When Your Life Changes-16.fejezet

(Zack szemszöge)

És Emmet pont ott volt a nappaliban ahogy én azt elterveztem. Ott volt még Edward,Esme és Jasper is.
-Hello Zack!
-Hello Emmet!-lehuppantam mellé. Belekezdtem volna a mondandómba de megkordult a gyomrom. Olyan hangosan,hogy Emmet nevetni kezdett-bár vámpír hallás is benne van.
-Mi van? A Volturi nem ad kaját?-röhögött.
-Dehogynem. Csak körübelül ide fele elmentünk Négy McDonald's mellett de Amanda nem állt volna meg...-morogtam.
-Mi van velem?-jött le az említett Alice-el a sarkában.
-Csak azt meséltem Emmet-nek,hogy nem áltálmeg egy McDonald's- nál se! Pedig elmentünk legalább négy mellet...-morogtam.

-Zack képzeld elviszem Amandát vásárolni!-mondta Alice.
-Ez egy nagyszerű ötlet támogatom!-mondtam-Vissza se hozd.
-Milyen őszinte vagy-vigyorgott Emmet-Amúgy honnan van ilyen autótok.
-Amanda lopta ma a repülõtér pakolójában-vigyorogtam.
-És még téged akartak kicsapni.
-Ugye?-kérdeztem nevetve.
-Zack-szólt Carlisle és oda néztem-Mi édesanyád neve?-kérdezte.
-Bella Volturi-mondtam mindenki megfeszült a név hallatán. Én csak néztem elõre de egyszer két hideg erõs kart éreztem a nyakam körül.
-Ne merd kiejteni a nevét a szádon!-szûrte fogai között Edward.
-Edward állítsd le magadat!-ráncigálta le rólam Jasper Edward. Sikerült én meg csak néztem rá,nem ilyedtem meg.
-Sajnálom,Zack nem kellet volna felhoznom.
-Semmi gáz-vigyorogtam.
-Figyi Zac,más kaja nem jó? Például... Állat vér..?-kérdezte vigyorogva.
-Van itt hegyi oroszlán?-kérdeztem.
-Nincsen! De ami Edward-nak is az a kedvence...
-Mit tálal itt a svédasztal?-kérdeztem.
-Szarvast... Vaddisznó... Nyúl...
-Hú... ha Amanda meghallaná a "nyúl" szót akkor már elmenne a kedve az egész vadászattól. Nagy állat védelmis... Még klubja is van a strébereknél...

-Miért nem bírod őt?-kérdezte.
-Nem tudom... Egyszerűen jó érzés szívatni szerencsétlent...
-Gonosz...-vigyorgott. Ja az... én már csak ilyen vagyok.
-Alice mikor látja a látomásokat?-kérdeztem.
-Akkor mikor valaki eldönt valamit...
-Szuper,akkor most elmegyek vadászni-mondtam de az én szobámba indultam. Kíváncsi vagyok,hogy ezt látni,fogja-e Alice... Ha nem... akkor rendbe vagyok. Először próbálkozzunk egy régi bevált módszerrel... Vödör... Víz-ezen elkellet vigyorognom.
-Hova viszed a vizet?-jött velem szembe Rosalie és csípőre tette a kezét.
-Meglocsolom a virágokat Amanda szobájába-vigyorogtam.
-Oké,nem is vagy te olyan kis féreg mint látszol-mondta majd elvonult.
-El ne piruljak...-na akkor Amanda szobájába. Az ajtaja nyitva... Á kell még madzag is!

Felálltam egy székre a vödört az ajtóra helyeztem és a falnak döntöttem. Ha kinyitja... Oibt a fejére fog esni a víz. Szuper lesz-vigyorogtam.
-Na vagyok-mondtam és lehuppantam Emmet mellé.
-Hol voltál?-kérdezte.
-Volt... egy kis dolgom-vigyorogtam-Majd meglátod-ebbe beletörődött.
-Na megyünk vadászni?-kérdéztem az ablakon húgomék most jöttek...
-Ne... most ne...-mondtam és önkétlenül is elmosolyodtam.
-Meg is jöttetek?-kérdezte Esme.
-Igen,vettünk egy csomó ruhát-hallottam meg Alice csilingelő hanját.
-Nagyszerű-mosolygott Esme. Áh tökre bírtam a csajt tök rendes. Pedig látszik,hogy Ő se szeret vásárolni.
-Gyere Amanda tartsunk ruhapróbát a szobádban,ott nagyobb a tükör-mondta Alice. Áhá még jobb lesz így.... Nem döntöttem el!
Hallottam a lépteket a lépcsőn... Mindjárt bemennek... Remélem Amanda megy be először.
Emmet engem nézett,hogy mi bajom van. De én csak megráztam a fejemet és füleltem.
És igen belép valamelyikük. Placcs... és leesett a vödör. Húgom síkitani kezdett én meg fulladoztam a nevetéstől.
Emmet felpattant mellőlem,hogy fent megnézze az eseményeket, követtem. Az egész család odatömörült. Emmet nevetett. Jasper próbálta elfolytani kuncogását. De amint odaértem rámnézett és hangosan nevetni kezdett.
Én szerencsétlen húgomra néztem akinek a haja és a ruhája vizes volt.

-Te voltál?-szűrte fogai közül. Idegesnek látszik...
-Neeem!-adtam a hülyét de közben vigyorogtam. Megcsörrent Amanda telefonja.
-Anyu!-szólt bele-Zack nem bír magával!
-Mit csinált?-hallottam meg anya dühös hangját-Kérlek add a telefonhoz.
-Most kapsz eligazítást-bökte meg az oldalamat Emmet.
-Hé anyu? Szia! Mizu?
-Zack Volturi!-lehunytam a szememet-Miben állapodtunk meg mikor mondtam,hogy elmehettek?
-Nem tudom...
-Hogy ne szekáld a húgodat! Zack olyan nehéz ezt betartani?-kérdezte kétségbeesetten.
-Ja igen... most már emlékszek... De amúgy ott azt mondtam "majd meglátom mit tehetek".
-Ne akard,hogy oda menjek-kitágultak a pupilláim.
-Nem anya! Erre semmi szükség,hogy ide gyere! Van neked elég dolgod így is! Caius halála,akkor most úgy is a helyén vagy dolgozz!
-Milyen felajánló vagy...-mondta és mintha magam előtt láttam volna: kezét összefonja és lábával dobol.
-Azt hiszem rossz a térerő! Nem jól hallak! Majd hívlak! Szia!
-Zack...!-és kinyomtam a telefont.
-Huh...-kifújtam a levegőt.

-Mit mondott anya?-kérdezte Amanda és elém állt. Mintha nem hallotta volna.
-Ide akart jönni,de lebeszéltem. Úgy is mennünk kell pár nap múlva szóval...-kezdtem de félbe szakított Esme.
-Csak pár napra maradtok?-kérdezte csalódottan-Nyugodtan elhívhatnátok édesanyátokat is.
-Inkább majd ti gyertek el... Aro úgy is mondta,hogy régi barátok vagytok neki... Biztos örülne látogatásotoknak-mondtam.
-Komolyan mondod,hogy menjünk a Vultorihoz?-prüszkölte Rosalie- Emberi véren élő gyilkosok.
-Te soha életedben nem öltél embert igaz?-vetettem oda neki, lesütötte a szemét-Miről beszélünk akkor?-nem szerettem,ha a családomat mocskolják-Amúgy anyám soha eddigi vámpír létében nem ölt állatokat-mondtam és erre büszke voltam. És abban is,hogy ha tudnám ki az apám az se ölne... Régen lehet ölt... De most nem ölne. Valamiért éreztem.
-Ez bámulatos-mondta Carlisle.
-Igen-mondtam büszkén.
-És...hogy-hogy nem öl embert,ne haragudj de hisz Vultoris- értetlenkedett Carlisle.
-Egyszerűen undorodik a vértől... Azért durva egy vámpírtól nem?-vigyorogtam.

-Még az állatéktól is?-csodálkozott Emmet.
-Igen... Biztos már emberi életében se szerette a vért... Bár akkor meg nem tudom,hogy szerethetett bele egy vámpírba...-gondolkoztam el. Nővérem csak nézett engem visszafordultam és Edward elkeseredett képet vágott-De ki érti a nőket?!-vigyorogtam-Én abszolút anti-nő párti vagyok-vigyorogtam-Ki tart velem?
-Én!-tette fel a kezét Emmet. Rosalie meg nyakon csapta.
-Na ezért nem kell nekem csaj...-motyogtam magam elé.
-Ja... melletted egy hétig nem maradna meg!-mondta Amanda.
-Szerezz magadnak egy pasit... Hátha lefoglal és nem kell állandóan téged néznem!-vetettem oda neki.
-Lett is volna,de te elintézted,hogy ne legyen!-és akkor felidéztem azt az esetett...
A parkolóba mentem Amanda egy sráccal flörtört... Én odamentem és elintéztem,hogy elmenjen onnan a srác...
-Ja... rémlik valami... De azért mindig megnevetett a srác ha elmegy melletted-vigyorogtam. Ő erre csak fújtatott egyet.
-Áh a testvéri szeretet-vigyorgott Emmet.
-Ja...-mondtam-Figyelj Amanda... Szerintem száríts hajat...Tudod... csupa víz és alattad is van egy nagy víz tócsa... meg a szobádba is- mutattam a földre.
-Alice... a vöröses barna hajhoz milyen szín áll jól?-kérdeztem Ő biztos érti ezt a szakmát-Valami élénkebb színet mondj...
-A fekete...a kék...a zöld...-mondta. Ezek a színek pont vannak.
-Ugye nem?-kérdezte
-De-de-vigyorogtam.
-És a szőkéhez?-kérdeztem.
-Nem mondok semmit-kiabált velem Alice és odament Jasperhez.
-Hát... Én már Rose-nak is mondtam,hogy tegyen a hajába egy két... kék... zöld...pirost melírt-vigyorgott és egy tincset az ujjára tekert.
-És erre azt mondtam,NEM!-mondta Rose és méltóságteljesen a szobájába vonult.

-Nők...-morogtam majd bementem-volna-a szobámba de valaki elkapta a karomat. Megfordultam.
-Hé,Edward! Mizu?-kérdeztem.
-Öhm.. Semmi... Csak bocsánatott akartam kérni,hogy délután majdnem...-kezdte de félbeszakítottam.
-Ugyan semmi gáz!-vigyorogtam-Hé... amúgy van neked is valami képességed?-ezt miért kérdeztem. Nem is a témához illik...
-Igen a gondolatolvasás-mondta.
-Komolyan?-kérdeztem vigyorogva-Az tök buli.
-De a te és nővéred gondolatait nem hallom...-mondta.
-Nem? Miért? Volt már másnál is ilyened?-zúdítottam rá a kérdéseket. -Igen egy embernél....-kezdte.
-Az embernél... vámpírt... vagy embert értesz?-kérdeztem.
-Embert...
-Ez... az a bizonyos... B...-de inkább csöndben maradtam.
-Igen Bella-ét nem hallottam...-mondta éreztem a szemében a fájdalmat. Inkább nem húzom tovább a húrt inkább.
-Oké,most mennem kell... Még össze kell készítenem a dolgokat... Amanda és Rosalie ellen....-bár Rose macerás lesz... Mert ő nem alszik... De megfogom oldani-Nehogy szólj nekik.
-Nem fogok. De Rose megfog ölni...
-Az kellemetlen lenne... De vállalom a kockázatot. Na szia!-vigyorogtam majd bevonultam a szobámba.

Bőröndömből kivettem a spray-ket-ezeket nem pakoltam még ki. Kinéztem az ablakon... Már sötét van...
Az órán... fél tíz van... Oké akkor még van időm.
Levonultam a nappaliba. Leültem a kanapéra Esme ott sündörgött.
-Zack,nem vagy éhes?-kérdezte kedvesen Esme.
-Nem köszönöm.
-Ettél ma már valamit?-kérdezte.
-Nem,de most nem vagyok éhes-mosolyodtam el.
-Azért csinálok valamit,hátha Amanda éhes.
-Abban biztos vagyok... Annyit eszik...-vigyorogtam. Erre csak elmosolyodott.

Megcsörrent a telefonom a zsebembe kikaptam.
-Halló?-szóltam bele.
-Hé Zack mi van veled? Lógsz a suliból és nekünk nem is szólsz?- hallottam meg Josh hangját.
-Jaj-csaptam a homlokomra-Elfejetettem szólni,hogy ma elutazok... Pár napra-mondtam.
-Jólvan nem baj-mondta-A tanárok hiányoltak-nevetett.
-Igen?-nevettem én is. Elbírom képzelni mennyire hiányozhattam nekik. -Mondom-mondta,ha Ő mondja-Megvan a napi nikotinod?
-Áh ma még csak egyet szívtam... Nem is volt eszembe...-motyogtam és hátra dőltöttem a fejemet-De majd mindjárt bepótolom- vigyorogtam.
-Tudtam,hogy nem kell csalódnom benned. Na jó de nekem most mennem kell a többiekkel buliba megyünk és elakartalak hívni. De így, hogy kiruccanáson vagy...
-Áh... majd legközelebb... Hi!...
-Hello!-majd letette a telefont.

-Zack,légyszíves szólnál a húgodnak,hogyha éhes jöjjön le?-kérdezte Esme.
-Persze-felálltam majd felmentem az emeletre megálltam Amanda ajtaja előttt majd dörömbölni kezdtem az ajtón.
-Vályúhoz!-majd lementem. Esme csipőre tett kézzel ott állt ellőttem.
-Legközelebb szebben mond neki.
-Rendben-adtam meg magam.
-Édesanyád és édesapád mit szól,hogy fiúk ilyen kis merész?-kérdezte mosolyogva Esme.
-Anyám nem nagyon örül ennek... Ő azt mondja: szerezzek magamnak egy braátnőt és hátha meg válotozok... és apám meg...-kezdtem de nem tudtam,hogy folytassam. Úristen ha valaki tudná,hogy teljesen összetörök ha az apámra gondolok elveszne az imidzsem-Őt nem ismerem születésem óta... Szóval nem tud mit szólni...-mondtam és felnéztem Esme-re akinek lehervadt a mosoly az arcáról.
-Sajnálom... nem gondoltam,hogy így áll a helyzet...
-Semmi baj...-mondtam és beleharaptam a szendvicsembe-Áh ez isteni köszönöm-tereltem el a témát.
-Egyél nyugodtan,van bőven.

-És még én eszek sokat-ült le a nővérem.
-Mivel nem álltál meg egy McDonald's-nal sem eléggé éhes vagyok!- mordultam rá.
Erre csak megforgatta a szemét és harapot egyett a szendvicséből.

(Bella szemszöge)

Olyan gyerekesen viselkedek... Elkéne fogadnom,hogy Zack és Amanda már nem kis gyerekek... És nem kéne állandóan hívogatnom őket. Ezért majd ha akarnak valamit tőlem hívni fognak... Áh...úgy se fogom betartani.
Bementem a szobámba. Az ablakom bevolt párásodva odamentem és rajzolni kezdtem rá,mint egy ötéves.
Ekkor,mintha egy látomás ugrott volna be nekem.
Egy férfi leírja a nevemet az ablakra... Rám néz,arany barna szemeiben elveszek,szerelmesen rám mosolyog...
Megráztam a fejemet,hogy kimenjen a fejemből ez a "látomás" vagy emlék. És mi van ha igaz?-tettem fel magamban a kérdést-És ez egy emberi emlékem... És Ő az én párom,gyermekeim apja?
Ha igaz lenne,csak bele kéne néznem a szemeibe és egyből megismerném!