More Than Friend-8.fejezet

6 hónappal késöbb...

(Bella szemszöge)

Már körübelül félév telt el mióta Forks-ot elhagytam és új életet kezdtem...Még mindig ez volt életem legrosszabb döntése... És talán-sőt biztos-túl reagáltam ezt az egészet... De nem mehettem vissza,hogy: bocs Edward csak túlreagáltam az egészet... Szóval sikeresen elrontottam az életemet...
Ma is mint általában vasárnap délutánonkét Manóval mentem ki a parkba. Manó már igaz nem olyan kicsi mint amikor befogattam,hanem már igazi felnőtt kutya lett -Gyere!-szóltam neki és rátettem a pórázt,kezemben a frizbije volt. Bekellet vallani Manó különleges kutya volt... Gyorsan tanult és amikor először megmutattam neki mit kell csinálni már tudta is.
Megérkeztünk a parkba általában szoktak még ottl enni mások is kutyáikkal de most csak mi voltunk ketten,levettem róla a pórázt elővettem a frizbit és eldobtam neki.
-Hozd vissza!-mondtam Ő egyből futni kezdett érte,elkapta és farok csóválva vissza jött-Ügyes vagy-mondtam és adtam neki egy jutalom falatkát. Még rengetegszer eldobtam neki de megnéztem az órámat: fél három volt nekem meg háromra mennem kell dolgoznom... Még mindig a kórházban dolgoztam mint információs.
-Mennünk kell!-mondtam csalódottan. Felnyüszített egyet-Majd még visszajövünk-mondtam és elindultunk a ház felé. Manót betettem-mert sajnos nem volt udvaram ahol szabadon lehetne-és elindultam a munkába.

Nem hajtottam gyorsan... Így is múltkor a rendőr megállított gyors hajtás miatt... Amikor a parkolóba értem lassítottam és beálltam szokásos helyemre. Lezártam a kocsit és mentem leváltani Stefanit. Félév alatt sikerült összebarátkoznom vele.
-Szia!-köszöntem neki.
-Szia!-köszönt vissza.
-Jöttelek leváltani.
-Látom... Jó dolgozást!-vigyorgott-Hat óra múlva jövök téged leváltani-mondta és elment. Én beültem a pult mögé és vártam,hogy jöjjenek segítséget kérni.
-Elnézést!-szólt egy fiatal fiú felnéztem rá-Hol találom a 305-ös szobát?-kérdezte.
-Itt elmész jobbra ott beszálsz az első liftbe és onnan már rögtön meg is találod-mosolyogtam.
-Kösz-mondta és elvonult.
És így mentek körübelül a napjaim... Mindig jöttek az emberek nekem meg csak elkellet mondanom melyik szobába kell menniük... Vagy,hogy hol találják azt a személyt...

-Szia!-köszönt Stefani.
-Szia. Máris eltelt a hat óra?-kérdeztem zavartan.
-Igen és még késtem is-mondta.
-Oh... észre se vettem...
-Mindegy,akkor most leváltalak-mosolygott. Felálltam és átadtam neki a helyemet-Ja amúgy láttad az új orvost?-kérdezte.
-Nem... Még nem..
-Hu akkor gyorsan keress utána! Komolyan mondom olyan mintegy 25 éves pasi de amúgy meg 30...
-Kösz,majd meglátom-vigyorogtam rá-De most nem vágyok kapcsolatra...
-Oké,de fogadd meg tanácsomat-kacsintott rám.
-Meglesz-mondtam.
-Holnap találkozunk!-kiáltott utánam.Intettem és elmentem. Szegény Stefani reggel hatig dolgozik itt. Utána meg én váltom le... Szüksége van a pénzre... Mondtam neki,hogy adok kölcsön de nem engedte... És hát most így két műszakban dolgozik.
Na jó én most nem fogom megkeresni ezt a pasast. Úgy is látni fogom még ezerszer... Szóval erről ennyit.
Megszólalt a telefonom,felvettem.
-Halló?-szóltam bele.
-A 165-as szoba felé megy! Pont találkozol vele!
-Már kiértem a kórházból...-mondtam-Már a parkolóban vagyok...
-Ajj rendben! Akkor majd holnap! Szia!-mondta és letette a telefont.Mosolyogva megráztam a fejemet majd beültem a kocsimba.
Gyorsan hazaértem pedig nem hajtottam gyorsan,pont betartottam azt ami elő volt írva.
-Megérkeztem!-mondtam és beléptem az ajtón. Manó már meg is jelent elöttem megsimogattam és a konyha felé mentem ahol elő vettem a kutya eledelt.
-Tessék!-mondtam és beleöntöttem az egész dobozzal. Nagyon sokat evett szóval elég sokat is kellet fizetnem... De mivel én nem ettem így csak neki kellet vennem és úgy meg nem sok...

-Igaz már nyolc óra de elmegyünk a parkba?-kérdeztem Manót,fura de igen: egy kutyával beszélek... Olyan mintha egy ember lenne kutya testben...
Ő csak ugatott egyet.
-Oké!-mondtam,hoztam a pórázát rátettem és elindultunk a park felé. Most nem hoztam a frizbijét,csak sétálni fogunk. Emberi tempóban mentünk és tíz perc alatt oda értünk.
-Na mehetsz!-mondtam és levettem róla a nyakörvet én meg leültem az egyik padra. Szerettem ide kihozni Manót ítt legalább nem kell a házban lennie hanem a szabad levegőn mozoghat.
Nem tudom hány percig lehettünk kint de felálltam és ide hívtam Manót.
-Gyere!-mondtam és odajött hozzám-Menjünk haza-rátettem a pórázt és a ház felé vezettem. Mindig Ő szokott előre menni de most csak húzadta magát.
-Mi az?-kérdeztem tőle-Nem szoktál így viselkedni! Gyere-mondtam és a ház felé mentem még néha húzadta magát de én mentem tovább-mivel sokkal erősebb voltam mint Ő... Így hazaértünk igaz lassabban mint máskor.
-Mi volt veled?-kérdeztem. De ő csak az ablakhoz ment és kinézett ott,én meg leültem a fotelba. Lehet kéne vennem egy kertes házat... Lehet kiakar menni az udvarra... Majd valamit ki fogok találni.

Másnap...
-Jó reggelt!-mondtam Stefaninak.
-Neked is-mosolygott. Szeme alatt karikák voltak.
-Kevesebbet kéne dolgoznod... Napi 10 óra rengeteg....
-Tudom de szükségem van a pénzre...-mondta felállt-Na most megyek haza aludni!
-Jól teszed-mosolyogtam. Már elindult de visszafordult.
-Hu most jön az orvos!-vigyorgott-Ma beszéltem vele... van felesége... és gyerekei! Képzeld öt nevelt gyereke van! Nem semmi...-mondta és megbökte az oldalamat.
-Szuper...-mondtam és a lapokat kezdtem nézegetni.
-Nem is néztél rá se!-suttogta a fülembe.
-Mit nézzek rajta?-tettem fel a költői kérdést.
-Jön!-vigyorgott. Már nem is válaszoltam erre-Itt a családja is...-mondta tátott szájjal
-Oh Bella!-jött az igazgató-Ezt elvinnéd Dr. Stewart-nak?-kérdezte.
-Persze-mondtam-Addig itt maradsz?-kérdezte Stefani.
-Igen-mondta és elnézett valamire gondolom a doki felé..

Bekopogtam Dr. Steward irodájába.
-Gyere be!
-Csak ezeket hoztam-és a kezébe nyomtam a lapokat-
-Köszönöm!
-Nincs mit-mondtam és kimentem az irodából vissza Stefani-hoz. Siettem mert már nem tudom mióta van itt... Egyszer megcsörrent a telefonom:
-Halló?-szóltam bele.
-Isabella Swan?
-Igen-mondtam.
-A tűzoltoságtól vagyunk...-kezdtem meg ijedni ezért földbe gyökerezett a lábam-Ha most ide tudna jönni a házhoz...
-Odamegyek!-vágtam közbe.
-Köszönöm...-mondta és letette.
Istenem! Féltem,hogy mi történt meg a pasas nem mondott semmi. De ha a házban tűz ütött ki bent van Manó! Gyorsan elindultam Stefanihoz volt ott néhány ember de nem érdekelt gyorsan odamentem.
-Stefani! Sajnálom haza kell mennem! A tűzoltók most hívtak!-mondtam el az egészet.
-Itt maradok!
-Kár pótollak!-mondtam felkaptam a táskámat és futni kezdtem a kocsim felé.

Beültem de most az út se telt... Ez a pár perc kész örökké valóságnak tünt.
Így is amikor mentem mindenhol piros lámpa volt átmenni meg nem tudtam,mert a tökéletlen autósok megálltak amikor még csak sárga volt a lámpa... Előzéssel meg nem is próbálkoztam...
De végülis hazaértem és azt hittem szívrohamot kapok!
Az egész ház lángokban állt és körübelül öt tűzoltó volt a szomszédok meg kinnt.
-Ön Isabella Swan?-kérdezte egy férfi.
-Igen-mondtam.
-Tartozkodott valaki a házban?-kérdezte.
-Igen!
-Kicsoda?-kérdezte és elő vette füzetét.
-A kutyám!-mondtam.
-Sajnálom már nem tudunk bemenni érte-mondta teljes nyugodsággal.
-És ezt ilyen nyugodtan mondja?-emeltem fel a hangomat.
-Kérem...
-Nem érdekel!-montam és a ház felé mentem. Nem hagyhatom,hogy ez legyen Manóval igaz egy kutya! De az én szememben nem az. Beugrottam az ablakon és keresni kezdtem Őt. A füst már folytogatott engem. Ez a vámpírok "ellensége". Sokáig nem lehet lehet itt tartózgotnom... Elég ha egy tűzes fadarab rám esik... Már akkor annyi... De nem érdekelt.
Volt már olyan vámpír akivel ez megtörtént...
-Manó!-szóltam,és valahol meg hallodtam egy keserves ugatást. Arra futottam és megtaláltam a földön Manót. Gyorsan odamentem és óvatosan felemeltem nem akartam fájdalmat okozni neki. De még így is felvonyított fájdalmasan.
-Semmi baj!-próbáltam nyugtatni. És próbáltam kimászni az ablakon,már alig láttam,minden össze foly elöttem. Gondolom ez lehet az embereknél ha valaki elájul... Csak ez az én számomra fura mivel vámpír vagyok.
Kiugrottam az ablakon,mindenki feszülten nézett engem,hogy most mit fogok csinálni. Manót letettem a földre. Elöbb nem néztem meg milyen sebek voltak rajta de most végig néztem rajta.
Helyeken hiányzott róla a szőr és a lába is vérzett de nem csábított a vére.
És akkor hirtelen: összecsuklottam és nem emlékszek semmire csak pár kétségbeesett hangra.
-Bella!-szólt egy férfi ismerős volt... De nem tudtam kivenni,hogy ki volt az...