!-szólt vissza.
-Oké,akkor hárman maradtunk... Kemény menet lesz-vigyorgott Emmet.
-Hozz létrát!-mondtam Emmet-nek.
-Miért én?
-Hogy ne járjon a szád!
-Oké-mondta és elvonult pár másodperc után visszajött-Itt van!
-Kösz-mondtam.
Egész éjszaka esett a hó,szóval körübelül 50 centiméteres hó volt,aminek Emmet nagyon is örült,persze mindenki de Ő kifejezetten örült ennek.
-Na akkor most hasznosítsuk magunkat.
-Ja,valamit kezdenünk kéne magunkkal...-mondta Jasper.
-Huh.. essünk túl rajta-mondtam és felmásztam a létrára. Jasper adta az égőket én meg feltettem azokat.
Békésen ment az egész de akkor valaki fejbe talált hógolyóval,egyből tudtam ki volt az.
-Emmet!-szóltam rá.
-Igen?-kérdezte ártatlanul.
-Kérlek ne dobálj már!
-Miért?-kérdezte és mégeggyel megdobott.
Nem válaszoltam csak gyúrtam egy hógolyót és hozzávágtam egyenesen fejen vágta.
-Szóval harcolni akarsz?-kérdezte vigyorogva.
-Igen!-mondtam és leugrottam a létráról.
-Jasper csatlakozz te is!-szólt neki Emmet.
-Oké!-mondta és egy hógolyóval jutalmazta.
Már mindenki teljesen havas volt bár minket ez nem nagyon zavart mert nem fáztunk.
Én a ház előtt álltam,az üveg ablak előtt... Emmet meg pont engem célzott,de én elhajoltam és az meg az üvegen landolt. Vagyis inkább... hát... átment az üvegen... Avagy betört...
Alice,Bella,Esme és Rosalie a fát díszítették de erre ők is felénk néztek.
-Opá...-mondta Emmet.
-Opá ám...-értettem vele egyet.
Alice mint egy rakéta kijött a házból,őt követte Bella,Esme és Rose.
-Na ez melyikőtők zseniális dobása volt?-kérdezte Alice elág nyugodt hangon.
Jasper és én Emmet-re mutattunk.
-Tudod Alice... Az úgy volt,hogy...-kezdett bele a mentegetőzésbe,de húgom félbe szakította.
-Ne mentegetőzz!
-Oké...-mondta.
-Emmet Cullen,most nagy bajban vagy!-szólt rá Rosalie.
-Karácsony van! Ilyenkor békesség van... nyugalom... és szeretet!-mondta vigyorogva.
-Mindjárt lesz itt békesség...-mondta Alice már közelített volna Emmet-hez de megakadályoztam.
-Hé Alice! Nyugi! Megjavítjuk!-mondtam.
-Igen és szerinted,hogyan? 23-a van ilyenkor nem hinném,hogy szívesen ugrálnak az emberek,hogy ablakot cseréljenek!
-Szigszalag?-adtam egy ötletet.
-Nem rossz ötlet-értett egyett velem Emmet-Van a szobámba,hozok le és...-mondta de akkor meglátta a lányok arckifejezését-Vagy inkább itt maradok...
-Szerintem is inkább itt maradsz és beszélgetünk...
-Oké,beszélgessetek csak mi megyünk dísziteni-mondtam és léptem egyet de valaki visszahúzott-Jönni akartok ti is?
-Emmet miért dobtad a hógolyót az üvegnek?!
-Én Edward-ot akartam eltalálni de elhajolt előle!
-Persze,én vagyok a hibás mert jók a reflexeim!
-Hát persze!
-Inkább menjetek vissza díszíteni...-mondta Alice-Én meg elintézem az ablakot.
-Csodállak Alice eszed miatt!
-Na menjetek...
Szó nélkül megfordultunk és visszamentünk díszíteni.
-Ez nagy volt!-vigyorgott Emmet.
-Huh... Azt hittem Alice kifiléz minket...-mondtam és visszamásztam a létrára.
-Én is! Amikor megláttam azt az ideges arckifejezését...-röhögött Emmet.
Egy autó állt meg a ház előtt. Majd kiszállt belőle egy pasas hóna alatt meg egy üveg lap volt...
-Ez gyorsan elintézte...-mondtam.
-Ki ne tudna ellen állni drága kis húgunk csilingelő hangjának-vigyorgott Emmet-Ugye Jazz?
Jasper csa vigyorogva megrázta a fejét-ezzel azt akarta kifejezni: szánalmas vagy Emmet hülye vicceiddel.
-Szerencsétek van!-jelent meg Alice.
-Tudjuk.... Miért is?
-Mert hajlandóak voltak kicserélni az ablakot amit betörtetek!
-Emmet törte be.
-Oké,dolgozzatok tovább-és visszavonult a házba.
-Túl kicsi ahoz,hogy ilyen idegesítő legyen...-morogtam.
Másnap...
24-e van... Szenteste. Emmet-ékkel sikeresen feldíszítettük a házat és nem csináltunk több kárt-nagy teljesítmény.
A fa előtt álltunk Bella-val. Már csak mi voltunk ott. A többiek elmentek mert valami "fontos" dolog jutott eszükbe. De szerintem csak kettesben akartak hagyni Bella-val. Neki még nem adtam oda ajándékomat. Ő már odaadta nekem.
-Boldog Karácsonyt-mondtam elővettem zsebemből a kis dobozt mibe a nyaklánc volt. Kinyitottam és tátva maradt a szája amin elmosolyodtam.
-Ez gyönyörű-mondta ámúlva és kivette a dobozkából-Rám adod?-kérdezte.
-Még,hogy nem kell ajándék-vigyorogtam.
-Ilyen ajándéknak minden lány örül-mondta mikor ráadtam. Szembe fordult velem majd ujjait összekulcsolta az enyémmel.
-Akkor ha te örülsz én is...
Közelebb léptem hozzá,csókra készültem de hát persze valakinek közbe kellet avatkoznia és az is csak Emmet lehetett.
-Hello fiatalok! Remélem nem zavartam meg semmit-az a kaján vigyor... Biztos vagyok benne direkt jött most-Csak tudod Edward ha már vetted nekem ezt-felmutatta a tévés játékot-Kipróbálom.
-Legalább lefoglalod magadat-morogtam.
-Ja... pár percig... óráig... elleszek vele.
-Annak nagyon örülnék!-mondtam Bella-nak nyomtam egy puszit homlokára és leültem Emmet mellé.
-Beszállsz?-kérdezte.
-Kösz nem... Csak kíváncsi vagyok mikor töröd össze a játékot.
-Miért törném össze?
-Ha nem nyersz... általába bedurvulsz és a földhöz dobod teljes erődből... Onnan meg nem lehet összevakarni... Csak most kérlek!
-Igazad van...
-És kérlek.... ne az ablakot célozd... Mert akkor bekell vetnünk a szigszalagos tervet... És Alice se lenne valami "boldog".
-Na ebben egyet érétünk!
-Mi van velem?-jött le az emeletről húgom.
-Csak Emmet-nek felvilágosítást tartottam,hogy mennyire kiborulnál ha kitörné az ablakot... megint...
-Jól tetted!-mondta-Bella! Tudod vettem neked ruhákat... és azokat felkéne próbálnod! Mivel nem láttam a jővődet azt se láttam,hogy áll rajtad,szóval ennyit megérdemlek-mondta könyörgőn és gondolom bevetette a kiskutya szemeket is... Borzasztó... annak nem lehet ellenállni.
-Mivel valahogy úgy is ráveszel... Képtelen vagyok engedelmeskedni neked...
-Igen! Na menjünk!-vigyorgott és felráncigálta Bella-t az emeletre.
-Szegény Bella... Nem tudja mibe csöppent bele... Alice és a ruhapróba....Hidd el... tapasztaltam már egy párszor...
-Elhiszem...
-Na essünk neki ennek-mondta és megnyomta a "play" gombot majd belekezdett a versenyzésbe...
Én csak reménykedni tudtam: mikor megunja a játékot minden egy részben meg is marad.
-Gyerünk! Itt vannak a díszek! Haladjunk!-tuszkolt ki minket a házból Alice-Fiúk be vagytok fogva,szóval jó díszítést!-vigyorgott majd visszament a házba ahol már a körübelül három méteres fa állt.
-Carlisle nem számít fiúnak?-kiáltott utána Emmet.
-De igen,de Ő nem ért rá!-szólt vissza.
-Oké,akkor hárman maradtunk... Kemény menet lesz-vigyorgott Emmet.
-Hozz létrát!-mondtam Emmet-nek.
-Miért én?
-Hogy ne járjon a szád!
-Oké-mondta és elvonult pár másodperc után visszajött-Itt van!
-Kösz-mondtam.
Egész éjszaka esett a hó,szóval körübelül 50 centiméteres hó volt,aminek Emmet nagyon is örült,persze mindenki de Ő kifejezetten örült ennek.
-Na akkor most hasznosítsuk magunkat.
-Ja,valamit kezdenünk kéne magunkkal...-mondta Jasper.
-Huh.. essünk túl rajta-mondtam és felmásztam a létrára. Jasper adta az égőket én meg feltettem azokat.
Békésen ment az egész de akkor valaki fejbe talált hógolyóval,egyből tudtam ki volt az.
-Emmet!-szóltam rá.
-Igen?-kérdezte ártatlanul.
-Kérlek ne dobálj már!
-Miért?-kérdezte és mégeggyel megdobott.
Nem válaszoltam csak gyúrtam egy hógolyót és hozzávágtam egyenesen fejen vágta.
-Szóval harcolni akarsz?-kérdezte vigyorogva.
-Igen!-mondtam és leugrottam a létráról.
-Jasper csatlakozz te is!-szólt neki Emmet.
-Oké!-mondta és egy hógolyóval jutalmazta.
Már mindenki teljesen havas volt bár minket ez nem nagyon zavart mert nem fáztunk.
Én a ház előtt álltam,az üveg ablak előtt... Emmet meg pont engem célzott,de én elhajoltam és az meg az üvegen landolt. Vagyis inkább... hát... átment az üvegen... Avagy betört...
Alice,Bella,Esme és Rosalie a fát díszítették de erre ők is felénk néztek.
-Opá...-mondta Emmet.
-Opá ám...-értettem vele egyet.
Alice mint egy rakéta kijött a házból,őt követte Bella,Esme és Rose.
-Na ez melyikőtők zseniális dobása volt?-kérdezte Alice elág nyugodt hangon.
Jasper és én Emmet-re mutattunk.
-Tudod Alice... Az úgy volt,hogy...-kezdett bele a mentegetőzésbe,de húgom félbe szakította.
-Ne mentegetőzz!
-Oké...-mondta.
-Emmet Cullen,most nagy bajban vagy!-szólt rá Rosalie.
-Karácsony van! Ilyenkor békesség van... nyugalom... és szeretet!-mondta vigyorogva.
-Mindjárt lesz itt békesség...-mondta Alice már közelített volna Emmet-hez de megakadályoztam.
-Hé Alice! Nyugi! Megjavítjuk!-mondtam.
-Igen és szerinted,hogyan? 23-a van ilyenkor nem hinném,hogy szívesen ugrálnak az emberek,hogy ablakot cseréljenek!
-Szigszalag?-adtam egy ötletet.
-Nem rossz ötlet-értett egyett velem Emmet-Van a szobámba,hozok le és...-mondta de akkor meglátta a lányok arckifejezését-Vagy inkább itt maradok...
-Szerintem is inkább itt maradsz és beszélgetünk...
-Oké,beszélgessetek csak mi megyünk dísziteni-mondtam és léptem egyet de valaki visszahúzott-Jönni akartok ti is?
-Emmet miért dobtad a hógolyót az üvegnek?!
-Én Edward-ot akartam eltalálni de elhajolt előle!
-Persze,én vagyok a hibás mert jók a reflexeim!
-Hát persze!
-Inkább menjetek vissza díszíteni...-mondta Alice-Én meg elintézem az ablakot.
-Csodállak Alice eszed miatt!
-Na menjetek...
Szó nélkül megfordultunk és visszamentünk díszíteni.
-Ez nagy volt!-vigyorgott Emmet.
-Huh... Azt hittem Alice kifiléz minket...-mondtam és visszamásztam a létrára.
-Én is! Amikor megláttam azt az ideges arckifejezését...-röhögött Emmet.
Egy autó állt meg a ház előtt. Majd kiszállt belőle egy pasas hóna alatt meg egy üveg lap volt...
-Ez gyorsan elintézte...-mondtam.
-Ki ne tudna ellen állni drága kis húgunk csilingelő hangjának-vigyorgott Emmet-Ugye Jazz?
Jasper csa vigyorogva megrázta a fejét-ezzel azt akarta kifejezni: szánalmas vagy Emmet hülye vicceiddel.
-Szerencsétek van!-jelent meg Alice.
-Tudjuk.... Miért is?
-Mert hajlandóak voltak kicserélni az ablakot amit betörtetek!
-Emmet törte be.
-Oké,dolgozzatok tovább-és visszavonult a házba.
-Túl kicsi ahoz,hogy ilyen idegesítő legyen...-morogtam.
Másnap...
24-e van... Szenteste. Emmet-ékkel sikeresen feldíszítettük a házat és nem csináltunk több kárt-nagy teljesítmény.
A fa előtt álltunk Bella-val. Már csak mi voltunk ott. A többiek elmentek mert valami "fontos" dolog jutott eszükbe. De szerintem csak kettesben akartak hagyni Bella-val. Neki még nem adtam oda ajándékomat. Ő már odaadta nekem.
-Boldog Karácsonyt-mondtam elővettem zsebemből a kis dobozt mibe a nyaklánc volt. Kinyitottam és tátva maradt a szája amin elmosolyodtam.
-Ez gyönyörű-mondta ámúlva és kivette a dobozkából-Rám adod?-kérdezte.
-Még,hogy nem kell ajándék-vigyorogtam.
-Ilyen ajándéknak minden lány örül-mondta mikor ráadtam. Szembe fordult velem majd ujjait összekulcsolta az enyémmel.
-Akkor ha te örülsz én is...
Közelebb léptem hozzá,csókra készültem de hát persze valakinek közbe kellet avatkoznia és az is csak Emmet lehetett.
-Hello fiatalok! Remélem nem zavartam meg semmit-az a kaján vigyor... Biztos vagyok benne direkt jött most-Csak tudod Edward ha már vetted nekem ezt-felmutatta a tévés játékot-Kipróbálom.
-Legalább lefoglalod magadat-morogtam.
-Ja... pár percig... óráig... elleszek vele.
-Annak nagyon örülnék!-mondtam Bella-nak nyomtam egy puszit homlokára és leültem Emmet mellé.
-Beszállsz?-kérdezte.
-Kösz nem... Csak kíváncsi vagyok mikor töröd össze a játékot.
-Miért törném össze?
-Ha nem nyersz... általába bedurvulsz és a földhöz dobod teljes erődből... Onnan meg nem lehet összevakarni... Csak most kérlek!
-Igazad van...
-És kérlek.... ne az ablakot célozd... Mert akkor bekell vetnünk a szigszalagos tervet... És Alice se lenne valami "boldog".
-Na ebben egyet érétünk!
-Mi van velem?-jött le az emeletről húgom.
-Csak Emmet-nek felvilágosítást tartottam,hogy mennyire kiborulnál ha kitörné az ablakot... megint...
-Jól tetted!-mondta-Bella! Tudod vettem neked ruhákat... és azokat felkéne próbálnod! Mivel nem láttam a jővődet azt se láttam,hogy áll rajtad,szóval ennyit megérdemlek-mondta könyörgőn és gondolom bevetette a kiskutya szemeket is... Borzasztó... annak nem lehet ellenállni.
-Mivel valahogy úgy is ráveszel... Képtelen vagyok engedelmeskedni neked...
-Igen! Na menjünk!-vigyorgott és felráncigálta Bella-t az emeletre.
-Szegény Bella... Nem tudja mibe csöppent bele... Alice és a ruhapróba....Hidd el... tapasztaltam már egy párszor...
-Elhiszem...
-Na essünk neki ennek-mondta és megnyomta a "play" gombot majd belekezdett a versenyzésbe...
Én csak reménykedni tudtam: mikor megunja a játékot minden egy részben meg is marad.
2009. december 25., péntek
More Than Friend-12.fejezet
(Edward szemszöge)
-Szerinted Manó lába már jól van?-kérdezte Bella amikor beültünk az autóba.
-Szerintem igen...-mondtam-Miért?
-Elvisszük sétáltatni?-kérdezte és rám nézett.
-Persze!-egyeztem bele.
-De várj... nincs póráz!-mondta csalódottan.
-De van...-mondtam vigyorogva-Emmet... szerzett neki...
-Akkor oké-mosolyodott el.
Befordultam az utcánkba.
Emmet,most nem volt a nappaliban... meglepő... De az asztalon ott volt a póráz azt megfogtam,majd Manó-nak szóltam aki egyből ott is termett.
-Megyünk sétálni-jelentettem be. Ő szófogadóan leült én meg rátettem a pórázt.
-Mehetünk-szóltam Bella-nak,mellém lépett és kéz a kézben kimentünk. A póráz nálam volt.
-Hova megyünk?-kérdezte és hangja kíváncsi volt.
-Egy parkba....-vigyorogtam.
-Azt gondoltam!-mondta szemforrgatva.
-Mindjárt ott vagyunk-mondtam.
-Oké-mondta megadóan.
-Meg is érkeztünk!
-Ez gyors volt-nevetett.
-Mondtam,hogy nemsokára ott vagyunk-vigyorogtam.
Bella odalépett Manó-hoz és levette róla a pórázt.
-Miért vetted le?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Hogy hadd szaladgáljon... Otthon úgy se tud... Itt meg Emmet mentes helyen van-vigyorogtam.
-Igazad van-értettem vele egyet,szembe fordultam vele,ujjainkat összekulcsoltam-Mindig igazad van.
Ő csak zavartan nevetett.
-Én mindig az igazat mondom-mosolyodtam el féloldalasan.
-Mindig?-kérdezte játékosan,lábujjhegyre állt így szemei egy szintre kerültek az enyémmel.
-Általában...
-Edward Cullen!-szólt rám de közben nevetett.
-Igen?-kérdeztem és közelebb hajoltam hozzá.
-Szeretlek...-suttogta.
-Én is.
Megöleltem,fejét a mellkasomra hajtotta és így álltunk. Lehet már percek talán órűk óta itt álltunk,teljesen elveszett az idő érzékem-még itt álltunk volna de akkor meghallottam Manó nyüszítését.
Elválltunk egymástól,de nem engedtem messzire magam mellől,derekát átfogtam és így álltunk.
-Menjünk?-kérdezte Bella és rám emelte tekintetét.
-Menjünk-mondtam felnéztem az égre: alkonyodott,a nap legszebb napszaka,számomra. Felnéztem az égre és azt vettem észre,hogy fehér kis szöszök hullanak az arcomba.
-Esik a hó-mondtam.
-Fehér karácsonyunk lesz-mosolyodott el Bella.
-Úgy látszik.
Nem mentünk gyorsan,sokkal lassabban mint amikor jöttünk. Így mir hazaértünk már teljesen sötét volt.
-Hol voltatok?-támadott le minket Emmet mikor éppen,hogy beértünk az ajtón.
-Kutyát sétáltatni-válaszoltam kérdésére.
-És nekem nem szóltatok?!-kérdezte tetetett csalódotsággal.
-Emmet!-szólt rá Alice.
-Legközelebb elviheted sétáltatni-egyedül!-mondta Bella.
-Ajánlom is!-vigyorgott kajánul.
Bella levette a pórázt Manó-ról és visszatette az asztalra ahol az előbb volt.
-Fiúk!-szólt Alice-Holnap feldíszitítek a házat! Mi lányok meg a fát-adta ki a parancsokat pöttöm húgom.
-Van választási lehetőségünk?-kérdezte Emmet.
-Nincsen...
-Akkor kénytelenek leszünk megcsinálni...
-Csak nem elakartad ez kerülni?-kérdezte Bella.
-Hát ha úgy nézzük...De igen elakartam-vigyorgott kajánul.
-Úgy is meg kellene csinálnod szóval teljesen mindegy...-mondtam neki.
-Igazad van!
-Tudom-vigyorodtam el.
-Akkor most fel is díszítjük a házat!-állt fel Emmet és már majdnem kilépett az ajtón amikor Alice utána szólt.
-Az égők nincsenek előszedve szóval nehezen tudnád feldísziteni a házat...
-Akkor kénytelen leszek holnap...-mondta és vissza ült előző helyére.
-Jaj Alice miért állítottad le? Szerencsétlen már annyira beleélte magát!-szívattam húgomat.
-Emmet,díszek a garázsban ha még mindig annyira akarsz díszíteni ott lesznek.
-Áh nem... majd megvárom még vele Jasper-t és Edward-ot,Ők se maradjanak már ki a jóból.
-Nem kell minket kímálni-szólalt meg Jazz is.
-Ja-mondtam és belecsaptam Jasper tenyerébe.
-Örülök,hogy jól érzitek magatokat-mondta Rose,de le nem vette volna a szemét a divatújságról.
Hé öcsi!-szólt Emmet gondolatba és rá néztem-Vettél már valamit Bella-nak?
Bólintottam.
Ma? Nekem is szólhattál volna! Bár már megvettem Rose-nak...
Ismét bólintottam,utána elvigyorodtam.
-Mi olyan vicces?-kérdezte Bella.
-Emmet gondolatai lefárasztanak-vigyorogtam még midnig.
-Oh...így már értem.
-Bella! Te is ellenem fordulsz?-kérdezte Emmet vigyorogva.
-Ki fogatod a szavaimat.
-Ez volt a szándékom. Áh édes élet...-kezét feje mögé helyezte majd hátradőlt.
-Elvagy megint szálva magadtól-mondta Jasper.
-Mint,mindig Karácsony előtt-morogta Rose-Nem mintha amúgy általában nem lenne...
-Valaki legalább örül ennek az egésznek!-mondta szeme az ablakra tévedt-Esik a hó!-pattant fel. Hirtelen téma váltás...
-Előbb nem vetted észre amikor kiakartál menni az udvarra?
-Nem...-mondta elgondolkodva-De tényleg nem... Huh...
-Fő a nyugalom Emmet! Nem láttad azt ami az orrod előtt van! Sebaj!
-Ja végülis...-ez mindent komolyan vesz?
-Lefárasztasz...
-Az a célom. Kikészíteni drága kisöcsémet-vigyorgott.
-Kösz Emmet...
-Nincs mit.
-Élvezed ezt a helyzetet mi?
-Ha tudnád mennyire-vigyorgott. Én megadóan hátra dőltem,rajta már nem lehet segíteni... Örökre ilyen idióta marad... Bár ha úgy nézzük... néha szórakoztató is tud lenni...
Sajnálom ez most ilyen rövid is fejezet lett :/ De azért remélem tetszett. :)
-Szerinted Manó lába már jól van?-kérdezte Bella amikor beültünk az autóba.
-Szerintem igen...-mondtam-Miért?
-Elvisszük sétáltatni?-kérdezte és rám nézett.
-Persze!-egyeztem bele.
-De várj... nincs póráz!-mondta csalódottan.
-De van...-mondtam vigyorogva-Emmet... szerzett neki...
-Akkor oké-mosolyodott el.
Befordultam az utcánkba.
Emmet,most nem volt a nappaliban... meglepő... De az asztalon ott volt a póráz azt megfogtam,majd Manó-nak szóltam aki egyből ott is termett.
-Megyünk sétálni-jelentettem be. Ő szófogadóan leült én meg rátettem a pórázt.
-Mehetünk-szóltam Bella-nak,mellém lépett és kéz a kézben kimentünk. A póráz nálam volt.
-Hova megyünk?-kérdezte és hangja kíváncsi volt.
-Egy parkba....-vigyorogtam.
-Azt gondoltam!-mondta szemforrgatva.
-Mindjárt ott vagyunk-mondtam.
-Oké-mondta megadóan.
-Meg is érkeztünk!
-Ez gyors volt-nevetett.
-Mondtam,hogy nemsokára ott vagyunk-vigyorogtam.
Bella odalépett Manó-hoz és levette róla a pórázt.
-Miért vetted le?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Hogy hadd szaladgáljon... Otthon úgy se tud... Itt meg Emmet mentes helyen van-vigyorogtam.
-Igazad van-értettem vele egyet,szembe fordultam vele,ujjainkat összekulcsoltam-Mindig igazad van.
Ő csak zavartan nevetett.
-Én mindig az igazat mondom-mosolyodtam el féloldalasan.
-Mindig?-kérdezte játékosan,lábujjhegyre állt így szemei egy szintre kerültek az enyémmel.
-Általában...
-Edward Cullen!-szólt rám de közben nevetett.
-Igen?-kérdeztem és közelebb hajoltam hozzá.
-Szeretlek...-suttogta.
-Én is.
Megöleltem,fejét a mellkasomra hajtotta és így álltunk. Lehet már percek talán órűk óta itt álltunk,teljesen elveszett az idő érzékem-még itt álltunk volna de akkor meghallottam Manó nyüszítését.
Elválltunk egymástól,de nem engedtem messzire magam mellől,derekát átfogtam és így álltunk.
-Menjünk?-kérdezte Bella és rám emelte tekintetét.
-Menjünk-mondtam felnéztem az égre: alkonyodott,a nap legszebb napszaka,számomra. Felnéztem az égre és azt vettem észre,hogy fehér kis szöszök hullanak az arcomba.
-Esik a hó-mondtam.
-Fehér karácsonyunk lesz-mosolyodott el Bella.
-Úgy látszik.
Nem mentünk gyorsan,sokkal lassabban mint amikor jöttünk. Így mir hazaértünk már teljesen sötét volt.
-Hol voltatok?-támadott le minket Emmet mikor éppen,hogy beértünk az ajtón.
-Kutyát sétáltatni-válaszoltam kérdésére.
-És nekem nem szóltatok?!-kérdezte tetetett csalódotsággal.
-Emmet!-szólt rá Alice.
-Legközelebb elviheted sétáltatni-egyedül!-mondta Bella.
-Ajánlom is!-vigyorgott kajánul.
Bella levette a pórázt Manó-ról és visszatette az asztalra ahol az előbb volt.
-Fiúk!-szólt Alice-Holnap feldíszitítek a házat! Mi lányok meg a fát-adta ki a parancsokat pöttöm húgom.
-Van választási lehetőségünk?-kérdezte Emmet.
-Nincsen...
-Akkor kénytelenek leszünk megcsinálni...
-Csak nem elakartad ez kerülni?-kérdezte Bella.
-Hát ha úgy nézzük...De igen elakartam-vigyorgott kajánul.
-Úgy is meg kellene csinálnod szóval teljesen mindegy...-mondtam neki.
-Igazad van!
-Tudom-vigyorodtam el.
-Akkor most fel is díszítjük a házat!-állt fel Emmet és már majdnem kilépett az ajtón amikor Alice utána szólt.
-Az égők nincsenek előszedve szóval nehezen tudnád feldísziteni a házat...
-Akkor kénytelen leszek holnap...-mondta és vissza ült előző helyére.
-Jaj Alice miért állítottad le? Szerencsétlen már annyira beleélte magát!-szívattam húgomat.
-Emmet,díszek a garázsban ha még mindig annyira akarsz díszíteni ott lesznek.
-Áh nem... majd megvárom még vele Jasper-t és Edward-ot,Ők se maradjanak már ki a jóból.
-Nem kell minket kímálni-szólalt meg Jazz is.
-Ja-mondtam és belecsaptam Jasper tenyerébe.
-Örülök,hogy jól érzitek magatokat-mondta Rose,de le nem vette volna a szemét a divatújságról.
Hé öcsi!-szólt Emmet gondolatba és rá néztem-Vettél már valamit Bella-nak?
Bólintottam.
Ma? Nekem is szólhattál volna! Bár már megvettem Rose-nak...
Ismét bólintottam,utána elvigyorodtam.
-Mi olyan vicces?-kérdezte Bella.
-Emmet gondolatai lefárasztanak-vigyorogtam még midnig.
-Oh...így már értem.
-Bella! Te is ellenem fordulsz?-kérdezte Emmet vigyorogva.
-Ki fogatod a szavaimat.
-Ez volt a szándékom. Áh édes élet...-kezét feje mögé helyezte majd hátradőlt.
-Elvagy megint szálva magadtól-mondta Jasper.
-Mint,mindig Karácsony előtt-morogta Rose-Nem mintha amúgy általában nem lenne...
-Valaki legalább örül ennek az egésznek!-mondta szeme az ablakra tévedt-Esik a hó!-pattant fel. Hirtelen téma váltás...
-Előbb nem vetted észre amikor kiakartál menni az udvarra?
-Nem...-mondta elgondolkodva-De tényleg nem... Huh...
-Fő a nyugalom Emmet! Nem láttad azt ami az orrod előtt van! Sebaj!
-Ja végülis...-ez mindent komolyan vesz?
-Lefárasztasz...
-Az a célom. Kikészíteni drága kisöcsémet-vigyorgott.
-Kösz Emmet...
-Nincs mit.
-Élvezed ezt a helyzetet mi?
-Ha tudnád mennyire-vigyorgott. Én megadóan hátra dőltem,rajta már nem lehet segíteni... Örökre ilyen idióta marad... Bár ha úgy nézzük... néha szórakoztató is tud lenni...
Sajnálom ez most ilyen rövid is fejezet lett :/ De azért remélem tetszett. :)
2009. december 24., csütörtök
More Than Friend-11.fejezet
Először is Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek :)
Köszönöm a több,mint 17.000 látogatót ami,november 14-e óta gyarapodik és köszönöm a 35 rendszeres olvasót is :)
A kommenteket amit írtatok :)
Körübelül ennyi lenne és most fent a 11.fejezet szóval jó olvasást :)
Pussz: Netty
(Edward szemszöge)
-Okos kutya vagy! Tudtam,hogy majd megszeretsz!-nevetett Emmet.
-Figyelj Em...-kezdtem-Ez már káros az egészségedre! Az egy dolog,hogy elvagy a kutyával,de már körübelül fél órája beszélsz hozzá....
-Megszeretett téged Manó?-kérdezte Bella.
-Aha!-mondta vigyorogva.
Bella leült mellém.
-Bejött a beszélgetés!-suttogta a fülembe.
-Én is ezt mondtam!-vigyorogtam.
-Sziasztok!-köszönt Carlisle-most jött haza a munkából.
-Szia édesem!-ment oda Esme apámhoz és egy csókot nyomott ajkaira. Elmosolyodtam. Örültem,hogy még mindig boldogok együtt-Milyen volt a napod?
-Sajnos elveszítettem egy beteget...-sóhajtott fel Carlisle és kabátját felakasztotta a fogasra.
-Nem menthetsz meg minden emberi életet...
-Tudom de akkor is borzasztó... Pont karácsony előtt-rázta meg a fejét.
-Nem te vagy a hibás-győzködte Esme-Emmet,megszeretett téged Manó?-kérdezte Esme,gondolom,hogy oldja a feszültséget.
-Igen!-vigyorgott.
-Nagyszerű-mosolygott Esme.
-Nem kéne venni,tudod... fát?-kérdezte Emmet.
-De kéne...
-Már meg van!-vigyorgott Alice és lepattogott a lépcsőn.
-Megvetted?
-Jasper-t megkértem.
-Ja értem,szóval befogtad Jasper-t-röhögött Emmet.
-Én ezt nem nevezném annak...-Emmet már megint szólásra nyitotta volna a száját,de Alice megakadályozta ezt-Na jó Emmet elég az idióta vicceidből!
-Hanyadika van?
-22.?
-Aha.
-Akkor ráérünk még behozni a fát-vigyorgott Alice.
Uh és én még semmit se vettem... Akkor majd holnap... Ma is elmennék... De hát körübelül reggel 6 óra lehetett... és szerintem semilyen bolt nincs nyitva még ilyenkor...
-Mind gondolkozol?-zökkentett ki Bella gondolataimból.
-Öhm... semmin...-adtam a hülyét.
-Hazudsz!-vigyorgott.
-Minden észreveszel!
-Átlátok rajtad.
-Majd megfogod tudni...Többet nem mondok szóval ne is próbálkozz!-vigyorogtam megforgatta a szemét.
De mintha ezt meg se láttam volna,márvány sima arcára egy puszit nyomtam.
-Bella!-szólt Alice-Majd januártól meg velünk jársz suliba,rendben?-kérdezte Alice.
-Oké-mondta,
-Végülis... nincs választási lehetőséged szóval...-vigyorgott.
-Amúgy: Bella szeretnél még a kórházban dolgozni?-kérdezte Carlisle.
-Igen!
-Rendben akkor ha szeretnél már ma is mehetnél... Majd valami kifogást meg kitalálunk,hogy hirtelen jól lettél-mosolygott.
-Köszönöm-mondta hálásan.
Ránéztem az órára. 8 óra volt... Akkor már biztos nyitva van minden bolt...
-Majd én elviszem Bella-t!-ajánlottam fel.
-Rendben-mondta Bella és feállt.
Kimentünk a garázsban egyenesen a Volvo-m felé,Bella-nak kinyitottam az ajtót beült majd én is mellé. Gyorsan odaértünk a kórházba én meg bekisértem Bella-t. Kézen fogva mentünk végig a folyosón.
Egy szőke hajú lány integetett neki
.
-Ő Stefani-mondta és Ő is vissza integetett.
-Ja értem-mondtam.
-Oh Bella! Annyira örülök,hogy jól vagy!-mondta vigyorogva a lány.
-Kösz-mosolygott Bella-Öhm... Ő itt a barátom Edward-mondta Bella.
-Helló-köszöntem neki és kezet ráztam vele.
-Én... Stefani Jonson vagyok-mondta zavartan.
-Örülök,hogy megismerhetlek.
Áh de helyes... Bella jól kiszemelte magának ezt a pasit-hallottam meg Stefani gondolatait.
-Akkor én most megyek-mondtam Bella-nak adtam még egy búcsú csókot és elindultam a parkoló felé.
De azért még néhány mondatot kihallottam Bella-ék beszélgetéséből.
-Nagyon jó képű!-hallottam meg Stefani izgatott hangját.
-Igen.
-Amúgy... Ő nem Dr. Cullen nevelt fia?
-De igen.
-Te mázlista...-meg még valamit mondott de azt már nem értettem,elég messze jártam már.
Beültem a kocsimba és egyenesen a bevásárló központ felé mentem.
Normális esetben magamtól nem jövök ide... Főleg nem magamatól... De áldozatokat kell tennem.
Már mindenkinek kitaláltam mit veszek... Esme-nek: Egy vázát mivel valamelyik nap Emmet sikeresen összetörte... Carlisle-nak egy körübelül 800 oldalas könyvet úgy is szeret olvasni.
Rosalie-nak és Alice-nek bizsukat és hitel kártyát,igaz már volt nekik. De nekik egyszerűen nem lehetett már újat venni...
Emmet-nek meg ilyen nem normális játékot amit a tévéhez kell csatlakoztatni... Nem tudom mi annak a neve. Neki is már volt rengeteg ilyenje de az utobbi napokban csak úgy "véletlenül" megemlítette...
Jasper-rel már nehezebb dolgom volt... De neki is megtaláltam a legmegfelelőbb ajándékot.
Bella már tényleg nehéz volt... Egyszerűen nem tudtam neki mit kitalálni! Jártam a boltokat,de semmi... És akkor elhaladtam egy ékszer bolt mellett,és ott megláttam egy nyakláncot. Amire az volt írva "forever" örökké.... Lehet ezért is tetszett meg.
Rögtön bementem az üzletbe és meg is vettem,nem érdekelt az árra.
A bevásárló központban körübelül eltöltöttem 5 órát... elég durva... Egyedül... 5 órát itt... Ez már beteges!
Csomagokkal a kezemmel visszamentem a kocsimhoz,betettem a csomagokat a csomagtartóba,hogy Bella ne vegye észre... Így is majd valahogy elkell rejtenem előle... meg az egész család elől... Azt hiszem Bella ma hat órát dolgozik és így pont időben vissza érek a kórházba....
Elég gyorsan odaértem ahhoz képest,hogy nem hajtottam gyorsan... Körübelül százzal mehettem... Igaz ez is túl ment a határon,de ennél többet ne várjanak el tőlem.
Kipattantam a kocsiból és gyors léptekkel az információs pulthoz mentem Bella már ott volt és valami lapokat nézegetett.
-Szia!-köszöntem.
-Szia!-köszönt vissza és egyből elmosolyodott-Mehetünk?-kérdezte.
-Azért jöttem-vigyorogtam.
-Oké akkor mehetünk-felállt a helyéről és mellém szökkent.
-Ma nem lesz utánad senki?
-De lesz csak később jön de nem fognak megharagudni ha előbb megyek...
-Rendben akkor menjünk-mondtam,átöleltem a derekát és úgy mentünk a parkolóig.
-Ugye tudod,hogy te vagy nekem a legfontosabb!-szólalt meg Bella.
-Miért mondod ezt?-kérdeztem mert nem értettem,hogy jött ez ide... De természetesen örültem,hogy ilyet mond.
-Hogy ne vegyél drága ajándékot nekem...-mondta-Ismerlek-vigyorgott. Na későn mondta-ezen el is mosolyodtam.
-Szeretlek-suttogtam a fülébe és éreztem,hogy megborzong.
-Ez nem kérdés-pimaszkodott.
Nem válaszoltam semmit,szembe fordultam vele egy tincset ami az arcába lógott a füle mögé helyeztem és csak azt mondtam:
-Nem is szántam annak-és megcsókoltam,nem volt hosszú mert azért a parkolóban nem eshettünk egymásnak... Bár én legszívesebben azt tettem volna,de tudtam az nem helyes.
Zihálva elváltunk egymástól.
Szó nélkül mentünk tovább,de nem volt kínos csönd inkább,pattogtak köztünk a szikrák-jó értelemben...
Köszönöm a több,mint 17.000 látogatót ami,november 14-e óta gyarapodik és köszönöm a 35 rendszeres olvasót is :)
A kommenteket amit írtatok :)
Körübelül ennyi lenne és most fent a 11.fejezet szóval jó olvasást :)
Pussz: Netty
(Edward szemszöge)
-Okos kutya vagy! Tudtam,hogy majd megszeretsz!-nevetett Emmet.
-Figyelj Em...-kezdtem-Ez már káros az egészségedre! Az egy dolog,hogy elvagy a kutyával,de már körübelül fél órája beszélsz hozzá....
-Megszeretett téged Manó?-kérdezte Bella.
-Aha!-mondta vigyorogva.
Bella leült mellém.
-Bejött a beszélgetés!-suttogta a fülembe.
-Én is ezt mondtam!-vigyorogtam.
-Sziasztok!-köszönt Carlisle-most jött haza a munkából.
-Szia édesem!-ment oda Esme apámhoz és egy csókot nyomott ajkaira. Elmosolyodtam. Örültem,hogy még mindig boldogok együtt-Milyen volt a napod?
-Sajnos elveszítettem egy beteget...-sóhajtott fel Carlisle és kabátját felakasztotta a fogasra.
-Nem menthetsz meg minden emberi életet...
-Tudom de akkor is borzasztó... Pont karácsony előtt-rázta meg a fejét.
-Nem te vagy a hibás-győzködte Esme-Emmet,megszeretett téged Manó?-kérdezte Esme,gondolom,hogy oldja a feszültséget.
-Igen!-vigyorgott.
-Nagyszerű-mosolygott Esme.
-Nem kéne venni,tudod... fát?-kérdezte Emmet.
-De kéne...
-Már meg van!-vigyorgott Alice és lepattogott a lépcsőn.
-Megvetted?
-Jasper-t megkértem.
-Ja értem,szóval befogtad Jasper-t-röhögött Emmet.
-Én ezt nem nevezném annak...-Emmet már megint szólásra nyitotta volna a száját,de Alice megakadályozta ezt-Na jó Emmet elég az idióta vicceidből!
-Hanyadika van?
-22.?
-Aha.
-Akkor ráérünk még behozni a fát-vigyorgott Alice.
Uh és én még semmit se vettem... Akkor majd holnap... Ma is elmennék... De hát körübelül reggel 6 óra lehetett... és szerintem semilyen bolt nincs nyitva még ilyenkor...
-Mind gondolkozol?-zökkentett ki Bella gondolataimból.
-Öhm... semmin...-adtam a hülyét.
-Hazudsz!-vigyorgott.
-Minden észreveszel!
-Átlátok rajtad.
-Majd megfogod tudni...Többet nem mondok szóval ne is próbálkozz!-vigyorogtam megforgatta a szemét.
De mintha ezt meg se láttam volna,márvány sima arcára egy puszit nyomtam.
-Bella!-szólt Alice-Majd januártól meg velünk jársz suliba,rendben?-kérdezte Alice.
-Oké-mondta,
-Végülis... nincs választási lehetőséged szóval...-vigyorgott.
-Amúgy: Bella szeretnél még a kórházban dolgozni?-kérdezte Carlisle.
-Igen!
-Rendben akkor ha szeretnél már ma is mehetnél... Majd valami kifogást meg kitalálunk,hogy hirtelen jól lettél-mosolygott.
-Köszönöm-mondta hálásan.
Ránéztem az órára. 8 óra volt... Akkor már biztos nyitva van minden bolt...
-Majd én elviszem Bella-t!-ajánlottam fel.
-Rendben-mondta Bella és feállt.
Kimentünk a garázsban egyenesen a Volvo-m felé,Bella-nak kinyitottam az ajtót beült majd én is mellé. Gyorsan odaértünk a kórházba én meg bekisértem Bella-t. Kézen fogva mentünk végig a folyosón.
Egy szőke hajú lány integetett neki
.
-Ő Stefani-mondta és Ő is vissza integetett.
-Ja értem-mondtam.
-Oh Bella! Annyira örülök,hogy jól vagy!-mondta vigyorogva a lány.
-Kösz-mosolygott Bella-Öhm... Ő itt a barátom Edward-mondta Bella.
-Helló-köszöntem neki és kezet ráztam vele.
-Én... Stefani Jonson vagyok-mondta zavartan.
-Örülök,hogy megismerhetlek.
Áh de helyes... Bella jól kiszemelte magának ezt a pasit-hallottam meg Stefani gondolatait.
-Akkor én most megyek-mondtam Bella-nak adtam még egy búcsú csókot és elindultam a parkoló felé.
De azért még néhány mondatot kihallottam Bella-ék beszélgetéséből.
-Nagyon jó képű!-hallottam meg Stefani izgatott hangját.
-Igen.
-Amúgy... Ő nem Dr. Cullen nevelt fia?
-De igen.
-Te mázlista...-meg még valamit mondott de azt már nem értettem,elég messze jártam már.
Beültem a kocsimba és egyenesen a bevásárló központ felé mentem.
Normális esetben magamtól nem jövök ide... Főleg nem magamatól... De áldozatokat kell tennem.
Már mindenkinek kitaláltam mit veszek... Esme-nek: Egy vázát mivel valamelyik nap Emmet sikeresen összetörte... Carlisle-nak egy körübelül 800 oldalas könyvet úgy is szeret olvasni.
Rosalie-nak és Alice-nek bizsukat és hitel kártyát,igaz már volt nekik. De nekik egyszerűen nem lehetett már újat venni...
Emmet-nek meg ilyen nem normális játékot amit a tévéhez kell csatlakoztatni... Nem tudom mi annak a neve. Neki is már volt rengeteg ilyenje de az utobbi napokban csak úgy "véletlenül" megemlítette...
Jasper-rel már nehezebb dolgom volt... De neki is megtaláltam a legmegfelelőbb ajándékot.
Bella már tényleg nehéz volt... Egyszerűen nem tudtam neki mit kitalálni! Jártam a boltokat,de semmi... És akkor elhaladtam egy ékszer bolt mellett,és ott megláttam egy nyakláncot. Amire az volt írva "forever" örökké.... Lehet ezért is tetszett meg.
Rögtön bementem az üzletbe és meg is vettem,nem érdekelt az árra.
A bevásárló központban körübelül eltöltöttem 5 órát... elég durva... Egyedül... 5 órát itt... Ez már beteges!
Csomagokkal a kezemmel visszamentem a kocsimhoz,betettem a csomagokat a csomagtartóba,hogy Bella ne vegye észre... Így is majd valahogy elkell rejtenem előle... meg az egész család elől... Azt hiszem Bella ma hat órát dolgozik és így pont időben vissza érek a kórházba....
Elég gyorsan odaértem ahhoz képest,hogy nem hajtottam gyorsan... Körübelül százzal mehettem... Igaz ez is túl ment a határon,de ennél többet ne várjanak el tőlem.
Kipattantam a kocsiból és gyors léptekkel az információs pulthoz mentem Bella már ott volt és valami lapokat nézegetett.
-Szia!-köszöntem.
-Szia!-köszönt vissza és egyből elmosolyodott-Mehetünk?-kérdezte.
-Azért jöttem-vigyorogtam.
-Oké akkor mehetünk-felállt a helyéről és mellém szökkent.
-Ma nem lesz utánad senki?
-De lesz csak később jön de nem fognak megharagudni ha előbb megyek...
-Rendben akkor menjünk-mondtam,átöleltem a derekát és úgy mentünk a parkolóig.
-Ugye tudod,hogy te vagy nekem a legfontosabb!-szólalt meg Bella.
-Miért mondod ezt?-kérdeztem mert nem értettem,hogy jött ez ide... De természetesen örültem,hogy ilyet mond.
-Hogy ne vegyél drága ajándékot nekem...-mondta-Ismerlek-vigyorgott. Na későn mondta-ezen el is mosolyodtam.
-Szeretlek-suttogtam a fülébe és éreztem,hogy megborzong.
-Ez nem kérdés-pimaszkodott.
Nem válaszoltam semmit,szembe fordultam vele egy tincset ami az arcába lógott a füle mögé helyeztem és csak azt mondtam:
-Nem is szántam annak-és megcsókoltam,nem volt hosszú mert azért a parkolóban nem eshettünk egymásnak... Bár én legszívesebben azt tettem volna,de tudtam az nem helyes.
Zihálva elváltunk egymástól.
Szó nélkül mentünk tovább,de nem volt kínos csönd inkább,pattogtak köztünk a szikrák-jó értelemben...
2009. december 23., szerda
More Than Friend-10.fejezet
(Bella szemszöge)
-Na Emmet,hogy állsz Manó-val?-kérdeztem mikor beértem a házba.
-Egész jól...
-Hazudik!-vihogott Jasper-Elöbb Emmet cipõjét rágta! Alig lehetett tõle elvenni.
-És tönkre is ment...-mondta Alice-Ezért el kell mennünk vásárolni!-vigyorgorr.
-Én tudok "lábadozok"-mondtam hátha ez segít valamit.
-Jó akkor majd máskor megyünk el. De elfogunk!-mondta Alice-Létszi most!-mondta tudtam,hogy nem fogja kibírni.
-Jó...-mondtam megadóan.
-Köszönöm!-mondta vigyorogva és nyakamba vetette magát-Akkor irány a pláza!-mondta és már a bejárathoz ment Rosalie-val-Esme jössz?
-Köszönöm Alice de nem-mondta mosolyogva.
-Oké akkor csak hárman megyünk-mondta és már ki is pattogott az ajtón én meg dörmögve utána.
-Vigyázok a kutyára!-mondta Emmet-És most engedelmeskedni fogsz nekem...-kezdett bele Em de én már kint jártam.
-Gyere Bella olyan lassú vagy!-mondta Alice és rángatni kezdett a kocsi felé-Nem sokára újra láthatod Edward szóval minél előbb megyünk annál elöbb végzünk!-mondta és én megszaporáztam lépteimet.
(Emmet szemszöge)
-Vigyázok a kutyára!-mondtam Bella-nak-És most engedelmeskedni fogsz nekem... Nem tudom mi bajod van velem de figyelni foglak-mondtam és ezt el is játszottam vele.
Ő csak félrebiccentette a fejét és nézett rám.
-Ezt fejezd be! Te is jól tudod miről beszélek!
-Emmet...-szólt Jasper-Nem értelmes dolog egy kutyával beszélni...
-De ért engem! Játssa hülyét!-mondtam.
-Aha...
-Ül!-adtam ki Manó-nak a parancsot. Nem csinált semmit csak nézett rám.
-Manó!-szólt neki Edward,arra nézett majd vissza rám. Utána odaszaladt Edward-hoz. Mintha ezzel a nézéssel azt mondta volna: Nézd mit csinálok?
-Nem hiszem el,hogy nem direkt csinálja! Adj ki neki parancsot!
-Fekszik....-és úgy tett.
-Nem igaz-morogtam.
-Nyugi Emmet meg fog szeretni-mondta Jasper és kezét a vállamra tette. A kutya erre ugatott egyet-Vagy nem...-mondta és leült a kanapéra.
-Rád biztos azért hallgat mert a gazdájával vagy együtt!-próbáltam érveket keresni,
-Vagy értek az állatokhoz?-kérdezte vigyorogova.
-Pedig engem szeretnek az állatok!
-A medvék akire támadsz? Azok biztosan! Csak az a baj,hogy elég nagyol,hogy háziállatnak tartsd meg...-mondta vigyorogva.
-Nagyon vicces!-mondtam gúnyosan.
-Tudom!-mondta és leült a kanapéra. Mellé felugrott Manó is-Engem szeret!-és amint ezt kimondta oda is tette a fejét Edward ölébe.
-Edward! A kutya nem mehet fel a kanapéra!-szólt rá Esme-Manó gyere le onnan létszíves!-parancsolt rá Esme és Manó egyből le is jött róla.
-Sajnálom!-mondta neki Edward.
-Bella elkényesztette-kuncogott Jasper.
-Ja...-morogtam.
-Jajj Emmet! Ne vedd már ezt ilyen komolyan! Miért idegesít ez?
-Nem tudom...-vallottam be-De idegesít!
-Érzem...-mondta Jazz.
Már több óra eltelhetett,folyamatosan azon agyaltam,hogy ez a kutya miért nem bír engem? Mit ártottam neki? Vagy csak szimplán nem bír...
Kinéztem az ablakon Bella-ék épp akkor jöttek.
-Jött a gazdád!-mondtam.
Ő egyből fel kellt és az ajtóhoz ment amit kaprani kezdett.
-Nyugi! Mindjárt kinyitom!-mondta Edward és úgy is tett. Manó előre ment utána meg Edward,
(Edward szemszöge)
Amint megláttam Bella-t elmosolyodtam és Ő is viszonozta ezt.
-Edward! Segíts kipakolni!-szólt Alice.
-Oké...-sóhajtottam és odamentem. Alice a kezembe adott körübelül tíz szatyrot majd Bella-val az oldalomon bementünk a házban.
-Túlélted Bella?-kérdezte vigyorogva Emmet. Bella-nak erre csak tányújtotta a nyelvét.
-Kijöttél Manó-val?-kérdezte Bella.
-Nem! Ez a kutya egyszerűen utál!
-Emmet... ezt te se gondolhatod komolyan...-mondta Bella.
-De! Edward-ot miért bírja?-kérdezte és felém mutatott.
-Meg fog szeretni!-paskolta meg a vállát.
-Bella gyere ruhát próbálni!-szólt neki Alice.
-Alice...-mondta Bella könyörgően.
-Jó akkor késöbb...-mondta megadóan és felment az emeletre-szatyrostól.
Odamentem Bella-hoz és megöleltem.
-Hiányoztál!-motyogtam.
-Még itt vagyok!-szólt Emmet.
Megfordultam és szembe néztem vele-ő csak kajánul vigyorgott.
-Ingyen pornót nem hagyok ki!
-Emmet!-szólt az emeletről Rosalie-Vettünk neked is ruhát próbáld fel!
-Ne most cica!
-Ne akard,hogy lemenjek...
-Megyek már! Benneteket meg figyellek!-vigyorgott majd felszaladt az emeletre.
-Most ketten maradtunk-mondta,és közelebb jött hozzám.
-Nem igazán...-mondtam és Manóra mutattam.
-Ő nem jelent veszélyt számunkra-mosolygott.
-Igen... igazad van...-mondtam és puszit nyomtam az arcára utána leültünk a fotelra. Bekapcsoltam a tévét. Bella mellém ült fejét a mellkasomnak hajtotta én meg a hátát simogattam.
-Manó!-szólt Bella kutyájának,aki amint a nevét kimondták ott termett és leült- Miért viselkedsz így Emmet-el?-kérdezte. Manó csak nézett tovább. Mélyen érinti Őt szóval légyszives... Jó lehet nehéz,de próbálj rendesen viselkedni vele,
Amúgy Emmet tud kedves is lenni szóval légyszíves...-magyarázta neki Bella. Utána Bella visszadöltötte fejét a mellkasomra.
-Mi van fiatalok Dúl-a-love?-jött le az emeletről Emmet.
-Mi van túl élted a ruha próbát?-kérdeztem mintha az előzőt meg se hallottam volna.
-Ne is mond...-morogta Emmet-És akkor a Karácsony is mindjárt itt van... Elvisznek mindekit vásárolni... Borzasztó lesz!-mondta Emmet kétségbeesetten és ledobta magát az egyik fotelba.
-Uh tényleg...-mondtam és fejemet hátra dőltöttem.
-Most nem volt olyan rossz a vásárlás...
-Jaj Bella! Ne mond,hogy te is ilyen vásárlás fan leszel!-mondta Emmet.
-Nem leszek nyugi.
-Huh... Azt hittem már neked is elcsavarták a fejedet...
-Azért volt amúgy jó mert nem vettünk annyi ruhát mint máskor... Bár... végülis lehet....
-Szerintem is!
-Bella! Most már jöhetnél ruhát próbálni!-szaladt le a lépcsőn Alice-Gyere!-mondta és Bella-t húzni kezdte-Gyorsan végzünk!
-Nekem is ezt mondtad!-szólt utánuk Emmet_és körübelül fél órán át ott voltam...
-Remélem nekem nem vettek semmit...
-Reményedj!
-Azt csinálom.
-Amúgy túl lehetett élni... Nem sok ruha volt... Csak Rosék még ötször átbeszélték... Borzasztó...
Manó ismét feljött mellém a fotelra.
-Szerintem menj le mert Esme ki lesz akadva ha itt lát...-mondtam neki és le is ment.
-Manó gyere ide!-szólt neki Emmet. Bizonytalan léptekkel de odament-Megkedvelt...
-Jót tett Bella-val a beszélgetés...-mondtam.
-Micsoda?
-Semmi! Csak biztosan megkedvelt téged!
-Ja-mondta vigyorogva-Nem tudnak nekem ellenállni az állatok.
-Az biztos...
Még néztem amíg Emmet büszke mosollyal beszél Manó-val aki csak csóválta a farkát.
Ha ezt valaki látná a suliból... A nagy darab Emmet Cullen egy kutyával beszél... játszik... Ezen mindenki halálra nevetné magát. De a mi családunk amúgy se mindennapi szóval... Ezen mr meg se lehet lepődni...
-Na Emmet,hogy állsz Manó-val?-kérdeztem mikor beértem a házba.
-Egész jól...
-Hazudik!-vihogott Jasper-Elöbb Emmet cipõjét rágta! Alig lehetett tõle elvenni.
-És tönkre is ment...-mondta Alice-Ezért el kell mennünk vásárolni!-vigyorgorr.
-Én tudok "lábadozok"-mondtam hátha ez segít valamit.
-Jó akkor majd máskor megyünk el. De elfogunk!-mondta Alice-Létszi most!-mondta tudtam,hogy nem fogja kibírni.
-Jó...-mondtam megadóan.
-Köszönöm!-mondta vigyorogva és nyakamba vetette magát-Akkor irány a pláza!-mondta és már a bejárathoz ment Rosalie-val-Esme jössz?
-Köszönöm Alice de nem-mondta mosolyogva.
-Oké akkor csak hárman megyünk-mondta és már ki is pattogott az ajtón én meg dörmögve utána.
-Vigyázok a kutyára!-mondta Emmet-És most engedelmeskedni fogsz nekem...-kezdett bele Em de én már kint jártam.
-Gyere Bella olyan lassú vagy!-mondta Alice és rángatni kezdett a kocsi felé-Nem sokára újra láthatod Edward szóval minél előbb megyünk annál elöbb végzünk!-mondta és én megszaporáztam lépteimet.
(Emmet szemszöge)
-Vigyázok a kutyára!-mondtam Bella-nak-És most engedelmeskedni fogsz nekem... Nem tudom mi bajod van velem de figyelni foglak-mondtam és ezt el is játszottam vele.
Ő csak félrebiccentette a fejét és nézett rám.
-Ezt fejezd be! Te is jól tudod miről beszélek!
-Emmet...-szólt Jasper-Nem értelmes dolog egy kutyával beszélni...
-De ért engem! Játssa hülyét!-mondtam.
-Aha...
-Ül!-adtam ki Manó-nak a parancsot. Nem csinált semmit csak nézett rám.
-Manó!-szólt neki Edward,arra nézett majd vissza rám. Utána odaszaladt Edward-hoz. Mintha ezzel a nézéssel azt mondta volna: Nézd mit csinálok?
-Nem hiszem el,hogy nem direkt csinálja! Adj ki neki parancsot!
-Fekszik....-és úgy tett.
-Nem igaz-morogtam.
-Nyugi Emmet meg fog szeretni-mondta Jasper és kezét a vállamra tette. A kutya erre ugatott egyet-Vagy nem...-mondta és leült a kanapéra.
-Rád biztos azért hallgat mert a gazdájával vagy együtt!-próbáltam érveket keresni,
-Vagy értek az állatokhoz?-kérdezte vigyorogova.
-Pedig engem szeretnek az állatok!
-A medvék akire támadsz? Azok biztosan! Csak az a baj,hogy elég nagyol,hogy háziállatnak tartsd meg...-mondta vigyorogva.
-Nagyon vicces!-mondtam gúnyosan.
-Tudom!-mondta és leült a kanapéra. Mellé felugrott Manó is-Engem szeret!-és amint ezt kimondta oda is tette a fejét Edward ölébe.
-Edward! A kutya nem mehet fel a kanapéra!-szólt rá Esme-Manó gyere le onnan létszíves!-parancsolt rá Esme és Manó egyből le is jött róla.
-Sajnálom!-mondta neki Edward.
-Bella elkényesztette-kuncogott Jasper.
-Ja...-morogtam.
-Jajj Emmet! Ne vedd már ezt ilyen komolyan! Miért idegesít ez?
-Nem tudom...-vallottam be-De idegesít!
-Érzem...-mondta Jazz.
Már több óra eltelhetett,folyamatosan azon agyaltam,hogy ez a kutya miért nem bír engem? Mit ártottam neki? Vagy csak szimplán nem bír...
Kinéztem az ablakon Bella-ék épp akkor jöttek.
-Jött a gazdád!-mondtam.
Ő egyből fel kellt és az ajtóhoz ment amit kaprani kezdett.
-Nyugi! Mindjárt kinyitom!-mondta Edward és úgy is tett. Manó előre ment utána meg Edward,
(Edward szemszöge)
Amint megláttam Bella-t elmosolyodtam és Ő is viszonozta ezt.
-Edward! Segíts kipakolni!-szólt Alice.
-Oké...-sóhajtottam és odamentem. Alice a kezembe adott körübelül tíz szatyrot majd Bella-val az oldalomon bementünk a házban.
-Túlélted Bella?-kérdezte vigyorogva Emmet. Bella-nak erre csak tányújtotta a nyelvét.
-Kijöttél Manó-val?-kérdezte Bella.
-Nem! Ez a kutya egyszerűen utál!
-Emmet... ezt te se gondolhatod komolyan...-mondta Bella.
-De! Edward-ot miért bírja?-kérdezte és felém mutatott.
-Meg fog szeretni!-paskolta meg a vállát.
-Bella gyere ruhát próbálni!-szólt neki Alice.
-Alice...-mondta Bella könyörgően.
-Jó akkor késöbb...-mondta megadóan és felment az emeletre-szatyrostól.
Odamentem Bella-hoz és megöleltem.
-Hiányoztál!-motyogtam.
-Még itt vagyok!-szólt Emmet.
Megfordultam és szembe néztem vele-ő csak kajánul vigyorgott.
-Ingyen pornót nem hagyok ki!
-Emmet!-szólt az emeletről Rosalie-Vettünk neked is ruhát próbáld fel!
-Ne most cica!
-Ne akard,hogy lemenjek...
-Megyek már! Benneteket meg figyellek!-vigyorgott majd felszaladt az emeletre.
-Most ketten maradtunk-mondta,és közelebb jött hozzám.
-Nem igazán...-mondtam és Manóra mutattam.
-Ő nem jelent veszélyt számunkra-mosolygott.
-Igen... igazad van...-mondtam és puszit nyomtam az arcára utána leültünk a fotelra. Bekapcsoltam a tévét. Bella mellém ült fejét a mellkasomnak hajtotta én meg a hátát simogattam.
-Manó!-szólt Bella kutyájának,aki amint a nevét kimondták ott termett és leült- Miért viselkedsz így Emmet-el?-kérdezte. Manó csak nézett tovább. Mélyen érinti Őt szóval légyszives... Jó lehet nehéz,de próbálj rendesen viselkedni vele,
Amúgy Emmet tud kedves is lenni szóval légyszíves...-magyarázta neki Bella. Utána Bella visszadöltötte fejét a mellkasomra.
-Mi van fiatalok Dúl-a-love?-jött le az emeletről Emmet.
-Mi van túl élted a ruha próbát?-kérdeztem mintha az előzőt meg se hallottam volna.
-Ne is mond...-morogta Emmet-És akkor a Karácsony is mindjárt itt van... Elvisznek mindekit vásárolni... Borzasztó lesz!-mondta Emmet kétségbeesetten és ledobta magát az egyik fotelba.
-Uh tényleg...-mondtam és fejemet hátra dőltöttem.
-Most nem volt olyan rossz a vásárlás...
-Jaj Bella! Ne mond,hogy te is ilyen vásárlás fan leszel!-mondta Emmet.
-Nem leszek nyugi.
-Huh... Azt hittem már neked is elcsavarták a fejedet...
-Azért volt amúgy jó mert nem vettünk annyi ruhát mint máskor... Bár... végülis lehet....
-Szerintem is!
-Bella! Most már jöhetnél ruhát próbálni!-szaladt le a lépcsőn Alice-Gyere!-mondta és Bella-t húzni kezdte-Gyorsan végzünk!
-Nekem is ezt mondtad!-szólt utánuk Emmet_és körübelül fél órán át ott voltam...
-Remélem nekem nem vettek semmit...
-Reményedj!
-Azt csinálom.
-Amúgy túl lehetett élni... Nem sok ruha volt... Csak Rosék még ötször átbeszélték... Borzasztó...
Manó ismét feljött mellém a fotelra.
-Szerintem menj le mert Esme ki lesz akadva ha itt lát...-mondtam neki és le is ment.
-Manó gyere ide!-szólt neki Emmet. Bizonytalan léptekkel de odament-Megkedvelt...
-Jót tett Bella-val a beszélgetés...-mondtam.
-Micsoda?
-Semmi! Csak biztosan megkedvelt téged!
-Ja-mondta vigyorogva-Nem tudnak nekem ellenállni az állatok.
-Az biztos...
Még néztem amíg Emmet büszke mosollyal beszél Manó-val aki csak csóválta a farkát.
Ha ezt valaki látná a suliból... A nagy darab Emmet Cullen egy kutyával beszél... játszik... Ezen mindenki halálra nevetné magát. De a mi családunk amúgy se mindennapi szóval... Ezen mr meg se lehet lepődni...
2009. december 22., kedd
More Than Friend-9.fejezet
(Bella szemszöge)
Éreztem,hogy valaki a kézfejemet cirogatja,lassan kinyitottam a szememet félredöntöttem a fejemet és köpni nyelni nem tudtam a látványtól: Edward volt ott.
-Edward...-suttogtam.
-Bella.
-Én sajnálom! Nem úgy gondoltam amit akkor mondtam!-próbáltam szabadkozni-Csak... mérges lettem... Túlreagáltam ezt az egészet...
-Én is-mondta egyből.
-Nem haragszol?
-Rád Bella? Rád nem lehet haragudni...Én attól féltem,hogy te nem fogsz nekem megbocsátani...-mondta,lesütöttem a szememet.
Állam alá nyúlt így kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
-Szeretlek és ez soha nem fog változni!-mondta és én nem tudtam tovább várni megcsókoltam.
-Én is-suttogtam mikor elváltunk egymástól. Elmosolyodott-Hol van Manó? Ugye jól van?-kérdeztem kétségbeesve.
-Persze!-mondta és levezetett a lépcsőn egyenesen a nappaliba.
-Örülök,hogy újra egymásra találtatok-vigyorgott Emmet. És akkor jutott eszembe ujjaink összevoltuak kulcsolva,erre mondhatta.
Féltem,hogy a többiek már nem úgy néznek rám mint régen de tévedtem. Mindanyian mosolyogtak,nagy kő esett le a szívemről.
-Manó itt van?-kérdeztem.
-Ki?-kérdezte Emmet.
-A kutyám...
-Ja! Persze! Képzeld Bella! Idomítottam-mosolyodott el büszkén-De nem hallgatott rám.
-Van rajta egy két zúzódás de rendbe fog jönni-mondta Carlisle.
-Köszönöm...
-Én amúgy Buksinak neveztem el...-vigyorgott Emmet.
-A nyakörvén rajta van a neve-mondtam.
-Az mindegy de jól kijöttem vele!
-Itt van Manó!-mondta Alice megfordultam és ott állt előttem. Az egyik lába be volt fáslizva,letérdeltem és hívogatóan széttártam karjaimat. Ő egyből odajött.
-Hozzám miért nem jött oda?-kérdezte Emmet.
-Nem értesz az állatokhoz-röhögött Jasper.
-Vicces vagy!
-Hol találtad?
-Az ajtó előtt volt... Akkor még körübelül két hónapos lehetett. Megsajnáltam és befogadtam...-meséltem el röviden.
-Rád hallgat?-kérdezte Emmet.
-Persze!-mondtam-Ül!-mondtam és úgy is tett.
-Ez könnyű! Nehezebbet!
-Ül,fekszik,áll,ugat!-adtam ki neki a parancsot. És meg is tette ezt.
-Rád miért hallgat?
-Mert én vagyok a gazdája?
-Lehet...-mondta elgondolkozva.
-Szerintem biztos....-mondta Edward és odajött mellém.
-Persze! Állj ki mellette ne is a testévered mellet!-mondta "sértődödve" Emmet.
-Úgy lesz-kacsintott egyet Edward.
-Viccnek szántam,de ha harc hát legyen harc-vigyorgott Emmet én rám kacsintott.
Utána lenézett a lábára.
-Ez a kutya miért húzza a nadrágomat?-kérdezte.
-Nem tudom... Nem szokott ilyet csinálni!-mondtam összeráncolt szemöldökkel.
-Rászolhatnál...
-Manó...-mondtam.
-Jó rászóltál!-mondta Emmet-De legalább bevállt.
-Emmet nem bír téged ez a kutya...-mondta Jasper.
-Majd fog!-mondta.
-Manó! Gyere ide!-Ő csak odejött mellém és leült-Na jó! De jól vésd az eszedbe: Nem hagyom annyiban!-a kutya csak félre biccentette a fejét. Én elmosolyodtam.
-Ellen úszítottad a kutyát!-kuncogott Emmet.
-Hát persze...
-De amúgy komolyan nem tudom miért nem bír téged... De majd megbékül...
-Vagy nem de erre ne gondoljunk-mondta Edward.
Manó erre ugatott egyet.
-Látod! Engem bír!-mondta Edward és megsimogatta.
-Ja mint te a gazdáját-vigyorgott Em.
-Ahogy mondod-mondta Edward és magához húzott.
-És... most mi van a házammal?-kérdeztem.
-Nem lehetett megmenteni... Lakhatatlan...-mondta Edward.
-Szuper...-morogtam-És hogyan lett egyáltalán tűz?
-Néhány kis suhanc ott volt... Cigizhettek eldobták és talán úgy... De ezután még nyomoznak...-mondta Alice.
Manó nagy szemekkel nézett rám azt tudtam leolvasni róla: Most akkor mi lesz?
-Bella ugye te se gondolod komolyan,hogy kiteszünk innen? Természetesen itt maradtok!-mondta Edward. Ellenkezni akartam,de úgy is addig fog győzködni,hogy teljesen fölösleges lenne...
-Oké...-adtam meg magamat.
-Megyünk vásárolni!-jelentette be boldogan Alice. A szemem ma megakadt az órán és már fél három volt ami azt jelentette be kell mennem dolgozni.
-Én most nem tudok! Dolgozok... Tényleg Stefanival mi van? Még mindig ott van?-kérdeztem.
-Nem már haza küldtem elég régóta ott volt... és pihennie kell...
-Oké de nekem mennem kell!-mondtam már el is indultam de Edward vállamnál fogva megfordított.
-Úgy tudják,hogy itt lábadozol... Szóval ki vagy véve egy hétre... Csak,hogy ne legyünk feltűnőek...-mondta.
-Ja... értem...
-Elmegyünk vadászni?-kérdezte Edward.
-Igen-mondtam mosolyogva és keze után nyúltam.
-Ja nem is rossz ötlet...-mondta Emmet.
-Mi nem megyünk-mondta Alice és kacsintott.
-De miért nem?
-Mert most voltunk!
-Nem igaz!
-Akkor se megyünk!
-Jó akkor maradok Manó-val-mondta és leült a kanapéra.
Alice felé egy hálás pillantást küldtem. Majd Edward-dal vadászni mentünk.
-Már régen voltam vadászni...-mondta.
-Látom-összeráncolta a szemöldökét-A szemed fekete-mondtam.
-Ja értem-vigyorgott-Hiányoztál!-mondta és maga elé fordított.
-Te is nekem... Nem kellet volna így hisztiznem...
-Nem Bella! Teljesen igazad volt! Így legalább elgondolkodtam a dolgokon és rájöttem: soha nem akarlak elhagyni téged,mert te jelented számomra az életemet-mondta és ezek a szavak olyan meghatóak voltak.
-Köszönöm-mondtam meghatódottan.
-Csak az igazat mondtam-magához húzott én meg fejemet a mellkasába temettem.
-Nem érdemellek meg...-motyogtam.
-Én is mondhatnám ugyanezt! De ha elmennél már nem ugyanaz lennék... Most is ez történt... Csak most igazad is volt...
-Túlreagáltam!-ismételtem.
-Buta Bella...-mondta és végig símitott az arcomon-Vadásszunk-suttogta a fülembe.
-Oké... ha már ezért jöttünk-vigyorogtam.
Mélyen beszipantottam a levegőt. Szarvasok illatát éreztem...
Az illat után futottam és egyből az állatra támadtam. Láttam lüktető ereit és én erre rá is kaptam. Szívni kezdtem a vérét majd mikor végeztem ernyedt testét ott hagytam. Felálltam de valaki átölelt hátulról. Megfordultam bár tudtam ki az.
-Leselkedtél?-kérdeztem vigyorogva.
-Igen-mondta szórakozottan.
-Visszamegyünk? Kíváncsi vagyok,hogy alakul Emmet és Manó közti kapcsolat...
-Arra én is!-mondta. Egy csókot nyomott a fejem búbjára majd visszamentünk a házhoz.
Éreztem,hogy valaki a kézfejemet cirogatja,lassan kinyitottam a szememet félredöntöttem a fejemet és köpni nyelni nem tudtam a látványtól: Edward volt ott.
-Edward...-suttogtam.
-Bella.
-Én sajnálom! Nem úgy gondoltam amit akkor mondtam!-próbáltam szabadkozni-Csak... mérges lettem... Túlreagáltam ezt az egészet...
-Én is-mondta egyből.
-Nem haragszol?
-Rád Bella? Rád nem lehet haragudni...Én attól féltem,hogy te nem fogsz nekem megbocsátani...-mondta,lesütöttem a szememet.
Állam alá nyúlt így kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
-Szeretlek és ez soha nem fog változni!-mondta és én nem tudtam tovább várni megcsókoltam.
-Én is-suttogtam mikor elváltunk egymástól. Elmosolyodott-Hol van Manó? Ugye jól van?-kérdeztem kétségbeesve.
-Persze!-mondta és levezetett a lépcsőn egyenesen a nappaliba.
-Örülök,hogy újra egymásra találtatok-vigyorgott Emmet. És akkor jutott eszembe ujjaink összevoltuak kulcsolva,erre mondhatta.
Féltem,hogy a többiek már nem úgy néznek rám mint régen de tévedtem. Mindanyian mosolyogtak,nagy kő esett le a szívemről.
-Manó itt van?-kérdeztem.
-Ki?-kérdezte Emmet.
-A kutyám...
-Ja! Persze! Képzeld Bella! Idomítottam-mosolyodott el büszkén-De nem hallgatott rám.
-Van rajta egy két zúzódás de rendbe fog jönni-mondta Carlisle.
-Köszönöm...
-Én amúgy Buksinak neveztem el...-vigyorgott Emmet.
-A nyakörvén rajta van a neve-mondtam.
-Az mindegy de jól kijöttem vele!
-Itt van Manó!-mondta Alice megfordultam és ott állt előttem. Az egyik lába be volt fáslizva,letérdeltem és hívogatóan széttártam karjaimat. Ő egyből odajött.
-Hozzám miért nem jött oda?-kérdezte Emmet.
-Nem értesz az állatokhoz-röhögött Jasper.
-Vicces vagy!
-Hol találtad?
-Az ajtó előtt volt... Akkor még körübelül két hónapos lehetett. Megsajnáltam és befogadtam...-meséltem el röviden.
-Rád hallgat?-kérdezte Emmet.
-Persze!-mondtam-Ül!-mondtam és úgy is tett.
-Ez könnyű! Nehezebbet!
-Ül,fekszik,áll,ugat!-adtam ki neki a parancsot. És meg is tette ezt.
-Rád miért hallgat?
-Mert én vagyok a gazdája?
-Lehet...-mondta elgondolkozva.
-Szerintem biztos....-mondta Edward és odajött mellém.
-Persze! Állj ki mellette ne is a testévered mellet!-mondta "sértődödve" Emmet.
-Úgy lesz-kacsintott egyet Edward.
-Viccnek szántam,de ha harc hát legyen harc-vigyorgott Emmet én rám kacsintott.
Utána lenézett a lábára.
-Ez a kutya miért húzza a nadrágomat?-kérdezte.
-Nem tudom... Nem szokott ilyet csinálni!-mondtam összeráncolt szemöldökkel.
-Rászolhatnál...
-Manó...-mondtam.
-Jó rászóltál!-mondta Emmet-De legalább bevállt.
-Emmet nem bír téged ez a kutya...-mondta Jasper.
-Majd fog!-mondta.
-Manó! Gyere ide!-Ő csak odejött mellém és leült-Na jó! De jól vésd az eszedbe: Nem hagyom annyiban!-a kutya csak félre biccentette a fejét. Én elmosolyodtam.
-Ellen úszítottad a kutyát!-kuncogott Emmet.
-Hát persze...
-De amúgy komolyan nem tudom miért nem bír téged... De majd megbékül...
-Vagy nem de erre ne gondoljunk-mondta Edward.
Manó erre ugatott egyet.
-Látod! Engem bír!-mondta Edward és megsimogatta.
-Ja mint te a gazdáját-vigyorgott Em.
-Ahogy mondod-mondta Edward és magához húzott.
-És... most mi van a házammal?-kérdeztem.
-Nem lehetett megmenteni... Lakhatatlan...-mondta Edward.
-Szuper...-morogtam-És hogyan lett egyáltalán tűz?
-Néhány kis suhanc ott volt... Cigizhettek eldobták és talán úgy... De ezután még nyomoznak...-mondta Alice.
Manó nagy szemekkel nézett rám azt tudtam leolvasni róla: Most akkor mi lesz?
-Bella ugye te se gondolod komolyan,hogy kiteszünk innen? Természetesen itt maradtok!-mondta Edward. Ellenkezni akartam,de úgy is addig fog győzködni,hogy teljesen fölösleges lenne...
-Oké...-adtam meg magamat.
-Megyünk vásárolni!-jelentette be boldogan Alice. A szemem ma megakadt az órán és már fél három volt ami azt jelentette be kell mennem dolgozni.
-Én most nem tudok! Dolgozok... Tényleg Stefanival mi van? Még mindig ott van?-kérdeztem.
-Nem már haza küldtem elég régóta ott volt... és pihennie kell...
-Oké de nekem mennem kell!-mondtam már el is indultam de Edward vállamnál fogva megfordított.
-Úgy tudják,hogy itt lábadozol... Szóval ki vagy véve egy hétre... Csak,hogy ne legyünk feltűnőek...-mondta.
-Ja... értem...
-Elmegyünk vadászni?-kérdezte Edward.
-Igen-mondtam mosolyogva és keze után nyúltam.
-Ja nem is rossz ötlet...-mondta Emmet.
-Mi nem megyünk-mondta Alice és kacsintott.
-De miért nem?
-Mert most voltunk!
-Nem igaz!
-Akkor se megyünk!
-Jó akkor maradok Manó-val-mondta és leült a kanapéra.
Alice felé egy hálás pillantást küldtem. Majd Edward-dal vadászni mentünk.
-Már régen voltam vadászni...-mondta.
-Látom-összeráncolta a szemöldökét-A szemed fekete-mondtam.
-Ja értem-vigyorgott-Hiányoztál!-mondta és maga elé fordított.
-Te is nekem... Nem kellet volna így hisztiznem...
-Nem Bella! Teljesen igazad volt! Így legalább elgondolkodtam a dolgokon és rájöttem: soha nem akarlak elhagyni téged,mert te jelented számomra az életemet-mondta és ezek a szavak olyan meghatóak voltak.
-Köszönöm-mondtam meghatódottan.
-Csak az igazat mondtam-magához húzott én meg fejemet a mellkasába temettem.
-Nem érdemellek meg...-motyogtam.
-Én is mondhatnám ugyanezt! De ha elmennél már nem ugyanaz lennék... Most is ez történt... Csak most igazad is volt...
-Túlreagáltam!-ismételtem.
-Buta Bella...-mondta és végig símitott az arcomon-Vadásszunk-suttogta a fülembe.
-Oké... ha már ezért jöttünk-vigyorogtam.
Mélyen beszipantottam a levegőt. Szarvasok illatát éreztem...
Az illat után futottam és egyből az állatra támadtam. Láttam lüktető ereit és én erre rá is kaptam. Szívni kezdtem a vérét majd mikor végeztem ernyedt testét ott hagytam. Felálltam de valaki átölelt hátulról. Megfordultam bár tudtam ki az.
-Leselkedtél?-kérdeztem vigyorogva.
-Igen-mondta szórakozottan.
-Visszamegyünk? Kíváncsi vagyok,hogy alakul Emmet és Manó közti kapcsolat...
-Arra én is!-mondta. Egy csókot nyomott a fejem búbjára majd visszamentünk a házhoz.
2009. december 21., hétfő
More Than Friend-8.fejezet
6 hónappal késöbb...
(Bella szemszöge)
Már körübelül félév telt el mióta Forks-ot elhagytam és új életet kezdtem...Még mindig ez volt életem legrosszabb döntése... És talán-sőt biztos-túl reagáltam ezt az egészet... De nem mehettem vissza,hogy: bocs Edward csak túlreagáltam az egészet... Szóval sikeresen elrontottam az életemet...
Ma is mint általában vasárnap délutánonkét Manóval mentem ki a parkba. Manó már igaz nem olyan kicsi mint amikor befogattam,hanem már igazi felnőtt kutya lett -Gyere!-szóltam neki és rátettem a pórázt,kezemben a frizbije volt. Bekellet vallani Manó különleges kutya volt... Gyorsan tanult és amikor először megmutattam neki mit kell csinálni már tudta is.
Megérkeztünk a parkba általában szoktak még ottl enni mások is kutyáikkal de most csak mi voltunk ketten,levettem róla a pórázt elővettem a frizbit és eldobtam neki.
-Hozd vissza!-mondtam Ő egyből futni kezdett érte,elkapta és farok csóválva vissza jött-Ügyes vagy-mondtam és adtam neki egy jutalom falatkát. Még rengetegszer eldobtam neki de megnéztem az órámat: fél három volt nekem meg háromra mennem kell dolgoznom... Még mindig a kórházban dolgoztam mint információs.
-Mennünk kell!-mondtam csalódottan. Felnyüszített egyet-Majd még visszajövünk-mondtam és elindultunk a ház felé. Manót betettem-mert sajnos nem volt udvaram ahol szabadon lehetne-és elindultam a munkába.
Nem hajtottam gyorsan... Így is múltkor a rendőr megállított gyors hajtás miatt... Amikor a parkolóba értem lassítottam és beálltam szokásos helyemre. Lezártam a kocsit és mentem leváltani Stefanit. Félév alatt sikerült összebarátkoznom vele.
-Szia!-köszöntem neki.
-Szia!-köszönt vissza.
-Jöttelek leváltani.
-Látom... Jó dolgozást!-vigyorgott-Hat óra múlva jövök téged leváltani-mondta és elment. Én beültem a pult mögé és vártam,hogy jöjjenek segítséget kérni.
-Elnézést!-szólt egy fiatal fiú felnéztem rá-Hol találom a 305-ös szobát?-kérdezte.
-Itt elmész jobbra ott beszálsz az első liftbe és onnan már rögtön meg is találod-mosolyogtam.
-Kösz-mondta és elvonult.
És így mentek körübelül a napjaim... Mindig jöttek az emberek nekem meg csak elkellet mondanom melyik szobába kell menniük... Vagy,hogy hol találják azt a személyt...
-Szia!-köszönt Stefani.
-Szia. Máris eltelt a hat óra?-kérdeztem zavartan.
-Igen és még késtem is-mondta.
-Oh... észre se vettem...
-Mindegy,akkor most leváltalak-mosolygott. Felálltam és átadtam neki a helyemet-Ja amúgy láttad az új orvost?-kérdezte.
-Nem... Még nem..
-Hu akkor gyorsan keress utána! Komolyan mondom olyan mintegy 25 éves pasi de amúgy meg 30...
-Kösz,majd meglátom-vigyorogtam rá-De most nem vágyok kapcsolatra...
-Oké,de fogadd meg tanácsomat-kacsintott rám.
-Meglesz-mondtam.
-Holnap találkozunk!-kiáltott utánam.Intettem és elmentem. Szegény Stefani reggel hatig dolgozik itt. Utána meg én váltom le... Szüksége van a pénzre... Mondtam neki,hogy adok kölcsön de nem engedte... És hát most így két műszakban dolgozik.
Na jó én most nem fogom megkeresni ezt a pasast. Úgy is látni fogom még ezerszer... Szóval erről ennyit.
Megszólalt a telefonom,felvettem.
-Halló?-szóltam bele.
-A 165-as szoba felé megy! Pont találkozol vele!
-Már kiértem a kórházból...-mondtam-Már a parkolóban vagyok...
-Ajj rendben! Akkor majd holnap! Szia!-mondta és letette a telefont.Mosolyogva megráztam a fejemet majd beültem a kocsimba.
Gyorsan hazaértem pedig nem hajtottam gyorsan,pont betartottam azt ami elő volt írva.
-Megérkeztem!-mondtam és beléptem az ajtón. Manó már meg is jelent elöttem megsimogattam és a konyha felé mentem ahol elő vettem a kutya eledelt.
-Tessék!-mondtam és beleöntöttem az egész dobozzal. Nagyon sokat evett szóval elég sokat is kellet fizetnem... De mivel én nem ettem így csak neki kellet vennem és úgy meg nem sok...
-Igaz már nyolc óra de elmegyünk a parkba?-kérdeztem Manót,fura de igen: egy kutyával beszélek... Olyan mintha egy ember lenne kutya testben...
Ő csak ugatott egyet.
-Oké!-mondtam,hoztam a pórázát rátettem és elindultunk a park felé. Most nem hoztam a frizbijét,csak sétálni fogunk. Emberi tempóban mentünk és tíz perc alatt oda értünk.
-Na mehetsz!-mondtam és levettem róla a nyakörvet én meg leültem az egyik padra. Szerettem ide kihozni Manót ítt legalább nem kell a házban lennie hanem a szabad levegőn mozoghat.
Nem tudom hány percig lehettünk kint de felálltam és ide hívtam Manót.
-Gyere!-mondtam és odajött hozzám-Menjünk haza-rátettem a pórázt és a ház felé vezettem. Mindig Ő szokott előre menni de most csak húzadta magát.
-Mi az?-kérdeztem tőle-Nem szoktál így viselkedni! Gyere-mondtam és a ház felé mentem még néha húzadta magát de én mentem tovább-mivel sokkal erősebb voltam mint Ő... Így hazaértünk igaz lassabban mint máskor.
-Mi volt veled?-kérdeztem. De ő csak az ablakhoz ment és kinézett ott,én meg leültem a fotelba. Lehet kéne vennem egy kertes házat... Lehet kiakar menni az udvarra... Majd valamit ki fogok találni.
Másnap...
-Jó reggelt!-mondtam Stefaninak.
-Neked is-mosolygott. Szeme alatt karikák voltak.
-Kevesebbet kéne dolgoznod... Napi 10 óra rengeteg....
-Tudom de szükségem van a pénzre...-mondta felállt-Na most megyek haza aludni!
-Jól teszed-mosolyogtam. Már elindult de visszafordult.
-Hu most jön az orvos!-vigyorgott-Ma beszéltem vele... van felesége... és gyerekei! Képzeld öt nevelt gyereke van! Nem semmi...-mondta és megbökte az oldalamat.
-Szuper...-mondtam és a lapokat kezdtem nézegetni.
-Nem is néztél rá se!-suttogta a fülembe.
-Mit nézzek rajta?-tettem fel a költői kérdést.
-Jön!-vigyorgott. Már nem is válaszoltam erre-Itt a családja is...-mondta tátott szájjal
-Oh Bella!-jött az igazgató-Ezt elvinnéd Dr. Stewart-nak?-kérdezte.
-Persze-mondtam-Addig itt maradsz?-kérdezte Stefani.
-Igen-mondta és elnézett valamire gondolom a doki felé..
Bekopogtam Dr. Steward irodájába.
-Gyere be!
-Csak ezeket hoztam-és a kezébe nyomtam a lapokat-
-Köszönöm!
-Nincs mit-mondtam és kimentem az irodából vissza Stefani-hoz. Siettem mert már nem tudom mióta van itt... Egyszer megcsörrent a telefonom:
-Halló?-szóltam bele.
-Isabella Swan?
-Igen-mondtam.
-A tűzoltoságtól vagyunk...-kezdtem meg ijedni ezért földbe gyökerezett a lábam-Ha most ide tudna jönni a házhoz...
-Odamegyek!-vágtam közbe.
-Köszönöm...-mondta és letette.
Istenem! Féltem,hogy mi történt meg a pasas nem mondott semmi. De ha a házban tűz ütött ki bent van Manó! Gyorsan elindultam Stefanihoz volt ott néhány ember de nem érdekelt gyorsan odamentem.
-Stefani! Sajnálom haza kell mennem! A tűzoltók most hívtak!-mondtam el az egészet.
-Itt maradok!
-Kár pótollak!-mondtam felkaptam a táskámat és futni kezdtem a kocsim felé.
Beültem de most az út se telt... Ez a pár perc kész örökké valóságnak tünt.
Így is amikor mentem mindenhol piros lámpa volt átmenni meg nem tudtam,mert a tökéletlen autósok megálltak amikor még csak sárga volt a lámpa... Előzéssel meg nem is próbálkoztam...
De végülis hazaértem és azt hittem szívrohamot kapok!
Az egész ház lángokban állt és körübelül öt tűzoltó volt a szomszédok meg kinnt.
-Ön Isabella Swan?-kérdezte egy férfi.
-Igen-mondtam.
-Tartozkodott valaki a házban?-kérdezte.
-Igen!
-Kicsoda?-kérdezte és elő vette füzetét.
-A kutyám!-mondtam.
-Sajnálom már nem tudunk bemenni érte-mondta teljes nyugodsággal.
-És ezt ilyen nyugodtan mondja?-emeltem fel a hangomat.
-Kérem...
-Nem érdekel!-montam és a ház felé mentem. Nem hagyhatom,hogy ez legyen Manóval igaz egy kutya! De az én szememben nem az. Beugrottam az ablakon és keresni kezdtem Őt. A füst már folytogatott engem. Ez a vámpírok "ellensége". Sokáig nem lehet lehet itt tartózgotnom... Elég ha egy tűzes fadarab rám esik... Már akkor annyi... De nem érdekelt.
Volt már olyan vámpír akivel ez megtörtént...
-Manó!-szóltam,és valahol meg hallodtam egy keserves ugatást. Arra futottam és megtaláltam a földön Manót. Gyorsan odamentem és óvatosan felemeltem nem akartam fájdalmat okozni neki. De még így is felvonyított fájdalmasan.
-Semmi baj!-próbáltam nyugtatni. És próbáltam kimászni az ablakon,már alig láttam,minden össze foly elöttem. Gondolom ez lehet az embereknél ha valaki elájul... Csak ez az én számomra fura mivel vámpír vagyok.
Kiugrottam az ablakon,mindenki feszülten nézett engem,hogy most mit fogok csinálni. Manót letettem a földre. Elöbb nem néztem meg milyen sebek voltak rajta de most végig néztem rajta.
Helyeken hiányzott róla a szőr és a lába is vérzett de nem csábított a vére.
És akkor hirtelen: összecsuklottam és nem emlékszek semmire csak pár kétségbeesett hangra.
-Bella!-szólt egy férfi ismerős volt... De nem tudtam kivenni,hogy ki volt az...
(Bella szemszöge)
Már körübelül félév telt el mióta Forks-ot elhagytam és új életet kezdtem...Még mindig ez volt életem legrosszabb döntése... És talán-sőt biztos-túl reagáltam ezt az egészet... De nem mehettem vissza,hogy: bocs Edward csak túlreagáltam az egészet... Szóval sikeresen elrontottam az életemet...
Ma is mint általában vasárnap délutánonkét Manóval mentem ki a parkba. Manó már igaz nem olyan kicsi mint amikor befogattam,hanem már igazi felnőtt kutya lett -Gyere!-szóltam neki és rátettem a pórázt,kezemben a frizbije volt. Bekellet vallani Manó különleges kutya volt... Gyorsan tanult és amikor először megmutattam neki mit kell csinálni már tudta is.
Megérkeztünk a parkba általában szoktak még ottl enni mások is kutyáikkal de most csak mi voltunk ketten,levettem róla a pórázt elővettem a frizbit és eldobtam neki.
-Hozd vissza!-mondtam Ő egyből futni kezdett érte,elkapta és farok csóválva vissza jött-Ügyes vagy-mondtam és adtam neki egy jutalom falatkát. Még rengetegszer eldobtam neki de megnéztem az órámat: fél három volt nekem meg háromra mennem kell dolgoznom... Még mindig a kórházban dolgoztam mint információs.
-Mennünk kell!-mondtam csalódottan. Felnyüszített egyet-Majd még visszajövünk-mondtam és elindultunk a ház felé. Manót betettem-mert sajnos nem volt udvaram ahol szabadon lehetne-és elindultam a munkába.
Nem hajtottam gyorsan... Így is múltkor a rendőr megállított gyors hajtás miatt... Amikor a parkolóba értem lassítottam és beálltam szokásos helyemre. Lezártam a kocsit és mentem leváltani Stefanit. Félév alatt sikerült összebarátkoznom vele.
-Szia!-köszöntem neki.
-Szia!-köszönt vissza.
-Jöttelek leváltani.
-Látom... Jó dolgozást!-vigyorgott-Hat óra múlva jövök téged leváltani-mondta és elment. Én beültem a pult mögé és vártam,hogy jöjjenek segítséget kérni.
-Elnézést!-szólt egy fiatal fiú felnéztem rá-Hol találom a 305-ös szobát?-kérdezte.
-Itt elmész jobbra ott beszálsz az első liftbe és onnan már rögtön meg is találod-mosolyogtam.
-Kösz-mondta és elvonult.
És így mentek körübelül a napjaim... Mindig jöttek az emberek nekem meg csak elkellet mondanom melyik szobába kell menniük... Vagy,hogy hol találják azt a személyt...
-Szia!-köszönt Stefani.
-Szia. Máris eltelt a hat óra?-kérdeztem zavartan.
-Igen és még késtem is-mondta.
-Oh... észre se vettem...
-Mindegy,akkor most leváltalak-mosolygott. Felálltam és átadtam neki a helyemet-Ja amúgy láttad az új orvost?-kérdezte.
-Nem... Még nem..
-Hu akkor gyorsan keress utána! Komolyan mondom olyan mintegy 25 éves pasi de amúgy meg 30...
-Kösz,majd meglátom-vigyorogtam rá-De most nem vágyok kapcsolatra...
-Oké,de fogadd meg tanácsomat-kacsintott rám.
-Meglesz-mondtam.
-Holnap találkozunk!-kiáltott utánam.Intettem és elmentem. Szegény Stefani reggel hatig dolgozik itt. Utána meg én váltom le... Szüksége van a pénzre... Mondtam neki,hogy adok kölcsön de nem engedte... És hát most így két műszakban dolgozik.
Na jó én most nem fogom megkeresni ezt a pasast. Úgy is látni fogom még ezerszer... Szóval erről ennyit.
Megszólalt a telefonom,felvettem.
-Halló?-szóltam bele.
-A 165-as szoba felé megy! Pont találkozol vele!
-Már kiértem a kórházból...-mondtam-Már a parkolóban vagyok...
-Ajj rendben! Akkor majd holnap! Szia!-mondta és letette a telefont.Mosolyogva megráztam a fejemet majd beültem a kocsimba.
Gyorsan hazaértem pedig nem hajtottam gyorsan,pont betartottam azt ami elő volt írva.
-Megérkeztem!-mondtam és beléptem az ajtón. Manó már meg is jelent elöttem megsimogattam és a konyha felé mentem ahol elő vettem a kutya eledelt.
-Tessék!-mondtam és beleöntöttem az egész dobozzal. Nagyon sokat evett szóval elég sokat is kellet fizetnem... De mivel én nem ettem így csak neki kellet vennem és úgy meg nem sok...
-Igaz már nyolc óra de elmegyünk a parkba?-kérdeztem Manót,fura de igen: egy kutyával beszélek... Olyan mintha egy ember lenne kutya testben...
Ő csak ugatott egyet.
-Oké!-mondtam,hoztam a pórázát rátettem és elindultunk a park felé. Most nem hoztam a frizbijét,csak sétálni fogunk. Emberi tempóban mentünk és tíz perc alatt oda értünk.
-Na mehetsz!-mondtam és levettem róla a nyakörvet én meg leültem az egyik padra. Szerettem ide kihozni Manót ítt legalább nem kell a házban lennie hanem a szabad levegőn mozoghat.
Nem tudom hány percig lehettünk kint de felálltam és ide hívtam Manót.
-Gyere!-mondtam és odajött hozzám-Menjünk haza-rátettem a pórázt és a ház felé vezettem. Mindig Ő szokott előre menni de most csak húzadta magát.
-Mi az?-kérdeztem tőle-Nem szoktál így viselkedni! Gyere-mondtam és a ház felé mentem még néha húzadta magát de én mentem tovább-mivel sokkal erősebb voltam mint Ő... Így hazaértünk igaz lassabban mint máskor.
-Mi volt veled?-kérdeztem. De ő csak az ablakhoz ment és kinézett ott,én meg leültem a fotelba. Lehet kéne vennem egy kertes házat... Lehet kiakar menni az udvarra... Majd valamit ki fogok találni.
Másnap...
-Jó reggelt!-mondtam Stefaninak.
-Neked is-mosolygott. Szeme alatt karikák voltak.
-Kevesebbet kéne dolgoznod... Napi 10 óra rengeteg....
-Tudom de szükségem van a pénzre...-mondta felállt-Na most megyek haza aludni!
-Jól teszed-mosolyogtam. Már elindult de visszafordult.
-Hu most jön az orvos!-vigyorgott-Ma beszéltem vele... van felesége... és gyerekei! Képzeld öt nevelt gyereke van! Nem semmi...-mondta és megbökte az oldalamat.
-Szuper...-mondtam és a lapokat kezdtem nézegetni.
-Nem is néztél rá se!-suttogta a fülembe.
-Mit nézzek rajta?-tettem fel a költői kérdést.
-Jön!-vigyorgott. Már nem is válaszoltam erre-Itt a családja is...-mondta tátott szájjal
-Oh Bella!-jött az igazgató-Ezt elvinnéd Dr. Stewart-nak?-kérdezte.
-Persze-mondtam-Addig itt maradsz?-kérdezte Stefani.
-Igen-mondta és elnézett valamire gondolom a doki felé..
Bekopogtam Dr. Steward irodájába.
-Gyere be!
-Csak ezeket hoztam-és a kezébe nyomtam a lapokat-
-Köszönöm!
-Nincs mit-mondtam és kimentem az irodából vissza Stefani-hoz. Siettem mert már nem tudom mióta van itt... Egyszer megcsörrent a telefonom:
-Halló?-szóltam bele.
-Isabella Swan?
-Igen-mondtam.
-A tűzoltoságtól vagyunk...-kezdtem meg ijedni ezért földbe gyökerezett a lábam-Ha most ide tudna jönni a házhoz...
-Odamegyek!-vágtam közbe.
-Köszönöm...-mondta és letette.
Istenem! Féltem,hogy mi történt meg a pasas nem mondott semmi. De ha a házban tűz ütött ki bent van Manó! Gyorsan elindultam Stefanihoz volt ott néhány ember de nem érdekelt gyorsan odamentem.
-Stefani! Sajnálom haza kell mennem! A tűzoltók most hívtak!-mondtam el az egészet.
-Itt maradok!
-Kár pótollak!-mondtam felkaptam a táskámat és futni kezdtem a kocsim felé.
Beültem de most az út se telt... Ez a pár perc kész örökké valóságnak tünt.
Így is amikor mentem mindenhol piros lámpa volt átmenni meg nem tudtam,mert a tökéletlen autósok megálltak amikor még csak sárga volt a lámpa... Előzéssel meg nem is próbálkoztam...
De végülis hazaértem és azt hittem szívrohamot kapok!
Az egész ház lángokban állt és körübelül öt tűzoltó volt a szomszédok meg kinnt.
-Ön Isabella Swan?-kérdezte egy férfi.
-Igen-mondtam.
-Tartozkodott valaki a házban?-kérdezte.
-Igen!
-Kicsoda?-kérdezte és elő vette füzetét.
-A kutyám!-mondtam.
-Sajnálom már nem tudunk bemenni érte-mondta teljes nyugodsággal.
-És ezt ilyen nyugodtan mondja?-emeltem fel a hangomat.
-Kérem...
-Nem érdekel!-montam és a ház felé mentem. Nem hagyhatom,hogy ez legyen Manóval igaz egy kutya! De az én szememben nem az. Beugrottam az ablakon és keresni kezdtem Őt. A füst már folytogatott engem. Ez a vámpírok "ellensége". Sokáig nem lehet lehet itt tartózgotnom... Elég ha egy tűzes fadarab rám esik... Már akkor annyi... De nem érdekelt.
Volt már olyan vámpír akivel ez megtörtént...
-Manó!-szóltam,és valahol meg hallodtam egy keserves ugatást. Arra futottam és megtaláltam a földön Manót. Gyorsan odamentem és óvatosan felemeltem nem akartam fájdalmat okozni neki. De még így is felvonyított fájdalmasan.
-Semmi baj!-próbáltam nyugtatni. És próbáltam kimászni az ablakon,már alig láttam,minden össze foly elöttem. Gondolom ez lehet az embereknél ha valaki elájul... Csak ez az én számomra fura mivel vámpír vagyok.
Kiugrottam az ablakon,mindenki feszülten nézett engem,hogy most mit fogok csinálni. Manót letettem a földre. Elöbb nem néztem meg milyen sebek voltak rajta de most végig néztem rajta.
Helyeken hiányzott róla a szőr és a lába is vérzett de nem csábított a vére.
És akkor hirtelen: összecsuklottam és nem emlékszek semmire csak pár kétségbeesett hangra.
-Bella!-szólt egy férfi ismerős volt... De nem tudtam kivenni,hogy ki volt az...
2009. december 20., vasárnap
More Than Friend-7.fejezet
Lehet majdd ez a rész nem nyeri el tetszéseteket,mert elég nagy fordulat van benne... De hát jött az ihlet és lekellet írnom... Szóval remélem azért tetszeni fog és írtok hozzá komikat is ;D
(Bella szemszöge)
A Cullen-villa felé tartottunk Edward-dal. Emmet autója már a ház elött volt,kiszálltam a kocsiból,de még bevártam Edward-ot.
-Sziasztok!-köszöntünk egyszerre amikor beléptünk a nappaliba. Utána felmentünk Edward szobájába. Leült csábítoan kitárta karját,hogy üljek oda. Én ellen állás nélkül oda is ültem.
-Szeretlek-suttogta a fülemben,hüvös leheletétől megborzongtam. Átöleltem és a fejemet a nyakához szorítottam.
-Én is-mondtam.
-Ma kiborított ez a Mike gyerek-mondta és én tekintetemet ráemeltem.
-Engem is.
-Ha hallottad volna a gondolatait!
-Hát nem hallottam...
-Nem tudod,hogy milyen érzés az,ha minden fiú rád gondol...
-De fölösleges ezen rágódnod!-emeltem fel a hangomat.
-Te legalább nem hallasz gondolatokat...-morogta.
-Nem tudom miért cirkuszolsz!
-Nem cirkuszolok!-kiabált,soha nem beszélt velem még ilyen hangerővel.
-Ja igen,csak féltékeny vagy!
-Nem vagyok az!
-Ne tagadd le!- most már én is kiabáltam.
-Nem tagadom!-kiabált-Bánom,hogy megismertelek még régen!
-Egy szörnyeteg vagy!-mondtam és eltorzult az arca,ez volt az amit mindig gondolt magáról. Óriási bűntudat keletkezett bennem.
-Jobb lenne,ha most egy kicsit pihennénk... mind a ketten...-suttogtam,és kiléptem Edward szobájából. Egy veszekedés percek alatt mennyi mindent változtathat...
-Várj Bella,kérlek! Nem úgy gondoltam!-nem szóltam vissza csak vámpír sebességgel kivonultam az ajtón egyenesen a házamig. Nem érdekelt,hogy bárki is megláthat...
Nem lehet egy olyan kapcsolat: ahol az egyik fél annyira féltékeny,hogy veszekedés lesz belõle...
Tudtam nem lesz egyszerű ez az egész.... ezért nem akartam én kapcsolatot... Mert nem akartam újabb fájdalmat... de igen... most még rosszabb mint évekkel ezelõtt...
Benyitottam az atjón és elhatározásra jutottam: elmegyek innen... Fájni fog... de így legalább Edward is túlteszi magát rajtam... És talán én is... bár ebben most nem láttam reményt,ha tudtam volna sírni könnyeim már patakban eredtek volna... Írtam egy levelet és letettem az asztalra,mert tudtam-gondoltam-Edward majd bejön a házba... Azt meg megfogja ott találni.
Felrohantam a szobámba és bepakoltam a bõröndömbe néhány ruhát,a bútorokat itt hagyom... majd veszek... és betettem a képeket is... A pénzt kivettem a dobozból és majd Londonba mivel oda megyek... Van ott egy házam amit még régebben vettem... és ott fogok lakni. Leszaladtam a lépcsõn bezártam az ajtót a kezem végig remeget. Megbirom én ezt tenni?-kérdeztem magamtól.
Beszálltam az autómba... és egyenesen London felé vettem az irányt.
Már áthaladtam a 150 kilométer per órát de nem érdekelt. A körübelül öt órás utatt most három óra alatt tettem meg.
-Megérkeztem...-sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból. A bõröndöket magam után húztam,kinyitottam az ajtón és bedoptam a bőröndöket. Nem volt kedvem elpakolni... Elővettem a képeket... Amin Edward volt... Megfordult a fejembe,hogy felhívom,hogy nem akartam csak most pihennem kell... Mert a hallotak felzaklattak.
-Na jó!-mondtam felálltam felemntem az emeletre,hogy kipakoljam a ruháimat mert ezt is megkell egyszer csinálni. A telefonom csengőhangja megszólalt odarohantam és igaz tudtam kihív de megnéztem a kijelzőjét... Megszólalt a hangrögzítő amibn Edward beszélt:
-Bella... tudom haragszol rám,de nem gondoltam komolyan amit akkor mondtam! Kérlek bocsáss meg nekem! Szeretlek! Edward...-éreztem,hogy a végét már csak suttogja és itt nekem végem lett. Ledöltem az ágyra és halk zokogásba keztem.
Bűntudatom volt... nem mertem elé állni... miután azt mondtam neki: Egy szörnyeteg vagy... Pedig nem igaz... Ő annak gondolta magát de nem az... Miután sikeresen kibőktem magamat elvettem egy újságot a postából,munkát keresek...
Rengeteg minden állt az újságban... de én más mellet döntöttem.... Egy kórházi munkát válaltam... vagyis csak gépelnem kell avagy: információs pultnál fogok dolgozni... Ez egyszerű lesz...
Ma még el is mentem a meghallgatásra ahol megkaptam az állást holnap ott dolgozhatok.
Visszafele mentem... És a köszöbön óriási nagy meglepetés fogadott. Kiszálltam a kocsiból és rögtön odamentem. Egy kiskutya volt ott összekuporodva. Leguggoltam mellé és megsimogattam.
-Hát te mit csinálsz itt?-kérdeztem,felemelte kis fejét és nagy szemekkel rámnézzett. Megsajnáltam szegényt ezért karjaimba vettem és bevittem a házba. Kerestem egy kis lepedőt amivel betakartam mert elég hideg volt itt Londonban is. Bár nem számomra... de számára biztos.
Belefészkelte magát a karjaimba és lehunyta a szemét. Hallottam,hogy kalkan szuszogni kezd. Olyan aranyos volt... és eldöntöttem: befogadom. Persze ha nem jelentkezik érte senki.
-Mi legyen a neved?-kérdeztem-Olyan kis pöttöm vagy... Manó lesz a neved-mondtam és nagy ásítással kinyitotta a szemét-Jó lesz?-kérdeztem és ő megint azokkal a nagy szemekkel nézett rám.
-Olyan aranyos vagy!-mondtam és magamhoz öleltem. Nem mondom,hogy minden bajom eltünt... de mintha ez a kis szörpamacs az ölemben mindent helyre tett volna. Kinéztem az ablakon már sötétedett. felálltam Manót letettem a padlóra és kerestem egy dobozt amiben ma aludhat.
-Gyere csak!-mondta letérdeltem és paskolni kezdtem a térdemet. Ő egyből kis lábaival felém futott. A lepedőt gondosan beletettem a dobozba és utána maga a kiskutyát is.
-Ma itt alszol holnap meg veszünk neked egy rendes kutyának való helyet-mondtam mosolyogva.
Megvártam míg elalszik utána visszamentem a nappaliba tévézni. De jó,hogy itt hagytam a bútorokat... Most legalább nem kell újakat vennem...
Másnap...
Egy újabb nap... Reggel kilencre kell mennem dolgoznom szóval még ráérek. Megnéztem Manót de pont ébredezett. És akkor eszembe jutott,hogy nincs itthon semmi ehető... elkell mennem a boltba,remélem a közelben meg van még az a kis élelmiszer bolt...
-Mindjárt jövök!-szóltam neki és gyorsan kimentem a házból szerencsére még megvolt a bolt,szóval szerencsém volt.
-Na itt is vagyok!-mondtam levettem egy kis tányért-még jó,hogy vettem,bár nem használtam-és abba beleborítottam neki a kutyaeledelt. Ma veszek neki egy normális kutyatálat is... Manó jóízűen falatozni kezdett.
Ránéztem az órára már fél kilencet mutatott,de telik az idő...
-Itt hagyhatak téged pár órára? Ne csinálj semmi rosszat!-mondtam és megcirógattam a füle mögött.
Beszálltam a kocsiba és kilenc elött tíz perccel meg is érkeztem. Bementem az igazgató elmondta mit kelll csinálnom és adott egy lapot is ahol a kórház térképe volt,elolvastam egyszer és már tudtam is. Vámpír memória...
Beültem az információs pult mögé és már jött is az első "vendégem"
-A 201-es szobát keresem-meg se néztem a térképet és már válaszoltma is.
-Itt elmegy egyenesen és jobbra a hatodik ajtó-mondtam.
-Köszönöm-mondta és el is vonult. Ha csak ennyit kell tennem akkor itt elleszek...
-Mára végeztél Bella! Most levált téged Stefani-mondta az igazgató szóval akkor csak hat órában dolgozok... Ezt nem beszéltük meg de nekem így is jó...
-Rendben-mondta felálltam és át adtam a helyet Stefaninak. Rendes lánynak nézett ki tenger kék szeme és szőke haja volt-Szia!-köszöntem el tőle.
-További jó napot-mondta mosolyogva.
Azt nem mondanám,hogy jó lesz,de azért megköszöntem neki...
Lementem a parkolóba beültem a kocsimba és elhajtottam. Kerestem egy olyan boltot ahol kutyáknak vagy legalábbis állatoknak lehet dolgokat venni rövid idő után meg is találtam.
Vettem egy kis nyakörvet,kutya tálat és egy helyet ahol aludhat.
-Köszönöm!-mondtam és kiléptem az ajtón. A cuccokat bevágtam az autó hátujába és beültem a vezető ülésre. A telefonom prittyegni kezdett. Kivettem Alice... Sóhajtottam már majdnem megnyomtam a "fogad" gombot de akkor megint megszólalt a hangrögzítő:
-Bella... tudom Edward bunkó volt de nem mész semmire ha elrejtőzől mindenki előtt! Komolyan mondom iskolába se jössz! Ma elfogok menni hozzád és beszélni fogunk!-mondta-Puszi: Alice...-és itt befejeződött.
Szóval akkor még nem tudják,hogy elköltöztem... Eltettem a telefont és a házam felé.
Kinyitottam az ajtót és ott Manó ült közben kis farkát csóválta.
-Szia! Nézd mit hoztam neked-mondtam és letettem a földre a neki hozott tárgyakat-Ma ebben alszol és majd ebben eszel,ezt meg most rádadom:-mondtam és a nyakövet rátettem a nyakára.
-Szép vagy-mondtam mosolyogva.
(Alice szemszöge)
-Oké én várok délutánig elmegyek most hozzá!-mondtam és ki is vonultam az ajtón.
Nem haragudtam Bella-ra mert megértettem,hogy mérges Edward-ra... Ilyet tényleg nem kellet volna mondania neki... De remélem ez nem befolyásolja majd a kapcsolatukat.
Beültem a kocsiba és Bella házához hajtottam. Kiszálltam belőle bekopogtattam az ajtón nem tudom hányszor...
-Jó Bella te akartad!-szóltam és bemásztam az ablakon... Vagyis inkább betörtem... Majd kifizetem neki-Hahó!-mondtam mert nem találtam itt senkit-Bella!-kiáltottam,de senki. Felmentem a szobámba mert csak az maradt.
Benyitottma a gardróbjába de üres volt és a bőröndök se voltak a helyén... Ne! Elköltözött! Nem hiszem el!
Lementem a lépcsőn de az asztalon megláttam egy levelet. Odamentem és az volt rá címezve: Edward... Nem bontottam ki bunkóság lett volna ezért kimentem ahol bejöttem és az autóval elhajtottam egyenes a házunkig.
Kiszálltam és búsam bementem az ajtón mindenki ott volt.
-Mi van Bella-val?-kérdezte Esme. Megráztam a fejemet.
A borítékot odanyomtam Edward kezébe,hogy olvassa el...
(Edward szemszöge)
Alice a kezembe nyomta a borítékot én meg egyből kinyitottam és olvasni kezdtem a sorokat:
Edward! Én teljes szívemből szeretlek téged de azokat amiket mondtál nekem megbántottál és mintha a szívem ezer darabra tört volna! Fölösleges dolog volt féltékenynek lenned mert szeretlek! De most értsd meg időre va szükségem ezért elköltöztök Forks-ból...
Remélem még majd össze hoz minket a sors...
Szeretlek: Bella
Még többször elolvastam a sorokat és mintha az én szívemet és ezer darabra törték volna... Tudtam,hogy megbántottam a szavaimmal,de nem gondoltam volna,hogy el is költözik... Szóval ennyi volt... Ennyit ér az életem...
-Elolvashatom?-kérdezte Alice,én a kezébe nyomtam és felmentem a szobámba,nagy hangzajjal becsaptam,hogy most nem kívánok senkivel se beszélni...
(Bella szemszöge)
A Cullen-villa felé tartottunk Edward-dal. Emmet autója már a ház elött volt,kiszálltam a kocsiból,de még bevártam Edward-ot.
-Sziasztok!-köszöntünk egyszerre amikor beléptünk a nappaliba. Utána felmentünk Edward szobájába. Leült csábítoan kitárta karját,hogy üljek oda. Én ellen állás nélkül oda is ültem.
-Szeretlek-suttogta a fülemben,hüvös leheletétől megborzongtam. Átöleltem és a fejemet a nyakához szorítottam.
-Én is-mondtam.
-Ma kiborított ez a Mike gyerek-mondta és én tekintetemet ráemeltem.
-Engem is.
-Ha hallottad volna a gondolatait!
-Hát nem hallottam...
-Nem tudod,hogy milyen érzés az,ha minden fiú rád gondol...
-De fölösleges ezen rágódnod!-emeltem fel a hangomat.
-Te legalább nem hallasz gondolatokat...-morogta.
-Nem tudom miért cirkuszolsz!
-Nem cirkuszolok!-kiabált,soha nem beszélt velem még ilyen hangerővel.
-Ja igen,csak féltékeny vagy!
-Nem vagyok az!
-Ne tagadd le!- most már én is kiabáltam.
-Nem tagadom!-kiabált-Bánom,hogy megismertelek még régen!
-Egy szörnyeteg vagy!-mondtam és eltorzult az arca,ez volt az amit mindig gondolt magáról. Óriási bűntudat keletkezett bennem.
-Jobb lenne,ha most egy kicsit pihennénk... mind a ketten...-suttogtam,és kiléptem Edward szobájából. Egy veszekedés percek alatt mennyi mindent változtathat...
-Várj Bella,kérlek! Nem úgy gondoltam!-nem szóltam vissza csak vámpír sebességgel kivonultam az ajtón egyenesen a házamig. Nem érdekelt,hogy bárki is megláthat...
Nem lehet egy olyan kapcsolat: ahol az egyik fél annyira féltékeny,hogy veszekedés lesz belõle...
Tudtam nem lesz egyszerű ez az egész.... ezért nem akartam én kapcsolatot... Mert nem akartam újabb fájdalmat... de igen... most még rosszabb mint évekkel ezelõtt...
Benyitottam az atjón és elhatározásra jutottam: elmegyek innen... Fájni fog... de így legalább Edward is túlteszi magát rajtam... És talán én is... bár ebben most nem láttam reményt,ha tudtam volna sírni könnyeim már patakban eredtek volna... Írtam egy levelet és letettem az asztalra,mert tudtam-gondoltam-Edward majd bejön a házba... Azt meg megfogja ott találni.
Felrohantam a szobámba és bepakoltam a bõröndömbe néhány ruhát,a bútorokat itt hagyom... majd veszek... és betettem a képeket is... A pénzt kivettem a dobozból és majd Londonba mivel oda megyek... Van ott egy házam amit még régebben vettem... és ott fogok lakni. Leszaladtam a lépcsõn bezártam az ajtót a kezem végig remeget. Megbirom én ezt tenni?-kérdeztem magamtól.
Beszálltam az autómba... és egyenesen London felé vettem az irányt.
Már áthaladtam a 150 kilométer per órát de nem érdekelt. A körübelül öt órás utatt most három óra alatt tettem meg.
-Megérkeztem...-sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból. A bõröndöket magam után húztam,kinyitottam az ajtón és bedoptam a bőröndöket. Nem volt kedvem elpakolni... Elővettem a képeket... Amin Edward volt... Megfordult a fejembe,hogy felhívom,hogy nem akartam csak most pihennem kell... Mert a hallotak felzaklattak.
-Na jó!-mondtam felálltam felemntem az emeletre,hogy kipakoljam a ruháimat mert ezt is megkell egyszer csinálni. A telefonom csengőhangja megszólalt odarohantam és igaz tudtam kihív de megnéztem a kijelzőjét... Megszólalt a hangrögzítő amibn Edward beszélt:
-Bella... tudom haragszol rám,de nem gondoltam komolyan amit akkor mondtam! Kérlek bocsáss meg nekem! Szeretlek! Edward...-éreztem,hogy a végét már csak suttogja és itt nekem végem lett. Ledöltem az ágyra és halk zokogásba keztem.
Bűntudatom volt... nem mertem elé állni... miután azt mondtam neki: Egy szörnyeteg vagy... Pedig nem igaz... Ő annak gondolta magát de nem az... Miután sikeresen kibőktem magamat elvettem egy újságot a postából,munkát keresek...
Rengeteg minden állt az újságban... de én más mellet döntöttem.... Egy kórházi munkát válaltam... vagyis csak gépelnem kell avagy: információs pultnál fogok dolgozni... Ez egyszerű lesz...
Ma még el is mentem a meghallgatásra ahol megkaptam az állást holnap ott dolgozhatok.
Visszafele mentem... És a köszöbön óriási nagy meglepetés fogadott. Kiszálltam a kocsiból és rögtön odamentem. Egy kiskutya volt ott összekuporodva. Leguggoltam mellé és megsimogattam.
-Hát te mit csinálsz itt?-kérdeztem,felemelte kis fejét és nagy szemekkel rámnézzett. Megsajnáltam szegényt ezért karjaimba vettem és bevittem a házba. Kerestem egy kis lepedőt amivel betakartam mert elég hideg volt itt Londonban is. Bár nem számomra... de számára biztos.
Belefészkelte magát a karjaimba és lehunyta a szemét. Hallottam,hogy kalkan szuszogni kezd. Olyan aranyos volt... és eldöntöttem: befogadom. Persze ha nem jelentkezik érte senki.
-Mi legyen a neved?-kérdeztem-Olyan kis pöttöm vagy... Manó lesz a neved-mondtam és nagy ásítással kinyitotta a szemét-Jó lesz?-kérdeztem és ő megint azokkal a nagy szemekkel nézett rám.
-Olyan aranyos vagy!-mondtam és magamhoz öleltem. Nem mondom,hogy minden bajom eltünt... de mintha ez a kis szörpamacs az ölemben mindent helyre tett volna. Kinéztem az ablakon már sötétedett. felálltam Manót letettem a padlóra és kerestem egy dobozt amiben ma aludhat.
-Gyere csak!-mondta letérdeltem és paskolni kezdtem a térdemet. Ő egyből kis lábaival felém futott. A lepedőt gondosan beletettem a dobozba és utána maga a kiskutyát is.
-Ma itt alszol holnap meg veszünk neked egy rendes kutyának való helyet-mondtam mosolyogva.
Megvártam míg elalszik utána visszamentem a nappaliba tévézni. De jó,hogy itt hagytam a bútorokat... Most legalább nem kell újakat vennem...
Másnap...
Egy újabb nap... Reggel kilencre kell mennem dolgoznom szóval még ráérek. Megnéztem Manót de pont ébredezett. És akkor eszembe jutott,hogy nincs itthon semmi ehető... elkell mennem a boltba,remélem a közelben meg van még az a kis élelmiszer bolt...
-Mindjárt jövök!-szóltam neki és gyorsan kimentem a házból szerencsére még megvolt a bolt,szóval szerencsém volt.
-Na itt is vagyok!-mondtam levettem egy kis tányért-még jó,hogy vettem,bár nem használtam-és abba beleborítottam neki a kutyaeledelt. Ma veszek neki egy normális kutyatálat is... Manó jóízűen falatozni kezdett.
Ránéztem az órára már fél kilencet mutatott,de telik az idő...
-Itt hagyhatak téged pár órára? Ne csinálj semmi rosszat!-mondtam és megcirógattam a füle mögött.
Beszálltam a kocsiba és kilenc elött tíz perccel meg is érkeztem. Bementem az igazgató elmondta mit kelll csinálnom és adott egy lapot is ahol a kórház térképe volt,elolvastam egyszer és már tudtam is. Vámpír memória...
Beültem az információs pult mögé és már jött is az első "vendégem"
-A 201-es szobát keresem-meg se néztem a térképet és már válaszoltma is.
-Itt elmegy egyenesen és jobbra a hatodik ajtó-mondtam.
-Köszönöm-mondta és el is vonult. Ha csak ennyit kell tennem akkor itt elleszek...
-Mára végeztél Bella! Most levált téged Stefani-mondta az igazgató szóval akkor csak hat órában dolgozok... Ezt nem beszéltük meg de nekem így is jó...
-Rendben-mondta felálltam és át adtam a helyet Stefaninak. Rendes lánynak nézett ki tenger kék szeme és szőke haja volt-Szia!-köszöntem el tőle.
-További jó napot-mondta mosolyogva.
Azt nem mondanám,hogy jó lesz,de azért megköszöntem neki...
Lementem a parkolóba beültem a kocsimba és elhajtottam. Kerestem egy olyan boltot ahol kutyáknak vagy legalábbis állatoknak lehet dolgokat venni rövid idő után meg is találtam.
Vettem egy kis nyakörvet,kutya tálat és egy helyet ahol aludhat.
-Köszönöm!-mondtam és kiléptem az ajtón. A cuccokat bevágtam az autó hátujába és beültem a vezető ülésre. A telefonom prittyegni kezdett. Kivettem Alice... Sóhajtottam már majdnem megnyomtam a "fogad" gombot de akkor megint megszólalt a hangrögzítő:
-Bella... tudom Edward bunkó volt de nem mész semmire ha elrejtőzől mindenki előtt! Komolyan mondom iskolába se jössz! Ma elfogok menni hozzád és beszélni fogunk!-mondta-Puszi: Alice...-és itt befejeződött.
Szóval akkor még nem tudják,hogy elköltöztem... Eltettem a telefont és a házam felé.
Kinyitottam az ajtót és ott Manó ült közben kis farkát csóválta.
-Szia! Nézd mit hoztam neked-mondtam és letettem a földre a neki hozott tárgyakat-Ma ebben alszol és majd ebben eszel,ezt meg most rádadom:-mondtam és a nyakövet rátettem a nyakára.
-Szép vagy-mondtam mosolyogva.
(Alice szemszöge)
-Oké én várok délutánig elmegyek most hozzá!-mondtam és ki is vonultam az ajtón.
Nem haragudtam Bella-ra mert megértettem,hogy mérges Edward-ra... Ilyet tényleg nem kellet volna mondania neki... De remélem ez nem befolyásolja majd a kapcsolatukat.
Beültem a kocsiba és Bella házához hajtottam. Kiszálltam belőle bekopogtattam az ajtón nem tudom hányszor...
-Jó Bella te akartad!-szóltam és bemásztam az ablakon... Vagyis inkább betörtem... Majd kifizetem neki-Hahó!-mondtam mert nem találtam itt senkit-Bella!-kiáltottam,de senki. Felmentem a szobámba mert csak az maradt.
Benyitottma a gardróbjába de üres volt és a bőröndök se voltak a helyén... Ne! Elköltözött! Nem hiszem el!
Lementem a lépcsőn de az asztalon megláttam egy levelet. Odamentem és az volt rá címezve: Edward... Nem bontottam ki bunkóság lett volna ezért kimentem ahol bejöttem és az autóval elhajtottam egyenes a házunkig.
Kiszálltam és búsam bementem az ajtón mindenki ott volt.
-Mi van Bella-val?-kérdezte Esme. Megráztam a fejemet.
A borítékot odanyomtam Edward kezébe,hogy olvassa el...
(Edward szemszöge)
Alice a kezembe nyomta a borítékot én meg egyből kinyitottam és olvasni kezdtem a sorokat:
Edward! Én teljes szívemből szeretlek téged de azokat amiket mondtál nekem megbántottál és mintha a szívem ezer darabra tört volna! Fölösleges dolog volt féltékenynek lenned mert szeretlek! De most értsd meg időre va szükségem ezért elköltöztök Forks-ból...
Remélem még majd össze hoz minket a sors...
Szeretlek: Bella
Még többször elolvastam a sorokat és mintha az én szívemet és ezer darabra törték volna... Tudtam,hogy megbántottam a szavaimmal,de nem gondoltam volna,hogy el is költözik... Szóval ennyi volt... Ennyit ér az életem...
-Elolvashatom?-kérdezte Alice,én a kezébe nyomtam és felmentem a szobámba,nagy hangzajjal becsaptam,hogy most nem kívánok senkivel se beszélni...
2009. december 19., szombat
More Than Friend-6.fejezet
(Edward szemszöge)
Bella hirtelen felállt és az ablakhoz ment... csak nézett ki a sötétségbe...
-Mi a baj?-kérdeztem mert az előbb még nem láttam semmi jelét annak,hogy valami aggasztja.
-Semmi...-mondta de nem hittem neki. Két kezem közé fogtam arcát ezért kénytelen volt a szemembe nézni.
-Kérlek Bella...-mondtam.
-Tanya és... Van... valami köztetek?-kérdezte és láttam szemében az ijedséget.
-Nincs...Õ mindig is többet érzett irántam... És én ezt nem tudtam számára viszonozni...-mondtam de egy pillanatra nem engedtem el a tekintetét.
-Sajnálom én csak...-próbált bocsánatot kérni de megállítottam.
-Ssh...-ujjamat ajkaira tettem.
-Szeretlek-suttogta és én hirtelen nem akartam hinni fülemnek.
-Én is-mondtam és lassan közeledni kezdtem felé míg ajkaink össze nem értek,és sikerült. Igaz harmadjára de sikerült. Boldog voltam,90 éve nem dobogó szívem most újra életre kelt.
Zihálva váltunk el egymástól aztán féloldalasan elmosolyodtam. Magamhoz öleltem és így voltunk elég sokáig,az idõérzékem teljesen elveszett.
Már nem is emlékszek másra csak arra,hogy kinyítodik az ajtó. Arra fordultam és Emmet vigyorgott.
-Remélem nem csináltatok semmi rosszat... Még kiskorúak vagytok-vigyorgott én erre csak megforgattam a szememet. Bella-val ujjainkat összekulcsoltuk és a többiek felé indultunk.
-Mondtam én!-mondta Emmet,de szája szegletében aprócska mosoly bújkált-Szóval így állunk.
-Szóval,hogy?-kérdeztem,mintha nem tudtam volna,hogy mire céloz...
-Szóval ti most jártok-vigyorgott.
-Igen-mondta Bella,én egy puszit nyomtam az arcára.
-Nem hitetek nekem! Csak azt mondtátok: Emmet maradj már... Lefárasztasz... meg ilyeneket. Most meg kinek van igaza? Nekem.
-Most akkor boldog vagy?
-Ha tudnád mennyire-mondta és egy önelégült mosoly jelent meg az arcán.
-Bella ma is itt maradsz?-kérdezte bociszemekkel Alice.
-Persze!-mondta.
-Köszi!-mondta és megölelte-Ma nem lesz csajos est! De azért ne otthon legyél már egyedül...
-Egyedül biztos nem lenne! Edward vigyázzna rá!-nevetett öblösen Emmet.
-Ebben egyet értek!-mondta Jasper is. Mindenki mosolygott kivéve Tanya-t. De nem érdekelt... Már ezerszer tisztáztam vele a tényt,hogy csak barátok vagyunk-mert összeveszni nem akartam vele-és kértem,hogy hagyjon...
-És mit csináltatok kettesben?-kérdezte Emmet felhúzott szemöldökkel.
-Emmet...-mondtam és olyan tekintettel néztem rá: hogy maradj már nyugton,ne idegesíts!
-Jó... Mondtam én,hogy maradjunk itt!-mondta Jaspernek.
-Tényleg mondtad! De hidd el lesz még alkalmad nézni őket!-mondta Jazz és testvérem vállára tette a kezét.
-Ja-mondta vigyorogva.
-Hány óra?-kérdezte Alice.
-Öhm... reggel hét?-találgattam.
-Ne mond,hogy suliba kell mennünk!
-De mondom!
-Ja végülis érdekes lesz-vigyorgott Emmet-Edward Cullen és Bella Swan egypár a diákok ellesznek majd ezen egy darabig.
-Az biztos! Amikor megérkeztünk,hogy kiakadtak már,hogy mi mind együtt vagyunk!
-És ha megtudnák,hogy még házasok is vagyunk! Kitörne a háburú...
-Kipróbáljuk?
-Aha.
-Megörültetek?-kérdezte Rosalie szinte kiabálva.
-Nem...-mondta Emmet,de közben vigyorgott ennek meg is lett az ára: Rose nyakon vágta Emmetet-Na most mivan?
-Minden hülyeségbe belemész mint egy kis gyerek!
-Egyszer élünk!
-Mi ha úgy nézzük másodjára...-mondta Jasper.
-Ja igazad van...
-Akkor meg: Kétszer élünk-szerencsés esetben-Most csodálnom kellene Őt?
-Na menjünk mert elkésünk!-pattant fel Alice.
-Oké,de szét ne szedjétek a házat!-vigyorgott Emmet a Denali-klánra.
-Itt lesz Esme is!
-Esme! Bízok benned!-még mindig vigyorgott majd kivágodott az ajtón.
-Mi a Volvoval megyünk Bellaval!-jelentettem be.
-Oké-szóltak vissza egyszerre. Bellat kézen fogtam és az autóm felé mentünk. Kinyitottam neki az ajtót.
-Kösz-mondta.
-Nincs mit-és beültem mellé.
Most nem hajtottam gyorsan amúgy se volt kedvem iskolába menni... Meg így legalább kihasználtom,hogy Bella-val vagyok,ahol tényleg senki se zavar meg minket...
-Megérkeztünk-sóhajtottam.
-Neked se volt kedved jönni?
-Hát nem...
-Akkor ketten vagyunk-mondta és kiszállt a kocsiból. Odamentem mellé és átfogtam a derekát,érdekessé teszem a diáknép napját.
-Látod milyen fejet vágnak?-vigyorgott Bella.
-Látom és akkor a gondolataikról ne is beszéljünk...
-Mit hallasz?-kérdezte.
-Mike Newton: Cullen,hogy képzeli,hogy így hozzá ér Bella-hoz?-ezen csak nevetett-És minden hímnemű ezt gondolja...
-Akkor most nem lennék a helyedben...-mondta és arcomat kezdte fürkészni-Ideges vagy?
-Minden srác rólad ábrándozik és...
-Féltékeny vagy?-kérdezte vigyorogva.
-Én? Nem...-mondtam.
-Hazudsz!
-Jó az vagyok!-vallottam be.
-Fölösleges.... én csak téged szeretlek-mondta és egy puszit nyomott ajkaimra. Többet akartam de még se teperhettem le az egész suli láttára...Szóval megkellet ezzel békülnöm...
-Én is-suttogtam a fülében.
-Na kicsi turbékuló galambok ideje lenne órára mennetek-jött oda vigyorogva Emmet.
Szó nélkül az óránkra indultunk: matek... Utáltam... már maga a tantárgyot nem szerettem akkor ne is beszéljünk a tanárról. Mindig engem feleltett hátha nem tudok valamit de tévedet... Olyat is kérdezett amit nem is tanultunk még-én persze már tanultam-de arra is tudtam a választ és akkor beégett...
Bella itt nem mellettem ült még Őt is elültette mellőlem,hogy ezzel is szívasson,de szerencsétlenségemre pont Mike Newton mellé ültette akinek az arcán csak önelégült mosoly volt...
(Bella szemszöge)
-Miss Swan kérem üljön Mr. Newton mellé...-mondta a tanár. Szó nélkül felálltam-fölösleges lett volna visszabeszélnem neki... Mike mellé ültem akinek az arcán csak egy önelégült mosoly volt.
Direkt kerültem a pillantását és mereven leültem mellé. Folyamatosan az órát néztem mikor csöngetnek már ki... És végre elérkezett ez a pillanat is!
-Szia Bella!-köszönt.
-Szia...-mondtam közömbösen.
-Nem lenne kedved eljönni velem ma valaha?-most komolyan kérdezi? Nem látta,hogy ma is Edward-dal jöttem... vele beszéltem... és,hogy együtt vagyunk?
-Sajnálom nem-mondtam.
-Van programod?
-Nincs,de barátom az van szóval szia!-mondtam és Edward-hoz vonultam,aki csak mosolygott és ezen nekem is elkellet. Kézen fogva kivonultunk a teremből.
-Kemény voltál Mike-al-mondta de közben vigyorgott.
-Ki vagyok tőle! Idegesít...-mondtam,de közben nevettem.
-De természetesen tetszett amit mondtál neki.
-Akkor örülök. Na menjünk a következő órára...-mondtam sóhajtva. Úgy nem akartam ma jönni... Pont akkor amikor alakul valami köztünk Edward-dal... És Mike is sikeresen elrontotta a napomat... Szóval ennyit erről a napról. De este legalább jó lesz... talán...
Bella hirtelen felállt és az ablakhoz ment... csak nézett ki a sötétségbe...
-Mi a baj?-kérdeztem mert az előbb még nem láttam semmi jelét annak,hogy valami aggasztja.
-Semmi...-mondta de nem hittem neki. Két kezem közé fogtam arcát ezért kénytelen volt a szemembe nézni.
-Kérlek Bella...-mondtam.
-Tanya és... Van... valami köztetek?-kérdezte és láttam szemében az ijedséget.
-Nincs...Õ mindig is többet érzett irántam... És én ezt nem tudtam számára viszonozni...-mondtam de egy pillanatra nem engedtem el a tekintetét.
-Sajnálom én csak...-próbált bocsánatot kérni de megállítottam.
-Ssh...-ujjamat ajkaira tettem.
-Szeretlek-suttogta és én hirtelen nem akartam hinni fülemnek.
-Én is-mondtam és lassan közeledni kezdtem felé míg ajkaink össze nem értek,és sikerült. Igaz harmadjára de sikerült. Boldog voltam,90 éve nem dobogó szívem most újra életre kelt.
Zihálva váltunk el egymástól aztán féloldalasan elmosolyodtam. Magamhoz öleltem és így voltunk elég sokáig,az idõérzékem teljesen elveszett.
Már nem is emlékszek másra csak arra,hogy kinyítodik az ajtó. Arra fordultam és Emmet vigyorgott.
-Remélem nem csináltatok semmi rosszat... Még kiskorúak vagytok-vigyorgott én erre csak megforgattam a szememet. Bella-val ujjainkat összekulcsoltuk és a többiek felé indultunk.
-Mondtam én!-mondta Emmet,de szája szegletében aprócska mosoly bújkált-Szóval így állunk.
-Szóval,hogy?-kérdeztem,mintha nem tudtam volna,hogy mire céloz...
-Szóval ti most jártok-vigyorgott.
-Igen-mondta Bella,én egy puszit nyomtam az arcára.
-Nem hitetek nekem! Csak azt mondtátok: Emmet maradj már... Lefárasztasz... meg ilyeneket. Most meg kinek van igaza? Nekem.
-Most akkor boldog vagy?
-Ha tudnád mennyire-mondta és egy önelégült mosoly jelent meg az arcán.
-Bella ma is itt maradsz?-kérdezte bociszemekkel Alice.
-Persze!-mondta.
-Köszi!-mondta és megölelte-Ma nem lesz csajos est! De azért ne otthon legyél már egyedül...
-Egyedül biztos nem lenne! Edward vigyázzna rá!-nevetett öblösen Emmet.
-Ebben egyet értek!-mondta Jasper is. Mindenki mosolygott kivéve Tanya-t. De nem érdekelt... Már ezerszer tisztáztam vele a tényt,hogy csak barátok vagyunk-mert összeveszni nem akartam vele-és kértem,hogy hagyjon...
-És mit csináltatok kettesben?-kérdezte Emmet felhúzott szemöldökkel.
-Emmet...-mondtam és olyan tekintettel néztem rá: hogy maradj már nyugton,ne idegesíts!
-Jó... Mondtam én,hogy maradjunk itt!-mondta Jaspernek.
-Tényleg mondtad! De hidd el lesz még alkalmad nézni őket!-mondta Jazz és testvérem vállára tette a kezét.
-Ja-mondta vigyorogva.
-Hány óra?-kérdezte Alice.
-Öhm... reggel hét?-találgattam.
-Ne mond,hogy suliba kell mennünk!
-De mondom!
-Ja végülis érdekes lesz-vigyorgott Emmet-Edward Cullen és Bella Swan egypár a diákok ellesznek majd ezen egy darabig.
-Az biztos! Amikor megérkeztünk,hogy kiakadtak már,hogy mi mind együtt vagyunk!
-És ha megtudnák,hogy még házasok is vagyunk! Kitörne a háburú...
-Kipróbáljuk?
-Aha.
-Megörültetek?-kérdezte Rosalie szinte kiabálva.
-Nem...-mondta Emmet,de közben vigyorgott ennek meg is lett az ára: Rose nyakon vágta Emmetet-Na most mivan?
-Minden hülyeségbe belemész mint egy kis gyerek!
-Egyszer élünk!
-Mi ha úgy nézzük másodjára...-mondta Jasper.
-Ja igazad van...
-Akkor meg: Kétszer élünk-szerencsés esetben-Most csodálnom kellene Őt?
-Na menjünk mert elkésünk!-pattant fel Alice.
-Oké,de szét ne szedjétek a házat!-vigyorgott Emmet a Denali-klánra.
-Itt lesz Esme is!
-Esme! Bízok benned!-még mindig vigyorgott majd kivágodott az ajtón.
-Mi a Volvoval megyünk Bellaval!-jelentettem be.
-Oké-szóltak vissza egyszerre. Bellat kézen fogtam és az autóm felé mentünk. Kinyitottam neki az ajtót.
-Kösz-mondta.
-Nincs mit-és beültem mellé.
Most nem hajtottam gyorsan amúgy se volt kedvem iskolába menni... Meg így legalább kihasználtom,hogy Bella-val vagyok,ahol tényleg senki se zavar meg minket...
-Megérkeztünk-sóhajtottam.
-Neked se volt kedved jönni?
-Hát nem...
-Akkor ketten vagyunk-mondta és kiszállt a kocsiból. Odamentem mellé és átfogtam a derekát,érdekessé teszem a diáknép napját.
-Látod milyen fejet vágnak?-vigyorgott Bella.
-Látom és akkor a gondolataikról ne is beszéljünk...
-Mit hallasz?-kérdezte.
-Mike Newton: Cullen,hogy képzeli,hogy így hozzá ér Bella-hoz?-ezen csak nevetett-És minden hímnemű ezt gondolja...
-Akkor most nem lennék a helyedben...-mondta és arcomat kezdte fürkészni-Ideges vagy?
-Minden srác rólad ábrándozik és...
-Féltékeny vagy?-kérdezte vigyorogva.
-Én? Nem...-mondtam.
-Hazudsz!
-Jó az vagyok!-vallottam be.
-Fölösleges.... én csak téged szeretlek-mondta és egy puszit nyomott ajkaimra. Többet akartam de még se teperhettem le az egész suli láttára...Szóval megkellet ezzel békülnöm...
-Én is-suttogtam a fülében.
-Na kicsi turbékuló galambok ideje lenne órára mennetek-jött oda vigyorogva Emmet.
Szó nélkül az óránkra indultunk: matek... Utáltam... már maga a tantárgyot nem szerettem akkor ne is beszéljünk a tanárról. Mindig engem feleltett hátha nem tudok valamit de tévedet... Olyat is kérdezett amit nem is tanultunk még-én persze már tanultam-de arra is tudtam a választ és akkor beégett...
Bella itt nem mellettem ült még Őt is elültette mellőlem,hogy ezzel is szívasson,de szerencsétlenségemre pont Mike Newton mellé ültette akinek az arcán csak önelégült mosoly volt...
(Bella szemszöge)
-Miss Swan kérem üljön Mr. Newton mellé...-mondta a tanár. Szó nélkül felálltam-fölösleges lett volna visszabeszélnem neki... Mike mellé ültem akinek az arcán csak egy önelégült mosoly volt.
Direkt kerültem a pillantását és mereven leültem mellé. Folyamatosan az órát néztem mikor csöngetnek már ki... És végre elérkezett ez a pillanat is!
-Szia Bella!-köszönt.
-Szia...-mondtam közömbösen.
-Nem lenne kedved eljönni velem ma valaha?-most komolyan kérdezi? Nem látta,hogy ma is Edward-dal jöttem... vele beszéltem... és,hogy együtt vagyunk?
-Sajnálom nem-mondtam.
-Van programod?
-Nincs,de barátom az van szóval szia!-mondtam és Edward-hoz vonultam,aki csak mosolygott és ezen nekem is elkellet. Kézen fogva kivonultunk a teremből.
-Kemény voltál Mike-al-mondta de közben vigyorgott.
-Ki vagyok tőle! Idegesít...-mondtam,de közben nevettem.
-De természetesen tetszett amit mondtál neki.
-Akkor örülök. Na menjünk a következő órára...-mondtam sóhajtva. Úgy nem akartam ma jönni... Pont akkor amikor alakul valami köztünk Edward-dal... És Mike is sikeresen elrontotta a napomat... Szóval ennyit erről a napról. De este legalább jó lesz... talán...
2009. december 18., péntek
More Than Friend-5.fejezet
(Bella szemszöge)
Még mindig a nyakláncot csodáltam a nyakamba.
-Örülök,hogy tetszik-mondta Edward. Észre se vettem,hogy leült mellém a kanapéra.
-Ezt vetted amikor elvonultál a plázában.
-Igen... végülis a suli parkolójában jutott eszembe,hogy ma szülinapod van.. igaziból...
-Ezért kérdezted akkor hányadika?-vigyorogtam.
-Aha-válaszolta-Menne kéne...-mondta szomorúan és felém nézett.
-Tõlem maradhatsz!-vágtam rá egyből. Elmosolyodott én meg elolvadtam-képletesen.
-Maradnék... De nem adom meg Emmet-nek ezt az örömet-vigyorgott-Legközelebb-mondta félre döntöttem a fejemet-komolyan!-mondta.
-Oké...-adtam meg magamat-Jó volt,hogy itt voltál.
-Nekem is jó volt-mondta és felállt felhúzott engem is a kanapéról talán túl erősen mert a mellkasának dőltem pár pillanatig nem is tudtam mit csinálok csak beszippantottam kábító illatát majd felnéztem a szemébe.
Szemében láttam a csillogást... Felemelte a kezét és megcirogatta az arcomat,borzasztóan jó érzés volt. Egy pillanatra se engedte el a tekintetemet. Én zavarban voltam tekintetem aranybarna szemeirõl ajkaira vándorolt majd ismét vissza szemeibe. Kezeivel beletúrt a hajamba és közelebb hajolt hozzám talán milliméterek vagy annál kevesebb választott el minket egymástól de akkor megcsörrent Edward telefonja... Gyorsan szétrebbentünk egymástól és zavaromba az egyik sarkot kezdtem bámulni. Edward Emmet-el beszélt azt is hallottam,hogy mit:
-Edward takarodó!-hallottam Emmet hangját a telefon másik végérõl.
-Oké...-morogta és letette a telefont visszanéztem rá és csak zavartan nézte a plafont odamentem hozzá-Mennem kell...-mondta és felém emelte tekintetét.
-Tudom...-sóhajtottam.
-Holnap találkozzunk!-mondta,kacsintott egyet és kilépet az ajtón.
Becsuktam utána hátat fordítottam az ajtónak neki dõltem és szépen lassan leereszkedtem addig amíg nem voltam ülő helyzetben.
Nagy sóhaj hagyta el a számat. Sok minden járt a fejemben... Vajon Edward mit szólt volna ha mégis elcsattan az a csók? Fiú és lány között lehet barátság... vagy csak szerelem? Mert én ezek közül az utóbbit érzem... A szerelmet...
Talán előjönnek belőlem azok a vágyak amit kiskoromban éreztem? Vagy azok az érzelmek amiket az után éreztem miután azt hittem Edward meghalt...? Mert akkor is előjöttek. Erről nem beszéltem senkinek... De mikor megtudtam,hogy Edward "meghalt" összeomoltam és nem szóltam senkihez... azután meg jött ez a vámpíros ügy velem... szóval... erről nem tudtam még senkinek beszélni... De ha majd eljön az ideje elmondom...
Felálltam mivel nem tölthettem a nap további részét az ajtóban... és elmentem elvégezni esti teendőimmel. Próbáltam elterelni gondolataimat de nem ment... Sajnos ezekkel a teendőkkel is hamar végeztem... aludni ugye meg nem tudtam... szóval bekapcsoltam a tévét hátha megy benne valami érdekes... de semmi... ezt meguntam szóval kerestem valami könyvet amivel ellehetek reggelig-mert már körübelül tíz órára járhatott.
Az Üvöltő Szeleket választottam amit már nem tudom hányadjára olvasok... de imádom ezt a könyvet. De most még ez se segített... Egyszerűen nem tudtam elterelni a gondolataimat!
(Edward szemszöge)
-Szia Edward!-köszönt Emmet-Remélem nem zavartam meg semmit-vigyorgott.
-Emmet!-szólt rá Alica-Amúgy jön a Denali-klán... ide...-mondta Alice-szóval ezt most láttam... Emmet-et meg nem lehetett leállítani!
-Mindegy...-mondtam-Mikor jönnek?
-Pár órán belül...-mondta Alice.
-Edward,nem hozod ide Bella-t?-kérdezte Carlisle-Hogy megismerje Őt is a Denali-klán.
-De-mondtam és már az ajtóhoz léptem de Alice megállított.
-Most hagytad ott,szerintem egy kicsit várj...
-Jó...-mondtam és levetettem magamat a kanapéra.
-Mi van Edward máris hiány érzeted van?-nevetett Emmet én meg hozzá vágtam egy párnát-Szóval igen...-megforgattam a szememet és szembe kellet néznem azzal a ténnyel: igaza volt. De nem vallom be neki... Akkor azzal heccelne...
-Na jó rossz látni a szenvedésedet inkább menj!-utasított Alice.
-Oké-mondtam,egyből felpattantam a helyemről és a kocsimhoz mentem. Beszálltam és egyből Bella házához hajtottam pár perc alatt már ott is voltam kiszálltam és bekopogtam,alig vártam,hogy újra lássam pedig alig egy órája mentem el tőle...
-Szia!-köszöntem neki amikor ajtót nyitott nekem.
-Szia! Hát te? Ennyire hiányoztam?-vigyorogta.
-Is-mondtam-Amúgy jön hozzánk a Denali-klán... nem tudom ismered-e őket De Carlisle azt mondta,kérdezzem meg tőled,hogy eljössz-e?
-Elmegyek!-mondta.
-Szuper.
-De elöbb átgöltözök... mert hát...-mondta és magára mutatott. Csupán egy hálóing volt rajta.
-Így is jöhetsz!-vigyorogtam.
-Persze...-motyogta intett,hogy menjek be és Ő felment az emeletre-Öt perc!-kiáltott le.
Leültem az egyik fotelra és az órát kezdtem nézni. Mértem a másodperceket,perceket.
-Itt vagyok!-mondta és lejött a lépcsőn most egy farmer volt rajta egy pulóverrel.
-Gyönyörű vagy...-csúszott ki a számon.
Közelebb lépett hozzám,kezemet remegve végig húztam karján. Átölelt és fejét a mellkasomnak döltötte. De ezt a pillanatot ismét megszakította a telefon,Bella elakart húzódni de nem engedtem.
-Halló?-vettem fel a telefont.
-Edward! Megérkeztek szóval örülnék ha ide tolnád a fenekedet.
-Oké Alice...-morogtam és lecsaptaam telefont-Megérkeztek!-mondtam-Menjünk mert Alice ideges lesz-vigyorogtam.
-És azt ugye nem akarjuk...-vigyorgott Ő is.
-Jaj dehogynem!-mondtuk egyszerre és kiléptünk az ajtón.
Bella-nak átöleltem a derekát kinyitottam neki az ajtót és beült.
-Kész úriember vagy!-kuncogott.
-Én mindent megteszek ami tőlem telik!-nem válaszolt semmit csak mosolygott.
Útközben néha-vagyis majdnem egyfolytában-a szemem sarkából Bella-t néztem és néha én is elkaptam az Ő pillantását de ezen csak elmosolyodtunk. Már nem tudom mióta csináltuk ezt a játékot de ekkor Bella megszólalt:
-Te mindig engem nézel?-kérdezte én kiszálltam a kocsiból-mivel megérkeztünk a házunkhoz-és kinyitottam neki az ajtót.
-Miért te mit csinálsz?-vigyorogtam.
-Nézem te mit csinálsz!
-Kifogások...-mosolyogtam féloldalasan.
-Nem igaz!
-De!
-Nem!
-Hadjuk...-mondtam.
-Szerintem is-nevetett. Átöleltem a vállát és bementünk a nappaliba ahol minden szem ránk szegeződött.
(Alice szemszöge)
Amint Edward elment pár perc múlva megjött a Denali-klán. A látomásaim most nem pontosak...
-Jó újra látni benneteket!-mondta Eleazar.
-Titeket is!
-Látom mindanyian itt vagytok! Kivéve Edward-t.... Ő hol van?-kérdezte.
-Csajozik!-vigyorgott Emmet. Láttam,hogy Tanya arca megfeszül,soha se bírtam ezt a csajt... úgyhogy ezen csak gúnyosan elmosolyodtam.
-Megtalálta a párját?-kérdezte mosolyogva Carmen.
-Még nem tudjuk...-mondta elgondolkozva Emmet istenem neki ez mennyire nehéz dolog...-De már alakul valami köztük!-vigyorgott Emmet.
-Felhívom őket!-jelentettem be,gyorsan tárcsáztam Edward számát.
-Halló?-szólt bele a telefonba.
-Megérkeztek,szóval örülnék ha idetolnád a fenekedet!-mondtam.
-Oké...-morogta és lecsapta a telefont. Lecsapta a telefont? Na majd még beszélgetek vele..
-Mit csináltak?-kérdezte vigyorogva Emmet,de perverz!
-Emmet! Kérlek!
-Mivan?-kérdezte vigyorogva.
-Semmi...
Amíg Edward-ék nem jöttek addig az időt beszélgetéssel töltöttük,de körübelül fél órán belül megérkeztek.
-Megjöttek!-vigyorogtam és kinéztem az ablakon. Edward kinyitotta az autó ajtaját Bella-nak aki csak mosolygott. Annyira összeillenek! Nem tudom mikor jönnek már rá erre... Én meg nem látom a jövőjüket Bella miatt....
És akkor Edward egyből mosolyra derített,átfogta Bella vállát és így jöttek be a házba. Gyorsan visszapattogtam a helyemre és közben folyamatosan vigyorogtam.
-Nagyon felvagy pörögve-mondta de ekkor Edwrad-ék jelentek meg az ajtóban minden szem rájuk szegeződött.
(Edward szemszöge)
-Hello!-köszöntem szokásosan. Elkaptam Tanya pillantását... mindig oda volt értem... De csak barátként szerettem... Igaz Bella-t is... De ott kialakultak érzelmek...
-Jó újra látni téged Edward!-mondta Eleazar de én csak biccentettem.
Edward! Mutasd már be nekik a csajodat!-hallottam meg Emmet gondolatait felé néztem és kaján vigyor volt az arcán.
-Öhm... Ő itt Bella Swan. Még emberi életemből maradt barátom!-mondtam de Emmet-gondolom-a barátom szón vigyorogni kezdett.
-Emmet ma jó kedvében van...-mondta Bella.
-Ahogy mondod Bella!-vigyorgott Emmet.
-De te legalább nem hallod a gondolatait...-morogtam.
-Zárd el!-mondta Emmet vigyorogva.
-Szerinted már nem próbáltam?-kérdeztem,de ekkor hirtelen se kép se hang nem volt. Minden gondolat kiment a fejemből,mintha egy pajzs vett volna körül.
-Hallod,most a gondolatokat?-kérdezte Bella.
-Nem...
-Akkor jó.
-Te csináltad?
-Aha.
-Bella! Te elrontod az ember,vagyis vámpír örömét!-mondta Emmet. Bella odament Alice-hez és leült mellé én pedig Bella mellé.
-És mi történt veletek mióta nem találkoztunk?-kérdezte Irina.
-Bővult a családunk...-mondta Emmet-Meg azt hiszem nem sokára újabb esküvő lesz!-vigyorgott.
-Emmet!-szóltunk rá egyszerre Bella-val.
-Mi van? Nem igazam van?-nem szólaltunk meg-Tudtam,hogy van ott valami köztetek!-mutatott ránk.
Lefáraszt...
-Olyan puha agyad van Emmet...-mondta Jasper,nevetni kezdett és adtam neki egy pacsit.
-Ellenem fordultok?
-Soha!-mondtuk egyszerre.
-Amúgy...-kezdte Eleazar. Ez az téma váltás-Ha nem baj néhány napra itt maradnánk... A régi helyünkön már régóta voltunk és most költözünk... De a bútorok meg minden ruhánk késöbb érkezik... És ha nem baj maradnánk..
-Ez természetes!-mondta mosolyogva Esme.
-Köszönjük-mondta Eleazar.
Még a többiek beszélgettek de én Bella arcát kezdtem el fürkészni felémnézett én meg elmosolyodtam.
-Hé,Edward!-szólt Tanya én meg kelletlenül felé néztem.
-Igen?-kérdeztem,próbáltam kedvesebb hangnemben.
-Milyen itt Forks-ban,nem hiányzik... az Alaszkai élet?-kérdezte és leült mellém.
-Néha... De most szeretem a Forks-i életemet!-mondtam és Bella felé néztem.
-Aha...-morogta.
Menj el kérlek!-mondtam magamban. Elment! Szabadság...
Jasper nevetni kezdett,gondolom megérezhette,mit akarok...: hogy Tanya most menjen innen.
-Mi az?-kérdezte Alice.
-Semmi!-mondta de még mindig nevetett.
-Oké...-mondta Alice megadóan- Nem megyünk el vadászni,ma sokat voltunk emberek között...
-De!-mondta Rose és felállt.
-Én most nem megyek...-mondtam.
-Én se...-mondta Bella is-Nem rég voltam-elmosolyodtam.
-Jó akkor mi megyünk!-mondta Alice és kacsintott egyet.
-Én is megyek...-mondta Emmet "bánatosan"-És akkor kilépek az ajtón... Ráteszem a kezemet a kilincsre...-mondta lassan Emmet és közben még egy emberhez képest is lassan ment.
-Na jó Emmet menjél!-mondta Jasper és kilökte az ajtón.
-Ezt még visszakapod!-mondta és futni kezdett az erdő felé.
-Ketten maradtunk...-mondta mosolyogva Bella.
-Igen-mondtam és egy puszit nyomtam az arcára
Még mindig a nyakláncot csodáltam a nyakamba.
-Örülök,hogy tetszik-mondta Edward. Észre se vettem,hogy leült mellém a kanapéra.
-Ezt vetted amikor elvonultál a plázában.
-Igen... végülis a suli parkolójában jutott eszembe,hogy ma szülinapod van.. igaziból...
-Ezért kérdezted akkor hányadika?-vigyorogtam.
-Aha-válaszolta-Menne kéne...-mondta szomorúan és felém nézett.
-Tõlem maradhatsz!-vágtam rá egyből. Elmosolyodott én meg elolvadtam-képletesen.
-Maradnék... De nem adom meg Emmet-nek ezt az örömet-vigyorgott-Legközelebb-mondta félre döntöttem a fejemet-komolyan!-mondta.
-Oké...-adtam meg magamat-Jó volt,hogy itt voltál.
-Nekem is jó volt-mondta és felállt felhúzott engem is a kanapéról talán túl erősen mert a mellkasának dőltem pár pillanatig nem is tudtam mit csinálok csak beszippantottam kábító illatát majd felnéztem a szemébe.
Szemében láttam a csillogást... Felemelte a kezét és megcirogatta az arcomat,borzasztóan jó érzés volt. Egy pillanatra se engedte el a tekintetemet. Én zavarban voltam tekintetem aranybarna szemeirõl ajkaira vándorolt majd ismét vissza szemeibe. Kezeivel beletúrt a hajamba és közelebb hajolt hozzám talán milliméterek vagy annál kevesebb választott el minket egymástól de akkor megcsörrent Edward telefonja... Gyorsan szétrebbentünk egymástól és zavaromba az egyik sarkot kezdtem bámulni. Edward Emmet-el beszélt azt is hallottam,hogy mit:
-Edward takarodó!-hallottam Emmet hangját a telefon másik végérõl.
-Oké...-morogta és letette a telefont visszanéztem rá és csak zavartan nézte a plafont odamentem hozzá-Mennem kell...-mondta és felém emelte tekintetét.
-Tudom...-sóhajtottam.
-Holnap találkozzunk!-mondta,kacsintott egyet és kilépet az ajtón.
Becsuktam utána hátat fordítottam az ajtónak neki dõltem és szépen lassan leereszkedtem addig amíg nem voltam ülő helyzetben.
Nagy sóhaj hagyta el a számat. Sok minden járt a fejemben... Vajon Edward mit szólt volna ha mégis elcsattan az a csók? Fiú és lány között lehet barátság... vagy csak szerelem? Mert én ezek közül az utóbbit érzem... A szerelmet...
Talán előjönnek belőlem azok a vágyak amit kiskoromban éreztem? Vagy azok az érzelmek amiket az után éreztem miután azt hittem Edward meghalt...? Mert akkor is előjöttek. Erről nem beszéltem senkinek... De mikor megtudtam,hogy Edward "meghalt" összeomoltam és nem szóltam senkihez... azután meg jött ez a vámpíros ügy velem... szóval... erről nem tudtam még senkinek beszélni... De ha majd eljön az ideje elmondom...
Felálltam mivel nem tölthettem a nap további részét az ajtóban... és elmentem elvégezni esti teendőimmel. Próbáltam elterelni gondolataimat de nem ment... Sajnos ezekkel a teendőkkel is hamar végeztem... aludni ugye meg nem tudtam... szóval bekapcsoltam a tévét hátha megy benne valami érdekes... de semmi... ezt meguntam szóval kerestem valami könyvet amivel ellehetek reggelig-mert már körübelül tíz órára járhatott.
Az Üvöltő Szeleket választottam amit már nem tudom hányadjára olvasok... de imádom ezt a könyvet. De most még ez se segített... Egyszerűen nem tudtam elterelni a gondolataimat!
(Edward szemszöge)
-Szia Edward!-köszönt Emmet-Remélem nem zavartam meg semmit-vigyorgott.
-Emmet!-szólt rá Alica-Amúgy jön a Denali-klán... ide...-mondta Alice-szóval ezt most láttam... Emmet-et meg nem lehetett leállítani!
-Mindegy...-mondtam-Mikor jönnek?
-Pár órán belül...-mondta Alice.
-Edward,nem hozod ide Bella-t?-kérdezte Carlisle-Hogy megismerje Őt is a Denali-klán.
-De-mondtam és már az ajtóhoz léptem de Alice megállított.
-Most hagytad ott,szerintem egy kicsit várj...
-Jó...-mondtam és levetettem magamat a kanapéra.
-Mi van Edward máris hiány érzeted van?-nevetett Emmet én meg hozzá vágtam egy párnát-Szóval igen...-megforgattam a szememet és szembe kellet néznem azzal a ténnyel: igaza volt. De nem vallom be neki... Akkor azzal heccelne...
-Na jó rossz látni a szenvedésedet inkább menj!-utasított Alice.
-Oké-mondtam,egyből felpattantam a helyemről és a kocsimhoz mentem. Beszálltam és egyből Bella házához hajtottam pár perc alatt már ott is voltam kiszálltam és bekopogtam,alig vártam,hogy újra lássam pedig alig egy órája mentem el tőle...
-Szia!-köszöntem neki amikor ajtót nyitott nekem.
-Szia! Hát te? Ennyire hiányoztam?-vigyorogta.
-Is-mondtam-Amúgy jön hozzánk a Denali-klán... nem tudom ismered-e őket De Carlisle azt mondta,kérdezzem meg tőled,hogy eljössz-e?
-Elmegyek!-mondta.
-Szuper.
-De elöbb átgöltözök... mert hát...-mondta és magára mutatott. Csupán egy hálóing volt rajta.
-Így is jöhetsz!-vigyorogtam.
-Persze...-motyogta intett,hogy menjek be és Ő felment az emeletre-Öt perc!-kiáltott le.
Leültem az egyik fotelra és az órát kezdtem nézni. Mértem a másodperceket,perceket.
-Itt vagyok!-mondta és lejött a lépcsőn most egy farmer volt rajta egy pulóverrel.
-Gyönyörű vagy...-csúszott ki a számon.
Közelebb lépett hozzám,kezemet remegve végig húztam karján. Átölelt és fejét a mellkasomnak döltötte. De ezt a pillanatot ismét megszakította a telefon,Bella elakart húzódni de nem engedtem.
-Halló?-vettem fel a telefont.
-Edward! Megérkeztek szóval örülnék ha ide tolnád a fenekedet.
-Oké Alice...-morogtam és lecsaptaam telefont-Megérkeztek!-mondtam-Menjünk mert Alice ideges lesz-vigyorogtam.
-És azt ugye nem akarjuk...-vigyorgott Ő is.
-Jaj dehogynem!-mondtuk egyszerre és kiléptünk az ajtón.
Bella-nak átöleltem a derekát kinyitottam neki az ajtót és beült.
-Kész úriember vagy!-kuncogott.
-Én mindent megteszek ami tőlem telik!-nem válaszolt semmit csak mosolygott.
Útközben néha-vagyis majdnem egyfolytában-a szemem sarkából Bella-t néztem és néha én is elkaptam az Ő pillantását de ezen csak elmosolyodtunk. Már nem tudom mióta csináltuk ezt a játékot de ekkor Bella megszólalt:
-Te mindig engem nézel?-kérdezte én kiszálltam a kocsiból-mivel megérkeztünk a házunkhoz-és kinyitottam neki az ajtót.
-Miért te mit csinálsz?-vigyorogtam.
-Nézem te mit csinálsz!
-Kifogások...-mosolyogtam féloldalasan.
-Nem igaz!
-De!
-Nem!
-Hadjuk...-mondtam.
-Szerintem is-nevetett. Átöleltem a vállát és bementünk a nappaliba ahol minden szem ránk szegeződött.
(Alice szemszöge)
Amint Edward elment pár perc múlva megjött a Denali-klán. A látomásaim most nem pontosak...
-Jó újra látni benneteket!-mondta Eleazar.
-Titeket is!
-Látom mindanyian itt vagytok! Kivéve Edward-t.... Ő hol van?-kérdezte.
-Csajozik!-vigyorgott Emmet. Láttam,hogy Tanya arca megfeszül,soha se bírtam ezt a csajt... úgyhogy ezen csak gúnyosan elmosolyodtam.
-Megtalálta a párját?-kérdezte mosolyogva Carmen.
-Még nem tudjuk...-mondta elgondolkozva Emmet istenem neki ez mennyire nehéz dolog...-De már alakul valami köztük!-vigyorgott Emmet.
-Felhívom őket!-jelentettem be,gyorsan tárcsáztam Edward számát.
-Halló?-szólt bele a telefonba.
-Megérkeztek,szóval örülnék ha idetolnád a fenekedet!-mondtam.
-Oké...-morogta és lecsapta a telefont. Lecsapta a telefont? Na majd még beszélgetek vele..
-Mit csináltak?-kérdezte vigyorogva Emmet,de perverz!
-Emmet! Kérlek!
-Mivan?-kérdezte vigyorogva.
-Semmi...
Amíg Edward-ék nem jöttek addig az időt beszélgetéssel töltöttük,de körübelül fél órán belül megérkeztek.
-Megjöttek!-vigyorogtam és kinéztem az ablakon. Edward kinyitotta az autó ajtaját Bella-nak aki csak mosolygott. Annyira összeillenek! Nem tudom mikor jönnek már rá erre... Én meg nem látom a jövőjüket Bella miatt....
És akkor Edward egyből mosolyra derített,átfogta Bella vállát és így jöttek be a házba. Gyorsan visszapattogtam a helyemre és közben folyamatosan vigyorogtam.
-Nagyon felvagy pörögve-mondta de ekkor Edwrad-ék jelentek meg az ajtóban minden szem rájuk szegeződött.
(Edward szemszöge)
-Hello!-köszöntem szokásosan. Elkaptam Tanya pillantását... mindig oda volt értem... De csak barátként szerettem... Igaz Bella-t is... De ott kialakultak érzelmek...
-Jó újra látni téged Edward!-mondta Eleazar de én csak biccentettem.
Edward! Mutasd már be nekik a csajodat!-hallottam meg Emmet gondolatait felé néztem és kaján vigyor volt az arcán.
-Öhm... Ő itt Bella Swan. Még emberi életemből maradt barátom!-mondtam de Emmet-gondolom-a barátom szón vigyorogni kezdett.
-Emmet ma jó kedvében van...-mondta Bella.
-Ahogy mondod Bella!-vigyorgott Emmet.
-De te legalább nem hallod a gondolatait...-morogtam.
-Zárd el!-mondta Emmet vigyorogva.
-Szerinted már nem próbáltam?-kérdeztem,de ekkor hirtelen se kép se hang nem volt. Minden gondolat kiment a fejemből,mintha egy pajzs vett volna körül.
-Hallod,most a gondolatokat?-kérdezte Bella.
-Nem...
-Akkor jó.
-Te csináltad?
-Aha.
-Bella! Te elrontod az ember,vagyis vámpír örömét!-mondta Emmet. Bella odament Alice-hez és leült mellé én pedig Bella mellé.
-És mi történt veletek mióta nem találkoztunk?-kérdezte Irina.
-Bővult a családunk...-mondta Emmet-Meg azt hiszem nem sokára újabb esküvő lesz!-vigyorgott.
-Emmet!-szóltunk rá egyszerre Bella-val.
-Mi van? Nem igazam van?-nem szólaltunk meg-Tudtam,hogy van ott valami köztetek!-mutatott ránk.
Lefáraszt...
-Olyan puha agyad van Emmet...-mondta Jasper,nevetni kezdett és adtam neki egy pacsit.
-Ellenem fordultok?
-Soha!-mondtuk egyszerre.
-Amúgy...-kezdte Eleazar. Ez az téma váltás-Ha nem baj néhány napra itt maradnánk... A régi helyünkön már régóta voltunk és most költözünk... De a bútorok meg minden ruhánk késöbb érkezik... És ha nem baj maradnánk..
-Ez természetes!-mondta mosolyogva Esme.
-Köszönjük-mondta Eleazar.
Még a többiek beszélgettek de én Bella arcát kezdtem el fürkészni felémnézett én meg elmosolyodtam.
-Hé,Edward!-szólt Tanya én meg kelletlenül felé néztem.
-Igen?-kérdeztem,próbáltam kedvesebb hangnemben.
-Milyen itt Forks-ban,nem hiányzik... az Alaszkai élet?-kérdezte és leült mellém.
-Néha... De most szeretem a Forks-i életemet!-mondtam és Bella felé néztem.
-Aha...-morogta.
Menj el kérlek!-mondtam magamban. Elment! Szabadság...
Jasper nevetni kezdett,gondolom megérezhette,mit akarok...: hogy Tanya most menjen innen.
-Mi az?-kérdezte Alice.
-Semmi!-mondta de még mindig nevetett.
-Oké...-mondta Alice megadóan- Nem megyünk el vadászni,ma sokat voltunk emberek között...
-De!-mondta Rose és felállt.
-Én most nem megyek...-mondtam.
-Én se...-mondta Bella is-Nem rég voltam-elmosolyodtam.
-Jó akkor mi megyünk!-mondta Alice és kacsintott egyet.
-Én is megyek...-mondta Emmet "bánatosan"-És akkor kilépek az ajtón... Ráteszem a kezemet a kilincsre...-mondta lassan Emmet és közben még egy emberhez képest is lassan ment.
-Na jó Emmet menjél!-mondta Jasper és kilökte az ajtón.
-Ezt még visszakapod!-mondta és futni kezdett az erdő felé.
-Ketten maradtunk...-mondta mosolyogva Bella.
-Igen-mondtam és egy puszit nyomtam az arcára
2009. december 17., csütörtök
More Than Friend-4.fejezet
(Edward szemszöge)
-Készen állsz?-kérdeztem Bella-t amikor mellé értem.
-Mire?
-A vásárlásra...
-Erre minek rákészülni?-kérdezte értetlenül,
-Alice... figyelj te nem tudod elképzelni Alice,hogyan vásárol...
-Mi van velem?-szökdécselt mellém húgom.
-Csak Bella-t felvilágosítottam az ügyben,hogy te,hogyan vásárolsz...
-Te is akarsz jönni?
-Isten mencs...-mondtam de akkor eszembe jutott valami-Milyen nap van ma?
-Szerda...-mondta Bella. Én meg ránéztem,hogy nem azt kérdeztem-Ja 14-e...-mondta akkor jó emlékeztem-Alice... csak elmegyek.
-Lázas vagy,hogy ezt magadtól mondod?-kérdezte.
-Nagyon vicces...
-Nem azért mondtam,hogy nem jöhetsz! Akkor szólok Emmet-nek meg Jasper-nek is... Õk se maradjanak ki a jóból!-mondta és elindult arra amerre fivéreim voltak.
-Hu ezért még kapni fogok...-mondtam.
-Emmet-ék se szeretnek vásárolni?
-Hát nem-kuncogtam-Ha tudnád mennyit hisztériáznal...-vigyorogtam.
-Majd megtudjuk... És amúgy miért döntöttél úgy,hogy eljösz végül vásárolni?
-Ketten szenvedjünk!-mondtam,de amúgy hazudtam... Más oka volt amit nem fogok neki most elmondani...
-Milyen feláldozó vagy!
-Ne is mond-mondtam és a szemében néztem.
-Amióta ismerjük egymást Bella-val... Most éreztem azt,hogy fogva tart a tekintete... De úgy láttam vele is ezt történt. Pár perc után sikerült elszakadnom tekintetemet az övétől és megköszörültem a torkomat.
-Na mehetünk! Vár Port Angeles!-vigyorgott húgom.
-Edward!-szólt Emmet-Ezért még számolunk...-mondta.
-Én félnék a helyedben-bökte meg az oldalamat Jasper.
-Megérkeztünk!-pattant ki a kocsiból Alice.
-Úristen...-morogtam.
-Ne felejtsd te akartál jönni!-nevetett Bella és Alice után indult.
-Te magadtól akartál jönni?-kérdezte Emmet-Te beteg vagy...
-Szerintem is...-mondtam és elindultam Alice-ék után,de Jasper utolért és beszélni kezdett velem:
-Edward...-kezdte-Miért nem vallod be magadnak,hogy érzel valamit Bella iránt?-kérdezte de úgy,hogy ne hallja meg senki.
-Teljesen fölösleges beleesnem ha Ő nem érez irántam semmit...
-És ezt honnan veszed?-kérdezte.
-Nem tudom...-morogtam.
-Csak... próbálj meg tapintatosan közeledni felé!-mondta de már mentem az egyik üzletbe ahol Alice pörgött.
-Jó,hogy jösz Edward! Ezeket próbáld meg!-mondta Alice és kezembe nyomott egy ruharengeteget. Csak néztem rá,hogy komolyan gondolja-e,hogy ennyi ruhát fogok próbálni vagy csak viccel-Próba fülke arra-komolyan gondolja...
Bella jött velem szembe.
-Igazad volt!-suttogta és a ruhákra mutatott.
-Tudom!-vigyorogtam rá és bevonult az egyik fülkébe.Gyorsan felpróbáltam őket,bár fölöslegesnek tartottam mert úgy is mindet megveszi szóval...
Körübelül negyed óra próbálás után visszamentem Alice-hez.
-Mind jó?-kérdezte.
-Igen...
-Szuper akkor tedd bele a kosárba!-mondta és a kosárra néztem ami már tele volt...
-Hozok egy másikat...-mondtam. Elvettem egyet és beledobtam a ruhákat.
-Hogy bírod?-jött oda mellém Bella.
-Jól... Majd az ötödik üzletnél...-sóhajtottam.
-Mennyibe szokott bemenni?
-Öhm... hét-nyolc... De képzelj minden üzlethez három négy nagy szatyrot is...-Bella meg se szólalt csak nézett rám mint aki rémet látott-Ne nézz így rám ez igaz...
Megláttam Alice-t aki egy óriása ruhatömeggel indul a próbafülkék felé ezért most kell majd elkéreckednem tőle...
-Alice!-szóltam neki-Elmehetek tíz percre?
-Miért?
-Kérlek!
-Mond el miért és elmehetsz!-mondta. Én elmagyaráztam neki és mosolyogva mondta,hogy menjek csak.
Bementem az egyik üzletbe amit még régebben kinéztem-mivel nem ez az első vásárlásunk itt...-és most még hasznát is veszem. Gyorsan bementem és megvettem azt amit a legmegfelelőbbnek találtam.
-Köszönöm! Viszlát!-mondtam és kivonultam az üzletből. A kis dolgot a zsebembe tettem,Alice-ék szembe jöttek velem,de nem vették észre,hogy honnan jöttem ki.
-Edward hol voltál?-kérdezte vigyorogva Emmet,hirtelen megijedtem de utána rájöttem,hogy csak viccel.
-Dolgom volt...-mondtam egyszerűen.
-Ezt jól elmagyaráztad.
-Muszály neked mindig kérdezősködnöd?-kérdeztem.
-Ez az én dolgom!-vigyorgott.
-Na elég a beszédből mert még várnak az üzletek!-mondta Alice.
-Ne már!-nyögött fel Emmet.
-Emmet,te mindig nyafogsz!-mondta Rose és húzni kezdte a következő üzlet felé.
Azért tök vicces... Emmet-ben mindenki a nagy darab medvét látja... És ha jön egy üzlet... teljesen átmegy egy kis lányba aki folyamatosan hisztizik...
-Végeztünk?-kérdezte reménykedve Emmet.
-Igen...-mondta Alice.
-Ez az!-ugrott a magasba Emmet.
-Tényleg hisztizik-suttogta a fülembe Bella.
-Én mondtam.
-Hallani azért még hallok!-szólt Emmet a válla fölött.
-Bocs nem tudtam!-mondtam direkt hangosan-Na menjünk mert Alice meggondolja magát-mondtam Bella-nak.
-Amúgy rájöttem miért cipel benneteket Alice.
-Miért?
-Mert ti tudjátok vinni a szatyrokat-vigyorogtam.
-Szerintem nem...
-Mondta nekem.
-Nem hallottam a gondolataiban! Biztos elhallgadta...-morogtam.
-Nyugi Edward! Nem kell felhúzni magadat-vigyorgott Bella és beszállt a kocsiba-Nem jöttök el ma hozzám?-kérdezte Bella.
-De!-mondta Alice és beletaposott a gázba,mindenki az ülsébe paszírozódott.
-Alice! Tudod,hogy szeretek gyorsan vezetni... De te még nálam is rosszabb vagy!-mondtam.
-Lassítok...-mondta és a mérő már "csak" szátötvenet mutatott.
-Ez a te házad ugye?-kérdezte Alice.
-Igen-mondtam.
-Akkor jól éreztem-vigyorgott.
Aranyos kis ház volt,nem volt nagy de Bella-nak pont elég.
-Emmet! Hozd létszíves Bella szatyorjait!
-Jó...-morogta én meg elvigyorodtam.
Bella kinyitotta az ajtót előre engett minket majd Ő is bejött.
-Van gardróbod?-kérdezte egyből Alice.
-Van...-mondta.
-Muti!-mondta Alice.
-Gyertek-mondta és felment a lépcsőn egyenesen-gondolom-a szobájába.
-Ez az!-mondta és kinyitotta a gardrób ajtaját. Nem volt olyan nagy mint Alicé vagy Rosé,de ez is tele volt ruhákkal.
-Ezt azért még felkell tölteni ruhákkal...-mondta Alice-Bár szerintem amit most vettünk... de ahoz még kell majd...
-Köszönöm Alice,hogy máris átrendezted az egész szobámat-vigyorgott Bella.
(Bella szemszöge)
-Ez itt Edward?-kérdezte röhögéstől megfulladva Emmet,kezében egy képes album volt. Odamentem és megnéztem a képet.
-Igen-mondta vigyorogva.
-Hol vagyok?
-Kemény hajad volt ám régen!-nevetett Emmet.
-Szerintem aranyos volt!-mondta Alice.
-Szerintem is!
-Nézd már ez itt meg Bella!-ha eddig nem sikerült volna megfulladnia most biztos. Megnéztem a képet és elmosolyodtam.
-9 éves voltam...
-Tudtam,hogy van köztetek valami!-kiáltott fel Emmet.
-Miért?-kérdezteztük egyszerre Edward-dal.
-Ez a kép bizonyítja!-mondta és elém mutatta azt a képet ahol: én adtam Edward-nak egy puszit...
-Ja...-vigyorgott Edward-Erre emlékszek!
-Az ilyen emlékek megragadtak mi?
-Persze!-vigyorogtam.
-Hát ez érdekes volt,majd még elkérem ha szórakozásra vágyok-mondta Emmet és viszatette az albumot a helyére.
-Mi most megyünk!-mondta Alice.
-Miért?
-Már régóta itt vagyunk nem akarunk zavarni... De majd még jövünk!
-Én még maradok!-jelentette be Edward én meg elmosolyodtam örültem neki.
-Miért mit akarsz te itt csinálni?-kérdezte vigyorogva.
-Emmet,nem szerzem meg neked azt az örömet,hogy itt maradjak estére!-vigyorgott.
-Jól van...
-Sziasztok!-köszönt Alice majd kacsintott egyet,hogy csak én lássam.
-Remélem nem zavarok...-mondta.
-Dehogyis!-mondtam-talán-túl gyorsan is de Ő erre csak féloldalasan elmosolyodott.
-Akkor jó-mondta és belenyúlt a zsebébe kivette de összezárta és csak annyit mondott:
-Boldog születésnapot!-kinyitotta ökölbe zárt kezét és egy nyaklánc volt benne azon egy medál volt egy nagy "E" betű volt gondolom mint E mint Edward. A meghatódotságtól meg se tudtam szólalni csak néztem a kezében lévő kis nyakláncot.
-Tetszik?-kérdezte.
-Nagyon!-mondtam és a nyakába ugrottam-Felteszed a nyakamba?-kérdeztem.
-Persze-mondta megfordultamy és a nyakamba tette.
-Köszönöm!-mondtam és egy puszit nyomtam az arcára. Meglepödött de utána csak mosolygott. Többet is eltudam volna képzelni Edward-tól mint barátság... Mert most már nem úgy szerettem Őt mint barátot... Annál sokkal többet éreztem iránta...
Bella nyaklánca:
http://strasszospolo.hu/sources/images/products/1237741456.JPG
-Készen állsz?-kérdeztem Bella-t amikor mellé értem.
-Mire?
-A vásárlásra...
-Erre minek rákészülni?-kérdezte értetlenül,
-Alice... figyelj te nem tudod elképzelni Alice,hogyan vásárol...
-Mi van velem?-szökdécselt mellém húgom.
-Csak Bella-t felvilágosítottam az ügyben,hogy te,hogyan vásárolsz...
-Te is akarsz jönni?
-Isten mencs...-mondtam de akkor eszembe jutott valami-Milyen nap van ma?
-Szerda...-mondta Bella. Én meg ránéztem,hogy nem azt kérdeztem-Ja 14-e...-mondta akkor jó emlékeztem-Alice... csak elmegyek.
-Lázas vagy,hogy ezt magadtól mondod?-kérdezte.
-Nagyon vicces...
-Nem azért mondtam,hogy nem jöhetsz! Akkor szólok Emmet-nek meg Jasper-nek is... Õk se maradjanak ki a jóból!-mondta és elindult arra amerre fivéreim voltak.
-Hu ezért még kapni fogok...-mondtam.
-Emmet-ék se szeretnek vásárolni?
-Hát nem-kuncogtam-Ha tudnád mennyit hisztériáznal...-vigyorogtam.
-Majd megtudjuk... És amúgy miért döntöttél úgy,hogy eljösz végül vásárolni?
-Ketten szenvedjünk!-mondtam,de amúgy hazudtam... Más oka volt amit nem fogok neki most elmondani...
-Milyen feláldozó vagy!
-Ne is mond-mondtam és a szemében néztem.
-Amióta ismerjük egymást Bella-val... Most éreztem azt,hogy fogva tart a tekintete... De úgy láttam vele is ezt történt. Pár perc után sikerült elszakadnom tekintetemet az övétől és megköszörültem a torkomat.
-Na mehetünk! Vár Port Angeles!-vigyorgott húgom.
-Edward!-szólt Emmet-Ezért még számolunk...-mondta.
-Én félnék a helyedben-bökte meg az oldalamat Jasper.
-Megérkeztünk!-pattant ki a kocsiból Alice.
-Úristen...-morogtam.
-Ne felejtsd te akartál jönni!-nevetett Bella és Alice után indult.
-Te magadtól akartál jönni?-kérdezte Emmet-Te beteg vagy...
-Szerintem is...-mondtam és elindultam Alice-ék után,de Jasper utolért és beszélni kezdett velem:
-Edward...-kezdte-Miért nem vallod be magadnak,hogy érzel valamit Bella iránt?-kérdezte de úgy,hogy ne hallja meg senki.
-Teljesen fölösleges beleesnem ha Ő nem érez irántam semmit...
-És ezt honnan veszed?-kérdezte.
-Nem tudom...-morogtam.
-Csak... próbálj meg tapintatosan közeledni felé!-mondta de már mentem az egyik üzletbe ahol Alice pörgött.
-Jó,hogy jösz Edward! Ezeket próbáld meg!-mondta Alice és kezembe nyomott egy ruharengeteget. Csak néztem rá,hogy komolyan gondolja-e,hogy ennyi ruhát fogok próbálni vagy csak viccel-Próba fülke arra-komolyan gondolja...
Bella jött velem szembe.
-Igazad volt!-suttogta és a ruhákra mutatott.
-Tudom!-vigyorogtam rá és bevonult az egyik fülkébe.Gyorsan felpróbáltam őket,bár fölöslegesnek tartottam mert úgy is mindet megveszi szóval...
Körübelül negyed óra próbálás után visszamentem Alice-hez.
-Mind jó?-kérdezte.
-Igen...
-Szuper akkor tedd bele a kosárba!-mondta és a kosárra néztem ami már tele volt...
-Hozok egy másikat...-mondtam. Elvettem egyet és beledobtam a ruhákat.
-Hogy bírod?-jött oda mellém Bella.
-Jól... Majd az ötödik üzletnél...-sóhajtottam.
-Mennyibe szokott bemenni?
-Öhm... hét-nyolc... De képzelj minden üzlethez három négy nagy szatyrot is...-Bella meg se szólalt csak nézett rám mint aki rémet látott-Ne nézz így rám ez igaz...
Megláttam Alice-t aki egy óriása ruhatömeggel indul a próbafülkék felé ezért most kell majd elkéreckednem tőle...
-Alice!-szóltam neki-Elmehetek tíz percre?
-Miért?
-Kérlek!
-Mond el miért és elmehetsz!-mondta. Én elmagyaráztam neki és mosolyogva mondta,hogy menjek csak.
Bementem az egyik üzletbe amit még régebben kinéztem-mivel nem ez az első vásárlásunk itt...-és most még hasznát is veszem. Gyorsan bementem és megvettem azt amit a legmegfelelőbbnek találtam.
-Köszönöm! Viszlát!-mondtam és kivonultam az üzletből. A kis dolgot a zsebembe tettem,Alice-ék szembe jöttek velem,de nem vették észre,hogy honnan jöttem ki.
-Edward hol voltál?-kérdezte vigyorogva Emmet,hirtelen megijedtem de utána rájöttem,hogy csak viccel.
-Dolgom volt...-mondtam egyszerűen.
-Ezt jól elmagyaráztad.
-Muszály neked mindig kérdezősködnöd?-kérdeztem.
-Ez az én dolgom!-vigyorgott.
-Na elég a beszédből mert még várnak az üzletek!-mondta Alice.
-Ne már!-nyögött fel Emmet.
-Emmet,te mindig nyafogsz!-mondta Rose és húzni kezdte a következő üzlet felé.
Azért tök vicces... Emmet-ben mindenki a nagy darab medvét látja... És ha jön egy üzlet... teljesen átmegy egy kis lányba aki folyamatosan hisztizik...
-Végeztünk?-kérdezte reménykedve Emmet.
-Igen...-mondta Alice.
-Ez az!-ugrott a magasba Emmet.
-Tényleg hisztizik-suttogta a fülembe Bella.
-Én mondtam.
-Hallani azért még hallok!-szólt Emmet a válla fölött.
-Bocs nem tudtam!-mondtam direkt hangosan-Na menjünk mert Alice meggondolja magát-mondtam Bella-nak.
-Amúgy rájöttem miért cipel benneteket Alice.
-Miért?
-Mert ti tudjátok vinni a szatyrokat-vigyorogtam.
-Szerintem nem...
-Mondta nekem.
-Nem hallottam a gondolataiban! Biztos elhallgadta...-morogtam.
-Nyugi Edward! Nem kell felhúzni magadat-vigyorgott Bella és beszállt a kocsiba-Nem jöttök el ma hozzám?-kérdezte Bella.
-De!-mondta Alice és beletaposott a gázba,mindenki az ülsébe paszírozódott.
-Alice! Tudod,hogy szeretek gyorsan vezetni... De te még nálam is rosszabb vagy!-mondtam.
-Lassítok...-mondta és a mérő már "csak" szátötvenet mutatott.
-Ez a te házad ugye?-kérdezte Alice.
-Igen-mondtam.
-Akkor jól éreztem-vigyorgott.
Aranyos kis ház volt,nem volt nagy de Bella-nak pont elég.
-Emmet! Hozd létszíves Bella szatyorjait!
-Jó...-morogta én meg elvigyorodtam.
Bella kinyitotta az ajtót előre engett minket majd Ő is bejött.
-Van gardróbod?-kérdezte egyből Alice.
-Van...-mondta.
-Muti!-mondta Alice.
-Gyertek-mondta és felment a lépcsőn egyenesen-gondolom-a szobájába.
-Ez az!-mondta és kinyitotta a gardrób ajtaját. Nem volt olyan nagy mint Alicé vagy Rosé,de ez is tele volt ruhákkal.
-Ezt azért még felkell tölteni ruhákkal...-mondta Alice-Bár szerintem amit most vettünk... de ahoz még kell majd...
-Köszönöm Alice,hogy máris átrendezted az egész szobámat-vigyorgott Bella.
(Bella szemszöge)
-Ez itt Edward?-kérdezte röhögéstől megfulladva Emmet,kezében egy képes album volt. Odamentem és megnéztem a képet.
-Igen-mondta vigyorogva.
-Hol vagyok?
-Kemény hajad volt ám régen!-nevetett Emmet.
-Szerintem aranyos volt!-mondta Alice.
-Szerintem is!
-Nézd már ez itt meg Bella!-ha eddig nem sikerült volna megfulladnia most biztos. Megnéztem a képet és elmosolyodtam.
-9 éves voltam...
-Tudtam,hogy van köztetek valami!-kiáltott fel Emmet.
-Miért?-kérdezteztük egyszerre Edward-dal.
-Ez a kép bizonyítja!-mondta és elém mutatta azt a képet ahol: én adtam Edward-nak egy puszit...
-Ja...-vigyorgott Edward-Erre emlékszek!
-Az ilyen emlékek megragadtak mi?
-Persze!-vigyorogtam.
-Hát ez érdekes volt,majd még elkérem ha szórakozásra vágyok-mondta Emmet és viszatette az albumot a helyére.
-Mi most megyünk!-mondta Alice.
-Miért?
-Már régóta itt vagyunk nem akarunk zavarni... De majd még jövünk!
-Én még maradok!-jelentette be Edward én meg elmosolyodtam örültem neki.
-Miért mit akarsz te itt csinálni?-kérdezte vigyorogva.
-Emmet,nem szerzem meg neked azt az örömet,hogy itt maradjak estére!-vigyorgott.
-Jól van...
-Sziasztok!-köszönt Alice majd kacsintott egyet,hogy csak én lássam.
-Remélem nem zavarok...-mondta.
-Dehogyis!-mondtam-talán-túl gyorsan is de Ő erre csak féloldalasan elmosolyodott.
-Akkor jó-mondta és belenyúlt a zsebébe kivette de összezárta és csak annyit mondott:
-Boldog születésnapot!-kinyitotta ökölbe zárt kezét és egy nyaklánc volt benne azon egy medál volt egy nagy "E" betű volt gondolom mint E mint Edward. A meghatódotságtól meg se tudtam szólalni csak néztem a kezében lévő kis nyakláncot.
-Tetszik?-kérdezte.
-Nagyon!-mondtam és a nyakába ugrottam-Felteszed a nyakamba?-kérdeztem.
-Persze-mondta megfordultamy és a nyakamba tette.
-Köszönöm!-mondtam és egy puszit nyomtam az arcára. Meglepödött de utána csak mosolygott. Többet is eltudam volna képzelni Edward-tól mint barátság... Mert most már nem úgy szerettem Őt mint barátot... Annál sokkal többet éreztem iránta...
Bella nyaklánca:
http://strasszospolo.hu/sources/images/products/1237741456.JPG
2009. december 16., szerda
More Than Friend-3.fejezet
(Edward szemszöge)
-Üvegezünk?-kérdezte Emmet amint belépett az ajtón. Senki se válaszolt- Oké akkor ezt igennek veszem!-vigyorgott és elvonult üveget keresni.
-Gyorsan túl leszünk rajta...-mondta Alice.
-Én nem szeretek Emmet-el üvegezni...-mondtam.
-Miért?-kérdezte Bella.
-Mert.... mindenképpen valami perverz dolgot kér tőled...-vigyorogtam.
-Nekem mondod?-mondta Jasper-Amit múltkor kért tőlem az túl ment a határon...
-Mit kellet csinálnod?-kérdezte izgatottan Bella.
-Ne akard tudni...-mondta Jazz.
-Na itt vagyok!-jelentette be Emmet-Üljetek le-adta ki a parancsot-Én kezdek-mondta és pörgetni kezdte az üveget.
Csak ne nálam álljon meg kérlek...
-Úgy látom Bella te vagy az áldozatom-vagy Bella-t ne...-fejeztem be magamban.
-Felelsz vagy mersz?-kérdezte.
-Felelek...-mondta bizonytalanul.
-Rendben... nyugi Bella kimélni foglak-Sőt... ebben nincs is semmi féle nagy dolog amit kérdezni fogok... Edward kiskorotokban mennyit volt nálatok?-jól van ez tényleg nem perverz...
-Sokat-mondta Bella.
-Bővebben?
-Nagyon sokat...
-Ezzel nem elégedek meg szóval még nyaggatlak szóval...
-Jó: Edward sokat volt nálunk. Jól megvoltunk egy iskolába jártunk! És a szüleim is bírták őt-mondta és a "szüleim" szón öszerezzent.
Emmet még faggatózott volna de közbe szóltam.
-Oké most Bella pörget-tereltem a témát.
-De még nem végeztem...
-Jaj dehogynem...-morogtam. Bella hállás pillantást lővelt felém és pörgetni kezdett,ez most Alice-en állt meg.
-Felesz vagy mersz?
-Felelek...
-Öhm...-mondta elgondolkodva Bella-Ki haragudott meg rád a családból és miért?
-Edward...-mondta ki a nevemet-És azért mert amikor Jasper és én idejöttünk akkor nekem Edward szobája kellet én meg kilakoltattam és a bútorjai a garázsban végezték...
-Alice,nagyon rámenős volt!-védekeztem.
-Hát persze!-mondta gúnyosan Bella.
-Nem vicces!
-Jaj dehogynem,csak nem vallod be magadnak!-nevetett Bella.
-Nagyon vicces...-morogtam.
-Jaj Edward ne sértödj már meg!-kuncogott.
-Nem sértődtem meg!
-Akkor miért vágsz ilyen képet?-vigyorgott.
-Haddjál!-mondtam és az üveget kezdtem el pásztázni. Láttam Bella-n,hogy mosolyog kiborít-Jó te győztél! Megint...
-Ebben nem vitatkozok!-kuncogott.
-Megnőtt az egod!
-Neked meg az IQ-d...-vágott vissza.
-Nekem régen is magas volt.
-Ja a minuszban.t! ..
-Ne fárassz....
-Én csak megmondom az igazat!-mondta tetett ártatlansággal.
-Aha...-mondta gúnyosan.
-Mindig piszkálsz!-nevetett.
-Ki? Én ?-szúrosan nézett rám-Jó...
-Nem értem miért állsz ki mindig velem.. úgy is én nyerek! Mindig megadod magadat a végén.
-Csak hagylak győzni!
-Persze! Mert te olyan vagy aki hagy engem győzni...
-Igen.
-Na jó...-kezdte Alice-Gyere Bella most következik a csajos este szóval: menjünk!
-Be se fejeztük az üvegezést!-szólt utánuk Emmet.
-Jaj dehogynem!-motyogta Alice.
-Hallottam ám!
-Nem érdekelsz! Ja és Jasper! Ma ne gyere a szobába...
-Miért?
-Mert ott leszünk! Szóval ti meg tartsatok pasis estet!
-Alice! Mi férfiak vagyunk! Mi nem szoktunk esti partikat tartani-mondta Emmet felháborodva.
(Bella szemszöge)
-Gyere Bella!-rángatott Alice a szobájába utánunk Rosalie jött-Ülj le és kezdjük a beszélgetést!-mondt
-Milyen beszélgetést! Szerintem tartogassunk későbbre is!
-Nem-nem!-vigyorgott-Aludni úgy se fogunk szóval ülj le!-én úgy tettem ahogy mondta.
-Oké...-adtam meg magamat.
-Mi van közted és a bátyám közt?-kérdezte izgatottan.
-Alice kérlek! Semmi!-mondtam.
-Semmi?
-Semmi!
-Bella.... Kérlek! Csak valamit mondj!
-Jó mondok: Kicsi voltam körübelül... nem tudom olyan 8 éves?-kérdeztem magamtól-Mindegy... akkor szerelmes voltam Edward-ba de Ő nem és utána meg ki is habarodtam belőle!-mondtam.
-És mostmár semmi kis érzelem vagy valami?-kérdezte csalódottan.
-De! Szeretem mint barátot...-mondtam vagy talán többet érzek iránta? Nem tudom... Teljesen fölösleges ilyeneken gondolkoznom Ő úgy se bírna engem. És akkor nem dobogó szívem mellett csak egy tátongó lyuk lenne...
-Semmi több?
-Semmi...-mondtam bár lehet,hogy hazudok saját magamnak?-Van valakid vagy volt?-kérdezte.
-Volt... körübelül húsz éve... Ő is vámpír volt mellesleg... De csúnyán kibabrált velem szóval csak egy játék voltam számára... Én meg szakítottam vele szóval ennyit a pasikról...
-Akkor talán azért nincs senkid?
-Részben... Én szerettem Őt Ő meg csak kihasznált engem... Ezért nem akarok kapcsolatot... Nem akarok még egy tátongó lyukat... Bár most már ezen túl vagyok... szóval...
-Sajnálom...
-Semmi baj! Nem te vagy a hibás.
-Akkor következő kérdés...-mondta Alice.
-Ezt a csajos estet miért nem nevezzük át "Kibeszélő show"-nak?
-Áh nem... ez a "csajos est" az jó lesz-nevetett-Na hadd kérdezzek még!
-Jó kérdezz...
-Mire vágysz a legjobban?-kérdezte.
-Hogy minden olyan legyen mint régen...-mondtam-Hogy újra láthassam a szüleimet... Még ha percekre is!-mondtam szomorúan-Vagy egy férjet... aki tényleg szeret engem és nem csak játszik velem...
-Sajnálom Bella! Ha tudtam volna,hogy ez téged így felzaklat nem hoztam volna föl! -mondta kétségbeesve Alice.
-Nem baj! Jobb,hogy kimondtam...Amúgy én végülis... szeretek vámpír lenni...
-Én is!-vigyorgott Alice.
-Én nem...-szólalt meg Rosalie. Megakartam kérdezni,hogy miért de jobbnak látom ha inkább hallgatok.
Az ajtó mögül mocorgást hallottam felkeltem és oda lépkedtem. Mutattam Alice-éknek,hogy beszéljenek tovább,hogy ne legyen feltűnő. Megfogtam az ajtó kilincsét és egy hirtelen mozdulattanl kinyitottam.
Emmet Jasper és Edward mögötte voltak. De Edward az ajtónak dőlt és rám esett szerencsétlenségemre pont OLYAN pózban voltunk szóval Emmet ellesz ezen a témán néhány hétig...
Edward lemászott rólam és leült mellém de közben Ő is mosolygott.
-Szóval hallgatóztál?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Úgy nézz ki-vigyorgott.
-De megérte!-csapott Emmet Edward tenyerébe.
-Ja ezen el leszel pár hétig Emmet...
-Ahogy mondod húgi-vigyorgott-Ki kell használni az ilyen eseteket!
-Ja...-morogtam.
-Na jó fiúk kifele!
-Ne már olyan érdekeseket beszéltetek!-vigyorgott-Bella te tényleg bele voltál habarodva Edward-ba?-oh az a kaján vigyor...
Már épp megszólaltam volna de Alice megelőzőtt.
-Kifelé!-mondta és kitorlaszolta őket-Ez elintézve!-mondta és visszaült az előző helyre.
Én ott maradtam ahol az előbb de most az ablakon néztem ki.
Edward-ot láttam aki felmászik az egyik fára utána meg Emmet.
-Emmet!-hallottam meg Edward hangját-Menj már innen nem férünk el!
-Én találtam ki ezt az egészet szóval maradj csöndben!
-Lelöklek!-fenyegetőzött Edward-Te akartad!-mondta és Edward úgy is tett ahogy mondta. Emmet nagy puffanással ért földet.
-Mindjárt én is úgy lelöklek Edward!-szólt vissza neki én meg csak vigyorogtam.
-Mi olyan vicces Bella?-kérdezte Alice.
-Ja... csak Edward és Emmet fára másznak... Edward meg lelökte Em-et a fáról és most szitkozodik...
-Hallgatózni akarnak... vagy legalábbis látni valamit...-mondta Alice.
Kecsesen felállt a helyéről és az ablakhoz sétált. Kinyitotta majd kiszólt:
-Ne is próbálkozzatok!-kiáltott ki nekik.
-Ne becsülj minket alá Alice!-kiáltotta Emmet.
Alice nem szólt semmit csak becsukta az ablakot majd elhúzta a függönyt.
-Na jó... hány olyan hely van még ahol láthatnak minket?-kérdezte.
-Öhm...Szellőző?
-Igazad van!-mondta Alice-Ez megvan! Szerintem meg nincs más hely...-mondta elgondolkodva-Hé Bella! Remélem nem felejtetted el,hogy holnap vásárolunk!
-Hogy is felejthetném el?-tettem fel a költői kérdést.
-Nem tudom... csak szóltam-vigyorgott.
Az este további része csak azzal telt,hogy beszéltünk és beszéltünk... A fiúk meg már nem piszkáltak minket szóval nyugodtan ment az este további része...
-Üvegezünk?-kérdezte Emmet amint belépett az ajtón. Senki se válaszolt- Oké akkor ezt igennek veszem!-vigyorgott és elvonult üveget keresni.
-Gyorsan túl leszünk rajta...-mondta Alice.
-Én nem szeretek Emmet-el üvegezni...-mondtam.
-Miért?-kérdezte Bella.
-Mert.... mindenképpen valami perverz dolgot kér tőled...-vigyorogtam.
-Nekem mondod?-mondta Jasper-Amit múltkor kért tőlem az túl ment a határon...
-Mit kellet csinálnod?-kérdezte izgatottan Bella.
-Ne akard tudni...-mondta Jazz.
-Na itt vagyok!-jelentette be Emmet-Üljetek le-adta ki a parancsot-Én kezdek-mondta és pörgetni kezdte az üveget.
Csak ne nálam álljon meg kérlek...
-Úgy látom Bella te vagy az áldozatom-vagy Bella-t ne...-fejeztem be magamban.
-Felelsz vagy mersz?-kérdezte.
-Felelek...-mondta bizonytalanul.
-Rendben... nyugi Bella kimélni foglak-Sőt... ebben nincs is semmi féle nagy dolog amit kérdezni fogok... Edward kiskorotokban mennyit volt nálatok?-jól van ez tényleg nem perverz...
-Sokat-mondta Bella.
-Bővebben?
-Nagyon sokat...
-Ezzel nem elégedek meg szóval még nyaggatlak szóval...
-Jó: Edward sokat volt nálunk. Jól megvoltunk egy iskolába jártunk! És a szüleim is bírták őt-mondta és a "szüleim" szón öszerezzent.
Emmet még faggatózott volna de közbe szóltam.
-Oké most Bella pörget-tereltem a témát.
-De még nem végeztem...
-Jaj dehogynem...-morogtam. Bella hállás pillantást lővelt felém és pörgetni kezdett,ez most Alice-en állt meg.
-Felesz vagy mersz?
-Felelek...
-Öhm...-mondta elgondolkodva Bella-Ki haragudott meg rád a családból és miért?
-Edward...-mondta ki a nevemet-És azért mert amikor Jasper és én idejöttünk akkor nekem Edward szobája kellet én meg kilakoltattam és a bútorjai a garázsban végezték...
-Alice,nagyon rámenős volt!-védekeztem.
-Hát persze!-mondta gúnyosan Bella.
-Nem vicces!
-Jaj dehogynem,csak nem vallod be magadnak!-nevetett Bella.
-Nagyon vicces...-morogtam.
-Jaj Edward ne sértödj már meg!-kuncogott.
-Nem sértődtem meg!
-Akkor miért vágsz ilyen képet?-vigyorgott.
-Haddjál!-mondtam és az üveget kezdtem el pásztázni. Láttam Bella-n,hogy mosolyog kiborít-Jó te győztél! Megint...
-Ebben nem vitatkozok!-kuncogott.
-Megnőtt az egod!
-Neked meg az IQ-d...-vágott vissza.
-Nekem régen is magas volt.
-Ja a minuszban.t! ..
-Ne fárassz....
-Én csak megmondom az igazat!-mondta tetett ártatlansággal.
-Aha...-mondta gúnyosan.
-Mindig piszkálsz!-nevetett.
-Ki? Én ?-szúrosan nézett rám-Jó...
-Nem értem miért állsz ki mindig velem.. úgy is én nyerek! Mindig megadod magadat a végén.
-Csak hagylak győzni!
-Persze! Mert te olyan vagy aki hagy engem győzni...
-Igen.
-Na jó...-kezdte Alice-Gyere Bella most következik a csajos este szóval: menjünk!
-Be se fejeztük az üvegezést!-szólt utánuk Emmet.
-Jaj dehogynem!-motyogta Alice.
-Hallottam ám!
-Nem érdekelsz! Ja és Jasper! Ma ne gyere a szobába...
-Miért?
-Mert ott leszünk! Szóval ti meg tartsatok pasis estet!
-Alice! Mi férfiak vagyunk! Mi nem szoktunk esti partikat tartani-mondta Emmet felháborodva.
(Bella szemszöge)
-Gyere Bella!-rángatott Alice a szobájába utánunk Rosalie jött-Ülj le és kezdjük a beszélgetést!-mondt
-Milyen beszélgetést! Szerintem tartogassunk későbbre is!
-Nem-nem!-vigyorgott-Aludni úgy se fogunk szóval ülj le!-én úgy tettem ahogy mondta.
-Oké...-adtam meg magamat.
-Mi van közted és a bátyám közt?-kérdezte izgatottan.
-Alice kérlek! Semmi!-mondtam.
-Semmi?
-Semmi!
-Bella.... Kérlek! Csak valamit mondj!
-Jó mondok: Kicsi voltam körübelül... nem tudom olyan 8 éves?-kérdeztem magamtól-Mindegy... akkor szerelmes voltam Edward-ba de Ő nem és utána meg ki is habarodtam belőle!-mondtam.
-És mostmár semmi kis érzelem vagy valami?-kérdezte csalódottan.
-De! Szeretem mint barátot...-mondtam vagy talán többet érzek iránta? Nem tudom... Teljesen fölösleges ilyeneken gondolkoznom Ő úgy se bírna engem. És akkor nem dobogó szívem mellett csak egy tátongó lyuk lenne...
-Semmi több?
-Semmi...-mondtam bár lehet,hogy hazudok saját magamnak?-Van valakid vagy volt?-kérdezte.
-Volt... körübelül húsz éve... Ő is vámpír volt mellesleg... De csúnyán kibabrált velem szóval csak egy játék voltam számára... Én meg szakítottam vele szóval ennyit a pasikról...
-Akkor talán azért nincs senkid?
-Részben... Én szerettem Őt Ő meg csak kihasznált engem... Ezért nem akarok kapcsolatot... Nem akarok még egy tátongó lyukat... Bár most már ezen túl vagyok... szóval...
-Sajnálom...
-Semmi baj! Nem te vagy a hibás.
-Akkor következő kérdés...-mondta Alice.
-Ezt a csajos estet miért nem nevezzük át "Kibeszélő show"-nak?
-Áh nem... ez a "csajos est" az jó lesz-nevetett-Na hadd kérdezzek még!
-Jó kérdezz...
-Mire vágysz a legjobban?-kérdezte.
-Hogy minden olyan legyen mint régen...-mondtam-Hogy újra láthassam a szüleimet... Még ha percekre is!-mondtam szomorúan-Vagy egy férjet... aki tényleg szeret engem és nem csak játszik velem...
-Sajnálom Bella! Ha tudtam volna,hogy ez téged így felzaklat nem hoztam volna föl! -mondta kétségbeesve Alice.
-Nem baj! Jobb,hogy kimondtam...Amúgy én végülis... szeretek vámpír lenni...
-Én is!-vigyorgott Alice.
-Én nem...-szólalt meg Rosalie. Megakartam kérdezni,hogy miért de jobbnak látom ha inkább hallgatok.
Az ajtó mögül mocorgást hallottam felkeltem és oda lépkedtem. Mutattam Alice-éknek,hogy beszéljenek tovább,hogy ne legyen feltűnő. Megfogtam az ajtó kilincsét és egy hirtelen mozdulattanl kinyitottam.
Emmet Jasper és Edward mögötte voltak. De Edward az ajtónak dőlt és rám esett szerencsétlenségemre pont OLYAN pózban voltunk szóval Emmet ellesz ezen a témán néhány hétig...
Edward lemászott rólam és leült mellém de közben Ő is mosolygott.
-Szóval hallgatóztál?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Úgy nézz ki-vigyorgott.
-De megérte!-csapott Emmet Edward tenyerébe.
-Ja ezen el leszel pár hétig Emmet...
-Ahogy mondod húgi-vigyorgott-Ki kell használni az ilyen eseteket!
-Ja...-morogtam.
-Na jó fiúk kifele!
-Ne már olyan érdekeseket beszéltetek!-vigyorgott-Bella te tényleg bele voltál habarodva Edward-ba?-oh az a kaján vigyor...
Már épp megszólaltam volna de Alice megelőzőtt.
-Kifelé!-mondta és kitorlaszolta őket-Ez elintézve!-mondta és visszaült az előző helyre.
Én ott maradtam ahol az előbb de most az ablakon néztem ki.
Edward-ot láttam aki felmászik az egyik fára utána meg Emmet.
-Emmet!-hallottam meg Edward hangját-Menj már innen nem férünk el!
-Én találtam ki ezt az egészet szóval maradj csöndben!
-Lelöklek!-fenyegetőzött Edward-Te akartad!-mondta és Edward úgy is tett ahogy mondta. Emmet nagy puffanással ért földet.
-Mindjárt én is úgy lelöklek Edward!-szólt vissza neki én meg csak vigyorogtam.
-Mi olyan vicces Bella?-kérdezte Alice.
-Ja... csak Edward és Emmet fára másznak... Edward meg lelökte Em-et a fáról és most szitkozodik...
-Hallgatózni akarnak... vagy legalábbis látni valamit...-mondta Alice.
Kecsesen felállt a helyéről és az ablakhoz sétált. Kinyitotta majd kiszólt:
-Ne is próbálkozzatok!-kiáltott ki nekik.
-Ne becsülj minket alá Alice!-kiáltotta Emmet.
Alice nem szólt semmit csak becsukta az ablakot majd elhúzta a függönyt.
-Na jó... hány olyan hely van még ahol láthatnak minket?-kérdezte.
-Öhm...Szellőző?
-Igazad van!-mondta Alice-Ez megvan! Szerintem meg nincs más hely...-mondta elgondolkodva-Hé Bella! Remélem nem felejtetted el,hogy holnap vásárolunk!
-Hogy is felejthetném el?-tettem fel a költői kérdést.
-Nem tudom... csak szóltam-vigyorgott.
Az este további része csak azzal telt,hogy beszéltünk és beszéltünk... A fiúk meg már nem piszkáltak minket szóval nyugodtan ment az este további része...
2009. december 15., kedd
More Than Friend-2.fejezet
(Edward szemszöge)
-Na szóval ez az én szobám...-mondtam és benyitottam Õ meg be szögdécselt.
-Stílusos!-dicsért meg.
-Örülök,hogy elnyerte tetszésedet... -nevettem.
-Amúgy... vannak képeid? Mármint... az igazi családodról... Előző életedből!-mondta.
-Nincs...-mondtam csalódottan.
-Nem akartam rossz érzetet kelteni benned-mondta büntudatosan.
-Nem! Semmi gáz!-nyugtattam.
-Biztos...?
-Persze!-mondtam.
-Akkor oké...-mondta- Hé milyen zenéket szeretsz?-kérdezte.
-Debussy?
-Az jó!-mondta-A Clar de lune-t azt szeretem.
-Én is,egyik kedvenc számom tőlük.
-Látom ízlésed megmaradt-nevetett-Azt hiszem mennem kéne...-mondta.
-Muszály?
-Bekell még rendeznem a házat... Még sehol se járok...
-Segítsek?
-Áh nem kell!-mondta-Elleszek én egyedül-mondta és kilépett a szobámból én meg utána. A nappaliban nem volt senki.
-Tutsz még zongorázni?-kérdezte és a nappaliban lévõ zongorára mutatott.
-Persze!
-Emlékszel amikor kiskoromban zongoráztál nekem?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Igen... de azóta fejlődött a tudásom-nevettem.
-Meg is mutatod?
-Már régen zongoráztam és...
-Szóval még most se tutsz rendesen!
-7 éves voltam és akkor kaptam meg a zongorámat! Amúgy meg igen is tudok! Szóval ülj le!-mondtam és a zongora székére ültettem én meg mellé ültem.
Kezemet végig húztam a billentyűkön majd végül játszani kezdtem,ez saját dal volt... Még vámpírrá változásom után költöttem...
Leütöttem az utolsó hangot majd Bella felé néztem.
-Te tényleg megtanultál zongorázni!-bökött oldalba.
-Volt idõm...-sóhajtottam.
-Nem szeretsz vámpír lenni...-állapította meg-Ne tagadd...-mondta komolyan-Miért nem?
-Ártatlan embereket öltem meg...-morogtam.
-Edward...-kezdte-Az már régen volt!-mondta de nem gyõzõtt meg-Biztos vagyok benne,hogy nem direkt csináltad... Nem úgy ismertelek meg!-még midnig nem válaszoltam-Na Eddy!-bökött oldalba.
-Utálom,ha így szólítasz-mondtam.
-Tudom azért szívatlak!-nevetett- Na jó de nekem mostmár tényleg mennem kell...-mondta és éreztem a hangjában a csalódotságot-Holnap találkozunk!-mondta felállt én meg kikisértem az ajtón.
-Szia!-köszöntem neki Õ még hátra fordult és intett.
-Na mivan Edward a csaj teljesen meg változtatt téged!-nevetett Emmet. Ezt a megjegyzést elengedtem a fülem mellet és leültem a kanapéra. Alice is levetette magát mellém.
-Rendes lány ez a Bella!-mondta vigyorogva.
-Az-mosolyodtam el.
-Soha nem láttalak még ennyit mosolyogni,mint ma-mondta.
-Teljesült a reggeli vágyad!-mondtam és felé fordultam.
-Igen-mondta boldogan és átölelt én visszaöleltem. Bella most így megváltoztatta az életemet,örültem,hogy újra találkoztunk,mert már hiányzott a társasága...
Másnap...
-Eljösz ma is hozzánk?-kérdeztem.
-Persze!-mondta és mintha valamit rejtegetett volna elõlem.
-Te valamit rejtegetsz elõlem...-állapítottam meg.
-Látod Edward! Ez az ára annak aki nem tud olvasni mások gondolataiban! Gondolj bele nekünk szerencsétlenek mit kell átélnünk így!-mondta nevetve.
-Borzasztó élet lehet...-mondtam amikor a parkoló felé mentünk.
-Neked biztosan...
-Ez teljesen biztos.
-Na oké én most megyek és majd megyek hozzátok!-mondta Bella.
-Ma is jösz hozzánk rontani a levegõt?-kuncogott Emmet.
-Ahogy mondod!-nevetett majd elment az autója felé.
-Itt még valami lesz közöttetek!-bökte meg az oldalamat Emmet.
-Élénk a fantáziád... Bella-val csak barátok vagyunk!
-Hát persze a sztárok is ezt mondják! És mi lesz? Pár héten belül összejönnek!-mondta Emmet.
-Ne fárasz...-motyogtam.
-Menjünk!-mondtam és bevágódtam a kocsimba. Feltekertem a rádiót és éppen egy Debussy dal ment.
-Na végre megérkeztünk és nem kell ezt a borzalmat hallgatnom!-mondta Emmet.
-Emmet megint bunkó vagy!-mondta Alice.
-Rólam beszélsz?
-Áh nem...-kiáltott utána Alice.
-Akkor jó!-vigyorgott kajánul.
Köszöntem Esme-nek utána meg felmentem a szobámba és ledõltem az ágyamra.
-Láttad Edward-ot?-hallottam meg Alice hangját a nappaliból,lehet bunkóség de én meg hallgatózni kezdtem. Kíváncsi voltam miért hoztak engem szóban.
-Igen!-mondta Esme és hallani lehetett a hangján,hogy boldog.
-Nem láttam még sohasem ennyit mosolyogni,de amióta Bella itt van! Igaz egy napja... de mégis mintha kicserélték volna.
-Ezt én is észrevettem, és ezért boldog vagyok! Talán ez a lány megváltoztatja az életét...-mondta Esne reménykedve.
Na ha azt úgy érte,hogy Bella és én ÚGY együtt akkor téved... Bírom Bella-t de mint barátot szóval... De mégis mintha valahol igaza lenne és belül mintha Bella hiányozna... Vagy üres lennék...
Még talán elrágódtam volna ezeken a dolgokon de ekkora meghallottam Bella autójának hangját és egybõl leszaladtam a lépcsõn. Esme és Alice mosolyogtak én meg odaintettem nekik.
-Hello!-köszöntem Bella-nak amikor belépett az ajtón.
-Szia!-köszönt vissza-Ezt neked hoztam!-mondta és egy dobozt nyomott a kezembe.
-Mi ez?
-Ha megnézed rájössz!-vigyorgott. A kanapéra leültem és kinyitottam a dobozt ekkor óriási meglepetés fogadott.
-E...ezeket honnan szerezted?-kérdeztem dadogva a meglepetéstõl. A dobozban képek voltak. Képek ami még ember koromban készültek.
-Miután azt hittem meghaltál... Boldogtalan voltam... Ezért elmentem a házatokba... Ott találtam képeket ami te voltál és néhányon én is... És elhoztam... Lehet,hogy ez illegális de elhoztam...
-Örülsz?-kérdezte.
-Oh Bells... Ez annyira csodálatos!-mondtam és magamhoz öleltem.
-Akkor örülök,hogy boldog vagy!-mondta de én közben a képeket vizsladtam.
-Ez...-mondtam és Bella-nak azt a képet mutattam amin anyám volt.
-Elizabeth...-mondta.
-Így emlékeztem rá...-mondtam sóhajtva.
-Gyönyörű volt...-mondta Bella.
-Igen...-és hátra döltöttem a fejemet-Én vagyok a hibás..
-Mirõl beszélsz?-kérdezte zavartan.
-Miattam halt meg!-mondtam.
-Edward ez...
-Nem! Én fertőtem el ezzel a nyavalyás influenzával! Apám csak annyit kért: vigyázzak anyámra amíg távol van! Sikerült megtennem? Nem!-mondtam kétségbeesve-Sajnálom csak...-motyogtam,Bella meg csak megölelt.
-Nyugi... megértelek...-mondta én meg elgondolkozva néztem a plafonra.
-Min gondolkozol?-kérdezte,mindent észrevesz.
-Tudod... Bármit megtennék azért,hogy újra lássam anyámat-mondta és közbe a szemébe néztem-Még ha csak percekre is...
-Én is... valamelyik nap gondolkoztam ezen...-mondta- De neked legalább itt van Esme és Carlisle! Akik szüleidként szeretnek téged...
-Igen-mondtam büszkén.
-De nekem még pót szüleim sincsenek...-mondta csalódottan. Én meg aggódva néztem rá.
Most én próbáltam õt megvigasztalni ezért átöleltem a vállánál fogva,olyan jó érzés volt...
-Na jó!-pattant fel Bella a helyéről-Elég ebből a szomorú sztorikból...-mondta vigyorogva- A képeket meg megtarthatod.
-Kösz...
-Nincs mit!-vigyorgott.
-Hé Bella!-szökkent oda Alice-Nem akarsz eljönni velem vásárolni?-kérdezte izgatottan.
-Nem vagyok valami vásárlás rajongó...-vallotta be én meg elmosolyodtam.
-Na! Kérlek!-könyörgött,na jó Bella nem tud ellenállni neki... Mindjárt beveti a boci szemeket...
-Jó elmegyek!-mondta Bella.
-Köszi!-vigyorgott húgom és Bella nyakába vetette magát-Holnap suli után!-mondta és felment az emeletre.
-Azok a szemek!-suttogta Bella.
-Tudom.... ellenállhatatlan...-vigyorogtam.
-Az biztos...-mondta.
-Sikerült berendezned a házadat?
-Körübelül....Nem tartott végülis sokáig! Nem nagy ház...
-Bella!-jött vissza Alice,de hiperaktív.
-Igen?
-Itt "alszol" ma nálunk?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Persze!-egyezett bele-Csak hazakell mennem a cuccaimért és...-mondta Bella de Alice közbe szólt.
-Nem kell! Már elintéztem...-mondta.
-Oké...-mondta Bella.
-Menjünk el vadászni!-ajánlotta Alice.
-Rendben!-mondta Emmet és lejött a lépcsőn utána még Jasper és Rosalie is.
-Gyors vagy?-kérdeztem Bella-tól.
-Igen!-mondta-Verseny?-kérdezte kihívóan.
-Veszteni fogsz-mondtam és már futni is kezdtem.
-Szeretnéd!-kiáltott utánam de én csak nevettem-Utolértelek!-kuncogott.
-Látom! De attól még nyerni fogok!
-Verseny szellemed megmaradt!-mondta én meg még gyorsabban kezdtem futni addig a helyig amíg tartott a verseny.
-Nyertem!-kiáltottam.
-De elöbb indultál!-hallottam meg Bella hangját.
-Rossz veszíteni igaz?-kuncogtam. És akkor megláttam Ő még mindig futott de már lassabban.
-Osztozunk a győzelmen?-kérdezte ravaszul.
-Hát nem is tudom...-játszottam a gondolkozó fejűt-Talán!-kuncogtam.
-Ezt igennek veszem!-mondta-Na menjünk vadászni!-suhant el mellettem.
Gyorsan levadásztam egy őzt,mivel nem mentünk messzire itt ezzel is megkellet elégednem ezzel. Kiszívtam az állat vérét és már csak ernyedt teste maradt. Bella még nem ért vissza ezért keresni kezdtem.
Meg is találtam éppen most végzett egy állattal. Felállt megfordult meglátta,hogy őt nézem:
-Mit bámulsz?-kérdezte.
-Semmit... Csak még nem láttalak vadászni-vigyorogtam-persze nem ez volt a legnagyobb ok de részben végülis ez is.
-Aha...-mondta és elsétált mellettem.
-Na mi van fiatalok?-kérdezte Emmet.
-Vadásztatok már?-kérdeztem.
-Mi igen és ti?-vigyorgott.
-Igen-mondtuk egyszerre.
-Nagyon furák vagytok ti ketten-kuncogott Emmet. És ezen mindenki nevetett.
-Te is nagyon egy fura teremtés vagy Emmet!-mondta Bella és ezen mindenki még nagyobb nevetésben tört ki.
-Na szóval ez az én szobám...-mondtam és benyitottam Õ meg be szögdécselt.
-Stílusos!-dicsért meg.
-Örülök,hogy elnyerte tetszésedet... -nevettem.
-Amúgy... vannak képeid? Mármint... az igazi családodról... Előző életedből!-mondta.
-Nincs...-mondtam csalódottan.
-Nem akartam rossz érzetet kelteni benned-mondta büntudatosan.
-Nem! Semmi gáz!-nyugtattam.
-Biztos...?
-Persze!-mondtam.
-Akkor oké...-mondta- Hé milyen zenéket szeretsz?-kérdezte.
-Debussy?
-Az jó!-mondta-A Clar de lune-t azt szeretem.
-Én is,egyik kedvenc számom tőlük.
-Látom ízlésed megmaradt-nevetett-Azt hiszem mennem kéne...-mondta.
-Muszály?
-Bekell még rendeznem a házat... Még sehol se járok...
-Segítsek?
-Áh nem kell!-mondta-Elleszek én egyedül-mondta és kilépett a szobámból én meg utána. A nappaliban nem volt senki.
-Tutsz még zongorázni?-kérdezte és a nappaliban lévõ zongorára mutatott.
-Persze!
-Emlékszel amikor kiskoromban zongoráztál nekem?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Igen... de azóta fejlődött a tudásom-nevettem.
-Meg is mutatod?
-Már régen zongoráztam és...
-Szóval még most se tutsz rendesen!
-7 éves voltam és akkor kaptam meg a zongorámat! Amúgy meg igen is tudok! Szóval ülj le!-mondtam és a zongora székére ültettem én meg mellé ültem.
Kezemet végig húztam a billentyűkön majd végül játszani kezdtem,ez saját dal volt... Még vámpírrá változásom után költöttem...
Leütöttem az utolsó hangot majd Bella felé néztem.
-Te tényleg megtanultál zongorázni!-bökött oldalba.
-Volt idõm...-sóhajtottam.
-Nem szeretsz vámpír lenni...-állapította meg-Ne tagadd...-mondta komolyan-Miért nem?
-Ártatlan embereket öltem meg...-morogtam.
-Edward...-kezdte-Az már régen volt!-mondta de nem gyõzõtt meg-Biztos vagyok benne,hogy nem direkt csináltad... Nem úgy ismertelek meg!-még midnig nem válaszoltam-Na Eddy!-bökött oldalba.
-Utálom,ha így szólítasz-mondtam.
-Tudom azért szívatlak!-nevetett- Na jó de nekem mostmár tényleg mennem kell...-mondta és éreztem a hangjában a csalódotságot-Holnap találkozunk!-mondta felállt én meg kikisértem az ajtón.
-Szia!-köszöntem neki Õ még hátra fordult és intett.
-Na mivan Edward a csaj teljesen meg változtatt téged!-nevetett Emmet. Ezt a megjegyzést elengedtem a fülem mellet és leültem a kanapéra. Alice is levetette magát mellém.
-Rendes lány ez a Bella!-mondta vigyorogva.
-Az-mosolyodtam el.
-Soha nem láttalak még ennyit mosolyogni,mint ma-mondta.
-Teljesült a reggeli vágyad!-mondtam és felé fordultam.
-Igen-mondta boldogan és átölelt én visszaöleltem. Bella most így megváltoztatta az életemet,örültem,hogy újra találkoztunk,mert már hiányzott a társasága...
Másnap...
-Eljösz ma is hozzánk?-kérdeztem.
-Persze!-mondta és mintha valamit rejtegetett volna elõlem.
-Te valamit rejtegetsz elõlem...-állapítottam meg.
-Látod Edward! Ez az ára annak aki nem tud olvasni mások gondolataiban! Gondolj bele nekünk szerencsétlenek mit kell átélnünk így!-mondta nevetve.
-Borzasztó élet lehet...-mondtam amikor a parkoló felé mentünk.
-Neked biztosan...
-Ez teljesen biztos.
-Na oké én most megyek és majd megyek hozzátok!-mondta Bella.
-Ma is jösz hozzánk rontani a levegõt?-kuncogott Emmet.
-Ahogy mondod!-nevetett majd elment az autója felé.
-Itt még valami lesz közöttetek!-bökte meg az oldalamat Emmet.
-Élénk a fantáziád... Bella-val csak barátok vagyunk!
-Hát persze a sztárok is ezt mondják! És mi lesz? Pár héten belül összejönnek!-mondta Emmet.
-Ne fárasz...-motyogtam.
-Menjünk!-mondtam és bevágódtam a kocsimba. Feltekertem a rádiót és éppen egy Debussy dal ment.
-Na végre megérkeztünk és nem kell ezt a borzalmat hallgatnom!-mondta Emmet.
-Emmet megint bunkó vagy!-mondta Alice.
-Rólam beszélsz?
-Áh nem...-kiáltott utána Alice.
-Akkor jó!-vigyorgott kajánul.
Köszöntem Esme-nek utána meg felmentem a szobámba és ledõltem az ágyamra.
-Láttad Edward-ot?-hallottam meg Alice hangját a nappaliból,lehet bunkóség de én meg hallgatózni kezdtem. Kíváncsi voltam miért hoztak engem szóban.
-Igen!-mondta Esme és hallani lehetett a hangján,hogy boldog.
-Nem láttam még sohasem ennyit mosolyogni,de amióta Bella itt van! Igaz egy napja... de mégis mintha kicserélték volna.
-Ezt én is észrevettem, és ezért boldog vagyok! Talán ez a lány megváltoztatja az életét...-mondta Esne reménykedve.
Na ha azt úgy érte,hogy Bella és én ÚGY együtt akkor téved... Bírom Bella-t de mint barátot szóval... De mégis mintha valahol igaza lenne és belül mintha Bella hiányozna... Vagy üres lennék...
Még talán elrágódtam volna ezeken a dolgokon de ekkora meghallottam Bella autójának hangját és egybõl leszaladtam a lépcsõn. Esme és Alice mosolyogtak én meg odaintettem nekik.
-Hello!-köszöntem Bella-nak amikor belépett az ajtón.
-Szia!-köszönt vissza-Ezt neked hoztam!-mondta és egy dobozt nyomott a kezembe.
-Mi ez?
-Ha megnézed rájössz!-vigyorgott. A kanapéra leültem és kinyitottam a dobozt ekkor óriási meglepetés fogadott.
-E...ezeket honnan szerezted?-kérdeztem dadogva a meglepetéstõl. A dobozban képek voltak. Képek ami még ember koromban készültek.
-Miután azt hittem meghaltál... Boldogtalan voltam... Ezért elmentem a házatokba... Ott találtam képeket ami te voltál és néhányon én is... És elhoztam... Lehet,hogy ez illegális de elhoztam...
-Örülsz?-kérdezte.
-Oh Bells... Ez annyira csodálatos!-mondtam és magamhoz öleltem.
-Akkor örülök,hogy boldog vagy!-mondta de én közben a képeket vizsladtam.
-Ez...-mondtam és Bella-nak azt a képet mutattam amin anyám volt.
-Elizabeth...-mondta.
-Így emlékeztem rá...-mondtam sóhajtva.
-Gyönyörű volt...-mondta Bella.
-Igen...-és hátra döltöttem a fejemet-Én vagyok a hibás..
-Mirõl beszélsz?-kérdezte zavartan.
-Miattam halt meg!-mondtam.
-Edward ez...
-Nem! Én fertőtem el ezzel a nyavalyás influenzával! Apám csak annyit kért: vigyázzak anyámra amíg távol van! Sikerült megtennem? Nem!-mondtam kétségbeesve-Sajnálom csak...-motyogtam,Bella meg csak megölelt.
-Nyugi... megértelek...-mondta én meg elgondolkozva néztem a plafonra.
-Min gondolkozol?-kérdezte,mindent észrevesz.
-Tudod... Bármit megtennék azért,hogy újra lássam anyámat-mondta és közbe a szemébe néztem-Még ha csak percekre is...
-Én is... valamelyik nap gondolkoztam ezen...-mondta- De neked legalább itt van Esme és Carlisle! Akik szüleidként szeretnek téged...
-Igen-mondtam büszkén.
-De nekem még pót szüleim sincsenek...-mondta csalódottan. Én meg aggódva néztem rá.
Most én próbáltam õt megvigasztalni ezért átöleltem a vállánál fogva,olyan jó érzés volt...
-Na jó!-pattant fel Bella a helyéről-Elég ebből a szomorú sztorikból...-mondta vigyorogva- A képeket meg megtarthatod.
-Kösz...
-Nincs mit!-vigyorgott.
-Hé Bella!-szökkent oda Alice-Nem akarsz eljönni velem vásárolni?-kérdezte izgatottan.
-Nem vagyok valami vásárlás rajongó...-vallotta be én meg elmosolyodtam.
-Na! Kérlek!-könyörgött,na jó Bella nem tud ellenállni neki... Mindjárt beveti a boci szemeket...
-Jó elmegyek!-mondta Bella.
-Köszi!-vigyorgott húgom és Bella nyakába vetette magát-Holnap suli után!-mondta és felment az emeletre.
-Azok a szemek!-suttogta Bella.
-Tudom.... ellenállhatatlan...-vigyorogtam.
-Az biztos...-mondta.
-Sikerült berendezned a házadat?
-Körübelül....Nem tartott végülis sokáig! Nem nagy ház...
-Bella!-jött vissza Alice,de hiperaktív.
-Igen?
-Itt "alszol" ma nálunk?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Persze!-egyezett bele-Csak hazakell mennem a cuccaimért és...-mondta Bella de Alice közbe szólt.
-Nem kell! Már elintéztem...-mondta.
-Oké...-mondta Bella.
-Menjünk el vadászni!-ajánlotta Alice.
-Rendben!-mondta Emmet és lejött a lépcsőn utána még Jasper és Rosalie is.
-Gyors vagy?-kérdeztem Bella-tól.
-Igen!-mondta-Verseny?-kérdezte kihívóan.
-Veszteni fogsz-mondtam és már futni is kezdtem.
-Szeretnéd!-kiáltott utánam de én csak nevettem-Utolértelek!-kuncogott.
-Látom! De attól még nyerni fogok!
-Verseny szellemed megmaradt!-mondta én meg még gyorsabban kezdtem futni addig a helyig amíg tartott a verseny.
-Nyertem!-kiáltottam.
-De elöbb indultál!-hallottam meg Bella hangját.
-Rossz veszíteni igaz?-kuncogtam. És akkor megláttam Ő még mindig futott de már lassabban.
-Osztozunk a győzelmen?-kérdezte ravaszul.
-Hát nem is tudom...-játszottam a gondolkozó fejűt-Talán!-kuncogtam.
-Ezt igennek veszem!-mondta-Na menjünk vadászni!-suhant el mellettem.
Gyorsan levadásztam egy őzt,mivel nem mentünk messzire itt ezzel is megkellet elégednem ezzel. Kiszívtam az állat vérét és már csak ernyedt teste maradt. Bella még nem ért vissza ezért keresni kezdtem.
Meg is találtam éppen most végzett egy állattal. Felállt megfordult meglátta,hogy őt nézem:
-Mit bámulsz?-kérdezte.
-Semmit... Csak még nem láttalak vadászni-vigyorogtam-persze nem ez volt a legnagyobb ok de részben végülis ez is.
-Aha...-mondta és elsétált mellettem.
-Na mi van fiatalok?-kérdezte Emmet.
-Vadásztatok már?-kérdeztem.
-Mi igen és ti?-vigyorgott.
-Igen-mondtuk egyszerre.
-Nagyon furák vagytok ti ketten-kuncogott Emmet. És ezen mindenki nevetett.
-Te is nagyon egy fura teremtés vagy Emmet!-mondta Bella és ezen mindenki még nagyobb nevetésben tört ki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
