When Your Life Changes-19.fejezet

(Zack szemszöge)

-Anyu!-szóltam neki-Gyere már, essünk túl a vásárláson!-kiáltottam neki.
-Jövök már-szólt-Minek megyünk amúgy vásárolni?-kérdezte felhúzott szemöldökkel. Na erre most mit mondjak? A bálos izét nem tudhatja meg...
-Hát... nő vagy! Megérdemled,hogy vásárolj!-vigyorogtam-És én... mint férfi elmegyek veled!-milyen feláldozó vagyok...
-Jó rendben,menjünk!-mondta és húzni kezdett. Anyu saját autójával mentünk. Szerettem ezt az autót,jó gyors volt.
Persze ÕŐ vezetett... De Ő nem használta ki a gyorsaságot.
-Vissza fele szeretnél vezetni?-kérdezte és rám nézett. Olvas a gondolataimban!
-Persze! Köszi-vigyorogtam. Szeretek vele alkudozni. Mindig jól járok.

-Hova akarsz menni vásárolni?-kérdeztem. Csak,hogy tudjam mire készüljek fel...
-Mivel azt mondtad: "valami inci-finci ruha kell" ezért nem plázába megyünk-fellélegeztem-Hanem egy olyan boltba ahol ilyen ruhákat árulnak-na ezzel nagyon sok mindent elmondott.
-Oké...-majd meglátom melyik ez a hely.
-Neked van ruhád?-kérdezte.
-Igen.
-És honnan?
-Amikor volt a szalagavató onnan...-nem emlékszik rá... Hol a vámpír memória?
-Oh tényleg...-jaja tényleg-Megérkeztünk!-mondta és kiszállt.
-Máris?-kérdeztem mikor én is kiszálltam a kocsiból.
-Igen,alig volt öt kilométerre az üzlet-mosolygott. Körbe néztem és csak egy kissebb üzletet láttam. Nagy kő esett le a szívemről. Itt nem nagy a választék-remélem-és ezért nem tud sokáig válogatni! Abban meg csak reménykedni tudok,hogy nem ismer másik ilyen üzletet...

-Gyere menjünk be-mondta-És ne hívj anyának...-zavartan néztem rá- Mert azt hinnék,hogy nem vagyunk normálisak...Egy tizenhét éves nőnek gyakorlatilag nem lehet egy szintén tizenhét-tizennyolc éves fia!- magyarázta.
-Ja így már értem...-vigyorogtam. Igen,ha ebbe belegondolok minden féle képpen elég furán jövünk ki belőle.
Bementünk az üzletbe ahol rengeteg ruha volt-vagyis én nem ennyire számítottam. Jaj ne itt leszünk egész délután...
-Na támadd le a ruhákat én addig leülök ide-mondtam és leültem az egyik próbafülke elé. Itt ültem percekig mikor anyu megjelent néhány ruhával. Be kell vallani amúgy nem igazán szeret vásárolni, maximum Amanda ráncigálja el vásárolni.
-Na ez hogyan tetszik?-jött ki a fülkéből. Mikor ment be?
-Nagyon szép-ez egy férfi véleménye. Amúgy be kell vallani jól állt neki. Egy fekete spagetti pántos ruhát viselt ami a térde fölé ért.
-Nekem se tetszik...-azzal vissza ment. Oké... Pedig most akartam azt is mondani: hogy jól áll neki... De ha nem hát nem...
Megcsörrent a telefon a zsebembe,kivettem majd felvettem:

-Hallo?-szóltam bele.
-Zack, hogy haladtok a vásárlással?-hallottam meg Amanda izgatott hangját.
-Most próbálja a ruhákat...-motyogtam.
-És ez milyen?-totyogott ki anyu.
-Bocs Amanda leteszem,nem sokára megyünk haza...-mondtam és lecsaptam a telefont és kikapcsoltam.
-Ez tényleg jó,fizethetünk?-amúgy ez is jó volt. Most egy piros ruha volt rajta.
-Még van egy azt meg próbálom,és után döntök!-sóhajtottam egyet. Anyu visszavonult a fülkébe.
Mire válkalkoztam én... De mindent anya boldogságáért. Milyen jó mottó lenne... De legközelebb húginak adok egy olyan feladatot amit nem szívesen csinálna meg.

-Na és ez?-most nem mondhatom,hogy jó.... nagyon szép... Vagy ehhez hasonlót. Felnéztem. Anyun egy lila ruha volt ami-most tényleg- nagyon jó volt.
-Anya! Ez gyönyörű! Ez vedd meg!-félredöntötte a fejét majd végig nézett magán-Ezt most teljesen komolyan mondom!-szemembe nézett.
-Igen amúgy nekem is ez tetszik a legjobban-símított végig a ruháján- Ez kell nekem- kuncogott.
-Igen szerintem is-mondtam-és nem hazudtam.
-Akkor átöltözök és mehetünk fizetni-remélem megnézte mennyibe kerül,mert megint a kasszánál fog "elájulni" az ártól. Hiába vámpír... Olyan szét szort... Fogalmam sem volt milyen lehetett emberi életében... De, hogy összekuszált az biztos.

-Fizessünk-ment a pénztár felé én feltápászkodtam és utána mentem.
-296 $-lesz,mondta unottan a pénztáros nő-anyunak feltűnően kitágult a szeme én meg oldalba löktem,hogy ne vágjon ilyet képet. Ő egyből kapcsolt és odaadta a pénzt. Majd szatyrostól kivándoroltunk az üzletből.
-Nem akarod elmondani,hogy miért is kell nekem a ruha?- kíváncsiskodott.
-Nem,nem akarom-vigyorogtam.
-Oké...-tette fel védekezően a kezét-Úgy is meg fogom tudni!
-Egyszer igen. Ígérem három négy napon belül. Vagy még előbb!- biztosítottam. Erre Ő csak elmosolyodott. Remélem nem fog kutakodni, hogy megtudja miről van szó.... Ahogy ismerem képes lenne rá. Ezért képtelen leszek szemmel tartani Őt.
-Héhéhé! Én vezetek! Elfejetetted?-kérdeztem és kezemet nyújtottam, hogy adja ide a kulcsot.
-Tessék-és azzal a kezembe helyezte. Kaján vigyorral ültem be a kocsiba és pörgettem fel a motort. Megvártam,hogy anya beüljön a kocsiba. Majd teljes gázzal elhajtottam. Ha most elkapnának a zsaruk akkor simén leráznám őket.
-Lassabban nem tudnál menni?-kérdezte anya,már az ülésbe volt paszírozva.
-Nálam ez az alap tempó-vigyorogtam és egy pillanatra nem vettem le a lábamat a gáz pedálról.
Az út többi részén meg se szólalt,nem is tudott és szerintem már alig várta,hogy kiszállhasson a kocsiból. Nem szereti ha ilyen állat módjára vezetek.

De ha lassan megyek a kocsival akkor minek gyors autó? Szóval ki kell használni ezt az alkalmat.
-Megérkeztünk-fékeztem le. Anya meg könnyebbülten fújta ki a levegőt- Na azért olyan rosszul nem vezettem vald be!-mondtam tetetett sértődőtséggel.
-Nem.... nem vezettél... rosszul-mondta,de azért kiszállt a kocsiból. Nem tud hazudni. Amúgy meg nem vezette rosszul!-ego.
Vámpír vagyok az isten szerelmére,hadd vezessek már gyorsan...

A folyosón sétáltunk egymás mellett Demetrei odaadta a "Volturis" köpenyünket amit felvettünk és közben egy lényeges dolog jutott eszembe:
-Anyu,szerintem neked kellene egy pasi!-pont én mondom ezt.
-Igen?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen, mikor randiztál utoljára?-kérdeztem.
-Nem emlékszek emberi életemre-emlékeztetett.
-Ez igaz! Ötven éve vagy vámpír... Szóval akkor több,mint ötven éve nem randiztál! Ez egy vámpír létben kevés... De most mégis sok!- győzködtem.
-Lehet igazad van....-gondolkozott el.
-Biztos igazam van!-biztosítottam-Legyen vega... körübelül egykorú veled-vagyis tizenhét-tizennyolc éves-és... aki szeretne minket gyerekeket!-vigyorogtam.
-Jaj Zack...-sóhajtott fel anya. Na én most csak segíteni akarok neki.
-Nézzük sorba.... Denali-klán... Ott csak egy férfi van. Az is házas. Nem akarsz randizni házas pasival mi?-kérdeztem vigyorogva. Mögüllem,mintha kuncogást hallottam volna de nem néztem hátra.
-Nem, nem szeretnék...-sóhajtott fel. Úgy látom unja... Na mindegy.
-Oké.... Akkor Cullen-ék!-itt anya tekintete elhomályosodott majd visszatért a jelenbe-Minden rendben?-kérdeztem aggódva.
-Öhm... persze-nem voltam benne biztos,hogy igazat mond. Majd elmondja ha elakarja mondani.
-Na akkor vegyük őket is sorba: először is Carlisle. Orvos... tudna nekem igazolást írni...-anya mérges tekintettel nézett rám-oké... akkor ez kilőve. Meg amúgygy házas is... Akkor... Jasper! Tudja irányítani másik érzéseit! Bár neki is van felesége...
-Zack... kérlek...-szólt rám.
-Emmet? Őt tökre bírom! Bár ott van neki Rose... De Ő csak csicskáztatja szegény Emmet-et... De Em se szeret vásárolni! Te se! Sok bennetek a közös!
-Ez egyetlen egy dolog-pontosított.
-Anyu! Túl nagyok az igényeid...-motyogtam.De hülye vagyok!
Edwardról miért feledkeztem meg? Pedig róla van szó... Én meg összehoztam volna valami másik pasival... Amanda lefejeztetett volna.
-De akkor... Ott van Edward! Neki nincs felesége, se barátnője! Vega, bírom Őt és udvarias! Nem olyan,mint Emmet... Persze Őt is brom meg minden... Na térjünk vissza a tárgyra: Mit szólsz hozzá?- kérdeztem.

-Nincs senkije?-nem bízik bennem? Persze... részben megértem. -Öhm... csak volt... Volt! Ismétlem!
-A "voltba" mi tartozik bele?-mindig megnehezíti a dolgomat.
-Hát az,hogy meghalt...-és mindjárt leordít.
-Zack,ez egyáltalán nem vicces dolog!-mondta és rám nézett.
-Mondtam már,hogy gondolat olvasó? De annak a csajnak nem látott a fejébe-akit mellesleg Bella-nak hívtak,mint téged-Szerintem a tiedbe se tud majd a pajzsod miatt. De elveheted a képességét. Ironikus mi?-vigyorogtam.
-Amikor ott voltál és így bemutakoztál, hogy anyád,hogy nevelt fel téged?-kérdezte nevetve.
-Nem... Mondtam,hogy te: okos vagy... szép... gyönyörű!-persze ezt nem így pontosan mondtam.
-El ne piruljak!-nevetett.
-Nem tudsz-lőttem le a poént.

-Hé Zack!-kiáltott valaki pont, mint Emmet. Már képzelődök-Hahó!
-Tudod anya... biztos olyan jó haverom lett Emmet,hogy még a hangját is hallom!-mondtam.
-Én is hallom...-kitágult a szemem.
-Meg ne fordulj!-parancsoltam neki. Én megfordultam az egész Cullen család ott volt két-három méterre tőlünk. Integettem nekik.
-Zack!-futott elém Amanda-Miért kapcsoltad ki a telefont?
-Hogy ne hívogass!-morogtam neki.
-Látom a szeretet megmaradt-nevetett Em.
-Amúgy meg azért akartalak hívni,hogy Cullenék jönni fognak!-mondta.
-Oh értem... Ez tök jó!-vigyorogtam-Carlisle gondolkoztál az igazoláson?-kérdeztem.
-Sajnálom,de nem fogok írni igazolást-nevetett.
-Kár.
-Zack,vidd el anyut,messzire!-szűrte Amanda.
-Miért mennék el,vendégeink vannak és most meg is fogok fordulni!- biztosított róla.
-Nem nem fogsz!-mondtam neki és eltakartam a szemét. Úristen milyen módszerekhez kell folyulnom... Elkezdtem betolni a terembe.
-Jane!-ordítottam-Gyere ide légyszíves!-kiáltottam neki. Ott termett és érdeklődve nézett rám.
-Mi az?-kérdezte és végig mért minket.
-Vidd anyut a szobájába,és ne engedd,hogy meglépjen! Intézd el,hogy a szobádban maradjon! Egész nap holnap estéig!!-bólintott és elvitte anyut.

-Huh...-fújtam ki a levegőt.
-Elintézted?-jött oda Amanda.
-El... De nem volt egyszerű.... Odapasszoltam Jane-nek.
-Valaki bevatna minket is?-kérdezte Alice érdeklődve.
-Holnap lesz a bál!-vigyorgott Amanda. Ő se tud hazudni... Anyától örökölte...
-Bemutatnátok édesanyátoknak. Nagyon kíváncsiak vagyunk rá...-mosolygott Esme.
-Nem!-vágtuk rá egyszerre Amanda-val.
-Mert...-gondolkoztam valami hihető válaszon-Jane egy új smink módszert talált ki és anyun teszteli-Amanda rámnézett. Jó... ez borzasztó hazugság... Jane nem is olya lány...
-Oh segítek neki!-vigyorgott Alice és már elindult-de megfogtam.
-Itt maradsz!-bíztosítottam róla. Ő csak nézett rám.
Hogy fogunk hét embert itt tartani?
-Áh barátaim!-jött oda Aro. Áh megmentette az életünket!
-Zack,Amanda mutassátok meg vendégeink szobáját-mondta Aro. Intettünk nekik,hogy jöjjenek és elindultunk. A vendég szobák remélem nem Anyu közelébe vannak.

-Jane! Elmagyaráznád nekem,hogy Zack és Amanda mit művelnek?- hallottam meg Anyu hangját.
-Nem! De most maradj nyugton és előbb meg fogod tudni!
-Oké-morogta.
-Nincs jó paszban....-vigyorogotam-Amúgy nem szokott ilyen elmebajos lenni.
-Zack! Egy fal választ el minket egymástól... Mindent hallok!-Emmet hangosan nevetni kezdett.
-Ez kellemetlen... Na menjünk-szedtem a lábaimat. Hátra néztem Cullenék csak ott álltak. Oh ne... Biztos rájöttek arra,hogy mit tikonlunk előlük...
-Öhm... megmagyarázom-Emmet csak intett a fejével,hogy forduljak meg. Én így tettem és Alec-et és Demetrei-t találtam magammal szembe.
-Nem mondjátok,hogy tőlük ijedtetek meg?-de akkor miért csak álltak... Miért nem morogtak?-jöttek a fejembe a kérdések hada.
-Nem ijedtünk meg...-mondta Emmet. Hát persze azért vág olyan hülye fejet...
Alec szemébe néztem akinek a szokotnál is vörösebbek voltak.
-Mi bajod van?-kérdeztem és nem vettem le a szememet az övéről. Cullenék felé mutatott-Ők haverok! Nyugi!-megenyhült a szeme. Ezért volt kiakadva...?
-Bocsánat... csak nem vagyunk látogatókhoz szokva...-mondta Alec.
-Semmi baj-mondta Carlisle.
-Hé szedjétek össze magatokat! Bál lesz holnap...-mondtam fintogva. Igaz én találtam ki... De... azért nem szeretek ilyen helyekre járni.
-Meglesz....-mondta ugyan így Alec is. Majd Demetrei-vel az oldalán elvonultak. Amanda meg egyszer se szólalt meg míg mentünk.
Tovább mentünk és megmutattam a szobájukat.
-Remélem megfelel...-mondtam és kinyitottam négy ajtó ajtaját. Gondolom Aro is úgy gondolta,hogy páronként egy szoba... Persze kivétel Edward. De már nem sokáig-vigyorogtam.
-Persze jó lesz-mosolygott Esme. Alice arcát néztem... Ez képes lesz itt ugrabugrálni. Itt kell az ajtónál maradni,hogy ki ne jöjjön... Majd Amanda-val is meg kell osztanom.

-Pakoljatok ki-mondta Amanda-Kell segíteni?-ez is jókor szólal meg.
-Nem köszönjük-mosolygott Esme.
-Akkor mi mentünk-mondtam. Még az kéne,hogy befogjanak minket. Ahogy láttam Alice ruháival el is lennénk egy darabig. Akkora bőrönd volt nála...
Jane szobája előtt megálltunk és bekppogtunk.
-Szabad!-szólalt meg a tulajdonos. Bementünk és egy morcos anyával találtuk szembe magunkat.
-Beavatnátok,hogy miről van szó?-kérdezte de nem volt jó hangulatban.
-Nyugi anyu! Holnap este megtudod-vigyorogtam.
-Ezt most komolyan mondjátok?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Igen és ha jót akarsz magadnak nem jösz ki! Oké?-nem válaszolt-Ez a te érdeked...
-Nem szeretem a meglepetéseket!-mondta,mint egvy kis gyerek úgy kötöszködik.
-De ez jó lesz!-biztosítottam róla.
-Oké legyen... Itt maradok... Kibirok egy napot. Jane te is itt maradsz- bólintott.
-Legyen-ült le a ágyra.

-Holnap jövünk érted!-vigyorogtam. Megforgatta a szemét mi meg kivonultunk onnan.
-Amúgy...-kezdtem-Valakinek folyamatosan Alice ajtaja előtt kell lenni... Mert kifog jönni onnan...Hogy megkeresse anyut. Nem bír magával! Láttam a szemében!
-Oké te kezded én meg ott leszek más ajtaja előtt például Edward-énál... Képes mást is belekeverni...-nevetett.
-Igen-mondtam-Szóval akkor ezt megbeszéltük! Éjfélkor találkozunk a teremben hálózsákostól!-suttogtam neki. Ő bólintott. Áh a mai és a holnapi nap érdekes lesz...