Sweet Dreams-30.fejezet

És akkor itt lenne a 30. fejezet... Remélem nem voltatok túlzottan "idegesek" a következő rész miatt. De most itt van szóval remélem ez is tetszeni fog nektek ;D Bár lehet nagy csalódás fog érni benneteket :/ De majd meglátjuk :D

(Edward szemszöge)

Amint kipattantam a ház felé kezdtem el futni. Bár lehet ezt még háznak mondani? Az ablakok kivoltak törve és már egyáltalán nem volt meg az a csinos alakja mint régen. De most nem is ez érdekelt inkább az,hogy a többiek jól vannak-e. Főleg Bella...
Beszaladtam a házba de hirtelen nem láttam ott senkit. Kiáltottam de semmi.
Felmentem a szobámba letettem ezt a kis ajándékot amit Bella-nak vettem gyorsan előkaptam egy tollat meg egy lapot és írtam pár sort Bella-nak. Az utolsó szavakat már csak remegve tudtam leírni-hiába voltam vámpír... Most mégis megrémültem.
A lapot gondosan az ajándék alé csúsztattam és kiviharzottam a szobából.
-Esme!Carlisle!-kiáltottam de nem jött semmi hang. És már csak remélni tudtam: Alice és Bella még vásárolni vannak. Mert talána többiek még meg bírkoznak azokkal akik ezt tették...
-Esme!-ismételtem meg anyám nevét.
-Edward...-nyöszörögte valaki,felismertem: ez Esme volt.
Gyorsan a hang irányába kezdtem futni és megtaláltam. Gyengének látszott de nem tudtam eltalálni,hogy miért...
Odaszaladtam hozzá és próbáltam talpra állítani.
-Mi történt?-kérdeztem ilyedten.
-Idegen vámpírok...-nyöszörögte.
-Alice látta ezt?-kérdeztem.
-Nem.. még szerencsére nem jöttek haza...-kicsit meg könnyebültem de akkor még eszembe jutott valami:
-És a többiek? Õk jól vannak?-kérdeztem gyorsan.
-Igen... Szerintem Õk rendben vannak... De...azt hiszem még itt vannak azok a vámpírok a közelben...-mondta.
Fura... nem éreztem az illatukat...-gondolkodtam el magamban.

-Nyugi.... Mostmár nem lesz semmi baj... -mondtam neki- Keressük meg a többieket-mondtam. Õ erre csak bólintott. Lassan döcögve indult el közben mellettem haladt.
-Én elmegyek arra te meg menj a másik irányba-ajánlotta fel.
-Biztosan elbírsz egyedül is menni?
-Igen-mondta.
-Rendben,szólj ha megtaláltál már valakit-mondtam és én is elindultam az ellenkezõ irányba.
Na igen... ez az ára a nagy háznak. Sok szoba van...
Már több szobát is körbe jártam de nem találtam senkit.. Még mocorgást se hallottam...
-Ne!-hallottam meg Esme kétségbeesett-aggodó hangját.
Gondolkodás nélkül fordultam meg és Esme felé mentem.
-Mi történt?-kérdeztem. De akkor már láttam.
Esme-t-mellette Carlisle állt-több vámpír vette körül. Végül megláttam a többieket is,de Õk még gyengék voltak.

Az idegen vámpírok nomádok voltak... Szemük vörösen izzodt de még soha nem találkoztam velük... Megláthadták ilyedt arckifejezésemet ezért elvigyorogtak és Esme felé mentek. Carlisle próbálta megakadályozni ezt az egészet de még túl gyenge volt szóval nem sikerült neki.
De én tudtam cselekedni ezért Esme felé mentem és ellöktem a felé igyekező vámpírt. Erõsebb vagy fürgébb volt mint gondoltam ezért megragadta mindkét csuklómat és ezért a földre kényszerûltem.
Egy darabig így voltunk vártam egy bizonyos idõig... Addig amíg nem ereszt a szorításon,amikor eresztett gyorsan szembe fordultam vele és most cseréltünk: én fogtam meg az Õ csuklóját és nagy puffanással ért földet.

Körbenéztem,hogy a többi vámpír mit csinál most Emmet-et próbálták megközelíteni-egyszerre-de Õ Rosalie-t védte. Közbe kellet lépnem. Úgyan úgy mint az előbb félre löktem õket,de nem számoltam,hogy ott van mégegy aki lefogott és már nem emlékszek semmire... csak egy valamire: a sötétségre.

(Bella szemszöge)

-Hány boltba óhajtasz még bemenni?-kérdezte egyáltalán nem kedves hangszínbe.
-Még egy kettőbe...-mondta és már indult volna a következõbe.
-Alice...
-Ajj Bella! Elrontod az ember örömét!
-Alice! Valakinek életében nincs annyi ruhája mint most nekünk a kezünkben!-mondtam.
-Lehet...-mondta és elgondolkozott-Na de kérlek még ebbe az egy üzletbe! -könyörgött- A Louis Vuitton olyan kivételes márkák közé tarozik amit többször is felakarok mondta.
-Oké de komolyan ez az utolsó üzlet.
-Megegyeztünk-és már be is ugrált az üzletbe. Na kíváncsi leszek hányszor fogja hordani azt a cuccot...

-Remélem végeztél...-motyogtam.
-Nem... de már nem fér több szatyor a kezembe meg már nyűglödtél.
-Örülj,hogy megint végig sétáltam veled ötven boltot...-mondtam és Õ vigyorogni kezdett.
Padló gázon vezetett én meg már szinte az ülésbe voltam paszírozva.
Befordult az utcánkba ahol a házunk volt de valahogy valami rossz előérzetem támadt... És be is következett!
A ház-bár ha lehet ezt annak mondani-szinte romokba állt. Gyorsan kiszálltam a kocsiból és befutottam a házba Alice követett engem.
Felszaladtam az emeletre mert a földszinten senki sem volt... És akkor ott láttam mindenkit a földön... mindenkit kivéve Őt..