When Your Life Changes-29.fejezet

Itt a következő fejezet :) Jó olvasást

When your life changes - 29.fejezet

( Emmet szemszöge)

A hó esett. Kemény... Közben az órát néztem, hogy mikor mehetek ébreszteni a fiatalokat.
- És akkor térjünk vissza arra, mint a régi szép idõkben: felébresztem Zack - éket - vigyorogtam.
- De csak normálisan... - szólt rám Bella.
- Én mindig az vagyok!
- Azért szóltam.
Felmentem az emeletre és egybõl Zack és Rebeca szobájába mentem, na már ezek is összeköltöztek.
Kíváncsi vagyok, hogy Zack majd mit alakít, hogy közben ott a csaja is.

- Na fiatalok keljetek fel! -trappoltam be az ajtón. Rebeca egybõl felült, de Zack még aludt.
- Bocs Rebeca - vigyorogtam rá. Tökre megkedveltem a kiscsajt - Na Csipkerózsika kellj fel - ráztam meg Zack - et - Na megint meghaltál? - morgott valamit, de azt még én se hallottam - Te akartad! - és legúrítottam az ágyról.
- Ez koppant - nevettem.
- Te állat! - morogta.
Még hangosabban nevetni kezdtem, na megyek felébresztem Amanda - t is. Õ se maradjon már ki a buliból.


- Amanda! - ugrottam be a szobába. Meg se moccant, na mivan. Ezek ennyire bírják az alvást? Hát mindárt kiakadok! - Kelj már fel! Mindig kéreted magad. Valami életjel? - bökdöstem. Morgott Õ is valamit - Csak élsz te! - vigyorogtam.
A fejére húzta a takarót.
- Ti mindig kéretitek magatokat a testvéreddel - vigyorogtam. Kinéztem az ablakon - Te akartad! - vigyorogtam. Felkaptam és kiviharzottam vele a szobából.
Zack – et arrébb löktem majd mentem tovább le a lépcsõn.
- Emmet tegyél le! - kiabált Amanda.
- Nehogy letedd! - kiáltott Zack utánam.

Kimentem az udvara.
- Na ha ettõl nem ébredsz fel akkor semmitõl! - nevettem. Zack is utolárt és fetrengett a nevetéstõl.
Amanda - t beledobtam a hóba aki síkitozott.
- Csak megtanultál te tõlem valamit! - adott egy ötöst Zack.
- Hát - nevettem majd bementem.

( Zack szemszöge )

- Hé, Amanda milyen ott kint? - nevettem - Emmet, már van kedvem menni suliba - vigyorogtam.
- Te szemét... - morogta Amanda.
- Ez fájt! Mélyen ütött! - nevetettem még mindig. Bementem a házba ahol már kint volt a reggeli és Rebeca is ott volt. Odamentem hozzá és kézen ragadtam.
- Emmet normálisan ébresztett benneteket? - kérdezte Esme és elénk rakta a kaját.
- Naná, nem láttad? - morogta Amanda és leült Õ is. Ránéztem és próbáltam nem elröhögni magam. A csapzott kutya nem néz így ki.

- Mit bámulsz? - morogta.
- Csak azon, hogy... - kezdtem bele de leordított.
- Nem érdekel!
- Hát jó... - haraptam egyet a szendvicsembe. Amanda toporzékolt majd felment hajat szárítani.

- Ennek kell egy pasi... - vigyorgott Emmet.
- Még mindig bánom azt mikor meséltem egy kicsit a pasijának, drága húgomról... Maradt volna ott neki Amanda... - ránéztem Rebeca - ra aki a "csúnya" pillantásával nézett engem.

- Nem úgy gondoltam... - vigyorogtam. Ettõl a mosolyomtól mindig elolvadt, na most is bevállt ez.
- Vigyázz Rebeca, ne hagyd, hogy Zack ilyen hatással legyen rád! Bella is így volt ezzel... borzasztó... - vigyorgott.

- Kár, hogy be van kötve a kezem... Mikor veszed le? - fordultam nagyapám felé.
- Három - négy napon belül... - gondolkozott el.
- Okés.

***

- Fiatalok gyertek már! - csörtett az ajtón Emmet ezzel sikeresen megszakította majdnem csókunkat Rebeca - val. Még nem volt csókunk, általában mindig megzavartak... De lesz.
- Megyünk! - morogtam. Rebeca - nak nyomtam az arcára egy puszit. Felkaptuk a táskánkat majd lementünk a földszintre ahol már mindenki ott volt.
- Na, leccsattogtak - vigyorgott Emmet.
- Én vezetek! - vettem ki a kezébõl a kulcsot.
- Egy kézzel? - ráncolta össze szemöldökét anyu.
- Naná! - vigyorogtam - Jó akkor Emmet vezet! - morogtam és a kezébe nyomtam a kulcsot.
- Imádlak Bella! - vigyorgott Emmet.

- Na mehetünk - jött le Amanda, na elfogadható a haja.
- Szuper - vigyorogtam, Emmet teljesen meghozta a kedvemet a reggeli incidenssel.
- Ti nem jöttök? - kérdezte Rebeca.
- Nem - mosolygott anya - Van egy kis... elintézni valónk.
- Kis huncutok - vigyorgott Emmet, elõször nem esett le miért mondja, de aztán rájöttem.
- Hát te hülye vagy - nevettem teli torokból - Élénk a fantáziád... Régen voltál már együtt Rose - al - böktem meg.
- Ja... - gondolkozott el - Na menjünk.

Megragadtam Rebeca kezét és kivezettem a kocsihoz, mivel anyáék nem jöttek ezért csak, Rose, Jasper, Alice, Emmet, Amanda, Rebeca és Én mentünk még jó, hogy az újonnan vásárolt - Jasper kocsija, kilenc személyes.
- Emlékszek azokra a régi szép idõkre mikor még csak heten voltunk... - idézte fel a pillanatokat - De aztán jött Bella, majd elment... Jöttetek ti de elmentetek... Visszajöttetek mind a hárman. És most itt van Rebeca is! Komolyan új lakás kell! - vigyorgott.
- Ki akart idejönni? - kérdeztem - Anya, nem?
- Ez gonosz volt... - vigyorgott.

- Újra suli - azzal Emmet ki is pattant a kocsiból, aztán mindannyian. Néhány ügyeletes rémülettel nézett rám, én meg elvigyorodtam. Mindenki engem és bekötözött kezemet vagy Rebeca - t nézte, ami zavart engem... Nagyon zavart... Féltékeny vagyok? Igen... az...
- Egy forma az órarendünk! - vigyorgott Alice.
- Juj de jó! – mondtam unottan.
- Rebeca készülj fel! Alice nagyon hiperaktív, mindig jár a szája és elfog majd téged rángatni vásárolni is… És ahogy Alice vásárol! Az rosszabb mindennél… - rázta a fejét Emmet, annyira színpadiasan mondta el az egészet. Már el is nevettem ezen magamat.

- Elsõ óra… - nézte az órarendet Rebeca.
- Matek – válaszoltam – Mr. Greene – vel – vigyorogtam.
- Huh az a tanár már biztosan hiányolt téged, láttad volna, hogy fellélegzett mikor látta, hogy nem vagy ott a helyeden. Nagy kõ esett le akkor a szívérõl és akkor már azt hiszem azt gondolta: úristen, azt hiszem a mai napom tökéletes lesz!
- Emmet… Te hallod is mellesleg, hogy mit beszélsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem… Nem igazán… - gondolkozott el – De azért szórakoztató, nem? – hát persze, soha sem adja fel a reményt.
- Az biztos, teljes mértékben – válaszolt Jazz.
Közben megszólalt a vészjelzõ is.
- Na Mr. Greene… essünk túl rajta – vigyorogtam kajánul.
Amanda csak megrázta a fejét és ment elõre, majdnem minden srác megfordult mikor elhaladt mellette, engem meg megszállt az ihlet.
Rebeca elengedte a kezemet, egy puszit nyomott az arcomra és odafutott Amanda – hoz.

- Emmet – böktem meg haveromat – Arra gondolsz, mint én? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Aha – vigyorgott – Mire gondolunk?- hajolt oda hozzám.
- Szerzünk egy pasit Amanda – nak – bólogattam elismerõen, hogy ilyen csodás ötletem támadt.
- Szuper – bólogatott elismerõen – De hogyan? – kérdezte.

- Egy vámpír srác költözik a szomszédunkba! – jött oda táncolva Alice.
- Így – vigyorogtam – Lefizetjük a srácot! Amanda boldog lesz engem, meg nem fog szekírozni! – imádom magamat.
- Vegetáriánus? – kérdezte Jasper.
- Igen az – válaszolt.
- Szuper! – vigyorogtam. Alice és Jasper furán méregettek engem – Lesz egy új haverom! – adtam az ártatlant, máris máshogy gondolkodtak. Na… majdnem elárultam magamat… majdnem.
Már csak remélni tudom, hogy Emmet nem fogja elárulni ezt az egészet, vagyis tõlem elárulhatja, csak ne jusson Amanda fülébe… na és persze Rebeca – éba, mert akkor nekem annyi, biztos vagyok benne, hogy kifilézne engem.
Bár ha Emmet elmondja ezt az egészet Rosalie se fogja megállni szó nélkül az egészet, ahogy én ismerem õt. Na igen, így hátha nem fogja elkövetni azt a hibát…

- Na gyerünk, mert lekéssünk az órát – mondta Alice és elkezdett minket a bejárat felé tolni. Végig haladtam a már régen látott, mégis ismerõs folyosókon.
- Hát… mit ne mondjak otthon kellemesebb volt – ráztam a fejemet.
- Hidd el! Nem lesz olyan rossz – vigyorgott Emmet.
- Ja… - morogtam, egyáltalán nem kedvesen – Jól van bocs – vigyorogtam. De kemény hangulat változásaim vannak… Megijedek, komolyan mondom magamtól! Na… akkor most gyorsan elképzelem magamban, hogy milyen érzés lehet a tanároknak, mikor belépek a terembe.

- Jó napot, Mr. Greene – köszöntem a tanárnak aki ott ült az asztala mögött, egybõl ki is esett a toll a kezébõl, mikor meghallotta a hangomat. Büszkén elvigyorodtam és leültem Emmet – tel szokásos helyünkre, Amanda mellett Rebeca ült. Hát… ez kellemetlen lesz – meg is ráztam a fejemet.
- Zack, elmesélné az osztálynak, hogy mi is történt magával?- kérdezte. Carlisle – al megbeszéltük, hogy elmondhatom az igazságot, persze kihagyva azt a részt, hogy megmentettem Rebeca – t meg ilyenek.

- Hát… Az erdõben sétáltam, mikor megtámadt engem egy medve. Elég durva volt… - gondolkoztam el és próbáltam visszaemlékezni mi is történt – Akkor utána próbáltam futni elõle, de neki vágott a fának… elvesztettem az eszméletemet…és körülbelül ennyi – vigyorogtam.
- Hát ez nagyon hihetõ… - mondta a tanár szem forgatva.
- Oké – mondtam és felálltam kimentem a tanár mellé és megmutattam a derekamtól lévõ sebet, amire elámult – Ja és a gipsz is csak dísz – mondtam gúnyosan és visszaültem a helyemre.

- Amúgy a fejemen is van seb, csak azt Alice eltüntette az alapozójával – vigyorogtam és Alice – re mutattam. Emmet elkezdett mellettem kuncogni és elismerõen adott egy pacsit, hogy megaláztam a tanárt. Ismét egy érv, hogy imádom magamat.
Jasper is kuncogott, de Alice leállította õt, hát igen… ez van, ha valaki házas, szembe kell nézni az élet kellemetlen dolgaival is.
- Khm… most kezdjük el az órát – mondta a tanár zavartan, én meg próbáltam el fojtani feltörni készülõ nevetésemet – Ma a geometriával fogunk foglalkozni – jelentette be.
- Ezt legalább értem – súgtam oda Emmet – nek, aki – mint én az elõbb – próbálta elfojtani nevetését.
- Valami baj van Zack? – kérdezte Mr. Greene.
- Nem… - mondtam – Csak azt mondtam Emmet – nek, hogy ezt az anyag részt értem – vigyorogtam.
- Elmondanád az alapfogalmakat? – kérdezte.
Mindig beletrafál…
- Tévedtem… Nem értem! Összekavarhattam valamivel – a tanár lehunyta a szemét és az orrnyergét kezdte el maszírozni.
- Örülünk, Mr. Volturi, hogy visszatért közénk… - mondta és hátat fordított nekünk.
- Hát még én! – bólogattam elismerõen.
- Zack, elég szánalmas dolognak tartom, hogy mikor egy tanár elfordul, elkezdesz beszélni! – oktatott engem.
- Akkor én az vagyok? – azt hiszem ezt inkább kérdeztem.
- Mr. Volturi az igazgatóiba! – szólalt meg a tanár.
- De most még nem is csináltam, semmi rosszat! – és most igazam volt, csak mondtam, hogy értem ezt… aztán rájöttem, hogy mégsem… Ebben, mi a rossz?
- Zavarja az órát! – és már ki is nyitotta nekem az ajtót. Milyen udvarias. De én azt tettem amit mondott, összeszedtem a dolgaimat és kiléptem az ajtón.

Hát pedig most – az én véleményem szerint – semmi büntetendõ dolgot nem tettem… Na persze ez az én véleményem a tanárok, már nem így gondolják. De hát akkor is! Ez felháborító! – keltem ki magamban.
Végig mentem a folyosón és, a már régen látott igazgatói iroda felé vettem az irányomat.
- Milyen régen voltam már itt – mondtam fej rázva, mintha ez lenne a világ legnagyobb bûne.
- Mr. Volturi? – jött ki az igazgató.
- Itt vagyok! – mentem oda hozzá vigyorogva.
- Kérem fáradjon be – mondta és beengedett.
- Köszönöm – azzal le is ültem az igazgatóval szembe lévõ székre. Végig simítottam a bõr kanapén, tényleg… milyen régen voltam már itt te jó ég! Komolyan már elvonási tüneteim voltak.

- Örülök, hogy újra láthatom – ült le velem szembe a diri.
- Hát még én! – vigyorogtam rá, amit õ csak egy gyenge mosollyal viszonzott.
- Meséljen Mr. Volturi, mit mûvelt Mr. Green – evel, hogy ide küldte? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hát elõször nem hitte el, hogy tényleg megtámadt engem egy medve… - mondta, a diri is úgy nézett rám: na ne nézz már hülyének pillantással.
- Jajj ne kezdje már maga is! – megint furán nézett rám – Oké, ne kínozzon, mutatom – felálltam és neki is megmutattam a sebemet.
Mikor meglátta akkor már máshogy ítélkezett. Na igen… ennyit jelent egy seb, na meg egy embernek az ereje. Megsajnált… igen… látom a szemeiben.

- De most már tök kajánul elvagyok – vigyorogtam és leültem vissza az én drága bõr fotelembe.
- Mr. Volturi és… még mit csinált? – na persze, ennyi volt a ható ereje? Máris kemény lett a szíve?
- Hát… odasúgtam padtársamnak, Emmet Cullen – nek, hogy ezt az anyagot értem. És akkor kérdezi Mr. Greene, hogy van – e valami probléma, én meg mondom: hogy nincs, csak annyi, hogy mondtam Emmet – nek, hogy ezt értem. Akkor mondta, hogy: mondjam el a geometriai fogalmat, de nem tudtam… és akkor mondtam, hogy bocs tévedtem, akkor ezt az anyagrészt még se tudom – magyaráztam el neki a történteket.
Csak nézett rám egy da rabig, de aztán megszólalt:
- Zack… - kezdte – Neked szerintem orvoshoz kellene fordulnod…
- Áh, nem kell! Carlisle tökre jól ellátott engem! Látja, itt vagyok a suliban! – kacsintottam rá.

- Igen azt látom… - mondta és kinézett az ablakon, gondolom elgondolkodott, de aztán rám nézett – De én nem olyan orvosra gondoltam… - na ne…
- Én nem megyek agy turkászhoz! – jelentettem be, isten ments még az kéne nekem.
- De… nem állapot, hogy így viselkedik.
- De ez szigorúan, csak a nõvérem ellen vannak! Na meg, hogy szórakoztassam a népet, és észrevette? Élvezik, teljesen feldobom az órákat… persze amelyikrõl nem küldenek ki… - gondolkoztam el – Na de mindegy! A lényeg: nem megyek agy turkászhoz! – jelentettem be ismét – Tudja mi az új akcióm a nõvérem ellen? – a diri megrázta a fejét – Pasit szerzek neki! Hogy legyen boldog… engem nem fog szekálni és hopp, mindenki boldog! – vigyorogtam.
- Ez nagyszerû… - mondta – Kérem az ellenõrzõjét – én odaadtam neki.
- Remélem van még benne hely… - mondtam.
- Ne aggódjon, szorítunk neki helyet – válaszolt.
- Nem aggódok – vigyorogtam és megvártam, hogy beleírjon valamit a tájékoztatómba.

- Megúszta egy figyelmeztetõvel – mondta és visszanyomta a kezembe.
- Köszönöm – biccentettem egyet és felálltam – Sajnálom, mennem kell törire, lehet ma még találkozunk – vigyorogtam.
- Efelõl semmi kétségem… - mondta és a padlót kezdte el fixírozni.
- Nekem se… - motyogtam magamnak.
Kiléptem onnan és végig haladtam a folyosón. Hát a mai diri adagom meg volt… Hát… azt meg, hogy mit tartogat mára a nap? Azt majd meglátjuk…