When Your Life Changes-21.fejezet

ó... tudom, hogy kora délután jött volna a friss... :S De közbe jött néhány dolog. És elkellet intéznem. Sajnálom de most itt van :) Szerintem nem a legjobb fejezet. De Edward és Bella találkoznak xD hátha ez boldogít majd benneteket. :D

(Zack szemszöge)

Már láttam,hogy gyülekszik a nép,de nem siettem jobban. Oda mentem a szoba elé. Alice jött mellette Jasper,majd Rosalie,Emmet, Carlisle és Esme és végül egyedül Edward. De már nem sokáig lesz így. Igaz mindanyiukon volt álarc de felismerem õket.
Alice elvigyorodott és ravaszul nézte az ajtót mikor nyitom ki. Én csak mosolyogva megráztam a fejemet.
Bekopogtam.
-Gyere!-hallottam meg a hangjukat. Benyitottam. Anyu ott állt a ruhájában amit vettünk. Elmosolyodtam.
-Na milyen vagyok?-fordult körbe,Jane mosolyogva nézte.
-Még nem vagy teljesen kész! Az álarc-vigyorgott és gondosan elhelyezte-de az Õ haja itt lényeges volt.
-Anyu, olyan gyönyörű vagy,hogy ma felszed egy pasit-vigyorogtam. Az ajtó mögül nevetést hallottam-Emmet és Jasper.
-Cullenék?-kérdezte anyu.
-Ja...-mondtam-Köztük Emmet és Jasper.
-Oh...-csak ennyit mondott.
-Na készen állsz?-kérdeztem és a kezemet nyújtottam.
-Nem... Nem vagyok az ilyeneknek a híve...-majd az leszel-folytattam magamban.

-Ebben egyet értünk... gondolom elõzõ életedbe se voltál ezért oda- mondtam.
-Lehet. Na menjünk-vett egy nagy levegõt.
-Anyu... Nem most fogsz házasodni! Ez egy bál... Szerintem nem fog senki se észrevenni téged mivel álarcos bál... hangsúlyozom: álarcos...- mondtam neki-Ja... amúgy készülj fel,hogy csak az ajtóban hét szempár fog téged bámulni-vigyorogtam.
-Én addig megyek...-lépett ki Jane gyorsan az ajtón. Vagyis amint kilépett be is csukta ezért a többiek semmit se láttak.
-Nem azt mondtad álarcos bál... és,hogy nem is meg senki?
-Az egy dolog... Azt nem mondtam,hogy nincsenek rajongóid. Fõleg Alice... Ma este az ajtójónál kellett aludnunk mivel beakart ide jönni!
-És az miért is baj,hogy találkozni akart velem?-kérdezte felhúzott szemöldökkel. De utálom ha így néz.
-Inkább semmi,menjünk!-húztam kifelé. Kinyitottam az ajtót és ahogy mondtam ott állt az egész Cullen familia. Ügyeltem rá,hogy ne lássák anyut. De valamennyire természetesen mégis látták.
-Soha nem szeretted a nagy felhajtást...-mondtam neki.
-Igen szóval nem is értem miért akartad ezt a bált...
-Oh majd meglátod-motyogtam. De meghallotta. A nagy teremben rengeteg ember volt. Hogy került ide ennyi nép? Aro túlzásokba esett. Na mindegy.
Megláttam Amandát aki egy fiúval beszélt.
-Na ebbõl lesz valami... Inkább arra se megyek-morogtam és Amanda felé mutattam.
-Aranyosak-mosolygott anyu.
-Inkább szerezz magadnak valakit akivel táncolhatsz,hogy ne unatkozz-mondtam.

-Zack!-jött oda Alice,anyám elõtt megállt. Na most persze nincs itt Amanda,nem kíváncsi arra,hogy mi fog kisülni ebbõl. Vajon megismerik egybõl?
-Alice!-mondtam. Majd az egész Cullen család oda jött és mosolyogva üdvözölték anyut. Végig õket néztem és az arckifejezésüket.
-Zack... miért nézel minket... így?-kérdezte Jasper.
-Ja.... izé... semmi!-megint nem tudok nomrálisan beszélni. Edward rá se nézett anyura! Ajj... ez így nem lesz jó...
-Hé! Táncolni vagyunk itt szóval....-vigyorogtam és elmentem a többiek követtek. Anyu is jönni akart,de visszanyomtam az eredeti helyére.
-Maradj itt!-parancsoltam neki. Edward is ott maradt de nem nézett anyura. Mekkora egy bunkó! Mikor egymásra találtak is ekkora szatír volt? Már nem azé...

Emmet oda jött mellém.
-Zack bírlak téged,szóval remélem Edward és anyád összejönnek- vigyorgott.
-Én is-rám nézett,mint aki rémet látott-Mi van?
-Semmi... csak ez bizarr volt-vigyorgott.
-Oké...-motyogtam. De nem vettem le a szememet anyuékról.

(Bella szemszöge)

Zack ott hagyott az egyik Cullenel. Aki felém se nézett. Azért bekellett valanni jól nézett ki... Szóval valahogy elkell érnem,hogy beszéljen velem. Áh tényleg mintha egy kis tini lennék,aki beakar cserkészni magának egy pasit.
-Rád is rád parancsolták,hogy itt kell maradnod?-szólaltam meg végül. Végre rám emelte a tekintetét. Azok a szemek... aranybarnák voltak,mint a látomásomban.
-Igen-mondta és Õ is csak nézett engem,mintha azt hinné csak képzelõdik. A testartása megenyhült már nem volt olyan merev.

Bál amin részt vettem és ezzel a személlyel táncoltam.
Mikor elõször találkoztunk az iskolában.
Amikor bemutatott engem a családjának és udvariasan fogadtak engem hiába voltam ember.
Az elsõ csók.
Az éjszaka mely megváltoztatta az életemet és itt van nekem két gyermekem.
A baleset mellyel idekerültem Volterrába.

Hirtelen jött ez az egész. Nem arra számítottam,hogy így fog minden rám zúdolni,de legalább mindent tudtam. Zack és Amanda ezért titkolt engem Cullenék elől de nem számított mert minden beugrott nekem. Ő a gyermekeim apja és szeretem Őt és talán Ő még mindig szeret engem és nem hagyna el.
-Edward...-hangom nem volt több suttogásnál. Csak nézett rám nem tudott megszólalni. Ajkait szétnyitotta,hogy valamit mondjon de be is csukta.
Kezét felemelte és óvatos mozdulattal levettem rólam az álarcot. Hajam gyengéden omlott a vállamra. Itt sokkot kaphatott bár nem tudom, hogy ez lehetséges -e egy vámpírnál...
-Te... te vagy az.... Nem... nem hiszem el!-dadogta. Próbáltam elmosolyodni,de legszívesebben sírtam volna örömömben. De ezt nem bírtam megtenni. Boldog voltam,hogy ennyi év után újra láthatom. Lehet,hogy ez csak egy álom és meg se történt ez az egész? Nem... nem hiszem ez azért elég valós.
-Igen-suttogtam és egy pillanatra sem engedte el tekintetemet. Õ is levette magáról az álarcot és így az egész arcát láttam.
-Bella...-mintha el se hinné,hogy itt vagyok,ezért csak a nevemet mondta ki néhányszor.
Mikor észbe kapott,hogy tényleg itt vagyok és előtte állok. Szorosan magához húzott és megölelt. Fejemet a nyakába temettem. Most így adtuk át egymásnak a szerelemet. Soha nem akartam,hogy ennek a pillanatnak vége legyen.
Nagyon hálás voltam Zack-nek és Amanda-nak mert visszakaptam életem férfiát. És Ők az apjukat.
-Azt hittem...hogy lezuhant a gép és,hogy eveszítettelek... meghaltál- suttogta és nem engedte el a tekintetemet.
-De nem veszítettél el mert most itt vagyok veled és soha nem foglak elengedni! És van két gyerekünk is,most már minden rendben lesz.
-Zack és Amanda?-kérdezte mosolyogva.
-Igen.

-Hogy fognak engem fogadni?-aggódalmaskodott.
-Ha nem akarnának téged akkor ezt az egészet meg se rendezték volna!-mondtam.
-Igazad van...-ölelt meg-Szeretlek!-olyan jó volt újra hallani a hangját.
-Én is!-rábujjhegyre álltam,hogy egy vonalba kerüljek aranybarna szemeivel és közelebb hajoltam hozzá míg össze nem fortunk egy csókban.
Zihálva váltunk el egymástól. Ez olyan volt,mint amikor ember voltam- csak most szívem nem vert hevesen és nem akart kiugrnai a helyéről.
-Oda megyünk a többiekhez? Már nagyon izgatottak-bólintottam és elindultunk feléjük.

(Zack szemszöge)

Anyuékat néztem észre se vettem,hogy Emmet-ék beszélnek hozzám.
-Hallod mi bajod van?
-Nem akarok semmirõl se lemaradni....
-Mi bajod van?-értetlenkedett.
-Nézd már anyámékat!-intettem feléjük. Táncoltak egymás szemébe néztek. Amanda is odajött mellém,pasiját nem hozta magával. És megjelent mindenki,az egész Cullen család. Anya elgondolkozott majd megszólalt:
-Edward...-és ha Õ nem is hitt volna a szemének,mintha csak képzelõdött volna. Biztos előjöttek neki az emlékek.
Óvatos mozdulattal levette róla az álarcot majd lehullt a lepel. Pár pillanatig csak egymás szemébe néztek,de aztán Edward magához húzta és szorosan megölelte,mintha soha nem akarná elengedni Őt.
Emmet-nek ,Jasper-nek,sõt mindenkinek leesett az álla és fejüket köztem,Amanda és anyu közt kapkodták.
-Azt hiszem én lemaradtam....-nyögte elhalló hangon Emmet. Ránéztem és elvigyorodtam olyan nevetséges képet vágott-Bella megcsalta Edward-ot? Csalódtam benne...-rázta a fejét. Most komolyan mondja?
-Igen... nekem is csak ez jutott eszembe-szólalt meg Jasperis szomorúan. A többiek meg ugyanolyan elkeseredett arcot vágtak- persze egy részük örölt,hogy újra láthatják anyut.

-Ezt most komolyan mondjátok?-kérdeztem ingerülten,rám néztek. Elfordítottam a fejemet és Amanda-ra néztem aki úgyan úgy meg volt lepődve-Nem látjátok a hasonloságot köztünk és Edward között? A vonásokat... A szemem olyan,mint Edward-nak emberként! A hajunk is!-mondtam és rá mutattam-Nem hiszem el,hogy még nem esett le.
-Edward-nak ti vagytok a testvérei?-kérdezte kikerekedett szemekkel. Komolyan mondom mindjárt kitépem a hajamat...
-Nem!-mondtam-Nem! Hanem a gyerekei! Anyu meg Edward gondolom együtt voltak,mikor még ember volt anya. És lettünk! Anya már akkor terhes volt velünk amikor volt ez a balesetes izé és mikor idekerült a Volturi-hoz! Nem hiszem el,hogy nem esett le még nektek...-mondtam és őket néztem. Most megint leesett az álluk. Ha nekem kitalálnak valami hülyeséget,hogy az unokatestvérei vagyunk Edward-nak...
Esme tért elöször magához:
-Istenem,vannak unokáim-és megölelt minket. Na végre egy ember/vámpír aki felfogta,hogy miről van szó.
-Akkor... Van egy unokaöcsém és egy unoka húgom!-mondott valami értelmesett Emmet.
-Na végre,hogy leeset!-csaptam össze a tenyeremet.
Oldalra néztem anyuék pont most jöttek egymást ölelve. Na egymásra találtak-elvigyorodtam.

-Oh Bella!-ment oda egyből Esme-nagyanyám-és Alice,megölelték egymást.
-Amanda...-szóltam neki-Sajnálom amit eddig tettem veled. Csak tudod kötelességemnek éreztem,hogy szekírozlak mivel a kis húgom vagy. Szóval sajnálom,hogy mindig leöntöttelek vízzel.... Kínos helyzetbe hoztalak a barátaid előtt... Befestettem a hajadat... És,hogy levetted a pénzedet a hitelkártyádról-tartottam neki szónoklatott.
-Semmi baj-mondta és megölelt-Várj!-tolt el magától-Te levetted a pénzemet a hitelkártyámról?-kerekedett ki a szeme.
-Öhm...-Emmet hangosan nevetni kezdtem én meg jól hasba vágtam, de neki ez meg se kottyant ezért tovább nevetett-Fő a szeretet! Ölelés!-vigyorogtam.
Pár percig állt csípőre tett kézzel,de utána beadta a derekát és megölelt.
-Áh most már van testvéri szeretet!-vigyorgott Emmet.
-Ja... Ki tudja meddig-mondtam.

Odanéztem anyuékra akik éppen csókolozni készültek. Jaj hát ha mindig ezt fogják csinálni kiakadok. De persze örültem,hogy boldogok. Ránk néztek és elmosolyodtak,majd oda jöttek hozzánk.
-Köszönöm nektek!-ölelt meg anya,ahogy láttam Edwrad még fel sem fogta,hogy mi a helyzet-Hogyan jötettek rá?-érdeklődött.
-Ész!-mutattam a fejemre. Amanda morcosan nézett rám-Perzse Ő is segített-mutattam felé.
-Azt hiszem... Ez még mindenkinek új,szóval...-kezdte Edward de elakadt a szava-Szóval,köszönöm,hogy ezt megcsináltátok-hálálkodott.
-Ugyan semmi,Edward.... vagy apa...-mondtam zavarodottan-Vagy nem tudom!-nevettem-Azt hiszem egy darabig maradok az Edward-nal.
-Rendben-bólintott. Elég fura lehet ez neki is,szóval majd belejön ebbe a szerepbe. Vagy nem... de erre ne gondoljunk.

Elnéztem melletük ahol egy lányt láttam egyes egyedül... Elmosolyodtam.
-Bocs,mennem kell...-vigyorogtam majd felvettem az álarcomat és elindultam a titokzatos lány felé.
-Csak olyan,mint az apja-hallottam meg Emmet szórakozott hangát.
-Mi? Én nekem csak egy szerelmem volt és Ő itt áll melletem! Összekeversz magaddal!
-Meg lehet...-egy csattanás halottam-Na Rose! Miért kaptam ezt?-de a többit már nem hallottam mert oda értem a lányhoz.
Rám nézett és szíve hevesen kezdett verni-szóval Ő félvér. Elmosolyodtam amitől majd kiugrott a szíve a helyéről.
-Felkérhetem a hölgyet egy táncra?-kérdeztem udvariasan és kezemet nyújtottam.
-Igen-helyezte törékeny kezét az enyémbe.

Lassú zene ment ezért csak billengtünk.
-Megtudhatom a nevedet?-kérdeztem tapintatosan.
-Rebeca-mondta hangja,mint a méz.
-Gyönyörű név-csúszott ki a számon-arca elpirult-végülis nem bántam meg-Az enyém Zack...-igaz nem kérdezte de azért jobb ha tudja.
-Félvér vagy igaz?-kérdezte.
-Igen és te is az vagy-bólintott. Jobban megnéztem Őt. Hosszú szőke haja és kék szemei voltak.
A zene elhallgatott de én még mindig nem vettem le róla a szememet. Lesütötte a szemét és arca ismét pírbe borult-elmosolyodtam.
-Mennem kell...-szakadt el tőlem ami fizikai fájdalmat jelentett nekem de bánatom elmúlt mivel egy rövid csókot kaptam arcomra- Remélem még találkozunk.
-Mi a teljes neved?-kérdeztem.
-Rebeca Volturi,ma este érkeztem ide-hogy-hogy nem láttam őt? Bár eléggé elvoltam foglalva szóval. Körbenéztem már itt se volt. Hova mehetett? Hiszen alig táncoltunk. De ha meg nem érdekelném őt akkor nem kaptam volna csókot tőle... Vagy nem?
Megérintettem érintésének nyomát,de valaki megzavart:

-Ki volt ez a szőke szépség?-kérdezte Emmet és mellém jött.
-Rebeca Volturi... Most jött ide... és holnap megofogom keresni!- azzal hátat fordítottam neki és a szobámba felé mentem de belebotlottam anyuékba.
-Hova mész?-kérdezte Anyu.
-Szobámba... Fáradt vagyok...-mondtam és elnyomtam egy mű ásítást.
-Jól vagy?-kérdezte Edward aggódva.
-Persze! Csak kifáradtam,nehéz volt ez a mai nap...-azzal elmentem. Kinyitottam az ajtómat majd levetettem magamat az ágyra ruhástól. A gondolataimba merültem itt nem zavarhat meg senki se...

(Bella szemszöge)

-Szerinted biztosan jól van?-aggodalmaskodtam.
-Persze-mondta Edward-Csak szerelmes...-mosolygott. Úristen ez miért nem jutott eszembe? Milyen anya vagyok én?
-Igen... gondoltam ez a pillanat is bekövetkezik... Amikor majd a fiam nem lesz "kicsi fiam" és saját családja lesz...-azt hiszem mindjárt elérzékenyülök.
-És én mindenről lemaradtam...-mondta csalódottan Edward.
-De itt az örökké valóság és mindent bepótolhattok! Megismerheted és majd Ő is téged!-bíztattam és megöleltem.
-Köszönöm,hogy támogatsz!-ölelt vissza. Így álltunk percekig... talán órákig,ha Vele vagyok... Időérzékem elszáll...

-Bemegyünk a szobámba? Azt hiszem elég sok mindent át kéne beszélnünk-mondtam neki.
-Rendben-bólintott kézen fogott és a szobámba mentünk.