Sweet Dreams-33.fejezet

(Edward szemszöge)

-Végeztünk!-jelentette be boldogan Bella.
-Végre...-sóhajtott Emmet és levetette magát a földre csatlakoztam hozzá.
-Azért annyira nem volt rossz...-mondta Jasper.
-Huh örülök,hogy túl vagyunk rajta.
-Végeztetek?-jelent meg Alice.
-Igen-mondtuk egyszerre.
-Bella,te hogy kerültél ide?-kérdezte.
-Segítettem nekik... Ha nem lettem volna itt még mindig festenének...-mondtam.
-Azért ennyire ne szállj el magadtól húgi!-nevetett Emmet.
-De nem igazam van?
-Neked mindig...

Már csak mi maradtunk kint ketten az udvaron. Én már a földön ültem megpaskoltam mellettem a helyett,hogy üljön le. Még mindig az ecsetemet fogtam... komolyan mondom nem tudom már letenni a kezemből.
-Érzed,hogy hidegebb van?-kérdezte.
-Igen... Bemenjünk?-kérdeztem.
-Nem nem kell! Élvezem,hogy veled lehetek...-mondta és közbe a szemembe nézett.
-Én is...-mondtam.
Valami hideg esett az orromra egyre sűrűbben,de ez nem eső volt...
-Havazik...-mondta Bella és az ég felé emelte tekintetét.
-Igen... Emmet-nek már meg lesz a holnapi programja-nevettem.
-Az teljesen biztos!-nevetett Õ is-Van már valami emléked?-kérdezte és láttam a szemében a reményt.
-Sajnos semmi...-sóhajtottam.
-Mindenre emlékezni fogsz-mondta és kezét rátette az enyémre.
-Remélem...
-Én megígérem neked!
-Köszönöm...-mondtam és hüvelykujjammal círogatni kezdtem a kézfejét.

-Jee havazik!-vágódott ki az ajtón Emmet-Holnap buli lesz!
-Mondtam...-suttogtam Bella fülébe aki erre csak elmosolyodott.
-Na mizu fiatalok?-kérdezte-Edward! Sikerült kiheverni a festéssel való szenvedéseket?-kérdezte.
-Még nem...Nézd-és felemeltem azt a kezemet amiben az ecset volt-nem bírom letenni...-vigyorogtam.
-Ez már káros...-mondta tetetett ijedséggel.
-Lehet...-mondtam.
-Ez tuti...
-Hiszek neked!
-Jól is teszed-nevetett kajánul.

Másnap...

Fent voltam a szobámba elmerültem a gondolataimba de valami csattanás hozott vissza a jelenbe. Az ablak felé néztem ott pedig egy nagy fehér paca volt-ami mellesleg egy hógolyó maradványa...
Odamentem az ablakhoz és Emmet intett,hogy menjek le. Ő már csupa hó volt... Mellette Jasper állt. Én se maradhattam ki ebből a buliból ezért kiugrottam az ablakon. Kabátra meg nem volt szükségem,úgy se fázunk meg....
Éppen leértem de Emmet már el is talált egy hógolyóval. Nézzük a jó oldalát: leköti magát.
-Jajj Edward! Te nem élvezed a havat!-mondta Emmet.
-Én komoly vagyok...-adtam az ártatlant.
-Akkor nincs más választásunk...-mondta Emmet és Jasper felé fordult-Hozd a hógolyókat...-adta ki a parancsot vigyorogva.
Jasper így tett és bement a fák közé.
-Na jó inkább beszállok!-adtam meg magamat.
-Tudtam,hogy ez hatásos lesz-nevetett.
-Emmet te őgy viselkedsz mint aki még soha életében nem látott havat!-mondtam.
-Élvezem az életet-mondta egyszerűen...
-Hát persze...-hirtelen furán éreztem magamat... meg kellet kapaszkodnom az egyik fa törzsében,hogy ne essek össze. Ez megtörténhet egy vámpírral?
-Edward,jól vagy?-jött egy kérdés Emmettől. Már nem észleltem a külvilágot. Térgyre rogytam de még mindig a fában kapaszkodtam.
-Carlisle!-kiáltotta Emmet,ekkor elsőtétült minden...

Egy kórházban voltam,kezemből infúziós tűk lógta és mindenki a Spanyol náthával volt elfoglalva. Akkoriban ez a járvány rengeteg ember életet oltott ki... Anyámtól elválasztottak-mint szobát egymástól. Apámról meg nem tudunk semmit Ő még régebben elment egy harcba... azóta semmi hír róla...
A kórházban rólunk Dr. Cullen gondoskodott. Nagyon kedves volt és mindent megtett értünk anyámmal amit lehetett.
-Edward...-lépett be az ajtón Dr. Cullen lehajtott fejjel... Jajj ne... Kérlek....-Sajnálom én mindent megtettem amit lehetett de édesanyád...
-Meghalt igaz?-kérdeztem és éreztem szemeben könnyek gyűltek.
-Sanálom...-mondta. Óriási bűntudat keletkezett bennem. Mindenről én tehetek. Én fertőztem meg anyámat és apámnak is hazudtam így... Nem tudtam anyát megvédeni.

-De utolsó szavai azok voltak: Mentselek meg téged...-mondta és felemelte tekintetét-Szeretnél élni Edward?-kérdezte ezen elgondolkodtam.
-Igen...-suttogtam,de csak azért mert anyám is ezt szerette volna...
-Sajnálom Edward ez nem lesz kellemes...-suttogta és közelebb hajolt a nyakamhoz. Hegyes fogait a nyakamba vájta én meg vergődni kedztem a fájdalomtól...

Hirtelen ültem fel körbe néztem és az egész család ott voltés ilyedten néztek rám. Szóval akkor ez csak egy álom volt... De hát a vámpírok nem is alszanak... nem még,hogy álmodjanak...
-Edward... jól vagy?-kérdezte óvatosan Bella. Letekintettem a kezére ami éppen az enyémet szorongatta eddig ezt észre se vettem... De azért kellemes érzés volt.
-Most már igen... -mondtam-Carlisle... a vámpírok tudnak álmodni?-kérdeztem,de hülye kérdés...
-Nem... én nem tudok róla pedig rengeteg kutatást végeztem ez ügyben...-mondta-Miért?-kérdezte.
-Mert mintha álmodtam volna... De úgy érzem mintha már meg is történt volna...
-Mi volt ez pontosan?-kérdezte,én meg mesélni kezdtem azt amit láttam vagy álmodtam vagy nem tudom mi erre a legmegfelelőbb szó...

-Edward amit te elmondtál ezek mind megtörténtek...-mondta Carlisle.
-Akkor... már ennyire emlékszek?-kérdeztem.
-Igen... szóval ez azt jelenti,hogy szépen lassan az emlékeid visszajönnek... Nem tudom milyen formában... de ez most így jött össze.
-Aha...-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Minden rendben?-kérdezte Bella.
-Igen... csak... olyan fura ez az egész...-most mondjam el neki az igazat?-kérdeztem magamtól. Nem inkább nem...-Áh hadjuk...-mondtam.
-Elmondhatod!-mondta és leült mellém. Nem válaszoltam csak mélyen a szemébe néztem-Jó akkor ha szeretnéd majd elmondod-adta meg magát.

-Kimegyünk?-kérdezte.
-Persze!-egyeztem bele-Kabát?-kérdeztem tőle.
-Nem tudunk megáfázni-emlékeztetett.
-Ja... hát persze-mondtam. Bella-t elém engedtem kint az egész kertet jégpáncél fedte. Bella amint ki is lépett elcsúszott én meg elkaptam így a karjaimba esett.
-Öhm... Köszönöm-mondta zavartan-A vámpíroknak is meginog az egyensúly érzéke a jegen-vigyorgott.
Végig csúszkáltunk az egészen nem estünk el,de eszembe jutott valami ami talán jó buli is lesz.
Elfutottam egy pontig ahol hó volt-közben csúsztam. Amikor megérkeztem arra a pontra akkor gyorsan futni kezdtem majd csúszni elég sokáig sikerült eljutnom így. És jó buliis volt.
-Kipróbálod?-kérdeztem.
-Igen-mondta és ugyanazt tette mint én.
-Sziasztok!-jött ki az ajtón Emmet.
-Hello!-köszöntem neki. Ő odajött mellém.
-Hugi?-kérdezte. Én válaszolni akartam de minden túl gyorsan történt.
-Vigyázz!-mondta Bella és már nem volt időm elugrani-és nem is akartam-ezért Ő nekem jött ketten hátra estünk.
Elég félreérthető pózban voltunk ezért Emmet hangosan nevetni is kezdett. Mélyen nézett a szemembe és én igy ugyanezt tettem. Emmet még mindig nevetett ezért megfogtam a lábát és egy hirtelen mozdulattal kihúztam alóla így elértem azt: hogy fenékre esett.
-Edward!-szólt tám nevetve Emmet.
-Mondjad!-kuncogtam, Bella lemászott rólam és szorosan mellém ült.
-Nem ér ilyen módszerekkel próbálkozni!
-De bejött!-mondtam és felé mutattam.
-Az egy dolog,hogy bejött...
-Na akadékoskodj!-"neveltem".
-Visszafogom majd magamat...-vigyorgott kajánul.
-Szerintem nem fog sikerülni,de próbálkozni lehet-szólalt meg Bella is.
-Egyet értek!-emeltem fel a kezemet.
-Mindenki ellenem fordul?-kérdezte Emmet ártatlan arccal.
-Jajj Emmet!-nevetett Bella.
Emmet maga mellet egy hógolyót készített és hozzám vágta.
-Szóval harcolni akarsz?-kérdeztem vigyorogva.
-Kimersz állni ellenem?-nevetett szemöldök felhúzva
-Ahogy mondod!-mondtam, felálltam hógolyókat készítettem és ugyanúgy hozzá vágtam Emmet-hez.